Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)
1897-12-12 / 50. szám
XVI. évfolyani Zalaegerszeg, Í897. deeeirtber 12. 50. száii}. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Z alam eáyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. HVE egj el enifc ma. inden vasárna ;pBálvámjok. Ha van nemzet, melynek nemcsak jogában van, de kötelessége is fölállítani első parancsul, hogy idegen istenei ne legyenek : úg}- a magyar nemzet az. Elszigetelt, rokontalan, maroknyi nemzet vagyunk mi magyarok. Ha meg akarjuk őrizni nemzeti jellegünket és egyéniségünket: minden téren arra kell törekednünk, hogy minden fejlődésünk, minden haladásunk a nemzet ős-erejéből forrjon ki és semmiben se legyenek idegeii isteneink. Erezték ezt már erősen a mi őseink, elődeink is, azért ragaszkodtak olyan megtörhetetlen szívóssággal a nemzeti szokásokhoz, erkölcsökhöz. Nem egyszer ügyekeztek becsempészni közénk olyan szellemet, mely ellentétben a mi ősi erkölcsünkkel, idegen szokások, idegen áramlatok hatalmába ejtette volna nemzetünket; de minden ilyen törekvés megtört a mi SZÍVÓS ragaszkodásunkon. Igy tudtuk csak, ezzel a legyőzhetetlen conservativ ragaszkodással, biztosítani magunknak haladásunkban is a nemzeti szellemet. Irodalmunk a hatalmasabb föllendülés korszakában teljesen nemzeti irányban haladt; az irodalom pedig mindenkor legerősebb támasza és biztosítéka annak, hogy idegen istenek, bálványok hatalma ne legyen az úr a mi nemzeti szellemünkön. Az utóbbi békés évtizedek alatt azonban, amikor a fegyverek pihentek, a múzsák pedig küzdöttek, hogy lázas erővel, bámulatos dimenziókkal nyomába érjünk az európai haladásnak: éppen haladási törekvésünk hozott bennünket nagyon is szoros kapcsolatba a haladottabb nemzetek szellemével, mely kapcsolatnak hatása azután erős nyomokat vésett a mi nemzeti szellemünkbe is. Nem róható fel egészen bűnünkül ez, n ett hisz a nagy idők mulasztását pótolni akaró, nagyméretű haladás lázában észre sem vettük, hogy idegen, szellem, idegen istenek, bálványok hatása alatt állunk; észre sem vettük, hogy alaposan beleestünk a bálvány--imádásba. Eleinte csak külső szokásainkban szakítottunk a nemzeti szellemmel. Különösen a francia minta ragadott el bennünket. Ezt kezdtük hálv; nyozni. Párizsi diva: mindéi ben. Párizsi kai ip, párizsi cipő. párizsi kezlyük. A francia szokások hálványozása még konyháinkat is hatalmába ejtette. Csak francia A „Zalamegye" tárcája. izlés szerint készített eledelek kerültek az asztalra. Ahova nem ilyenek kerültek, az nem volt előkelő, úgynevezett nagyasztal. Külső megjelenésünkben, láz tartásunkban, a társadalmi érintkezésben teljesen úrrá tettük az idegen bálványt. Es ennek a bálványimádásnak homlokot szegezni nagyon nehéz dolog volt; mert aki az áramlat ellenére megmaradt szobásaiban, külsőségeiben magyarnak, arra nem azt mondták, hogy ime, ez milyen szívósan, • milyen törletetlen szeretettel ragaszkodik a nemzeti szellemíez, hanem azt mondták, hogy elmaradt a világtól, ósdi vaskalapos, aki nem akar simulni az európai szellemhez; megmarad csökönyös ázsiainak. Mindennek dacára az idegen bálvány imádására eginkább hajló magasabb körökben is akadtak tősgyökeres magyar emberek, akiknek már vérökbe ivódott a nemzeti szellemhez való SZÍVÓS ragaszkodás és nem hódoltak meg az idegen bálványoknak. A nagy többség azonban meghódolt. Egyébként ez a külsőségekben hódító szellem még nem volt valami szertelenül veszedelmes, mert az nem hatolt be a nemzeti élet lényegébe: a magyar erkölcsökbe. Hanem a haladás méretei arányában állandóbbá váló szellemi kapcsolat azután az irodaomba is bálványokat, idegen, isteneket csempészett De. Fordított francia regények, ujságtárcák, szilidarabok képében közénk csempészték a bálványokat i ezekkel az idegen szellemet. Észre sem vettük: íogyan lett fölöttünk úrrá az idegen szellem bálványozása. Ez már azután nagy veszedelmek csiráát hordja magában, mert ez mélyen b'leszáut a íemzeti gondolkozás és érzés talajába, gyökerestül dforgatja onnan a nemzeti erkölcsöket s idegen szellem magvaival termékenyíti meg a mi nagyon fogékony talajunkat. No és pedig akárki-mit mond, az a szellem, mely ez idő szerint Páris s általában Franciaország irodalmi világából árad felénk, lehet nagyon modern; állhat jó ég tudja milyen magas színvonalon; erís azsággal kifejezője lehet az örök-emberinek; de hogy a magyar nemzeti erkölcsök talajában nem való, aria bátran megesküdhetik mindenki, aki a magyar nemzet lelkét ismeri s az: nem francia bálványok számira szeretné átgyúrni. Az a magyar iró, aki a nemzet lelkét ismeri, TVAzt szokták mondani, hogy az isten nem bottal ver. No, engem ugyan bottal vert meg. De megvan az a vigasztalódásom, hogy legalább egy szép cifra bottal vert meg Ugy történt ez, hogy minden himezés-hámozás nélkül igazában ős>íintén elmondjam a dolgot, még ezelőtt egy évvel találkoztam volt a kurta templomalji utcában egy magas emberrel. Lehetetlen volt szóba nem állani vele Egyéb ruhadarabjától eltekintve, egy hosszú horgas bot lógott a karján s fázott az élet az arcán . . . Denique azt a botot ő el is adná Tud ő még olyat csinálni akárhányat. Cifraságok voltak rá faragva. Nekem pedig, minthogy minél kevesebbet értek a művészethez, annál inkább szeretem: erősen ráfájdult a fogain erre a a művészies botra. 0 erősen el akarta adni, mert nem volt pénze. En erősen meg akartam venni, noha nem volt pénzem. Két ellenkező irányból jöttünk, de egy pontban találkoztunk. Ezt igy szokták kifejezni: magna ingenia conveniunt. Vagyis magyarul: két atyafiságos szellem találkozott. A gondolatok is találkoztak. Az ő elméje élesebb volt. Kisegített a zavarból. Elnapolta az adás vevési szerződést azzal az ürügygyei, hogy még úgyis van a boton faragni való. Ide farag egy szőlőfürtőt, amoda egy rókát. Ide egy pintes üveget, amoda egy részeges korcsmárost stb. Akkor még nem volt obstrukcíó, hogy Wolfot, az osztrák képviselőt rajzoltattam volna le, vagv a rajkszrát elnökét, amint a tintás üveget a fejéhez vágják. E helyett arra kértem a már atyafiságos barátommá lett rokon lelket, hogy faragjon ki nekem oda akiben magában is igazán romlatlan magyar lélek, magyar szív lakik: az nem is választ magának a francia irodalom világából bálványokat, nem keresi az irói hatást abban, hogy a tollból hust és vért boncoló, elemező kést csináljon, hogy minden bűnt, minden alávalóságot a vér hatalmával igazoljon és szépítsen; hanem a tiszta idealizmus erejével kiván és törekszik hatni nemzetére, mert tudja, hogy a magyarnak nemzeti erejét, jellemező alapvonását mindenkor az eszményiség képezte. Csakhogy — fájdalom! — nagyon könnyen ujjainkra szedhetjük azokat a magyar írókat, akik leiköknek, irói önállóságuknak erejét ily romlatlanul megőrizlék. A többség bálványozza, a franciák irodalmi irányát, sőt majdnem szolgailag utánozza is azt. Egyik-másik már határozott művészszé lett az utánzásban. Aki nem sajnálja a fáradságot, ám olvasson el magyar fordításban egy francia ujságtárcát, azután olvassa el valamelyik aféle magyar tárcacikkirónak munkáját, aki francia minták után dolgozik: meg fogja látni, hogy a magyar iró milyen tökéletességgel utánozza az ő francia mesterét. Mélyen elszomorító tapasztalat ezl Lélekbusító aggódással kellene e nekünk nem való szellem hatása elé néznünk, ha nem tudnók, hogy ez az irány a mi nemzeti szellemünk, a mi mélyebb alappal rendelkező nemzeti erkölcseink talajában gyökeret nem verhet; mert ezzel is csak úgy vagyunk, mint a francia eledelekkel; ha éppen más nincs, megessz ük, de állandóan nem élünk velők. Azirás művészetéb en a francia szellemet bálványozó magyar irók majd lassan-lassan ritkulni fognak; az idegen bálványok összet nihtnak s teljes diadalt ül meginta nemzetfszellera. Jegyzőkönyv, fel 1 'V3 »Zalavármegye Gazdasági Egyesületének® 1897. évi deczember hó 5-én Zala-Egerszegen tartott rendes közffvülésében. egy falusias vri társaságot, akár egy úrias falusi társaságot, amint az asztal körűi ülnek s mindenik szépet akar mondani, de nem merészkedik, — a helyett módisan vannak összeteve a kezek, vagy féltenyérnyileg az asztal szélére fektetve emelkedni látszanak, s mintha mondanák : repül-repül-repül az asztal ! De azt mondta erre az én rokon lelkem, hogy ez teljes lehetetlen. Társas játékokat, repülő bivalokat nem lehet megörökíteni egy szi k tárca (pálcát akart mondani) keretében. Jólvan nó ! képezzen művészetileg akármit a pálcára, csak meglegyen. Pénz lesz bővön, mint polyva. S ezzel elváltunk. F,1 is felejtkeztem róla. Egy esztendő múlva jőn a kampós bottal az én szellemem. Egymásra ismertünk. Bárcsak ne ismernők egymást; tán még azt is inkább eltűrném, ha hozzám verné. Szellemileg ugy is agyon ütött már vele. Hónap vége felé volt. De még nem voltunk túl a 15-ön. Na hadd lássuk azt a botot. Görbe markolatja jó másfél araszos. Ilyet láttam a céhbeli atyamesterek karjain, amint hosszúszárú pipából pöfékelve sétálgatnak a szin előtt. Kis végén arany karika van sárga rézből Ezt is ő maga szegezgette oda. De a dolognak a dereka az a plasztika, mely a növény és állat világ képeibal a pálcát pazar művészettel borítja be. No ezen nagy bajjal lehet hibát találni. Pedig ez a fődolog. Enélkül veszve vagyok. Műértő szemmel vizsgálgatom hosszasan . . . áhá! ez itt tölgyfalevél, itt ez makk, Hát hol a disznó V legalább egy kis malacot csináljon nekem oda. — Üliün ! mondja az én szellemtársam. Erre aztán vérszemre kaptam s tovább vizsgáltam. Itt ennek a rókának igen kicsi a farka, ez a mókus nem elég ügyesen mászik a fára. Ennek a viperának derék dereka van, de nincs eléggé kitátva a sziszegő szája, mérges nyelvét nem öltögeti elég kígyó Háczky Bogyay elnököl Gyula. Farkas Udvard Károly Károly Jelenlevők: Kálmán ügyvezető elnök, Koller István alelnök. Máté, Szűcs Zzigínond, Farkas József gazdaköri Szily Dezső, Szűcs Dezső, Dezső Béla, Gsillagh Bogyay János, Csertán László, Malatinszky Ferenc, Gábor, dr. Vizlendvay József, Skublics Jenő, v Ignác, Strausz Sándor, Hajik István, Csertán Boschán Gyula, Königmajer János, dr. Mangin Botfy Lajos, Deák Mihály, Csutor János, Orosz Pál egyesületi tagok. buzgósággal — érti kérem mit akarok mondani? — hogy gyilkos fulánkjából a merges nedvet mintha már harap iá belé ellensége húsába! Hát hogy ne érteném kérem ! felelt a míívészszellem. S vette a botot a távozásra, hogy majd a hiányzó dolgokat kidomborítsa. A római császár nem triumphált különbül, mint én egy nagy lélekzetvétellel s avval a tudattal, hogy az én barátomnak a jövő hónap elejéig dolgot ad a pálca s én mentve vagyok . . . . . . S ime, harmadnap múlva kocog és belép hozzám megint az én szellembarátom. Olyan lett a képem, mint egy vert hadsereg. Ez a csúf utcai kifejezés kínozott: fuss vagy fizess. Megkísértek azonban még egy hadvezéri taktikát." De hol találjak hibát ? A faragványok rendben vannak. Ha a szép pálcára nézek, magam előtt látom a vonagló touristát, kit a mérges kígyó megmart. A ravasz róka csavargós utakon menekül a vadász puskája elől, húzva maga után lombos nagy farkát. A mókus ugrál a fákon. A kövér malacok és rüdeg disznók legelnek a tölgyesben — sőt a fenyvesek illatárjában járkálva képzelem magamat s az ózondús levegő csiklandozza orromat... Ez a bot rendben van. Itt nincs menekvés. Már a beszélgetéssel sem nyújthattam tovább az időt. Még csak egy mondatom van hátra. Ezt azonban jól elhúztam, mint az egykori kántor a szentiványi éneket : Hát most már ugyan-bizony — mennyit is fizessek én csak — ezért a szépen kicifrázott, — művészileg megalkotott — pompás borocskáért ...ö...e...n... urnák'?!... S amint kimondtam e kimondatlan nevet., pokoli tombolás vett rajtam eiőt. Jó eszme. Nagyszerű alkalom. A nevét sem tudom. Megbocsáthatlan bűn. — Vésse rá kérem a nevét ide a hosszan görbületes markolatjára örök Ivlai számunkhoz fél iv melléltlet van csatolva
