Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-12-25 / 52. szám

XVII. évfolyam Zalaegerszeg, Í898. december 25. 52. szán}. JL Elöíizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ZALÁMÉ GYE társadalmi, kőzivelisí b gaászati hetilap. in A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj elenils: m_ inden. vasárnap. Karácsony. A rideg realizmusba hanyatlott kor gyermeke előtt szinte hihetetlennek látszik, hogy ezernyolcszázkilencvennyolc évvel ezelőtt ott messze keleten, az igénytelen Betlehem falucska még igénytelenebb istálló jának jászolánál az emberiség életének második nagy korszaka kezdődik, mely jelentőségre nézve alig marad az első: az eredet, a teremtés mögött. Pedig ott virradt meg az erkölcsi tudatlanság és tehetetlenség éjjelébe merült teremtett világ újjászületésének már közel kétezer éves napja. — Egy kisded született ott, kinek isteni küldetéséhez angyalok kara Szolgáltatta az első momentumot, kik leszáltak a megszentelt szegénység jászolybölcsője fölé s az ártatlan egyszerűség szavaival zengték el a megbomlott, de az újszülött által helyreállítandó erkölcsi világrend első korolláriumát: „Dicsőség Istennek . . . !" A pogánykor istenitisztelete tömérdek embervérontássá, állatimádássá, erkölcstelenséggé fajult el. Az emberi jogok kiváltságokká váltak, az emberi méltóság rabszolgasággá, állatiasságá alacsonyult. A nyers erőszak hatalma konfiskálta az emberi jogokat, kitörülte a tiszta humanizmust a szivekből és felbontotta a társadalmat tyrannusok és páriák osztályára. Ez az emberiség erkölcsi állapotának markáns képe még azon időben is, rhidőn Hellász dicsőségének fénypontján állott, — épp úgy, mint Augusztus „aranykorában". Teljesen igaza volt Homeroshősének, midőn kora erkölcsi sűlyedése és tehetetlensége fölötti lelki gyötrelmében igy kiáltott fel: „Nincs a földkerekségen élő és mozgó lények közt szerencsétlenebb az embernél". Hiábavaló volt a legfényesebb elméknek bölcselkedésé. Aristoteles bölcselete azon vigasztalan tény semmitmondó konstatálásában kulminált, hogy „vétkezni az emberiség közsorsa" ; Sofoklesé, hogy „a bün megfészkelte magát az ember természetében"; Seneka pedig, mintha leleplezni akarná a pogányság förtelmeit, így aposztrofálja korának társadalmát: „Minek ámítjuk magunkat? Nem külső a mi bajunk; magunkban hordjuk azt és belsőnkben gyökerezik: a gonoszság erőt vesz rajtunk és ez nyoA „Zalamegye" tárcája. J^omédiás. Elbeszélés. Irta: Szentmírtoni Darnay Kálmán. Özvegy Parlaginé ott ült a terem közepében álló plüs kereveten barátjával, a nyugalmazott őrnagygyal, gyönyörködve Aliz leányában, ki oldalt karosszékéből kormányozta azt a léha udvarló csapatot, mely őt körülrajongta. Aliz intézte Belényes társadalmát, neki füstölt az arany ifjúság szine java, Egy biztató pillantása ép oly boldoggá lette volna az agglegény főbírót, mint a fiatal aljegyzőt, kik mindnyájan kegyéért esengtek. De Aliz csak játszott velük, labdaként hajítottta el magától őket egyenként, mert tudta, hogy vissza kerülnek. Valami kimagyarázhatatlan varázs lakott Aliz tekintetében, melylyel kedve szerint fegyelmezte csapatát. Hatan is kérték egyszerre a második négyesét, de Aliz tagadólag rázogatta fejecskéjét. Oda lépett egy hetedikhez, rátette vállára bizalmasan kezét. — Önnel fogom a második négyest táncolni. Pedig jól tudta, hogy ez a hetedik más leány kimondott udvarlója, ki talán hónapok óta várja, hogy együtt táncolhassa a szerelmesek négyesét ideáljával. Mire a kiszemelt ifjú magához tér meglepetéséből, már késő volt, Aliz rég ott trónolt ismét udvarlói között, korholva a bókolókat, ki-ki kacagva a sóhajtozókat. Csak Dely Pista nem hódolt a kacérnak, az a cigány képű, komoly gentry-fiú, ki csak nagy ritkán táncolt. Szivesebben nézte a terem közepéből a tánctól hevülő párokat. Pedig több édes pillantást pazarolt Aliz Dely Pistára. morúságunk forrása". És azon harmincezer isten között, melyeket Hesidos szerint a korabeli pogány népek kitaláltak és imádtak, egyetlen egy sem találkozott, amely az erkölcsi nyomorúságból kivezető utat, helyes irányt megmutatta volna, — mert egyik sem volt Isten. Azon kétes és bizonytalan fény és világosság pedig, melyet a inintákul állított klasszikus népek lángelméinek bölcselete derített, csak arra szolgált, hogy annál észrevehetőbb legyen az az átható sötétség, mely elborította a népek erkölcsi életét és kétségbeejtőbb legyen a magárahagyatottság és erkölcsi nyomor érzete Az ősi bűnnek — mint az erkölcsi nyomor forrásának — tudata szólal Aischylos Prometheusféle tragédiáiban ; fennmaradt az egyptomiak, perzsák, arabok, hinduk, kelták stb. népek hitregéiben. A bűnterhelt és kiengesztelés után epedő lelkiismeret siralmát zengték oly lélekrázólag az eriniák Agamemnon házában, Dávid az ő bűnbánati zsoltáraiban, melyek mindannyi kifejezői az általános bűntudatnak s viszhangjai az erkölcsi nyomor feljajdulásának és a népek seabadító után való általános vágyódásának. Ezen általános hangulatnak adtak kifejezést Cicero, Tacitus, Svetonius és még konkrétebb formában Sokrates: „ Legtanácsosabb — úgymond — amit tehetünk, az, hogy türelemmel várakozzunk, míg el nem jő, aki minket Isten és az emberek iránt való küzdelmeinkre megtanítson". És a bűn tudatában, az erkölcsi nyomor mély érzetében és a kiengesztelés utáni általános vágyakozásban előre templomot emeltek Athénben az „ismeretlen Istennek". És íme az ige testté lőn és mi köztünk lakozék". — Az igénytelen Betlehem falucskára bomló csendes éjben angyalok jelentek meg s az ott született kisdednek isteni dicsőséget, a jámbor, hivő embernek békességet zengedeznek. Dicsőséget az isteni Megváltónak, aki tanításával, melynek isteniségét megbizonyította akkor szeplőtelen szent életével, csudatételeivel s jövendöléseivel, most pedig tizenkilenc százados sértetlen fennállásával, átalakította a világot. Békességet az embernek, kit fölemelt a bűn reálizmusának fertőjéből azon nemes, megtiszult ideálizmus piedesztáljára, mely az igaz Istenség eszméjénél kezdődik és belőle táplálkozik. Dicsőség a Megváltó Jézus Krisztusnak, ki megismertette az embert Istennel és önmagával: eredetével és rendeltetésével s megalkotta a „szentek községét, melyben, úgy látszott, mintha a híveknek egy szivük s egy lelkük volna". — Azóta ez az isteni tan századokon keresztül végtelen megtámadásoknak volt kitéve, a szellemi és fizikai erő fegyvereivel egyaránt — mert hiszen meg van irva, hogy ,,a gonoszság tusakodik az igazság ellen" —, visszaélések is követtettek el vele; de azért több mint tizennyolcszáz év után is áll teljes isteni fenségében, erejében és fényében. És amily kevéssé volt képes az ó-kori bölcselet kipótolni, épp oly kevéssé képes az új-kori, fenségét, erejét és fényét elhomályosítani, — mert ez isteni bölcselet. Az emberi társadalomra való vonatkozásban a modern bölcseleti humániszmus csak olyan Jézus Krisztus humanizmusához mérve, mint a görögtűz fénye, vagy a villámfény a nap fényéhez és melegéhez képest. Mesterkélt, rideg, fagyos az; még a jótékonyságban is önző. S midőn azt látjuk, hogy századunk nemcsak az idők rendjében, hanem az erkölcsi világ rendjében is hanyatlik; midőn azt látjuk, hogy az igaz istenség örök eszméjéből táplálkozó bit, erkölcs és becsület idealismusát a bűnös önzésnek a roszra hajló emberi természeten elposványodott reálizmusza szorítja ki tudományból, művészetből, irodalomból és közéletből; s midőn éppen ezért lépten-nyomon a társadalmi züllés félreismerhetlen jelenségeibe ütközünk: lehet-e fontosabb kötelességünk, mint visszazarándokolni a salakból felemelő s megtisztult ideálizmus forrásához, a betlehemi jászolban született Jézus Krisztushoz, s az angyalok énekkarának harmóniájába olvadva zengni: „Dicsőség Istennek!" Csak így lesz „békesség az embernek". A zalavárma^yei gazdasági egyesület közgyűlése. A zalavármegyei gazdasági egyesület f. hó 20-án Hertelendy Ferenc egyesületi elnök elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott Zala-Egerszegen az egyesület helyiségében. Egyesületi elnök üdvözölvén a szép számmal megjelent tagokat, a gyűlést megnyitottnak nyilvánítja s a mint Belényes összes fiatalságára, de vele szemben megtörött varázs hatalma, céltalanul siklott el a hódító tekintet, mint a téli napsugár a kristály tiszta jégen. Ez a kudarc tette most is Alizt oly idegessé. Összeráncolta sima homlokát, nyugtalanul csapkodva legyezőjével. De azért a fiatalság kitartott, mellette, tűrték szeszélyeit. Szupé alatt négyszer is elhuzatták kedvenc nótáját, letört nyakú pezsgőpalackok gyöngyöző habjaival csitítgatták háborgó kedélyét, de nem mentek semmire. Alig hörpentett néhány cseppet a karcsú pohárból, azt is szürcsölgetve, szüntelenül azzal a gondolattal tépelődve: „Lábaimnál akarom öt látni még ma". Sőt mi több, kereken ki is mondta a kezéért esengő főbírónak, hogy Dely Pistának lesz a felesége, s szavának nagyobb nyomatékául kihúzott egy rózsabimbót a főbírótól kapott csokorból s oda hajította a szomszéd legény asztalnál ülő Dely Pistának. Pista keblére tűzte a sokaktól irigyelt rózsabimbót és karját nyújtva Aliznék, bevezette a táncterembe. Mikor kakasszó után Alizt a többször kikosarazott főbiró kikísérte a fogathoz, Aliz még egy édes pillantást vetett a lépcsőn lefelé jövő Dely Pistára, oda kiáltva neki: — Eljöjjön ám a korhely levesre ! Csak azután szólt közönyös hangon a hű gárda vezéréhez : — Önöket is szívesen látom, * * ; * Tíz órára összevergődött a társaság Parlagiéknál. Csak Dely Pista nem jött, pedig az ő kedvéért vette fel Aliz azt az igéző világos kék szerpentin pongyolát, melyről valóságos csodákat regélt Belényes fiatalsága. Végre hosszú várakozás után maga helyett egy kimentő levelet küldött, melyben tudatja, hogy a délelőtti vonattal haza utazik a fővárosba, téli szállására. E levélre valóságosan kitört Alizon az idegláz. Szerette volna az egész világot összezúzni, különösen a főbírót, kinek gúnyos arcából azt olvasta ki : „Mégsem leszesz Dely Pista felesége". I)e mert éppen nem akadt más kezeügyébe, a Pista levelét tépte ezer foszlányra. Majd anyjára hagyva a mulatókat, főfájás ürügye alatt szobájába vonult, oda dobva magát ruhástól a felvetett ágyra, izgatottan mondogatva : — Mégis övé leszek ! Belényesen nagy dolgok történtek. A bálványozott Aliz eltűnt. Parlaginé eszes asszony /olt. Elejét vette a pletykának. Maga mondta el, hogy leánya egyik fővárosi rokonához utazott, nem is jön egyhamar haza, mert művészi pályára képezteti ki magát. Ki is merte volna azt kétségbe vonni. Még a főbiró is csak becsukott ajtó mellett mert arra gondolni, hogy nincs-e benne Dely Pista ebben a különös dologban, de rögtön kiverte fejéből, mert félt Aliznak még szellemétől is. * * * Lassanként napirendre tértek Belényesen. Elfeledték Alizt, mint egy letűnt csillagot. Anyja keveset beszélt róla, a legény-gárda pedig szétverődőtt és ki-ki egy apróbb csillag sugaránál sütkérezett. Csak két év múlva jött Aliz neve forgalomba, mikor Dely Pista eljegyzését olvasták egy báró kisasszonynyal. De akkor is csak a főbiró ejtette el egypár odavetett szóval, hogy még sem Aliz a felesége. Mígnem néhány hó után Parlaginé maga újságolta, hogy Aliz befejezve művészi tanulmányait, visszatér Belényesre. Ez a hír pedig azután valóságos forrongást keltett mind a két nembeli fiatalságnál. Megérkezett! Szebb volt mint valaha, a kinvillott női szépségben. A régi gárda szinte félve közeledett feléje. Pedig de nagyon megváltozott! Nem kincsinylett senkit. Mindenkivel szívesen enyelgett. Most már férjet keresett, a ki majd beköti megtépett pártáját. Jvlai számunkhoz fél iv melléltlet van csatolva.