Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-03-13 / 11. szám

XVII. évfolyam. Zala^Eg^rszeg, Í898. március 13. 11. szánj Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. HVX egj el enik: m inden. -v-asá:mn_a, ^p. 1 'V • Márczius 15. ; Ünnepi diszt ölt a magyar haza . . . A harangok mély bugása, lágy csengése betölti a levegőt, hívogatva-csalogatva a hívőket a szent falak közé, hogy hamisítatlan, őszinte érzelemmel telve rebegjenek hála-imát a Magasságbélinek, aki a mai szent napot, Magyarország és a sajtószabadság újjászületésének ötven éves évfordulóját, nemzetünknek megérni megengedte ! ! — — Felhangzik az ünnepélyes „Te Deum" áhítatba ejtő szózata, s milliók buzgó imádságának egetostromló erejével emelkedik az Úr zsámolyához, hogy ott tolmácsolja a magyar nemzet kegyeletét és háláját a március 15-iki megdicsőült szellemek, édes hazánk bálványai iránt ! . . . Ötven év . . . Amilyen rövid e két szó, oly nagy a jelentősége ! ! Ha halhatatlan Petőfink a márciusi vívmányok láttára örömmámorában így kiáltott fel : „Nagyapáink és apadink Mig egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt"! . . . mennyivel inkább töltheti el a mi lelkünket a minden irányban nyilvánuló rohamos haladás láttára a becsületes munkából háramló boldogság, a teljesített kötelesség édes érzése ! ! ! Mert nem haladtunk-e folyton előre azon a lélig-tört utakon, melyen ők jártak először ? . . Minden igaz magyar sziv azt dobogja feleletül : igen ! ! . . . Mert hisz ők elkezdették építeni a magyar sza badság templomát, mi felépítettük' ; ők lerakták a független Magyar ország alkotmányának alapelveit, mi azt fejlesztettük, tökéletesítettük; ők magukhoz emelték a föld népét és ma ezek testvéreink, jogokban és az ebből származó kötelességekben velünk egyenlők ; A „Zalamegye" tárcája. Kurucok és labancok Zala-Egerszegen 1706-ban. A magyar nemzet történetének alig vannak fényesebb, de egyszersmind gyászosabb lapjai, mint azok, melyek a szathmári békekötésben érnek véget. A nemzet fizikai és erkölcsi ereje, szabadságához való SZÍVÓS ragaszkodása talán sohasem nyilatkozott meg erőteljesebben, mint II. Rákóczi Ferenc korában — a kurucok és labancok harcaiban. E korszak magyar történelme maga a hazaszeretet apoteozisa. Nem azé a nemzetközi hazaszereteté, mely ezen elvben nyer kifejezést: ubi bene, ibi patria — hanem azé, amelyről a költő énekel: „Áldjon vagy verjen sorskeze, itt élned, halnod kell." Bár a nemzeti önállóságért, szabadságért vivott dicső harcokba belenyúlt a protestántizmus felszabadításának küzdelme, de ez csak arra szolgált, hogy a kor történetét még fényesebbé tegye. És fényesebbé tette. Most a protestánsokkal vallásuknak szabadságáért együtt küzdöttek a katholikusok legjobbjai, élükön azzal a Rákóczi Ferenccel, ki a kamalduli szerzetesek hires grosboisi zárdájának magánjából mély vallásos lélekkel igy ir: „Sohasem éltem nyugodtabb és édesebb életei, mint mióta a királyok királyának igyekszem udvarolni a magányban, melynek kéjei közt elvesztem kíváncsiságomat tudni azt, mi a világban történik." —• Velük együtt küzdött a magyar katholikusok igazi liberalizmusa, mely azt akarja, hogy a hazának minden bevehető vallásfelekezetü polgára a saját vallási szabadságának bástyái közt legyen becsületes, hasznos, áldozatra kész fia a közös hazának. E dicső korszak történetének egy parányi epizódját örökíti meg egy. a zala-egerszegi plébánia okmánytárában őrzött „Protocollum Ecclesiae Szala-Egerszegensis, annotatum per Samuelem Závodny parochum anno 1700. ) ') Egyéb feljegyzéseket 170.") ben már tett. ők szabaddá tették a gondolatot, leverték róla nyűgét, átkos bilincsét: a cenzúrát, mi azt megtartottuk; a tőlük kikiáltott pepitiót, szabadságunk ez evangéliumának 12 ponját, mi a legnagyobb mértékben diadalra juttattuk ; s végül a tőlük hangoztatott „szabadság, egyenlőség és testvériség" ma is forrongásba hozza vérünket és szájról-szájra szállva, sebes szárnyakat öltve, bejárja a négy folyam táját, s visszaverődve a Kárpátok hófedte bérceiről, elvesz az Adria csendes hullámaiban ! ! . . . De ha mindazt meg is tettük, be kell vallanunk, hogy vannak évszázados mulasztásaink is! Különösen itt az ifjúságot éri a vád! . . . A mai kor gyermeke, az édes haza reménye, a magyar ifjú, nagy lethárgiában szenved ; nem törődömség jellemzi legtöbb esetben még saját ügyeiben is!! Nincsenek eszményei, nincsenek icleálai. csak élvhozó kalandjai után rohan, ki nem zökkenve a mindennapiság fülledt légköréből; s legtöbbször nem gondol se Istennel, se emberrel, se múlttal, se jövővel!!! Ez igy tovább nem lehet! A mult fényes képei megjelennek lelki szemeink előtt az ünnepélyességek alatt; — reméljük — hogy ezek hatása alatt a magyar ifjúság kötelességének tudatára íog ébredni, pótolni fogja a mulasztásokat, s minden tekintetben méltóvá törekszik lenni: az ünnepeltekhez ! ! . . . Legyünk olyanok, minők a márciusi ifjak : lelkes hazafiak, munkások és önfeláldozók ! ! . . . Igy majd úgy tűnik fel üunepélyünk, mint azoknak a márciusi nagy eszméknek hamisitatatlan megnyilatkozása ! ! . . . Ellenkező esetben sok kétely fér hozzá . . . Korlátlanul csapong már a gondolat, mintha csak ma lenne szabaddá ; oly melegen húzódnak egymáshoz az emberek, mintha a válaszfal csak ma omlott volna össze ! Daliás, magyar ruhás leventék, kócsagtollas kalpaggal, sarkantyús csizmában járnak-kelnek, öröm sugárzik arcukról s boldogság sugara tör elő szemükből ! — Bár az egész feljegyzésnek gerincét „Memoriale" címen Závodny plébánosnak itteni küzdelmei, szenvedései képezik, de a fennebb jelzett korba eső lokális történeti vonatkozások miatt talán érdekelni íogja e becses lapok tisztelt olvasóit. A feljegyző mindenekelőtt elmondja, hogy a győri egyházmegyébe bekebelezett Sopron vármegyének Bükk plébániájáról jött Zala-Egerszegre 1703. november 29-én. A sekrestye fölött volt egy szobácska, ez volt a lakása. Ennek tájékán volt egy házikó a cselédség számára, amelynek összes helyiségeit egy konyha, kamara és egy istálló képezte s mivel ezt is düledező állapotban találta, újból megépíttette. 1706-ban az az utca, melyben a cselédház volt, hatszor egymásután leégett, a hatodik alkalommal március 15-én a cselédház is elhamvadt, sőt majdnem a sekrestye fölötti cellácskája is a templommal együtt. Újra megépítteti, harmadfél év alatt már másodszor. 17Ö6. október 14 én a henyei hegyre — amely akkor még Zala-Egerszeghez tartozott plebániáilag — hívták gyóntatni egy öreg asszonyhoz. Már utrakészen volt. hogy lóháton menjen (amiből kitűnik, hogy itt a papoknak külső lelkipásztori ténykedésekre lóháton való járása legalább is kétszázados szokás); de eközben jött egy Kupcsics Athanáz nevű szt.-lászlói barát, aki a henye hegyen letétbe helyezett összekoledált mustot, volt megnézendő, hogy meg volna-e még hiány nélkül'? A kurucok ekkor éppen itt voltak Zala-Egerszegen. Athanáz legott eltűnt, hogy a kurucoktól szerezzen egy alkalmatosságot, amelyen együtt mehetnének a henyei hegyre. Es szerzett is. Bessenyei László, a kurucok nemes vezére, rendelkezésükre bocsátott egy rettenetes járművet, (ingentem currum portalem, in cuius simili nunquam sedi) amelyhez hasonlóban még sohasem ültek. Valószínűleg társzekér volt. Ezen a helyi körülményekhez képest elhelyezkedve, feldöcögtek a henyei hegyre. A plébános betegjénél végezvén dolgát, visszatért azon hajlékhoz, amelynél a barát a mustoknak állapofját revideálta s íme, legnagyobb meglepetésére a hajlék már Újra felhangzik a „Talpra magyar", s a nagy költő ércszobra, mintha csak értené a lelkes szavakat, mosolyog, oly boldogan néz alá az ünneplőkre . . . S mikor a hálaadás utolsó szava is elröppent ajkunkról, magyar népem, emeld fel fejed, büszke lehetsz! Igen büszke, de nem mocsoktalan multadért, mely nem a te érdemed, hanem, hogy azt erődhöz mérten szóval — tettel fényesen, emlékezetre méltóan megünnepelted ! ! Hordozd végig ragyogó tekintetedet a szomszéd államban, honnan a márciusi nagy eszmék útra keltek, hogy a régieket elsöpörjék, s helyébe újakat, korszerűbbeket helyezzenek . . . Látsz-e ott csak egy lobogót is, hallasz-e valami üdvrivalgást, a hazafias lelkesültségnek moraját ? Pedig, hej ! de rájuk férne az áldatlan viszonyok, a szocialisztikus és anarhicus elvek ádáz küzdelmei közepett egy kis erőmerítés a mult dicső képeiből! ! . . . De ne bíbelődjünk mások bajával, hanem emelkedjék szivünk, teljék meg keblünk hazafiassággal, munkakedvvel és emberbaráti szeretettel! • Ti pedig édes hazám nagyjai, márciusi félistenek, maradjatok továbbra is bennünk és velünk ! Küiönösen a megpróbáltatások nehéz napjaiban legyetek hálás utódaitok oldala mellett virrasztók ; hadd érezzük segítségteket! — Nemzetek hatalmas Ura, ki egy ezredéven át védted, vezetted e sokat sanyargatott, szegény nemzetet, vedd továbbra is atyai kegyedbe hű magyarjaidat; tedd a mai ünnepet gyümölcsözővé a késő századokra is, s engedd, hogy a multat szem előtt tartva, a jelenben határozott léptekkel előre haladva a kétes jövő felé : édes hazánk szabad és független, nagy és hatalmas legyen, gyermekei. pedig boldogok ! ^ ^ Meg^rei élet). A megyei közigazgatási bizottság március havi ülését dr. Jankovich László gróf főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 8-án tartotta. Az alispáni havi jelentés a közigazgatási egyes ágaitel ve vi 11 kuructisztekkel, kik Athanáz baráttal együtt szélesen vigadtak — talán a „Rákóczi haj! Bercsényi haj!" nótája neilett. Elképzelhetjük, hogy az 1706-iki murciból fecerunt masniim áldomást a magyar testvériségre. Mert ugyan van-e, ami a honfisziveket szorosabban egygyé forrasztani képes volna a hazaszeretetben, mint az elnyomott szabadság közös érzete? — Már a présoszlopot is kurucnak nézve ölelgették, a köncölszekere pedig magasan nyargalászott az égen, midőn valahogy eszükbe jutott, hogy talán jó volna haza menni s körülnézni hogy az ármányos labanc nem tette-e be roszban sántikáló lábát SzalaEgerszeg mezővárosba ? Ilogy a kuructisztek hogyan származtak el onnét, azt nem írja le. De annál szomorúbb világossággal örökíti meg a jó öreg azt a katasztrófát, mely őt magát hazatértükben érte. Ugyanis alig hagynak el néhány hajlékot, az a jármű, melyet „ingens currus"-nak nevez, lefordult és ő oly szerencsétlenül esett, hogy bal lába a térd ós boka közt ketté tört (in duas portes frangPur) ugy, hogy a törés csontszilánkjai átütődtek a bőrön is. Elet és halál közt lebegve (vix mortem evasi) nagy kínok közt feküdt, midőn megérkeznek a kegyetlenül pusztító labancok a kevely ifjabb Haiszter generális vezetése alatt. A következő részt, melyben a labancok embertelenségeit irja le, a leírásból szólói, szóra fordítva jegyzem ide: „Megérkeztek tehát a szentet a profán dolgokkal összekeverő és különbség nélkül mindeneken dühöngő labancok 1706. november 4-én Zala-Egerszegre. Kifosztanak előbb mindent, profanálják a templomot, az oltárokat lerombolják, a képeket elrabolják, a kevély Haiszter a főoltárt sajátkezüleg feldúlja, Mária Magdolna, Szt. Péter és Szt. Pál szobrait ledöntötte. Még az Oltári szentséget is, melyet a fennebb említett barát meg akart menteni, szentségtörőleg elrabolják. Mindent kifosztván, a várost elhamvasztották, még a város közelében fekvő malmokat is." — Ugy látszik, a város ekkor védtelen volt, mert a kurucok itteni harcáról egy szó említést sem tesz. Igy folytatja tovább: „A dühöngő labancok ezekután Egervár Mai számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva.