Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1898. évi 45-ik számához dolata. Az Erzsébet királyin'' emlékének törvénybeiktatá­sáról szóló 1898. évi 30. t.-c. végrehajtása tárgyában alakított országos bizottságnak első ülésén Bánflv Dezső miniszterelnök előterjesztette, hogy felséges királyunknak az az. óhaja, hogy az Erzsébet szobor a budavári Szent­György-téren állíüassék fel, ahol jelenleg a Hentzi szobor áll. Az országos bizottság az előteijcszlézt egyhangúlag és lelkesedéssel tudomásul \ evén, a szobor helyére nézve felséges királyunk óhaja értelmében határozott. Mondaúnk is felesleges, hogy jóságos királyunknak ez az atyai in­tézkedése az ogész országban osztatlan örömöt okoz. Ahol eddig a magyar ember, szívében keserűséggel járt: ez a hely a jövőben búcsújáró helye lesz. a nemzetnek. A leg­nemesebb királyin'' alakja glóriával hinti be ezt a liistó­rialiag szomorú teret! Halottak emlekezete. itítka szép őszi idő kedvezett a kegyelet drága ünnepének, halottak napjának, luki igye­kezett. felkeresni a temetőben elhunyt kedveseinek sirját, hogy azt megkoszorúzza s buzgó imát küldjön az Kg urá­hoz a SÍI mélyében nyugvók lelki üdveért. Este a feldí­szített sírokon kigyúltak a gyertyák ezrei, fényt árasztva szét a holtak csendes birodalmában. Késő estig sürii csoportokban hullámzott kint a közönség, mig lassan-lassan kialudtak a fáklyák és gyertyáik, s a szokatlan zsibongást néma csend váltotta fel. A hercegprímás arcképének leleplezése. Megható szép ünnepély folyt le október hó 30-án a keszthelyi kath. főgyinnáziuraban, Vaszary Kolos bibornok hercegprímás arcképének leleplezése alkalmából. ünnepély, melyen igen diszes közönség vett részt, 9 órakor a Hymnusz éneklésével vette kezdetét, melyet a íögyrhnázium ének­kara adott elő. Ezután dr. Burány Gergely főigazgató szokott ékesszólással előadott beszédben ecsetelte az ünnepélj célját, s megnyitotta az ünnepélyt, melyre Pákor Adorján főgymá. tanár tartotta meg a bibornok-herceg­primás egész életére kiterjeszkedő ünnepi beszédét, melynek végeztével lehullott a primásí szilieket viselő kék-fehér lepel, miáltal a jóságos Ogyházfejedelem arcképe bibor­diszben tűnt elő. Végül Magasházy László T-ik osztályú tanuló szavalta el l'atyi István tornatanárnak ez alkalomra irt „Fax" cimü ódáját; az ünnepélyt az énekkar éneke fejezte be. Sirkö leleplezés. Bátorfi Lajosnak, a vidéki hírlap­irodalom egyik volt tevékeny munkásának, a »'/,alai Köz­lönye egykori felelős szerkesztőjének, tisztelői, barátai gyűj­tés utján sírkövet állíttattak a nagy-kanizsai temetőben, melynek leleplezése f. hó 1-én volt szép számú közönség részvétele mellett. A gyászünnepséget a »Zalai Közlöny« szerkesztősége rendezte s az emlékbeszédet Tuboly Viktor ügyvéd, liátorlinak egykorú jó barátja, tartotta. Az emlék­beszéd után lehullott a fehérmárvány sírkőről a gyász­lepel, mely után az irodalmi és művészeti kör dalárdája megható gyászdalt énekelt. Nagy-Kanizsa város képviselőtestülete október hó 27-én Yécsex Zsigmond polgármester elnöklete alatt tartott ülésében a makktermés bérbeadása tárgyában tartott árverés eredményét jóváhagyta. — .V Gsengery és Takarékpénztár utcákon végig vonuló törvényhatósági közút 1894 -1895. évi javítása után felmerülő 1837 frt téglaárszámlának a megyei útadóból való fedezése iránt a vármegye törvényhatóságához kérvény intézését hatá­rozták el; mert a szóban forgó ut tulajdonképpen nem egyéb, mint a városon keresztül vonuló megyei ut. — Előterjesztetett a várost elemi iskoláknak az állam keze­lésébe való átvétele tárgyában érkezett miniszteri rendelet, mely szerint a miniszter 1899. szeptember 1-től hajlandó a városi községi elemi iskolákat az állam kezelésébe át­venni, ha a város évenként 18.000 frtot tizet, az iskola helyiségek fűtéséről gondskodik, továbbá az elemi iskolák helyiségeiben tartott ipariskolák után járó tisztőgatás költ­ségeitviseli. -A képviselőtestület küldöttségileg felkéri a val­lás-és közoktatásügy i minisztert, hogy a fűtési, valamint a tisztogatási költségeket engedje el. Fáklyás zene. A készthelyi gazdasági tanintézet hallgatósága dr. Csanády Gusztáv igazgatót a Ferencz József-rend lovagkeresztjével történt kitüntetése alkalmá­ból fáhlyás zenével tisztelte meg. A fáklyás zene a nemzetünket ért országos gyász miatt október hó 29-én tartatott meg. .\ hallgatóság nevében Török Miklós 3-ad éves gazdász üdvözölte a kitüntetett igazgatót. 30-án este 8 órakor az Amazon szállóban bankett volt Csanády tiszte­letére, melyen niíiilegy 150-en vettek- részt az ünnepelt igazgató tisztelői köréből. A magyarországi nöegyletek mint annak idején közöltük - szeptember hó 21-én Budapesten nagy-gyűlést tartottak, amelyen »Erzsébet királyné-alap® létesítését elhatározták, amely alapnak célja, hogy a befolyt ado­mányokból nemes ércből egy diszes, művészi értékkel biró koszorú készíttessék, mint a magyar hölgyek emlék­koszorúja, a felséges Királyné koporsójára, továbbá az alapból egy tekintélyesebb összeg, mint a magyar hölgyek hozzájárulása, Erzsébet királyné emlékszobrára fordíttassák s a gyűjtött alapból esetleg még fennmaradó rész ember­baráti célokra fordílandö. A közgyűlés a kitűzött nemes cél megvalósítása végett egy központi bizottságot küldött ki kebeléből, amely központi bizottság egyik alelnökévé Rosenberg Henrietta úrhölgy, a zala-egerszegi Nőegylet., Chanucha egylet és népkonyha fáradhatatlan buzgalmú elnöke, választatott meg. Jótékonyság. Özv. Handler Istvánné úrhölgy felejt­hetlen emlékű jó íériének elhalálozása alkalmából szei­kesztőségünk utján a zala-egerszegi tűzoltó egyletnek 15 frtot, a népkonyhának, nőegyletnek, kenyéregyletnek, kará­csonyfa egyletnek 5—5 frtot, összesen 35 frtot volt szíves ado­mányozni, amely összegeket rendeltetési-helyökre juttattuk. Katonai kinevezés A novemberi előléptetés alkalmá­val a 7-ilt honvéd lmszárezerednél Mihálovícs Géza főhadnagygyá, Pesti/ Kálmán és Gaál Andor hadnagyokká neveztettek ki. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést: Mély fájdalommal jelen tjük a számos rokonságnev|Íen 13,hogyáldott­lelkü anyánk, illetve testvérünk özv. Gráner Jakabné sziíl. Weisz Teréz f. hó 30-án reggeli 7 1/a órakor, 67 íves korában elhunyt. Drága halottunkat f. hó 31-én, hétfőn d. u. 3 órakor fogjuk helyben örök nyugalomra helyezni Zala-Egerszeg, 1898. évi október „hó 30 án. Gráner Irma férj. I)r. Rosenberg Sándorné, Dr. Gráner Ernő, Gráner Géza, Gráner líéla, Dr. Rosenberg Sándor, Gráner Gézáné szül. Sommer Berta, Dr Gráner Ernőné szül. l'ick Gisa gyermekei, Weisz Fülöp, Özv. Hi'rschmann Sándorné szül. Weisz Rebeka, Weisz Annin testvérei. Nyilvános Köszönet. Néhai Gránor Teréz örökösei, zala-egerszegi róni. kath. vallású szegények között, leendő szétosztás céljából, 50 aí az ötven forintot adományozván, ezen nemes lel kii adományért a városi tanács elismeréssel párosult köszönetét nyilv; ii*ja Honvédhuszáraiuk eskütétele \ helyben állomásozó honvédhuszárszázadok újoncainak eskütétele f. hó 1-én volt. A kaszárny a udvarában volt elhelyezve a tábori sátor. Kivonult az összes legénység, jelen volt teljes számmal a tisztik ar. A tábori misét délelőtt 9 órakor Vinhofter Dezső helybeli segédlelkész- tartotta. Mise után megható beszédet intézett az újoncokhoz, mely után következett az eskü le­tétele. Befejezésül diszfdvouulás volt Gvurics őrnagy állomásparancsnok előtt. A tüzolto testr'ei, amint emiitettük volt, felhívást bocsájtott ki a közönség körében, kérve a városnak minden egyes polgárát, hogy legyen segítségül egy Zeneosztály létesítésében, mely nemcsak a tűzoltó testületnek, de általán a város tekintélyének is emelésére szolgálna Örömmel látjuk, hogy az el.ső gyüjcőiv elég jó eredmény­nyél telt meg s van reményünk, hogy a tervbe vett zeneosztály a jövő évi jubileumra létesülni fog. Brukner József és Németh Lajos tűzoltók gyűjtői vén a következők adakoztak: Boschán Gyula ügyvéd, a testület elnöke 10 frt. Sztaniszlavszky Ádolfné í frt. Dr. Kele Antal 1 frt. Szőcs Mihály 1 frt. Feíenczi főhadnagy 1 frt. Dr. Szigethy Elemér 1 frt. Dr. Hajós Ignác 1 frt. Háczky Kálmán 1 frt. Hanty Károly 5 frt. Botfy Lajos 2 frt. Lányi Kálmán 1 frt. Szalóky Géza 1 frt. Domokos Pá 1 1 frt. Horváth Gyula 1 frt 50 kr. Rosenberg Henriette 1 frt. Dr. Grünvald Samu 1 trt Fischer Miksa 20 kr. Gyarmathy Vilmos 30 kr, Weiner 20 kr. özv. Ungerné 50 kr, Megyesi 10 kr, Komlós 25 kr. Farkas testvérek 30 kr, Fischer Pál 50 kr, Sommer Sándor 30 kr, Jámbor S. 20 kr. Rosenberg 20 kr, Augenfeld Gyula 50 kr, Kasznár 15 kr, Grunbauffi F. 20 kr, Borda Ferenc 20 kr, Eisenstádter 50 kr, Özv. Hrabovszkyné 50 kr, Berger Arnold 50 kr, Gyuk Ilka 20 kr. Faragó Béía 20 kr, Popper Mari — Bruknerné 50 kr, Goldnér János 30 kr, Kohn 30 kr, Weiser 50 kr, Weisz Ede 50 kr, Dr. Isoóné 30 kr, Goldner 50 kr, Weinberger Jakab 50 kr, Jámbor Samu 20 kr, Özv. Léránt Lászlóné 10 kr. Fenyvesi Ferenc 20 kr, Hajmási Imre 50 kr, Wimmer főmérnök 50 kr, özv. Erdős Gézáné 40 kr, Berger Miksa, Liebeutritt Vilma—Essőné 20 kr, Weisz Samu 30 kr. Szilberman 20 kr, Go'dgruber D. 20 kr, Glésinger 20 kr, Holczér Mihályné 20 kr, Csoknyai Laura 50 kr, Pásztor Károly 50 kr, Révti'v Zoltán ne 50 kr. Vapper Ignác 50 kr, Hudecz József 50 kr. Somod) Kalm-'n 50 kr, Ekháh János 20 kr, Simon István 50 1 ír, ofí latnon Ferenc 50 ki, Dietrich Ferenc 50 kr, Deutsch Ferenc 50 kr. Czukelter Lajos né 50 kr, Guttman János 50 kr N. N 20 kr. Hindy N. 25 kr, Polgár János 50 kr. N N 20 kr. Fitos—Skublics Gizella 50 kr, Csesznák Sándorné 50 kr. összesen 41 frt 75 kr Fürdő igazgató Balaton Füreden. A pannonhalmi főapát a tihanyi apátság tulajdonához tartozó Balaton­Füred fürdő felügyeltjévé domékfalvi Moyss Bngnmir szolgálatonkivüli tengerészkapitányt nevezte, ki. Új törvényszéki orvos Dr. Thassy Gábor zala­egerszegi orvostudor a Budapesten mult hóban tartott törvényszéki orvosi vizsgálatodon képesítést nyert törvény széki orvosi állás betöltésére. Adomány. Németh Béla szombathelyi pénzügyi tit­kár szerkesztőségünk utján a zala-egerszegi karácsonyfa egyletnek és zala-egerszegi népkonyhának 5—5 frtot kiildiitt, amely Összeget rendeltetesi helyére juttattuk. Pénzügyi kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Krix Lőrinc zala-egerszegi kataszteri irattárt ke/elő iiodatisztet ideglenes minőségű pénzügyi fogalmazó és földadó nyilvántartási biztossá kinevezte. Gyászhír. Vettük a következő gy iszjelentést : Alul­írottak fájdalomtól megtört szívvel jeléntik. felejt hotel len édes anyjuknak, testvérének illetve, hitvesének boldogiái Farkas Lászlóné szül. kurtakeszi Baranyay Lujzának folyó 1898. évi november 2-án d. u. 1 órakor, a halotti szentség ájtatos felvétele után, életének 49-ík, boldog házasságá­nak 33-ik évében történt gyászos elItunytát. A boldogult hűlt tetemei a róm. kath. egyház szertartása szerint folyó' hó 3-án d. u. 4 órakor fognak a zala-egerszegi sírkertben örök nyugalomra teletni. Az. engesztelő szent-mise-áklozat. f. hó 4-én reggel 7 1/? órakor fog a helybeli róm. kath. templomban az Urnák bemutattatni. Az örök nyugalom béke angyala őrködjék drága porai lelett' Zala-Egerszeg, 1898. évi november hó 2-án. Farkas László 1'érj, Baranya) Tivadar testvérje. Farkas József, Farkas Lujza, Farkas Kálíttán, Farkas Imre gyermekei. Farkas Józsefné szül. Egressv Gizella, menye. Farkas Clárika, unoka. A csáktornyai kisdedóvó egylet Ziglci Kálmán egyesületi elnök elnöklete alatt tartott ülésében előter­jesztetett a számvizsgáló bizottság jelentésé az egyesület szá ;)adásának megvizsgálásáról A közgyűlés a jelentést tudomásúl vette s annak alapján Polyák Mátyás pénz tárnoknak a felmentvényt megadták s neki buzgó míikö déseért jegyzőkönyvileg kö-zöne:et szavaztak. Tekintettel az ovodába járók nagy számára, s'gédóvónő állást szer­veztek s erre Martincsevics Júlia okleveles óvónőt meg­választották. — Megállapították a jövő évi költség-vetést és a mutatkozó 374 ff 44 kr. hiány fedezlietése végett a vallás- és közoktatásügy i niHiisztethez államsegclyérl folyamodnak. Köszönetnyilvánítás. A zalaegerszegi nőegylet, karácsonyfa egylet, kenyér egylet, népkonyha s a tűzoltó egyesület elnökségei a nyilvánosság utján fejezik ki köszönetüket özv. ílandler Istvánné úrhölgy őnágyságának, valamint Németh líela szombathelyi pérzügyi titkár ur­nák a Zalamegye t. szerkesztősége utján egyesületük részére küldött adományért, Kinevezés. A vallási és közoktatásügyi miniszter ütrok Mihály budapesti főreáliskola! helyettes tanárt a a sümegi állami alreáliskola franczia tanszékére ne­vezte ki. Meghivó. A zala-egerszegi tanítói járáskör őszi közgyűlését 1898. november hó 17-én d. e 9 órakor taitja a polgári iskola helyiségében Zala-Egerszegen, mire t. kartárs urat van szerencsém tisztelettel meghívni. Tárgysor: I. Csiszár József ur gyak. tanítása az alkot­mánytanból az V és VI. osztályban. II. Török Károly űr értekezése : A 7—14 éves korig terjedő tankötelezettségről. III. Péterl'y József úr értekezése: A gazd. ism. szakiskolák feladata. IV Jámbor József úr éitekezése : Mi lesz gyer­mekeinkből? V Horváth János úr értekezése: Miként kelthető ieJ a falusi nép érdeklődése az iskola iránt V VI. Folvóiigyek és indítványok. Zala-Egerszeg, 1898. október 30-án. Tikk László ideiglenes jköri elnök. Városi jegyző választás A nyugdíjazás folytán üresedésbe jött csáktornyai városi jegvzői állást októbei 29 -én töltötték be. Az 5 pályázó okleveles jegyző közül Plichta Béla vizi-s/ent-györgyi jegyzőt választották meg. A nepies gazdasági tarifoíyam tervezetet lapunk mult számában egész terjedelemben közöltük. A tervezet szerint városunkban ezek az előadások f. bő 15-én, 16-án, 22-én, 23-án, 29-én, 30 án, december 6-án és 7-én tartat­nak mindenkor délelőtt 9-11 -íg a Zalamegyei Gazdasági Egyesület helyiségében. Az előadások ingyenesek. Az iparosok kegyelete. A keszthelyi ipartestület f. hó 1-én néhai Cnterberger Ferenc feledhetlen emlékű jóltevőjének, valamint Vaszary Kolos bibornok hercegprímás­nak a keszthelyi temetőben nyugvó szülői sirhalmát is megkoszorúzta. Délután 4 órakor az iparosok fekete zászló alatt testületileg vonultak ki a temetőbe kegyeletük le­rovása céljából Cnterberger sírboltjánál Baksa Rudolf mondott a megboldogult érdemeit méltató kegyeletteljes beszédet, az Iparosok Dalköre pedig két gyászéneket adott elő. Innen a testület a hercegprímás szülői sirhalmához vonult, ahol a Dalkör két gyászéneket énekelt. A sümegh-városi róm. kath. tanítókor őszi köz­gyűlésén Cs.igo Mária II.osztályú tanítónő növendékeivel a fákról tartott gyakorlati tanítást, amelyet a kör tagjai tetszéssel fogadtak. A gyakorlati tanítás után a felső­leányiskola tantermében folytatták a gyűlést, amelyet Bánfi Alajos elnök nyitott meg, üdvözölvén a megjelenteket. A számvizsgáló bizottság nevében Könnye József jelentette, hogy az egylet bevélele 46 frt 62 kr., kiadása 8 frt 79 kr. volt s igy a vagyon a hozzá irt kamattal együtt 41 frt 90 kr. A pénztárnoknak a számvizsgáló bizottság jelentése alapján a felmentvényt megadták. A kör el­fogadta a tapolcai körnek határozatát, mely szerint azok a tanítók, akik a harahgozásra vállalkoznak, még a pálvázatból is kizárandók. Ezután Bánli Alajos a követ­kező értekezést olvasta föl : Minő eszközökkel törlietnők meg a s/.iilőkben uralkodó közönyt az iskola iránt? A sok gyakorlati tanácscsal bővelkedő értekezésért a köz­gyűlés jegyzőkönyileg fejezte ki köszönetét. — A köz­gyűlés utolsó tárgyát az évi zárvizsgálatok kérdésének megvitatása képezte. A közgyűlés az évi záróvizsgák eltörlése s helyettük záró ünnepek tartása mellett nyilat­kozott s egyúttal a szakfelügyelet életbeléptetését hang­súlyozta.. A zala-egerszegi kereskedő ifjak egylete f. hó 13 án d. u. 3 órakor egyleti helyiségében az egyesület tíz éves fennállásának emlékezetére díszközgyűlést tart a következő tárgysorozattal : Elnöki megnyitó. titkári jelen­tés az egyesület tiz éves fennállásáról; pénztáinoki jelentés ; tisztújítás. Jegyzőválasztás. A bottornyai körjegyzői állásra Medred Lajos ottani helyettes körjegyzőt választották meg. Szegény tanulók segélyezése. Vaszary Kolos bibor­nok hercegprímás áltat a keszthelyi kath. fögymnázíum szegéuysorsú tanulói segélyezésére tett 50,000 koronás alapítvány félévi kamatai a bíboros főpásztor névünnepe alkalmából október hó 30-án osztattak ki a tanárikar által erre kiválasztott szngénysorsú tanulók között. Az alapítvány félévi kamatából" 475 frt osztatott ki, melyből a folyó tanévre 14 tanuló részére évi 100 frtos, 60 és 50 frtos segélyek állapíttattak meg, olykép, hogy 4 tanuló ez alkalommal 50—50 frt, 5 tanuló egyenkint 30 frt és 5 tanuló egyenkint 25 frt segélyt nyert. A kamatok másik felét 1899. évi február hó 12-én. a biboros hercegprímás születése napján osztják ki. Áthelyezés. A vallás- és köztatásügyi m. kir. mi­niszter Kalmár Gyula és Kahuárné Jurisics Julia gánicsal állani elemi iskolai tanítót illetve tanítónőt a bártiái állami elemi iskolához jelen minőségben áthelyezte. Névmagyarosítás. A m. kir belügyminiszter Metzel Jakab csabrendeki illetőségű ugyanottani lakós, valamint kiskorú Jolánéslgnácgyermekei vezetéknevének „ Murai"-va, Steiner Jenő tapolcai illetőségű, ugyanottani lakós vezetéknevének „Szűcs r#ért átváltoztatását megengedte. Chrysanthemum kiállítás. A bellatinezi uradalmi kertészet f hó 6-án délután 2 órakor chrysanthemum ki­állítást, rendez Intézkedések halottak estéjére. Figyelmeztetjük a rendörkapitányi hivatalt, hogy más városok rendőrkapitá­nyának eljárásához képest a halottak estéjére a szükséges iutézke I sek-t kellő időben tegye meg s annak megtarására a közönséget hívja fel. A kegyeletet igen sérti, mikor a temető ajtajánál két sorban 20—B0 ges||enyesútö kísére­tével együtt lef lepődik ugy, hogy a közönség közöttük alig mehet el. Ezek a temetőtől megfelelő távolságban is megcsinálhatnák üzletüket s nem botránkoztatnák az ájtatoskodókat. Nem hisszük, hogy kellő alakban történő figyelmeztetés mellett akadnának egyesek, akik a kegyelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom