Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-05-22 / 21. szám

XVII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1898. ruájüs 22. 21. szánt. Imi, m, i 5? gazdássati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. 1! A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj elenik :m. inden -vas árna ;p. i magyar ipar pártolása. A magyar iparosság köréből szakadatlanul hall­juk a panaszos szókat, hogy nem képesek megélni, hogy a külföldről beözönlő gyári termékek óriási versenyében tönkre mennek egymásután a hazai iparosok. A panasz jogosságát elvitatni nem lehet. Tény az, hogy a magyar iparosság nagy része nemcsak hogy megérzi a külföldi gyári termékek versenyét, hanem csakugyan a lét vagy nem-lét problémájának szélén áll. Ezen a dolgon igy papirosra irva, nagyon könnyen lehetne segíteni. Annak idején már úgyis keletkeztek (az igaz, hogy meg is szűntek) aféle hazafias társaságok, amelyek nem képeztek külön klubokat, nem is működtek megerősítést kivánó alapszabályokkal, hanem amelynek tagjai egyszerű szóadással kötelezték magukat arra, hogy a Magyar­országon megkapható ipari cikkeket itthonn fogják beszerezni az eredeti forrásból, vagyis, hogy amig csak lehet, kizárólag a magyar kézi és gyári ipart fogják támogatni. Most hát nem kellene megint mást tenni, mint hogy arra kellene megint buzdítani édes hazánk lelkes fiait: tömörüljenek megint ezzel az elhatározással, dolgoztassanak itthonn a mi mes­terembereinkkel még akkor is, ha kissé több pénzbe kerül, mint a külföldről importált ipari cikkek. Ha ilyen irányban azután az irányadó elemek itt is, ott is kibontanák a hazafias iparpártolás lo­bogóját, nagyon valószínű, hogy a zászlóbontás nem maradna eredménytelenül. De a legkedvezőbb eredmény mellett is mitől kellene tartani megint? Tartani kellene attól, hogy ennek a hazafias buzdulatnak a vége is csak az lenne, ami a már említetteké lett. Akik a hatvanas évek elején már mint érettebb egyének éltek, emlékezhetnek rá, hogy milyen nagy és hatalmas lendülettel indult meg a honi ipar pár­tolása. „Honi kalap", „honi szoknya", honi szövet" járta akkor mindenütt, de — fájdalom ! -- csak kevés ideig járhatta. A „Zalamegye" tárcája. Kapuzárás. A magyar nemzet első ünnnepének napjai múlófél­ben vannak. Első ez ünnep nemcsak fontosságra, első ünnepe ez a nemzetnek ez idő szerint is. Addig is voltak a magyar nemzetnek ünnepnapjai, de addig ez a nemzet nem volt nemzet, nagy napjait a királynak, s néhány fő­rangúnak köszönhette. A legelső tett, a legelső diadal, melyet az egész ország aratott magának: 1848 március tizenötödike. E nap ötvenéves fordulója már eltelt. Megültük méltóan sziveinkben, — de hol maradt emlékjele a nemzeti felbuzdulásnak? Hiába keressük. Egyetlen egy emlék készült, ami egyenesen ennek az évnek megörökítését tiizte ki céljául, egy könyv; azt is az ötven év előtti ifjúság egyik vezére készítette a nagy idők emlékeül, mintha más nem mert vobia a kegyeletes kor alakjaihoz, emlékeihez közelíteni. . . . Jókai Mór könyve*) e könyv, az „1848" képes albuma, mely az ország java tehetségeinek segélyével készült, s amelyet úgy tehinthetünk, mint a magyar iro­dalom ajándékát a nemzetnek és történelemnek. Akaratlanul egy kép jut eszünkbe az ős magyar világból, amikor még a felkelő napot áldozat-tűzzel fogad­ták ligetek, erdők árnyában, források, csermelyek tövénél. Felgyúlt a sziklán az áldozat lángja, a táltosok ajkain felhangzott a himnusz, s átszállt a népre. íme most is kigyúlt az áldozattűz: a nemzeti lelke­*) Ezernyolcszáznegyvennyolc. A magyar szabadságharc törté­nete 1848'4!J IM II. Ezerkétszáz képpel. Bársony István, Beöthy Zsolt, II. Pulszkj Polikszéna, Ileller Henrik', Ignotus, Inpzédy László, Karáz Emil, Marezali Henrik. Mihailovics István. Mikszáth Kálmán, Selx'ík Zsigmond, Szilágyi Sándor, Timár Szaniszló, Varga Ottó, Vojnovich közreműködésével szerkesztik Jókai Mór, Bródy Sándor és Rákosi Viktor, Kiadja Révai 'I'estv. iro'd. int. r. t. Bpest. Váczi­utca 1 sz. Es miért'? Mert ezek a „lioni" dolgok később olyan minőségüekké lettek, hogy a vásárló, meg rendelő közönség erszénye nem birta már a hazafias­ságot. Kénytelen volt szakítani a sovinizmusnak ezzel a megnyilatkozásával. Ilyen formán történt az utóbb keletkezett ily irányú mozgalmakkal szemben is. Es — habár a magyar ipar fejlődése különösen, a lefolyt huszonöt év alatti időben eltagadhatatlan — mégis alaposan lehetne tartani most is attól, hogy a közönség erősen fokozódott igényét ily módon kielégíteni nem lehetne Hisz ha csak egyeseknek tesz is valaki szemrehá nyást, hogy miért nem pártolja a magyar ipart, mért nem dolgoztat magyar iparosokkal: rendesen az rá a felelet, hogy azért nem, mert drága pénzért silány munkát szolgáltatnak és azt is keserves dolog tőlük megkapni. Hát melyik résznek van tulajdonképpen igaza? Az iparosoknak-é, akik a mellőzés miatt panaszkod­nak ? Vagy a vásárló közönségnek, amely a magyar ipari cikkek drágaságával és silányságával mente­getőzik ? Bizonyos mértékben —- úgy véljük — mind­egyik résznek igaza van. Éppen ezért nem lehet egyik részt sem föltétlenül elitélni, de teljesen men­teni sem. A közeledésnek azonban mégis a vevő közön­ség részéről kell történnie. Mert ha már elismerjük (pedig el kell ismernünk), hogy a magyar ipar és annak produktumai hatalmas mértékben fölötte álla­nak az évtizedek előtti iparnak és produktumainak : akkor módot és alkalmat kell nyújtani iparosaink­nak arra, hogy tudásukat, haladottságukat nagyobb méretekben érvényesíthetve, egyúttal a magyar ipar tekintélyesebb föllendülését is biztosíthassák. Erre az álláspontra pedig csak is a közönség tömeges pártolása utján juthatnak. Iliábá hangoztatjuk mi szakadatlanul az ipar fejlesztését, az iparosság hala­dásának, szellemi színvonala emelkedésének sürgető voltát, ha mi a haladáshoz, emelkedéshez legközvet­lenebbül szükséges pártolást külföldi ipari produk tumoknak nyújtjuk. Csekély és gyér megréh lelés sedés tüze, a magyar irodalom sziklaoltárán ím ott az áldozat; a bonszerelem forrásának tövénél áll ez a szikla, ime hangzik az ének is az ihletett ajakról, — de vájjon átveszLe még a nép az ősi dallamot ? Úgy látszik . . . igen Ezt bizonyítja a lelkesedés, melylyel a nemzeti bibliát mindenütt fogadták. A kötetes kiadás még március 15-ére megjelent, most a füzetes kiadás is befejeződik, — készen van. Ezerkétszáz képe, a rövid, de tartalmas magyaráza­tokkal hű tükre a szabadságharcnak, s a szerkesztők nem c?ak a közönségnek tettek nagy szívességet a munka ki­bocsátásával, de maradandó, hasznos és becses segédkönyvet nyújtottak a szaktudósoknak is. S valóban őszintén el­mondhatjuk, hogy ime gazdag történelmi szakirodalmunk­ban, a hatalmas, mázsás történelmi művek között, ennek a kis, első sorban összefoglaló, gyönyörködtető könyvnek megadatott hézagot pótolni, hibákat helyreigazítani, té­vedéseket felderíteni. A könyv oly szükséges éke minden háznak, hogy mindjárt Petőfi és Arany költeményei után következik. Magyar érzés, magyar tudás árad belőle, hangzik a hon­szerelem legtisztább dallama. * Az uj 5 füzet, melyről még nem számoltunk be olvasóinknak, s melyekkel a vállalat befejeződik, a szabad­ságharc kihangzását: az emigrációt fogfalja magában. Csupa Kossuth kép, úgy, hogy külön ö?sze fűzve ez az 5 füzet elmehetne Kossuth Albumnak. Temérdek képet találunk benne Kossuth ázsiai, amerikai útjából, még az ő saját szavát, is halljuk egy helyütt, látjuk olasz­országi lakását, az utcát, melyben sétálni szokott, utolsó arcképeit, a Parlaghy Vilma-féle nagy képet, s néhány eddig ismeretlen kőnyomatot. Látjuk őt utolsó sétája közben, amint egy gyoisfényképész véletlenül ép akkor megörökí tette a via dei Milléíi; látjuk halottas ágyán a ravatalon. Ott van a sirja is. Ez a kötet utolsó képe. Méltán, mert ebben a sírban nyugszik a nagy kor szelleme, lég­mellett a magyar iparos sem műhelyét nem szerel­heti föl a modern igényeknek megfelelően, sem igazán szakképzett segéd-munkásokat nem tarthat, sem jó anyagot nem szerezhet be. Mindezekhez tömeges és nagyobb mértékű pártolás kell. Viszont a magyar iparosságnak szakítania kell régi, szinte hagyományos hibáival és lelkiismeretes munkával, szakismereteinek szakadatlan gyarapításá­val, fejlesztésével el kell érni azt, hogy a vevő és megrendelő közönség olyan produktumokat kapjon, melyekért szívesen megadhassa a drágább árt is abban a biztos tudatban, hogy annak jósága, tartóssága kárpótolni fogja őt azért az összegért, amennyivel talán idegenből olcsóbban szerezhette volna meg. Már ez idő szerint is tapasztalható, hogy azok az iparosok, kik némi befektethető tőkével rendel­kezve, a vevő közönség igényeit jobban kielégíthetik, elég tisztességesen virágzó üzlettel rendelkeznek; míg ellenben azok, kik a nagy versenyhez szükséges föltételeknek hiányával vannak, — bizony csak panganak. Azért hát, hogy a magyar ipar fejlődése csak­ugyan biztosíttassák: iparosainknak lelkiismeretes munkával és pontossággal már a kisebb megrende­léseknél, a kisebb munkák végezésénél meg kell nyerni a közönség bizalmát, hogy igy azután biza­lommal fordulhasson magyar iparosokhoz a nagyobb arányú megrendelésekkel is. El kell érni azt a szinvonalat, hogy ne csupán a hazafiság, hanem az ipari cikk minősége vezesse a magyar közönséget a magyar iparosokhoz. Mert az az úgynevezett hazafias pártolás (ahogy a múltban is tapasztaltuk) nagyon efemer természetű. A mai nehéz életviszonyok között puszta frázisokba senki sem fektetheti nénzét. Jegyzőkönyv, felvéve Zalavármegye gazdasági egyesületének 1898. évi május hó 8-án. Zala-Fs/erszegen tartott rendes közgyűlésében. Jelenlevők: Dr. Jankovícb Lászó gróf elnök, lláczky Kálmán ügyvezető elnök. Battbíányi József gróf, Batthiányi Ernő nagyobb emléke, ez a sir a magyar nemzet ereklyetartója! — A füzethez Marezali Henriknek kitűnő összefoglalása csatlakozik még, s terjedelmes és pontos katalógus. Ezzel be van fejezve a mű, a mai magyar irodalom és az 50 éves mult émlékkönyve. — Áldás íróira! Áldás olvasóira ! A tűzoltók majálisa. A fagyos szentekre olyan ragyogó nap következett a mult vasárnap, hogy a korai tavasz hűvössége mellett is jó kedvvel megtarthatták a tűzoltók bőségesen hirdetett majálisukat. Elég meleg idő volt s csak nap lemente után kezdett nyirkosodni a levegő; a jobb vériiek azonban ekkor sem fáztak. A tánc benyúlt a késő éjszakába. S mikor már a banda is elfáradt, a közönségből egyik másik jó hegedűs vette kezébe a nyirettyüt,, másik rész meg a Szózatot, Hymnust s a Kossuth nótát vette sorra körbe állva, a csillagos ég alatt. De hogy a dolgot előlkezdjem, azt, mondom, hogy valami nyomasztó teher nehezedik az emberek lelkére a mai világban, még az ifjú emberek lelkére is. Kutyába sem veszik a táncot, nem igen lázadnak fel reá. A tánc mellett egyéb szórakoztató dolgok is kellenek. Igy a tűzoltók is meg­sózták-, borsozták a majálist egy kissé, nem a belépő di­jakkal, hanem többféle komoly és tréfás játékkal a tánc­nak bevezetéseid. Ezek közül nagyobb figyelmet érdemel a karika és kugliversenyen kiviil a biciklisták versenye, kik Győrvárig futottak ki s megtérve, a majális szintere volt a" célpontjuk. A kaszaházi utcát nagy zajongó tömeg töltötte be s dr. Keresztury József biciklije megbollott, de szerencsére csak muló sérülést kapott. Elsőnek Schiitz Frigyes, az egylet II. kapitánya érkezett be, kinek dijul a tűzoltók nevében Kovács Magda kisasszony egy csinos virágbotrétát nyújtott át. Igen érdekes volt a kannibálok tánca. Ezt a tűzoltók a közönség között az úgynevezett hosszú cédulán ugy hir­Mai számunkhoz fél ív mellélv let van csatolva

Next

/
Oldalképek
Tartalom