Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)
1897-08-15 / 33. szám
Méltóságos főispán Ur ! Mélyen tisztelt Uraim!! Midiin Zalavármegye törvényhatósági bizottsága Ma* qyarország hercegprímást az elműt/ évben Keszthelyen üd vözölte, d bíboros főpap, a fényes küldöttségnek adatt. va/a szóban büszkén vallotta Zalát szülővármegyéjének. „A történet lapjait forgatva — úgymond — ,et tapasztaltam, hogy alig van vármegye, melynek aránylag oly sok jeles fia lett volna. 1 1. S a szülőföld édes varázsa egy könycséppet fakasztott jóságos szeméből ... Eyi/ könycseppet, melynek ragyogását a Balaton tükréről sokszorosan viszaverődő napsugár sem bírta elhomá lyosítani. Mélyen tisztelt Uraim ! Ez az örökre feledhetetlen jelenet, melyben a szülőföld és az ő nagyjai iránti kegyelet oly megható kifejezést nyert előre vetett fénye és melege volt annak a hatalmas köz jérzésnek, mely Zalavármegye minden fiának szivét és elméét, az ünnepségek egész sorozatában a megye halhatatlan zülöttei felé emeli. Feléjük emeli a második ezeresztendő hajnalán ; em lékeztetőiü arra, hogy a magyar kultúra apostola, a haza bölcse s a hős vértanú eszmények maradnak a második hz században is. Ismételten is hatalmasnak nevezem ezt a közérzést, meh), amint fíoissier mondja Cicero feletti tanulmányában — nem a mult történetéből kölcsönöz fegyvert a jelen tusa ilioz. A történelem Thukidides szerint az örökkévalóság szá mára teremtett mű, melyet nem lehet sém elvek, sem pártok szolgálatába hajtani. Így szemléljük mi is ma, egy szivei, egy lélekkel Zalavármegye nagy fiát a világtörténet eszményi magaslatán. Hódolunk rajongással a fehér asztalnál is annak a nagy és nemes léleknek, ki. — egyik életirója szerint — soha alacsonyságot és kerülőt nem ismert; s elemi súlyával és erkölcsi felsőségével mindig csak az igazságra tört és arra, /ugy tehetné azt hazájára gyümölcsözővé. Azért tartják róla, hogy sok. erénye mellett volt egy szenvedélye s e szenvedély volt mégis legnagyobb erénye — a hazaszeretet ! .1 pozsonyi diétáktól az 1873• évi juniusi szónoklatig minden szavából, minden célzatából mintegy kiapa dhatlan hőforrás, sugárzik ez a szent érzés. Valóban ha Kossuth függetlenné, Széchenyi gazdaggá, — Deák boldoggá óhajtotta hazáját. Mélyen tisztelt Uraim! Csányi László mondja Deákról, hogy az ő emléke, mint a nagy halottaké, nemzedékről nemzedékre tisztul és nő és a milyen arányban tisztul és nő, abban az arányban lesz az élőknek mindig nagyobb és nagyobb segélyére. ... Oh nagy és dicső szellem, légy hát a mi segítségünkre is, hogy nemes életed céljait megértve, sziveink egységét se fajok, se nemzetilégek, se felekezetek visszavo nása ne kisértse ; de igaz testvérünk legyen mindenki, ki a magyar hazát, mint Te, hőn szereti s híven szolgálja ! Igy teljesül csak be rajtunk a költő jóslata : Mellénk állanak még a századok is IIa így egyek leszünk ; . . . A dicsőség, hír, nem adhat elég Sok koszorút nekünk ! IgyunL hát áldomást a, nap ünnepére ! Legyen áldott Deák lerenc emlékezete ! Legyen termékeny a föld, mely öt hordozta ! Legyen boldog minden szív, mely feldobog az ó nemes erényein ! Emelem poharamat Zalavármegye törvényhatósági bizottságára s Deák lerenc vármegyéjének dicső felvirágzására ! . . . Ezután Barcza László emelte poharát dr. gróf Jankovich László főispánra, dr. Harczegh Mihály egyetemi rector Csertán Károly alispánra, dr. gróf Jankovich László főispán Tarányi Ferencre és Deák Ferenc többi Visszaültette az asszonyt a kerevetre s tovább beszélt. Margit, még soha nem beszéltem veled anyagi dolgokról, de megérted, ha annyit mondok, hogy koldus vagyok. Igen. koldus. Talán nem fogok rongyos ruhába járni, de nyomorultabb leszek a legszegényebb koldusnál. 1-1 veszítettem mindenemet: nincs semminm és nincs senkim. Nincs senkim, mert nélküled kell élnem. Nem jöhetsz, s nem jüsz velem a nyomorúságba; te nem tudód, mi a munka, mi a nélkülözés, és én nem csudálom, hogy te nem is akarod megtudni. El fogunk válni. Te fölleled a kényelmet, a szeretett, régi otthonodat s talán nemsokára azt is, amit én soha. Es en elmegyek, Isten tudja hova Ialan nagyon messzije, ahol dolgozni fogok; és onnan messziről érezni fogom, ha te kárpótolva leszel azért a mostam szomorúságért. És ha boldog leszel, nem kivánom hogy gondolj reám Lehetek elfeledve, szeretetlenül csak teged boldognak tudjalak: én imádkozom a te boldogságodért . . . Az asszoin halott halványan mozdulatlanul ült • tudta, hogy ez igy lesz, ha férje mondja. A férfi elfulladt, nem birt tovább beszélni; átölelte az asszony térdéit. lecsúszott a puha szőnyegre, ráborult az asszonyra mintha egy kedves halottat siratna. Azután kiemelte a fejet, fájdalmas lemondással nézett az asszonvra ki jégszoborként tekintett reá. ' , ,. tekintet elmondta, hogy minden veszítve van A terj lndeg hangon folytatta: - Igen nekünk válni kell. Az az út, melyen te haladsz : a boldog nyugalom útja, — az én utam a küzdés, iaradsag utja lesz. Kietlen sivatagba visz, hol nincs tavasz, nincs verofeny, nincs boldogság, mert te nem leszel jelen A jegszobor megmozdult, nagv szemeit elhomályosította a feltörő könnyek zápora, mikor hevesen odadobta magát a férfi karjai közé s zokogva mondotta : — Ne üzz el magadtól, nagyon szeretlek! Lévay Béla. rokonára, Csertán Károly alispán dr. Ilerczegh Mihály egyetemi reetorra, s az ünnepségen megjelent vendégekre, ltogyay Máté országgyűlési képviselő Skublies Jenőre, az ünnepi szónokra, dr. Hercegh Mihály dr. gróf Jankovich László főispánra. * * Igv mult el az emlékezetes nap, amelyen Zalavármegye az ő nagv fia iránt lerótta a kegyelet adóját. Jól tudjuk", hog v Deák Ferenc nem Zala vármegyéé, hanem az egész országé volt s igy részt vehettek volna az ünnepségen az országgyűlés, a magyar tudományos akadémia. Az 8 részvéiiik mellett bizonyára nagyobb szabáju lett volna az ünnep, de hiányzott volna akkor belőle az a bensőség, ami - mint kizárólagosan megyei ünnepet — jellemezte és amely a rendezőségnek dicséretére váló példás renddel folyt le. J^MIrÉK BESZÉD, amelyet Deák Ferenc szülőházának emléktáblával való megjelölési ünnepélyen 185)7. évi auuu ;>-.tus 8-án Söjtőrön tartott, SkubliCS Jenő megyei törvényhatósági bizottsági tag. Méltóságos főispán úr! Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Soha elfogultabbnak nem éreztem magamat, mint e pillanatban, a mikor legerősebbnek kellene lennem. A midőn Zalanv gye közönsége engem tisztelt meg azzal, hogy a mai nap nagy jelentőségét kellőleg méltassam, nekem jutott a szerencse, hogy a mai ünnepély fényének emeléséhez csekély tehetségemmel hozzájáruljak, hogy Zalavármegye ezen kegyeletes ünnepét méltóvá tehessük azon nagy férfiú emlékéhez, meLnck megörökítésére itt ma összegyültünk. Deák Ferencz nagy hazánkfia életének és szellemi nagyságának méltatása még erősebb kezekben is csak halvány vázlata lehetne a valóságnak. Mert még a lelkesedés legnagyobb lángja sem elég arra, hogy mindazt híven visszaadja, a mit egykor a történelem arany betűkkel fog bevésni az utókor számára. Mert nagy volt ő, mint ember, nagy volt ő, mint állam férfiú és szónok, de mégis legnagyobb volt. mint hazafi. Mint ember a legszeretetre méltóbb, a legnemesebbb, a legbölcsebb s a szivjóságnak minta képe volt ; mint államférfiú és szónok a legmagasabb színvonalon állva, az egész művelt világ bámulatát u'vta ki. S mit szóljunk róla, mint hazafiról? Hisz egész életét, lelkének minden erejét, mély tudását, böleseségének egész tárházát hazájának szentelte, hogy visszaszerezhesse elvesztett alkotmányunkat, s ujjá teremthesse a jogegyenlőség alapján Magyarországot. Ő eszmény volt, a szabadság és jogegyenlőség eszményképe, s mint ilyen, a korona és nemzet bizalmát teljesen bírva, megteremtette azon alapot, melyen állva és fejlődve Magyarország, meg fogja találni boldogulását, még akkor is, ha egyes időszakok a szabadságnak nem kedveznek ; mert azok a magasztos eszmék, melyeket ő a nemzet vérébe csepegtetett, ujult erővel fognak feltámadni és vissza követelik elvesztett jogaikat. Zalamegye közönsége ezredéves közgyűlésén alig hozhatott méltóbb határozatot, mint hogy emlék táblávál örökíti meg azon helyet, a hol ezen nagy férfiú született. Hulljon le tehát a lepel ezen márvány táblái ól. mely örök időkre hirdetni fogja Deák Ferenc nagyságát, Magyarország feltámadását, Zalavármegye hálás kegyeletét! Deák Ferenc tehát e szerény lakban látott napvilágot 1803. október 17-én. Vagyonos nemes szülőktől származva, már születésénél azon szerencsétlenség érte, hogy a legjobb és legnemesebb anyák egyikét vesztette el. — De ott volt mellette két őrangyala. Klára idősebb nővére, később Tarányiné, és ott volt testvér bátyja Antal, Zalavármegye egykori hires alispánja és követe, kiknek gondos felügyelete és leggyengédebb testvéri szeretete közt nevelkedvén, korán kifejlődtek benne mindazon jeles tulajdonok, melyekalapját képezték jövő nagyságának. Iskoláit Keszthelyen, Nagy-Kanizsán, Pápán és Győrött a legnagyobb sikerrel bevégezte, mint 25 éves ifjú már Zalavármegye tiszteletbeli ügyésze volt. Mint ilyen, már első felléptével nagy feltűnést keltett Babics József többszörös rabló-gyilkos felett tartott védő beszéde által 1829-ben, melylyel habár a halálos Ítéletet róla elhárítani nem is volt képes — mégis 1834. március 11-én a m. kir. curia, tekintetbe véve a jeles védelem által felhozott enyhítő körülményeket, az első biróság elrettentő Ítéletéi, a kerékben törést, megváltoztatta. Hogy a jog és az igazságérzet mennyire ki volt nála fejlődve ezen időben, azt leginkább mutatja egy kis epizód, mely bátyja az alispán és ő közte lefolyt egy megyei gyűlésen. Volt Zalavármegyének egy elavult szabályrendelete, mely közbiztonság tekintetéből a pásztorok lótartását megtiltja ; ennek felélesztését indítványozták, az alispán ezt melegen pártolta, Deák Ferenc jogérzete pedig nem engedte, hogy egy elavult szabályrendelet miatt bárki is tulajdonjogában háboríttassák. A két testvér. — a mi sohasem történt — a leghevesebben védte álláspontját egymás ellenében, mindenik az ékesszólás legnemesebb fegyvereivel akart győzni, a vége mégis az lett, hogy az alispán indítványa néhány szótöbbséggel elfogadtatott. Deák kedvetlenül hagyta el a termet s a midőn barátai remek beszédjeért minden oldalról üdvözölték, azt. mondotta: Jobb lett volna, ha nem szavaztatok volna ellenem, mintsem, hogy most üdvözöltök." Ezek után nem sokára a két testvért Kehidán találjuk a történelmi nevezetességű szederfa alatt egymás mellett ülve és gondolatokba mélyedve. Ferenc hallgat és tépelődik, vájjon nem bántotta-e meg hevességével testvér bátyját Antalt, mert hisz annyi féle pásztor van. lehetnek olyanok is, akiknek a lótartás csakugyan felesleges, sőt talán veszélyes is. Antal ezt látva, meg akarta őt előzni és imigyen szólt: „Bocsáss meg, elhagytam magamat ragadtatni, hanem majd akadsz te még mesteredre, mert gondom lesz reá, hogy mestereid legyenek" — veté utánna a titkos örömnek látható jelével és elérzékenyülve nyújtotta kezét. Hogy mit értett Antal ez alatt, annak kuksit feltaláljuk még azon időben, amidőn a Zalavármegye követe egészségi okok miatt vissza lépett, és barátai marasztalására ezeket mondotta: „Majd küldök én egy fiatal embert heh/ettem, kinek kis ujjúban több ész van, mint az én egésszemben." Zalavármegye ezen lemondást a legnagyobb fájdalommal vette tudomáséi és 1833. évi április Í5-én tartott közgyiilé-éből egy fényes küldöttséget menesztett Kehidára a megye háláját és köszönetét tolmácsolni azon nagy szolgálatokéit, melyeket a haza és a megye érdekében kifejtett, és hogy az összes követi napidíjjait jótékony czélokra adományozta. Ilyen volt az a nagy férfiú, kinek befolyása Deák Ferenc jellemének képzésére Isten után talán legnagyobb volt. — Igy a megyei élet küzdelmeiben megerősödve, később Deák Ferencnek minden kérdésben döntő befolyása volt, s az ő vezéilete alatt emelkedett Zala vármegye azon magaslatra, honnét a szabadelvű eszmék kisugároztak az egész országra, hogy előkészítsék a talajt a későbbi nagy reformokra. Mi természetesebb, mint hogy Deák-ot bátyja visszalépése után 1833. május 1-én Zalavármegye egyhangúlag legnagyobb lelkesedéssel követnek megválasztotta. Éz alkalomból mondja Laveleye hiies francia iró : „ Mint a görög ifjúság a küzdhomok küzdelmeiben képezte magát r< csatatér döntő komoly harcaira, hogy egykor hazája ügyeit vezethesse, a megyei gyűlések szónoki lándzsa töréseivel gyakorolta be magát a szónoklat nemes és nehéz miivészelében s képezte a parlamenti pályára. — E régi intézmény, mely ezer éven viszi fel eredetét, ma is legjobb előkészítő iskolája a közéletnek, aminővel csak egy szabad ország bírhat. Ez iskolában képződtek Magyarország összes államférfiúi. és szónokai, ezáltal hatolt be a szabadság szeretete a nemzet legalsóbb rétegeibe." Ezt mondja Laveleye és teljesen igaza van, mert Deák Ferenc 1833-ban, mint kész parlamenti ember jelent meg az országgyűlésen. Felsőbbségét elismerte az országgyűlés is; mert az akkori ellenzék vezére felsőbükki Nagy Pál kénytelen volt neki a tért teljesen átengedni. Hogy mily nagy volt műveltsége és mély tudomány arról Csengery Antal a következőket mondja emlékbeszédében: „Nem. csak nemzetünk, hanem általában korunk positiv jogi tanulmányai, a forrásokra visszamenő jártassága történelmünkben, az országgyűlés legrégibb, legnagyobb tekintélyeit is meglepték. Ily viszonyok közt természetes, hogy 1832—1836-iki országgyűléseken találjuk elhintve magvát mindannak, amit a kedvező időjárás s kedvező viszonyok 1848. tavaszán megérleltek . . Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Beszédem keretei sokkal szerényebbre szabvák. hogysem e nagy korszak eseményeit ez alkalommal bővebben és kellőleg méltathatnám, mert hisz mindnyájan tudjuk, hogy korunk három legnagyobb szelleme: Kossu fh Lajos, Deák Ferenc és gróf Széchenyi István voltak mindazon nagy reformok kezdeményezői, melyek később Magyar ország sorsára döntő befolyást gyakoroltak. A nagy reformok kezdődtek a jobbágyok felszabadításával és a jogengyelőség kimondásával s végződtek az 1848-iki törvények megalkotásával és az első felelős magyar ministerium kinevezésével. Deák igazságügyminiszter lett, de a bonyodalmak rohamos fejlődésével az össz ministerium beadta lemondását, akkor ő a következőket irta sógorának. Tarányinak: „Miként lehessek én azon hatalom ministere, a mely hazám ellen folytat háborút, s a mely békefeltétele gyanánt nemzeti önúllásunk és alkotmányos szabadságunk leglényegesebb részének feláldozását követeli." Minő, Deák-hoz méltó megnyilatkozása volt ez az önzetlen hazaszeretetnek. És itt következik most azon szomorú időszak, amidőn Kossuth és Deák utjai teljesen szétváltak, mert Kossuth-ban és Deák-ban találjuk megtestesülve a legnagyobb ellentéteket. Amaz képviselte a sértett jogérzet boszuját, az ingerült haza szenvedélyét, ez a védelmi harc törvényességét. Kossuth megteremtette a nemzeti védelmet fegyverrel kezében a haza védelmére. Deák visszavonult birtokára törvénykönyvvel kezében a jog védelmére és csak akkor lépett elő a jog fegyvereivel, amidőn arra az alkalmas idő bekövetkezett. A szabadságharc, mely örök dicsősége nemzetünknek. a túl erő által leveretett, utána gyász borult az egész országra, az alkotmány felfüggesztve, a szólás- és sajtószabadság békóba verve, mindenki elcsüggedett, csak Deák Ferenc nem, eladta kehidai birtokát és az ország szivébe tett: át lakását, hogy teljesen hazájának élhessen. Az egész ország szeme rajta függött: őt tartották a jövő emberének. Oly szépen mondja Csengery e szomorú borró\: Az alkotmány felfüggesztve a jogfolytonosság szünetelt, csak egy talpalatnyi tér volt Magyarországon, hol a jogfolytonosság még meg volt és ez Deák Ferenc szobája volt az „Angol királynéban", ide zarándokoltak a jó hazxfiak tárnicsért, erőt meríteni a küzdelemre, s reményt a jövőre. Hiszen eszében és jellemében oly nagy volt a bizalom, hogy szinte csalhatatlannak látszott. Washington egyszerűsége, nemes szive és nagylelkűsége Franklin kedélyességével párosult benne. Adomái, melyeket oly kitűnően tudott előadni, szint oly találóak, mint Frankliné. Egyszer egy osztrák államférfi szép színekkel festette előtte, hogy minő boldogság várna Magyarországra, ha
