Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-12-19 / 51. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1897. évi 51-ife számához. közelítő költségvetést készítsen s azt a járási főszolga­bíróval mielőbb közölje. Mivel köztudomás szerint a Balatonon eddig fenn­állott gőzhajó kikötők száma újabban a fonyódival sza­porodott s ezzel a meglevő gőzhajók elégtelenekké válnak az egyes vármegyék jogos közlekedési igényeinek kielé­gítésere: a Balaton gőzhajó részvénytársaság felkéretik, hogy hajóállományát a fokozódó közlekedési igények kielégíthetése végett szaporítsa s 1898-ban az eddiginél megfelelőbb hajójáriatokat léptessen életbe. Olvastatott s tudomásúl vétetett a kereskedelemügyi miniszter rendelete, mely szerint a közigazgatási bizottság végzésének feloldása mellett a zala-völgyi h. é. vasút Szent-'iróth állomása mellett létesíteni kért átjáró sorompó felállítását megtagadta s a felmerülő eljárási költségek viselésére Szent-Gróth községet marasztalta el; továbbá Kovács Ferencné és Pallós János által a zala-egeszegi vasúti állomás közelében épített házakra nézve a közigaz­gatási bizottság határozatának megváltoztatása mellett nevezetteket a szabványnyilatkozat kiadására és az eljárási költségek viselésére kötelezi. Gétye községnek a szent-péteruri postahivatal kéz­besítő köréből a zala-apátii postahivatal kézbesítő körébe való beosztására irányuló kérvénye véleményes jelentéstétel végett kiadatott a járási főszolgabírónak. Főispán őméltóságának indítványára az államépíté­szeti hivatal felhivatik, hogy a Zalamegyei h. é. vasuta­kon az összes igényeknek megfelelő menetrend tervezetet dolgozzon ki, a legközelebbi ülés elé terjeszsze be s a közigazgatási bizottsági ülésben történő megvitatás után a tervezet terjesztessék fel a magyar államvasutak igaz­gatóságához azzal a kéréssel, hogy a nyári menetrend elkészítésénél a vármegye óhaja lehetőleg figyelembe vétessék. Kir. tanfelügyelő jelentése szerint a miniszter vég­legesen intézkedett a zánkai községi és ág. ev. iskolák államosítása ügyében olykép, hogy nevezett iskolák a község és felekezetek járulmányai folytán 1898. elejétől állami kezelés alá vétetnek. — A miniszter ez időszak­ban megszabta a Kristóffalván tervezett állami iskolák feltételeit; intézkedett, hogy a baksai községi iskola ál­lami iskolává szervezése az év elejéig végrehajtassék. — Nyirvölgyön az iskolai épület még a tavaszon felépíttetni s az új állami iskola 1898/9. tanév elejéu megnyittatni fog. — A sioboticzoi és dráva-vásárhelyi iskolák államo­sítása az év elejéig szerveztetni fog. — Ez időszakban meglátogatta a zala-egerszegi alsó-fokú kereskedelmi ta­nonciskolát, a kisdedóvodát, a női kereskedelmi szaktan­folyamot s a polgári fiú-iskola még meglevő osztályát, a buesú-szent-lászlói állami és izr. iskolát, a nagy-kanizsai községi polgári fiú­u polgári leányiskolát, a nagy-kanizsai izr. polgári iskolát, a nagy-récsei községi elemi, a szent­jakabi r. k., a galamboki r. kath. és ev. ref., a molnárii állami, a íetenyei, mura-kereszturi, kollátszegi, tóth­szerdahelyi, erdősfai r. kath., a- fityeházai és bajcsai köz­ségi iskolát. Ez időszakban adatott át rendeltetésének a nagy-kaizsai polgári leányiskola új épülete a vármegye főispánjának, alispánjának, Nagy-Kanizsa város közigaz­gatási, iskolai hatóságainak és társadalmának részvétele mellett. — Résztvett a nagy-kanizsai községi iskolaszék ülésében az ottani községi polgári iskolák államosításának újból felszínre került ügyében. Egyedután az állami elemi iskola több személyi és dologi ügyében a járási főszolga­bíróval, gondnoksággal és elöljárósággal a helyszínén tárgyalt. Kir. tanfelügyelő felhivatik, hogy a zalabéri izr. iskola fenntartásának adatait szerezze be, az iskola tény­leges működését állapítsa meg s erről tegyen jelentést. A nagy kanizsai községi népiskolai tanítóválasztásra elnökül Eperjessy Sándor közigazgatási bizottsági tag küldetett ki. Schultz Károly nagy-kanizsai polgári iskolai tanár­nak ötödik, báró Jeszenák Anna csáktornyai polgári iskolai tanítónőnek első ötödéves korpótlék ügy iben beadott kér­vénye a miniszterhez pártolókig felterjesztetik. Börzöucze községnek kérelmét állán i iskola elnyerése tárgyában a niniszter nem teljesítette. Miután az 1868. évi 38. t.-c. rende'kezése szerint a puszták és tanyák tanköteleseiről azon községek tartoz­nak gondoskodni, amelyekhez azok közigazgatásilag tar­toznak, a ságodi elöljáróság felhivatik, hogy az iskolai járulmányok arányos kivetése, esetleg államsegély igénybe vételével a bekeházi tankötelesek befogadása irárt hala­déktalanul intézkedjék, Markovics György hosszufalui tanítónak megvála: tását a közigazgatási bizottság jóváhagyta. Szeut-Liszló, Sáro«d, Kap za és Boczföld községek nek iskola építésére jövő tavaszig halasztási időt engedett a közigazgatási bizottság. Egregy és Vindornyafok községeknek államsegély kérése, Zala Lövő községnek iskolája államosítása tárgyá­ban beadott kérvénye pártolólag terjesztetik fel. A közigazgatási bizottság tudomásul vette, hogy a miniszter a balaton-udvari ev. ref. iskolának '202 forint segélyt engedélyezett, az alsó-rajki községi iskolának 99 frt, a pakodi községi iskolának 400 frt államsegélyt utalványozott ki. A muracsányi iskola alap 1895. és 1896. évi iskolai alap számadásait a lmegyéi számvevőség helyesnek találta. Az árvaszéki enök jelentése szerint a fogalmazói karnál hátralékban volt október végén 15.646, november­ben beérkezett 3.076 s igy elintézés alá került 18.722 ügydarab, melyből november hóban elintéztek 3.291 dbot s igy november végén hátralékban maradt 15.431 ügy­darab. Az irodánál október végén hátralékban volt 1.042. novemberben leirás végett kiadatott 3 261 s igy elintézés alá került 4.333 ügydarab, amelyből novemberben leírtak és expediáltak 2.660 dbot s igy november végén hátra­lékban maradt 1.673 ügydarab. A kir. pénzügyigazgató jelentése szerint novembei óban a vármegye területén befolyt adóban 597.686 frt kr — A folvó pv iannár 1-től nnvpmhor vésrpio hp­folyt adóban 2,652.612 frt 04 kr., mely a mult év hason szakában befolyt 2,244.639 frt 03V2 krral szemben 407.973 frt OOV2 kr. kedvezőbb eredményt tüntet fel. November végén hátralékban maradt: 1,237.621 frt 50 kr. egyenes adóban, 116.333 frt 4272 kr. hadmentességi díjban, 1,159.373 frt 8OV2 kr. szőlődézsmaváltságban, 389.185 frt 64 kr, bélyeg- és jogilletékben, 8.608 frt 88 kr, illeték és egyenértékben, 67.494 frt 83 kr. fogyasztási­és italadóban, 11.237 frt 32 kr. italmérési illetékben, összesen 2,989.855 frt 50 kr. Leírásba hozatott az év elejétől november végéig: a) egyenes adóban 103.391 fit 34 kr., b) hadmentességi díjban 2.720 frt 02 kr., c) szőlődézsmaváltsági díjban 189.314 frt 57V2 kr. Fizetési halasztás engedélyeztetett 3 esetben 210 frt 66 kr. tar­tozásra; ideiglenes házadómentesség 18 esetben enge­délyeztetett. Hi vataSos - rovat. Zala-Egerszeg rend. tan. város tanácsa közhírré tes/i, hogy a nméit. m. kir. belügyminiszter urnák folyó évi szeptember 14-én 86674/1. sz. a. kelt körrendeletével a magyar korona országai egyesített, címerének hiteles külön kiadmány alakjában közrebocsátott rajzai megküldfittek. Felhivatnak és értesíttetnek azon egyének, a kik a címernek használata engedélyeért folyamodni óhajtanak, hogy a kérvényhez csatolandó cimer-rajz helyessége szem­pontjából a minister által küldött ezen címer-rajzokat kérvényeik benyújtása előtt a v. főjegyzői irodában meg­tekintsék. Zala-Egerszeg, 1897. december 15 én. BOTFY polgármester. n % Helyi, megyei cs vegyes hirck. A zala-egerszegi kaszinó évi rendes közgyűlését dr. Jankovich László gróf elnök elnöklete alatt folyó hó 11-én tartotta. Elnök a megjelent tagokat üdvözölvén, a gyűlést megnyitja s a tárgysorozat előtt kérdést intéz a közgyű­léshez, váljon az eddigi szokástól eltérőleg nem tartja-e célszerűbbnek előbb a választást s azután a jövő évi költségvetés tárgyalását? A közgyűlés az indítványt el­fogadta s a gyűlés első tárgyául a tisztújítást tűzte ki, mire elnök maga és tiszttársai, valamint a választmány nevében a bizalmat megköszönve, leköszön s a közgyűlés folytatására elnökül Skublics Jenő, jegyzőül Segesdy Já­nos kérettek fel s egyúttal a szavazatszedö küldöttség tagjaiul Baumgarten József elnöklete alatt dr. Csák Károly és Nagy László választattak meg s a szavazás tartamára közgyűlés felfüggesztetett. A szavazás befejeztével ol­vastatott a számvizsgáló bizottság jelentése, mely szerint az 1897-ik egyleti évben az 1896. évi 376 frt 87 kr. pénztári maradványnyal együtt a bevétel volt 2493 frt 93 kr., a kiadás 1751 frt 27 kr. s igy a pénztármarad­vány 1897. év végén 742 frt 66 kr. s a tagsági hátralék 1406 frt 50 krt tesz ki, melyből 617 frt esik az előző évekre, 789 frt 50 kr. pedig 1897-re. A közgyűlés a je­lentést tudomásul vette, Marton László pénztárnoknak köszönetének nyilvánítása mellett — a felmentvényt meg­adta s egyúttal —• mivel az előző hátralékok behajtás végeit az egyleti ügyésznél kinn vannak — a folyó évi deczember végéig be nem folyó ez évi hátralékok ís január hóban az egyleti ügyésznek behajtás végett ki­adatnak. Az 1898-ik évi költségvetés — beleszámítva az 1897. évi 782 frt 66 kr. pénztármaradványt — 2953 frt 66 kr. bevétellel, 2475 frt kiadással és így - 78 frt < 6 ,<r. remélhető pénztármaradványnyal irány oztatott el5. Ezután az alapszabályokat — a választmány részéről ajánl­ott módosításé kkal vette a közgyűlés tüzetes tárgyalás ilá s a választmány javaslatát némi módosítással — el­fogadta s jóváhagyás végett a belüg.yininiszl jrhez való felterjesztését elhatározta. Végül kihirdettetett a válasftas eredménye, amely szerint: dr. Jankovich László gróf elnö i, r. Csák Károly háznagy, dr. Szigethy Elemér ügyész, Udvardy Ignác és dr. Leányi Sándor jegyzők, Marton László pénztárnok, lvőrösy Sándor könyvt; rnok; választmányi tagok : Árvay Lajos, Boschán Gyula, Csertán Károly, Háczl-y Kálmán, dr. Háry István, Lányi Kálmán, dr. Mangin Ká­roly, Nagy Géza, dr. Buzsicska Kálmán, Skublics Imre, Skublics Jenő, Staniszlavszky Adolf. Vármegyei bál. Zalavármegye fiatalsága dr. Jankovich László gróf főispán őméltóságának elnöklete alatt a vár­megyei bált a vármegye székhelyén, az »Arany Bárány« szálló dísztermében 1898. évi január hó 29-én fogja ren­dezni. A bálra a meghívókat a jövő hó első napjaiban fogják szétküldeni. Adomány. A zala-egerszegi karácsonyfa egyesületnek Balaton József apát-plebános ur négy forintot volt szives adományozni, melyért hálás köszönetét fejezi ki Ruzsich Károlyné elnök. A zala-egerszegi közegészségügyi bizottság f. hó 12-én látogatott gyűlést tartott, melynek- első tárgy it a bizottság megalakulása képezte. A jelenvoltak egyhan­gúlag dr. Mangin Károly kir. tanácsost, nyug. vármegyei t. főorvost, választották meg elnöknek, aki megköszönvén a belé helyezett bizalmat, a bizottság tagjainak vállvetett munkásságát kérte. A gyűlés folytatólagos tárgyát a dr Háry István tiszti főorvosnak lemondása folytán megüre­sedett városi közkórházi főorvosi állásra a kihirdetett pályázat alapján a vármegye alispánjához teendő kijelölés Képezte. A pályázat lejártáig a közkórházi főorvosi állásra dr. Graner Adolf városi orvos és dr. Köllner Károly budapesti gyakorló orvos pályáztak, akik a törvényben előírt qualiílcatio kellékeivel bírnak. Tekintve azonban hogy dr. Graner Adolf 17 év óta gyakorló orvos s 12 év óta — mint városi orvos — a város szolgálatában áll s mint ilyen hivatalos kötelességét odaadandó buzgósággal teljesítette: a bizottság tagjai egyhangúlag nagy lelkese­tléssel öt jelelték ki első helyre. E ghivás és kérelem. A zala-egerszegi szegény gyerme iket segélyező „Karácsonyfa-egylet" f. hó 24-én este 5 ^rakor az „újovoda" helyiségében ruhakiosztással egybekötött ünnepélyét tartandja, melyre a n. é. közön­séget van szerencsénk tisztelettel meghívni. Felkéretik a n. é. közönség, hogy a karácsonyfa feldíszítéséhez szives adományokkal járulni és azt 1897. évi december hó 24-én d. u. 4 óráig az „újovoda" helyiségébe küldeni szívesked­jenek. Kelt Zala-Egerszegen, 1897. évi december hóban. Ruzsich Károlyné egyleti elnök. Kovács Károlyné egyleti jegyző. Kerületeti esperes kinevezése. A veszprémi egy­házimegyéhez tartozósümegi esperességi kerületben Bossányi Ferenc csehii esperes-plébános esperesi hivataláról lemond­ván, helyébe Andalíts Lajos nyirádi plébános neveztetett ki a sümegi kerület esperesévé. Köszönetnyilvánítás. A zala-egerszegi népkonyha részére Hanthy Károly ur 10 frtot, Tarányi Ferenc ur (Nyírlak) 5 forintot, Udvary Ignácné úrhölgy 3 forintot voltak szívesek adományozni, mely összegért hálás köszö­netet mond az elnök. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszer Szakonyi Géza alsó-lendvai állami polgári iskolai rendes tanítót jelenlegi minőségében a csáktornyai állami polgári fiú-iskolához helyezte át. Vasúti értekezlet. A Balaton mentén tervezett vasút ügyben dr. Jankovich László gróf főispán őméltó­ságának elnöklete alatt f. hó 21-én délelőtt IOV2 órakor Keszthelyen a városháza nagy termében értekezletet tartanak. A sümegüjótékony nöegyestilet műkedvelői szinielö­adása. Műkedvelőkszinielőadása volt, ele sok vidéki szín­társulat is büszke lehetne arra az előadásra, mely . f. hó 12-én a sümegi kaszinó nagytermében lefolyt. A közönség, mintha csak sejtette volna, hogy ritka színházi élvezetben fog részesülni, szokatlan pontossággal jelent meg a kaszinó­ban s ennek nagytermét teljesen megtöltötte. Kevés vá­rakozás után félgördült a függöny, a társalgás verte zaj elült, a figyelem osztatlanul a festett világ felé irányult, melynek keretében megjelentek a Nők az alkotmányban. Az első jelenetek rögtön megragadták és lekötötték a kö­zönség érdeklődését és ez érdeklődés állandó maradt Tóth Kálmánnak 3 felvonásos vígjátékán keresztül. Hogy is ne I A darab főszerepét a színészi tehetségekkel oly gazdagon megáldott Jenvay Géza dr.-né jászotta oly reme­kül, oly nagy hatással, hogy a közönség nem tudott be­telni alakításával. Krisztinát adta. Ezt a nagyravágyó asz­szonyt. aki egyszerű, becsületes és szerény férjét, Bánfalvy Bálintat^Hölszky Sándor) akarata ellenére a képviselőségbe kergeti, s ami végre oly csúfos kudarccal végződik. Az alak nagyravágyását, magasranéző céljait és az ezek el­érésére szolgáló eszközöket mind nagy hatással játszotta végig. Ö volt az előadás középpontja. Körülötte csoporto­sultak a többi szereplök, mint: Mojzer Magda (Cseleyné), Orbán Lajosné (Pitvarossyné), Németh Erzsike (lika), Hölszky Sándor (Bánfalvy Bálint), Mézes János (Berzséy Vilmos), Gelb Henrik (Cseley), Nóyrády Jenő (báró Szlanka­ményi), Veisinyer Károly (Szeley), Gaál István (János huszár), Zoób Lajos (Borbócs korcsmáros). A szereplők mindegyike emberül megfelelt feladatának. A közönséget teljesen áthatotta a játék s szinte elfelejtette, hogy nem hivatásos színészek, hanem műkedvelők forognak előtte a színpadon. Nem is volt hiány a nevetésben, az éljen­zésben, kihívásban. Az előadás végén Németh Erzsike pompás beszédben tolmácsolta a nőegyesületnek háláját az előadás rendezője, Kelemen Károly dr. iránt s remek koszorút nyújtott át elismerésül. — Az előadást tánc kö­vette, mely a hajnali órákig tartott. A nő egyesületnek vállalkozását nemcsak fényes erkölcsi, hanem szép anyagi siker is koronázta. Kinevezés. A vallás- és Közoktatásügyi m. kir. miniszter Sarudy Ottó okleveles polgári iskolai tanítót az alsó-lendvai állami polgári iskolához a Xl-ik fizetési osztály 3-ik fokozatába segédtanítóvá nevezte ki. \ zala-egerszegi kereskedő ifjak önképző egylet j f hó 12-én tartotta meg évi rendes tisztújító közgyűlését, melyen Balassa Benő lelkesedéssel egyhangúlag ismét el­nöknelc, Schütz Frigyes alenüknek, dr. Czinder István ügyvéd, ügyésznek választatott. Egyebekben a választás a következő eredményt mutatja: Titkár Fenyvesi Simon. Háznagyok: Weisz Lajos, Reisinger Rudolf. Jegyzők: Jámbor Sándor, Neumann Albert. Könyvtárnok : Kovács Mór. Pénztárnok: Berger Miksa. Választmányi tagok: Horvát Jenő, Csillag Aladár, Neuteld Izidor, Gentsch Hermann, Weis Ignác, Balog Mór, Singer Miksa, Trebits Jakab, Fangh r Miklós, Berger Samu, Rosentraueh H , Fuchs Jenő. Póttagok: Hofinan Károly és Stern Zoltán. A számvizs­gáló bizottság tagjai: Berger Ármin, Lövi Pál és Horvát Lajos. Az eredmeny kihirdetése után a tagok Balassa Benő elnököt lelkes ovációban részesítették. a Balatonvidéki pbylloxera ellen védekező egyesület választmányi gyűlésén elfogadták Vastagh János egyesületi másod alelnöknek kellőkép megokolt indítványát egyesületi iroda létesítése tárgyában, amely iroda a Balaton vidéken termelt borok eladását közvetítené a phylloxera ellen védekező egyesület felügyelete alatt Tapolczán. Gryászhir. Vettük a következő gyászjelentést: „Özv. Muzsik Kálmánné szül. Honig Emilia a maga, valamint leányának Mariskának és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti, felejthetetlan fiának, illetve fivérének Muzsik Ferenc nyugalmazott jtörvszéki iroclatisztnek Iblyó évi december hó 13-án d. e. VrlO órakor, leténok 34-ik évében, a halotti szentségek ájtatos felvétele után történi elhunytát. A boldogul Inak luílt teteme folyó év december hó 14-én d. u. 3 órakor fog beszen­teltetni, s azután a helybeli r. kath. sírkertbe örök­nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent-mise-áldozat ugyancsak f. hó 14-én d. e. 8 órakor fog az Urnák be­mutattatni. Zala-Egerszeg, 1897. évi december hó 13-án. Áldás és béke legyen emlékezetén! A szegények karácsonya. A keszthelyi jótékony nőegylet a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából igen szépen gyakorolta az irgalmasság testi cselekedeteit. Több

Next

/
Oldalképek
Tartalom