Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-06-27 / 26. szám

XVI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1897. jtii^iüs 27. 26. szánj. ji Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. Éí I il a 1 n I r i i ' |i I A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérinentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ii í? írni ab noüiap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. Megj elenik minderL -v a s á z? n a ;p. A tanév végén. A tanulté ifjúság nagy örömére, be van fejezve ez a tanév is. A vizsgálatokon szerencsésen átesvén, kiki egy lépéssel előbbre haladott a tanulói pályán. Mily boldog, aki eredménynyel tette le a vizsgálatot és mily levert lehet, akinek meg kell ismételnie az osztályt! A szülők reményének a megvalósulása vagy megsemmisülése függ a vizsgálat sikerétől vagy eredménytelenségétől. A tanulók száma évről évre szaporodik. Hja! a legtöbb szülő ma már oda törekszik, hogy gyermekéből tudományos embert képeztessen. Tanult emberre nagy szükségünk van. Ilykép csak örvendhetünk, hogy tanult embereink száma növekszik s a műveltség általánosul. Az a szellemi tőke, amit tudományosan képzett embereinkben birunk, nemzetünk haladásának a biztosítékát képezi. Sajnos azonban, hogy sok a tudákos emberünk, míg kevesen vannak az alaposan képzett, igazi tudományos emberek. Keserű igazság bizony ez, azonban épenséggel nem nagyítása a mai helyzetben nagyon is tapasztalható valódi tényállásnak. Tessék csak szétnézni a magukat tudományos embereknek tartó mai férfiak között s nemde azt látjuk, hogy a legtöbb ember képessége felületes, hiányos és nagyon kevés az alaposan képzett embereknek a száma. A társadalom, a hivatali állások olyan emberekkel vannak telve, akik részben sem képesek megfelelni azoknak a kötelezettségeknek,"amelyek élethivatásukkal együtt járnak. Aki érzi, hogy ért valamihez, negköveteli, hogy mód nyújtassák neki a megélhetésre. Az élet, a kenyérkeresetet képező foglalkozás azonban kétségtelenül igazolja, hogy a képzelt tudomány mit sem ér az ismereteket, alapos képzettséget igénylő gyakorlati életben. Az áltudományosság, a felületesség hiányait még a protectio sem képes pótolni; mert a közügy megA „Zalamegye" tárcája. sinli, ha avatlan kezek munkásságától van függővé téve menete. A társadalmi életnek valóságos csapása a hivatalt kereső gavallér koldusoknak a csapata, mely kér, követel és ha szerét teheti, eltulajdonítja a másét. Nem önmagában keresi a hibát, hanem a társadalmat, az embereket, a viszonyokat kárhoztatja. Honnan van mindez ? Nemde onnan, hogy nagyon terjed az áltudományosság, amely nem képes megélhetési alapot teremteni! De nem is lehet ez másképen, amikor a szülői önkény, a befolyásos rokonnak biztató Ígérete minden áron tudóst, hivatalnokot akar neveltetni a tanulni nem tudó, vagy nem akaró gyermekekből. És ez a fonák állapot még soká fog ismétlődni! Mert hisz napjainkban is azt tapasztalhatjuk, hogy sok zsenge tehetség, sok hanyag ifjú küzd a tanulói pályán, akikből soha sem lehet képzett ember, Az ilyenekre hiába költekeznek a szülők; mert kárba vész minden kiadásuk, amelynek az árán gyermekükből uraskodni vágyó, dolgozni nem szerető, tudákos ember lehet, aki azonban nem hasznára, hanem hátrányára lesz csak a társadalomnak. A mostani tanviszonyok mellett még a jó tanuló, az igyekvő gyermek is azon veszi magát észre, ha iskoláit elvégezte, hogy sokat tanult ugyan, de vajmi keveset tud; sok dologhoz ért, de a sok tanulni való közül keveset sajátított el alaposan. Ha a sokat tanult, azonban keveset tudó ily ifjú kilép az életbe, azt látja, hogy még igen sok gyakorlati dolgot kell az élet iskolájában elsajátítania, ha igazi tudományos ember akar lenni. Az iskolában szerzett ismeret csak alap, amelyre az életben kell építenünk. Sajnos azonban, hogy erről sokan megfeledkeznek; mivel az iskolai bizonyítványt olyan eszköznek tartják, mint amely felmenti őket attól, hogy az életben csak némileg is törekednének az iskolában szerzett ismereteiknek a gyarapítására. Ma, amidőn az általános műveltséget terjeszteni, tudományos embereket képezni — a fő törekvés, ma látjuk csak be igazán, hogy a világ nem olyan tudós, mint amilyennek azt azok hiszik és állítjál ^zerelmi próba. Irta: Szántó Ferencz. Horthy Emil miniszteri számtiszt nyugtalanul jár fel és alá szobájában. Olykor — olykor nehéz sóhajok törnek ki kebléből. „Különös — szól magában ez a Kelén még öngyilkossá tesz; mindig kinevet, ha szerelméért esengek, pedig mennyire szeretem! Érzem, hogy nélküle nem élhetek. Még egy kísérletet teszek ! Ma újból megkérem kezét. És ha újra nem-et mond ?! Óh édes jó auyám . . . sokszor mondod, hogy apám halála óta én vagyok mindened, más örömöd nincs a földön ... Ne átkozz majd meg, ha én is itt hagynálak, ... de nem birom igy, nem birom ! Emil csinos 28 éves fiatal ember volt, özvegy édes anyjának egyedüli öröme. Szenvedélyesen szerette Koltay Helént, nagyságos Koltay Tamás ur egyetlen leányát, kinek a fiatal ember tetszett, de büszkesége nem engedte, hogy ezt saját magának is bevallja, és Emil sürgetéseire mindig csak azt válaszolta, bízzék és reméljen ! Egy júniusi délután ismét Ilelenéknél volt Emil; Schweiczba készült és búcsúzni jött. „Nos barátom, mondjon valami újságot!" — faggatta Helen. Nos, nos, semmi V" Csak az az egy édes Helén, hogy magát végtelenül szeretem. Emil, maga kezd unalmas lenni, ezt már nagyon sokszor hallottam öntől, valami ujat kérek. Mondok ujat is Ilelén ! Egy érdekes felfedezést tettem. 1 Felfedezést V! Maga kezd érdekes lenni, halljuk a felfedezést! Nos, én azt fedeztem fel, hogy . . . Milyen izgatott maga egyszerre, miért akad el? Csak folytassa! Folytatom Helén . . . hogy maga is szeret engem. Helén elpirult. Ez az ember igazat mondott, de nem akaita neki a győzelmet átengedni. Tagadta még saját maga előtt is. Azután felkacagott. Most már értem, miért hallgatott eddig. Maga igazán valóságos felfedező tehetség — szólt gúnyosan Helén ! Édes Helén, ne legyen oly kegyetlen ! Ah milyen sentimentalis ma ! Mindig emlegeti, hogy engem mennyire szeret, itt a kedvező alkalom a bebizonyításra, Úgyis Schweiczba megy, hozzon nekem egy havasi gyopárt a Montblanc csúcsáról s ha visszatértekor férfiúi becsületszavára állítja, hogy onnan hozta, úgy elhiszem, hogy szeret, az esküvőt, megtartjuk, és a gyopárt menyasszonyi koszorúmba tűzöm. Mindent magáért édes kis szeszélyes gyermek; még ma elutazom, és elhozom a gyopárt és azzal boldogságomat. Ezután megcsókolta Helén kezét és távozott. Helén megdöbbent. Ha ez a férfi csakugyan megtenné ezt az őrültséget és miatta baj érné. Összerezzent. Kezdte bánni szeszélyét, és minél többet gondolkodott felette, annál nyugtalanabb lett. A havasi gyopár ónsúlylval nehezedett lelkére és úgy érezte, mintha sohse látná viszont ezt az ifjút, kit igazán szeretett. X•X- * Özvegy Horthy Ákosné, Emil édes anyja, Koltay Tamásné kebe)barátnője volt. Gyakran ellátogatott hozzájuk. A két urnő kedvenc eszméje volt e két gyermeket össze házasítani. El—el ábrándoztak a jövőről, amely nemsokára, Emil hazajövetele után, még a télen megvalósul. Nem' értem — szól Horthyné — hogy Emil még nem irt; magának sem irt Helénke? akik tulajdonképen megítélni sem tudják, hogy mi a valódi képzettség, a valódi tudományosság ?! Az nem elég, hogy a gyermeket sokra tanítják az iskolában! Inkább tanuljon kevesebbet, azonban amit tanul, azt meg is értse! Tanuljon az életnek, hogy amit tanult az iskolában, azt helyesen alkalmazni tudja az életben! Az élet teszi tulajdonképpen próbára az embert, hogy ki miként futotta meg pályáját, mily utón szerezte meg oklevelét! Sok, nagyon sok szerencsétlen ember van az életben, aki nem veheti hasznát tanulásának; mivel tudása csak látszólagos tudás! Sokat elsodor az életben hullámzó népáradat; mivel tanultak ugyan, azonban nem úgy tanultak, hogy tudásukat alkalmazni tudnák! Igaz, hogy a protectio, a szerencse ma is nagy szerepet játszik az életben; hogy az alaposan képzett ember élete még a mai balszokások között is biztosítva van. A tanév végén, amikor a tanuló ifjúság számot ad egy év alatt tett haladásáról, csak becsülni tudjuk azokat, akik tanultak, hogy tudjanak. Sajnálatra méltók azonban azok, akik tanultak, hogy bizonyítványuk legyen, és hogy szaporítsák azoknak a számát, akik a képzett embereket utánozzák minden alap és ismeret nélkül ! A közigazgatási bizottság felirata a kereskedelemügyi miniszterhez. A közigazgatási bizottság f. évi junius hó 15-én tartott ülésén Lányi. Kálmán kir. főmérnök, az államépítészeti hivatal főnöke, a vasúti harangjelzésnek megszüntetése folytán szükségessé váló intézkedések megtételének kieszközlése tárgyában indítványt tevén, a bizottság a tett indítványt elfogadta s ebben az ügyben a kereskedelemügyi miniszterhez a következő felterjesztést intézte: Nagyméltóságú Minister ur! Nagyméltóságod f. évi április hó 30-ikáról 16.203 sz. alatt kelt rendeletével a művelt külföld példájára elrendelni méltóztatott, hogy a vasúti személy szállító vonatok érkezése és azokba való beszállás és elindulása állomási haranggal többé ne jeleztessék. Ezen intézkedést: az állomási harangjelzések megszüntetését, a mély tisztelettel aluli rt, közigazgatási bizottság üdvösnek tartja, mert reméli, hogy az úgynevezett vasúti Nem, nénikém, olyan nyugtalan vagyok miatta. „Holnap talán majd jön levél" — viszonzá Horthyné legalább igy gyönyörködünk Schweicz leírásában. Amint igy beszélgetnek, kopogás hallatszik. A távirdaszol'ga sürgönyt hozott Horthyné részére, ki azt felbontotta, és halotthalványon ejté ki kezéből. A távirat igy szólt: „Emil fia a Montblancról lecsúszván, meghalt. Intézkedjék temetéséről. Valiié orvos. Horthyné átnyújtotta Helénnek a végzetes sürgönyt és szemrehányó hangon mondá: „Itt van gyermeken a havasi gyopár, tiizze menyasszonyi koszorújába!" Azután hazament. Otthon leborult a feszület elé és zokogástól fuldokló hangon imádkozott: „Óh Uram. jobban szeretted fiamat, mint én, magadhoz szólítottad. Nem zúgolódom, csak arra kérlek, adj elég erőt e csapás elviselésére! Helén a távirattal a kezében eszméletlenül iilt egy karos székben. Mikor felocsúdott és a történtekre visszagondolt, remegő hangon szólt saját magához:... Káin megölte testvérét Ábelt, és én megöltem fél-testvéremet, kit nagyon szerettem. Megfosztottam egy özvegy anyát egyetlen gyermekétől, annak átka, Isten büntetéseként fog mmdenüttjkisérni. Egy hang belülről folyton „Gyilkos"-t kiált! Előttem táncol a pokol egész hadával. Hogy vigyorognak ezek a sátánok, és egy nagy szem a levegőben folyton reám néz . . . néz . . . még most is . . . mindig!! Miért hézesz reám te szem? Hiszen én nem bántottam senkit! <"> él, itt jön épen, kezében a havasi gyopárral. Hogy örül ez a drága fiú! -Jer ide Emilem! Jer édes, közelebb , . . még közelebb . . . igy . . . na most csókolj meg... Igy, Így szivem! Még egyszer! Hisz nagyon szeretlek ! Milyen jó színben vagy édes ! Ugy-e holnap lesz az esküvőnk ? Mii en boldogok is leszünk! Helén arca lángolt, szemei különös fénynyel ragyogtak. Egy láthatatlan alakot ölelt, csókolt folyton ívlai számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva