Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)
1898-04-10 / 15. szám
Melléklet a „ZALAMEGYE" 1898. évi 15-ik számához. megnyitja, és minthogy a saját és tisztviselő társainak, valamint a választmányi tagoknak három évre szóló megbízatása lejárt, a maga és az egész választmány nevében beadja lemondását, és kéri a közgyűlést, hogy a pénztár megvizsgálására egy két tagu bizottságot kiküldeni, és annak jelentése alapján a lelépő választmánynak a felmentvényt megadni szíveskedjék. Erre a közgyűlés a számvizsgáló bizottságba dr. Czinder Istvánné és Bogdán Olga egyesületi tagokat küldötte ki, akik a pénztárkönyvet átvizsgálták, azt a helybesitő záradékkal ellátták ós jelentették a közgyűlésnek, hogy a pénztár teljesen rendben van. A közgyűlés ezután a felmentvényt megadta. Következett az új választás, amelynek titkos szavazás útján megállapított eredményét az elnöknő, mint egyúttal korelnök, a következőkben hirdette ki: Elnök : Ruzsits Károlyné ; alelnök: Tahv Rozália; pénztáros: Varga Vilmosné mindannyian egyhangúlag; jegyző dr. Keresztury József, helyettes jegyző Preszler Gyuláné; ellenőr Remm Józsefné; választmányi tagok: Fángler Mihályné, Bődy Józsefné, Csoknyay Jánosné, Krosetz Istvánné, Krosetz Gyuláné, Kovács Lászlóné, Goldlinger Jánosné, Erdős Gézáné, Rutich Sándorné, Szentgyörgyi Dezsőné, dr. Czinder Istvánné, Kováts Károlyné ; póttagok : Nemes Gyuláné, Szabó Györgyné, Tornyos Mátyásnó. Az új tisztviselőkar és választmány megválasztása után a közgyűlés dr. Keresztury József megokolt indítványára alapszabályainak azt a pontját, amely szerint az egyesületnek egyik célja az is, hogy Zala-Egerszegen a jövőben felállítandó árvaház részére tőkét gyűjtsön, megváltoztatta úgy, hogy ezután az egyesületnek egyedüli célját csak a szegény gyermekek felruházása fogja képezni; mert eddig a kettős célnak megfelelni nem tudott; de a jövőben reméli, hogy az egyiknek és pedig a főbbnek, sokkal nagyobb mértékben lesz képes megfelelni, mint eddig. A közgyűlés végül még néhány belügyet intézett el, amely után elnöknő a gyűlést bezárta. Iskolai ünnepély. A zala-egerszegi polgári fiu-, polgári leány- és íelső kereskedelmi iskola ifjúsága április 11-ét, mint az 1848-ik évi törvények szentesítésének félszázados évfordulóját, f. hó 14-én ünnepli meg. Reggel 8. órakor a tanuló ifjúság testületileg vesz részt a róm. kath. plébánia templomban tartandó hálaadó isteni tiszteleten, mely után a tanintézet rajztermében lesz az iskolai ünnepség, amelyen a nap emlékét Gay Károly tanár fogja méltatni. EskÜVŐ. Alsó-domborui Hirschler Miksa birtokos és nagykereskedő Csáktornyán esküdött örök hűséget sógornőjének, özv. Hirschler Jakahné úrnőnek. Kitüntetés. A kereskedelemügyi miniszter az 1896-iki országos kiállítás jury tan ácsának javaslatára Vastagli János tapolcai állami polgári iskolai tanárt a közművelődés teren szerzett érdemeiért a milleniumi állami nagy ezüst élemmel tüntette ki. Nyilvános köszönet. A nagy lengyeli rk. anyatemplom uj orgonája költségeihez segélyadománynyal járulni kegyeskedtek : megyés püspök ur ő méltósága : 100 frttal; a vasvár-szombathelyi ngs. és főt. káptalan : 50 frttal; Mayer János árkosházi- és Buchwald Lipót döbrétei bérlő urak : 5-5 frttal; a szombathely-egyházmegyei lelkészkedő papság : 90 frttal; a veszprém-egyházmegyéből egy dignitárius és a lelkészkedő papság: 50 frttal; vidéki plébániákból vjlági jótevők: 30 frttal. — Az Isten háza díszének emelésére tett kegyes adományaikért a nemesszivü jótevők fogadják mélyen erzett hálás köszönetünk nyilvánítását. N. Lengyel, 1898. ápr. 4. Gaál Ferenc, plébános. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést: Alulírottak fájdalmasan tudatjuk, hogy kedves gyermekünk, Bandi, félévi szenvedés után ötéves korában folyó évi április hó 3-án délelőtt 10 órakor meghalt. Korán, mint a kibujt farügyet letöri a szél. Április 4-én délután 4 órakor temetjük. Nyugodjék csendesen! Gyurka, Margit, Pista, az elhunytnak testvérei. Borbély György gymnasiumi tanár s felesége Elekes Boriska. Jótékonyság. A keszthelyi izr. hitközségnek rég óhajtott vágyát képezi imaháza részére egy orgona beszerzése. A hitközség képviselőtestülete végre is felhívást intézett a tagokhoz az orgona költségeinek közadakozás utján leendő beszerezhetésére. A gyűjtés igen szép eredménynyel folyt már, amidőn a folyó hó 3-án tartott képviselőtetestületi ülésben Hoffmann Imre ügyvéd, a keszthelyi izr. hitközség ez idei elnöke, bejelentette, hogy a beszerzendő orgona előállítási költségeinek fedezésére Weltner Adolf gulácsi földbirtokos azon ajánlatot tette, miszerint az orgona teljes árát sajátjából fogja fedezni. A képviselő testület ezen szép ajánlatot a legmélyebb köszönettel vette tudomásul s egyben elhatározta, hogy az orgonára adományozott pár ezer forintot imaháza kibővítésére fogja fordítani, mihez az adakozók is a legnagyobb készséggel járultak hozzá. Megerősítések. Az igazságügy miniszter a nagykanizsai kir. törvényszéknél ideiglenes minőségben alkalmazott Kondor Jenő aljegyzőt ebben az állásában végleg megerősitette. —- A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Tömör Boldizsár csáktornyai állami tanítóképző intézeti segédtanárt ebben a : állásában végleg megerősítette. A zala-egerszegi ipartestület évi rendes közgyűlését Kovács László testületi elnök elnöklete alatt f. hó 3-án tartotta. Elnök a közgyűlés határozatképességét megállapítván, azt megnyitotta s a jegyzőkönyv hitelesítésére Baly Béla és Bencz György testületi tagokat kérte fel. — A mult évi rendes közgyűlés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel né'kül elfogadtatott és hitelesíttetett. — Az elnöki jelentés, amely a tagoknak a közgyűlési meghívással együtt megküldetett, tudomásúl vétetett. — Az 1897. évi zárszámadás a számvizsgáló bizottság jelentése alapján elfogadtatott s a pénztárnoknak a felmentvény megadatott. — Az 1898. évi költségvetést az elöljáróság javaslatához képest 1078 frt bevétellel, 938 frt kiadással elfogadták, egyúttal az elaggott iparosok segélyalapjára 25 frtot vettek fel a köíségvetésbe s igy a remélhető pénztármaradvány 115 frt. — Az indítványok tárgyalásánál Szalczer Miksa testületi tag indítványozta, hogy a/. 1893. év óta fennálló magyarországi munkások rokkantsági nyugdíjintézetébe a tagok lépjenek be ; ha ötven tag belép, a központ fiókot létesít. Az indítványt elvben elfogadták s a további teendőkre nézve a választmány bízatott meg tüzetes javaslat tétellel. — Ezek után elnök maga és tiszttársai, valamint a választmány neveben állásukról lemondtak s következett az elnök és elöljárósági tagok választása Dömötör Sándor korelnöklete alatt. A választás eredménye: Kovács László elnök, Ileincz János, Fűrst Salamon, Mitterer János számvizsgálóbizottsági tagok. Elöljárók : Dömötör Sándor, Puer István, Keszly György, I'uer József, Háry Károly, Heigly György, Zámbolt Kálmán, Bencze György, Keszly Ferenc, Németh Ferenc, Domonkos Ignác, Nagyfy József, Garai Lipót, Zsuppán József, Lendl Orbán, Kaszás Kálmán, Pál Ferenc, Lendvay László, Baly Béla, Vörös Gyula, Dömötör József, Varga György, Szalczer Miksa, Klosovszky Ernő. Elöljárósági póttagok: Szabó Lajos, Pfeifer Henrich, Berger Samu, Ösztreicher Samu. Az elöljáróság alakuló ülésén Dömötör Sándort alelnökké, Puer Istvánt pénztárnokká választotta meg. Csónakázok gyűlése. A keszthelyi csónakázó egyesület f. hó 3-án tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés legfőbb tárgyát az egyesület tisztujitása képezte. Megválasztattak elnökké dr. Csanády Gusztáv, alelnökké Takách Imre, titkárrá Biró József, pénztárossá Buchberger Fülöp és hajóparancsnokká Kiss Józseí. Megállapittatott ezután az 1898. évi költségelőirányzot, mely után a csónakázok által evezésre is felhasználható kisegitőszolga alkalkalmazását határozták el. Az adózó polgárokat figyelmeztetjük, hogy mult évi adóhátralékukat legkésőbb f. hó 15-ig lefizessék.; mert különben a jövő évre a képviselőválasztók névsorába nem vétetnek fel. Adomány. A földmivelésügyi miniszter Sümegh város faiskolájának ezei darab nemes füzvesszőt és több fajú nemes ojtóágat adományozott. Uj tiszti orvos. A tiszti orvosi vizsgálatok országos bizottsága által Budapesten március hóban tartott vizsgálatokon vármegyénkből újabban Goda Lipót (Nagy-Kanizsa) orvostudor nyert tiszti orvosi képesítést. Vasúti előmunkálati engedély. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter Záborszky Gyula budapesti ügyvédnek a m. kir. államvasutak Körmend állomásától Nádasd, Magyarósd, Zala-Lövő, Pankvác, Nagy-Rákos, Ramócsa, Kerka-Kutas, Csesztreg ós Resznek irányában a dunántuli h. é. vasút Rédics állomásáig vezetendő szabványos nyomtávú h. é. vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. Gyümölcsészeti tanfolyam befejezése. A keszthelyi gazdasági tanintézetben a tiz napra terjedett gyümölcsé szeti tanfolyamot Molnár István kir. tanácsos, mint kormánybiztosnak, elnöklete alatt tartott vizsgálattal befejezték. A vizsgálat alkalmával tapasztalt szép <>redmény fényes tanúbizonysága annak, hogy a földmivelésügyi minisztérium részéről e tanfolyamokra hozott áldozatkészség úgy a tanítók, mint a nép érdekében nem veszett kárba. A gyümölcsfatenyésztés elméleti és gyakorlati tananyagából ugyanis nyolcan kitűnő és jeles, 16-an jeles és jó osztályzatot nyertek. Az általános védhimlőojtást városunkban dr. Graner Adolf városi orvos f. hó 16-án kezdi meg s folytatja minden szombaton délután 2 órától 3-ig az új ovoda földszinti helyiségében. A sümeghi országos vásárt f. hó 4-én a rosz időjárás egészen tönkre tette. Egész nap kisebb nagyobb megszakítással esett az eső, majd hó, emellett oly szélvihar dühöngött, hogy a sátrakat háznyi magasságra emelte fel s hordta széjjel. Acetylen világítás. A f. é. március 6-ától 20-áig Berlinben megtartott ac.etylengáz kiállítás és nemzetközi congressus a magyar iparnak nagy elismerést és dicsőséget szerzett. A legnagyobb kitüntetést, az első aranyérmet, ugyanis egyhangúlag a „ Budapesti acetylengáz részvénytársaság" (Andrássy ut 1 sz.) nyerte el, ugy készülékeinek kitűnő szerkezete, mint az acetylengáz világítás téren teljesített munkálatainak elismeréseül. E kiállításon részt vettek az egész művelt világ iparosai és annál inkább örvendünk a magyar társulat kitüntetésén, mivel az Európa kiváló szaktudósaiból összeállított internationalis juryrészéről adatott. Az „Acetylengáz részv. társ." „Archimedes"-jegyű uj készüléke, mely azon elven alapul, hogy a carbid egyszerű mechanismus segélyével a fogyasztás mérvéhez képest a vizbe esik, a legkitűnőbbnek ismertetett el az összes kiállított készülékek közül. A congressus kimondotta egyúttal, hogy csupán az ezen elv alapján szerkesztett készülékek felelnek meg minden kívánalomnak, és hogy a nálunk kisebb cégek révén elterjedt oly készülékek, hol a viz a carbidra csurog, avagy a carbidtartót a viz alá sűlyesztik, mellőzendők. A magyar apparatusok közül a Steiner cég által gyártott Vörösféle „Hungária" készülék is ki volt állítva, de azon oknál fogva, hogy ezen készüléknél is a viz csurog a carbidra, figyelembe nem vétetett. A sorozás eredménye Keszthelyen. Keszthelyen a folyó hó első napjaiban megtartott sorozásra állíttatott 274 első-, 148 második- ós 124 a harmadik korosztályból. Besoroztatott 142, visszahelyeztetett 202, fegyverképtelennek találtotott 127, távol maradt 80. Nagy nyeremények. Amint értesülünk, Török A. és Tsa budapesti főelárusitók (Váci-körut 4/A) az első magyar kir. osztálysorsjátéknál nagy nyerési eredményeket mutatnak fel. Már az első öt húzásnál (tehát a 6-ik főhuzás nélkül) 100.000, 30.000, 5000 és még sok egyéb nagyobb nyeremény esett ezen cégnél vásárolt sorsjegyekre. Ennélfogva ajánlhatjuk, hogy mindenki szerencséjét Török A. és Tsa cégnél kísérelje meg. Tanácsos a megrendelésekkel sietni, miután az előző sorsjátéknál gyakran előfordult, hogy akik a sorsjegy rendelésével elkéstek, az I. osztályhoz már nem kaptak sorsjegyet. A Török A. és Társa cég lápunkban foglalt hirdetésére különösen felhívjuk olvasóink szives figyelmét. k Zala-Szent Gróton f. hó 6-án megtartott országos vásár a közepesnél általában, jobbnak mondható. Az iparosok — valószínűleg a szép időjárás folytán—sok látogatónak örvendtek és nagy mennyiségű árucikken adtak túl, de elkelt azonkívül csaknem minden élelmiszer is, melyet messze földről szállítottak ide. A mi a marhavásárt illeti, öröm volt nézni a szebbnél-szebb állatokat. Felhajtottak mintegy 3160 darabot és noha a kínálat sokkal élénkebb volt, mint a kereslet, mégis eladatott mintegy 1280 darab. Legfőbb ideje is volt már, hogy a sok rossz között egy jó vásár is legyen, mert különösen az iparos osztályt nagyon is kimerítette már a kedvezőtlen időjárás és az ezzel járó sok néptelen vásár. A legjobb háziszer. Vannak népszerű háziszerek, melyek oly kitűnő hatásúak, hogy kisebb bajoknál a legjobb szolgálatot teljesitik, sőt gyógyító tulajdonságokkal birnak. De csakis a valóban jónak bizonyult háziszerek méltók a közbizalomra. Ezek közé tartozik első helyen Brázay sósborszesze, mely rendkívül jó hatással van a fül-, szem-, fog- és torokbaj ellen, megszünteti a szaggatást, fejfájást, migraint, a legjobb hajmosó szer ; eltávolítja a küteget, pörsenést, kitűnő hatása van a gyenge szemre. Az orvosok négyféleképen javalják és pedig bedörzsölésre, borogatásra, belsőleg és gyuró-gyógymódra, mint azt dr. Lőrinczi Ferenc a használati utasításban különösen kiemeli. Kapható minden nagyobb füszerkereskedésben, de a számos utánzat elkerülése céljából ajánlatos csak az olyat elfogadni, melynek cimképén Brázay háza, alatta 19. vagy 20 számú védjegy látható és palackjai és kupakjai a Brázay cég felirattal vannak ellátva. Magyar osztálysorsjáték sorsjegyeket eredeti árakon ad el a Pesti magyar kereskedelmi bank váltó-üzlete, Budapesten. Az itt vásárolt sorsjegyekre esett a legtöbb fő- és melléknyeremény. Ezen intézet csak a tőle vett és a cégével ellátott nyerősorsjegyeket váltja be. A sorsjegyeket utánvéttel is küldik. Mielőbbi megrendelés már azért is ajánlatos, mert a kereslet rendkívül nagy. Állategészségügyi kimutatás vármegyénk területén f. hó 3-án: Lépfene: Udvarnok 1. udvar. Sertésvész: Alsó-Kustány, Pető-Henye, Rátka, Tűrje, Zala-Koppány, összesen 5 község. Nap-, lég- és villamos homokfürdőket rendezett be. Dr. Palócz Ignác gyógyintézetében (Budapest, IX., Vámház-körut 7.). Dr. Palócz honosította meg hazánkban a villamos fényfürdőt is, a melynek remek gyógyító hatását most már egész Európa orvosi tekintélyei elismerik. Annak a sok nőbetegnek, elhizottságban, reumában, köszvény ben, emésztési zavarokban, vérszegénységben, mindenféle idegbajban és hurutokban szenvedőnek, nem kell most már messze külföldre vándorolni, hogy az orvosi tudomány legújabb és legpraktikusabb vívmányainak segítségével megszabaduljon bajától, — elérheti azt itthon is. Téli vasúti menetrend. Zala-Egerszegröl indul: a) Bobára 9 ó. 29 p. reggel, 4 ó. 49. p. d. u.; b) Csáktornyára 4 ó. 54 p. reggel, 5 ó. 54 p. d. u.: Z-Egerszegre érkezik : a) Bobáról 8 ó. 39 p. reggel, 5 ó. 44 p. d. u.; b) Csáktornyáról 9 ó. 13 p. reggel, 8 ó. 24 p. este. Helyi közlekedés Zala-Egerszeg és Szent-Iván között. Zala-Egerszegről indul Szent-Ivánra 6 ó. 42 p. reggel, 11 ó. 42 p. d. e., 2 ó. 39 p. d. u., 5 ó. 08 p. d. u. Zala-Egerszegre érkezik Szent-Ivánról 8 ó. 05 p. reg., 1 ó. 57 p. d. u., 4 ó. 01 d. u., 6 ó. 53 p. esle. Szent-Ivánról indul Nagy-Kanizsu felé 5 ó. 54 p. reggel, (vegyes vonat), 12 ó. 25 p. délután, 6 ó. 10 p. délután (gyorsvonat), 9 ó. 38 p. este, 2 ó. 19 p. éjjel. Szent-Ivánról indul Szombathely felé 7 ó. 22 p. reggel, 1 ó. 16 p. délután (gyorsvonat), 3 ó. 15 p délután, '2 ó. 15 p. éjjel. — Nagy-Kanizsáról a vegyes vonat Szent-Ivánra érkezik 7 ó. 22 p. este. Nyersselyem-básztruhasfriskriü) 42 frt 75 krig teljes öltönyhöz való kelme -- Tussors és Shantunk-Pengees, valamint fekete, fehér és szines Henueberu-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként — a legdivatosabb szövés, szín és mintázatban. Privát-fogyasztóknak póstabér és vámmentesen, valamint házhoz-szállitva, — mintákat pedig postafordultával küldenek, Henneberg G. selyeragyárai (cs. és k. Ivari szs — Magyar levelezés Svájcba kétszeres levélbélyeg ragasztanád. IN" y ilt-t ©r. HURUT KÖHÖGÉS, RE KEDTSÍS. A SZT MA SAT. EL LEN ELISMERT LEGJOBB A GL £ICHENBERGÍ j CONSTANTIN ÉS EMMA FORRÁS Felelős szerkesztő és lcicidótulajdonos : UDVAEDY IGKISrAa^oooooooooooooooomg K Birtnk-eBadás. g ö Zalamegyében Borsfa fcöz- ££ Q ség határában egy 800 holdas ££ ^ birtok felszereléssel vagy annélkül el\f Bővebbet a tulajdonosnál; cim a kiadó^ hivatalban. &oooooooooooooooooc/