Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)
1897-06-06 / 23. szám
Melléklet a „ZALAMEGYE" 1897. évi 23-ik számához. Gyula vallás- és közoktatás ügyi miniszternek Gádó Mátyás I lelkészhez intézett leiratát, melyben meleg elismerését fe-1 jezi ki neki a nevelés terén tanúsított buzgalmáért. Köszö1 uetet mondott tanfelügyelő az isteni szeretetről nevezett szerzetesnőknek is buzgalmukért, s a megyei törvényhatóság egyik magyarnyelvi jutalmát a főnöknőnek átadta, a magyar nyelvben jeleskedő növendékek számára pedig ugyanazon adományozótól harminc koronát adott át. Végül megköszönve a megye főispánjának és alispánjának, nemkülönben a megjelent közönségnek érdeklődését, a növendékeknek fejezte ki nagy elismerését. Gadó Mátyás plébános elérzékenyülten mondott a gyöngéd figyelemért köszönetet az összes jelenlevőknek; kijelentette, hogy minden igyekezetével fejleszteni s ápolni fogja a nevelés szent ügyét. A gyemekek ingyen tankönyvére pedig száz forint alapítványt tett a nap emlékére. Forró köszönetét fejezte ki a testvéreknek és növendékeknek, hogy huszonötéves lelkészi működése az ő óhajtásukra tanügyi keretben lőn megünnepelve. Majdnem hét felé járt az idő, midőn a nagy társaság a Rákóczy hangjai mellett elhagyta a zárdaiskolát. Helyi, incgycí ós vegyes hirck. A városi képviselőíaslület f. hó o-én Botfy Lajos polgármester elnöklete alatt népes gyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgyát a magyar honvéd tisztképző tanintézetek tervezése alkalmából a magyar kir. kormánynak nyilvánítandó köszönet tárgyában Szigethy Antal városi képviselő által benyújtott indítvány képezte. A felolvasott indítványra a közgyűlés egyhangú lelkesedőssel (3 császári és apostali kir. Felsége legkegyelmesebb urunknak hazánk és a magyar nemzet iránt tanúsított ezen atyai gondoskodásáért legmélyebb hodolattal háláját, a magyar kormánynak pedig bizalmát és köszönetét fejezte ki és elhatározta, hogy ily értelemben a magyar kormányhoz feliratot intéz. Miután elnöklő polgármester az egyhangúlag elfogadott indítványt közgyűlésé határozattá emelte, a gyűlést bezárta. A megyei közigazgatási bizotság junius havi ülését — tekintettel a pünkösdi ünnepekre — f. hó 15-én fogja a rendes időben megtartani. Esküvő. Mestérházy Jenő vasmegyei nagybirtokos f. hó 2-án vezette oltárhoz Ollárban Szily Aranka kisasszonyt, Szily Dezső nagybérlő kedves leányát. Tisztelgés. Siuneg képviselőtestületének és elöljáróságának több tagja : nevezetesen Kondt&József vá rosbíró, Malomsok \ János jeg\ző, Falutli Antal pénztárnok, Mild Mihály prépost-ple'jános, Adprján Sándor, Kovács Mihály és Bódis Mátyás május 29-én tisztelegtek a sümegi kastélyában időző báró Hornig Károly dr veszprémi püspöknél, kit Kondor József városbíró üdv özölvén, kérte a főpásztort, hog\ Sümeg 1<'ínynevelését eg\ zárda felállításával vállalja magára. A püspök igen kegyesen fogadta a tisztelgőkel s megígérte, hogv a kérelmet teljesíti, ha a város a leányiskolái épületeket s a felső leányiskolának Hamasetter-léle alapját, a ly jelenleg 42637 frt, a zárda céljaira átengedi. Búcsú lakoma. Fényes búcsú lakomát rendeztek dr. Szűcs Miklós volt nagy-kanizsai kir. törvényszéki birónak debreczeni ítélőtáblai biróvá történt kinevezése alkalmából tisztelői és barátai Nagy-Kanizsán május 29-én az „Arany Szarvas" szállóban. A lakoma, amelyen városunkból dr. gróf Jankovich László főispán, Csertán Károly alispán és di. Buzsicska Kálmán kir. tanocsos, tanfelügyelő is résztvettek, valamint „melyen képviselve volt a vidékbeli földbirtokos osztály is, legfényesebb bizonyítéka volt annak a határtalan tisztelet és őszinte ragaszkodásnak, amelylvel a távozó irányában minden oldalról viseltetnek A sümegi reáliskola államosítása. Lapunk mult számában említettük, lipgy Spitkó Lajos kir. tunácsos, székesfehérvári tankerületi főigazgató, május 27-én Sümegre érkezett a reáliskola államosítása érdekében. Másnap pénteken egész napon át tárgyalt az iskolabizottságnak ez ügy ben kiküldött kisebb bi/.otls íg íval, míg végn • sikerült a szerződés minden porti ; -ira nézve megállapodni s a szerződés s/i>v<'gél Hkészif'-ni. 1 szerint az dlam az iskolát az 1898 99-iki iskolai", kezdetén veszi át. A vásos hozzájárul;! iin.'-i) :>/. ala/ok kamatainak beleértésevei évi 4000 frtot fizet. az illám-kincstárnak, átengedi az iskolaépületet az összes félsz »n léssel figviilt akképpen, hogy az államnak használati .joga az épületekre betele.kkónyvellessék. Ha az állam a reáliskolái Sümegen beszüntetné, úgy az épület az összes fölszereléssel egvütt az akkori állapotbán száll vissza a v írosra A szerződés a feiisőbb hatóságok megerősítése után válik iogeröss.' Az illatnosilással Sümegnek régi bő vágy i teljesüli, melynek érdekébén közel 30 éve mozg.iir.dolt, inig végi Wlassics miniszter megvalósította a sümegiek óhaját, s ezzel örök hálára kötelezte le maga iránt a várost Ünnepelt biró. A tábla-biróvá kinezezett Götz Ferenc, a keszthelyi járásbíróság vezetője, tiszteletére május hó 31-én fényes lakoma volt az Amazon szálló villáimnál világított s íijonan restaurált dísztermében. A lakomán mintegy 150-en vettek részt, akik csak a késő éji órákban távoztak el a kedély •> s szebbnél-szebb felköszöntőkkel fűszerezett lakomáról. Evangélikus isleniÜszíelet. Pünkösd második ünnepéi, a polgári fiu-iskola rajztermében evangelikus isteni tisztelet tartatik Kezdete fél tizenegy órakor. A keszthelyi kath. fögyranáziiira tanuló ifjúsága á tanári kar vezetése alatt pünkösd hétfőjén külön hajón Balaton-Füredre rándul, hogy az ott üdülő bíboros egyházfőnek, Vaszarv Kolos hercegprímásnak, a keszthelyi kath. főgimnázium szegénysorai tanulói segélyezésére tett 50 ezer korpna alapítványért hálateljes köszönetét fejezze ki. Az ifjúság szónoka SiposGéza, az önképzőkör elnöke, lesz. Plébánia javadalom adományozása. Herceg Batthyány—Strattman Ödön a kegy urasága alá tartozó és elhalálozás folytán megüresedett szepetneki plébániai javadalmat Berkovits. József vas-nádasdi plébánosnak adományozta. A nagy-kanizsai irodalmi- és művészeti kör rendes évi közgyűlését — május hó 27-én tartott igazgató tanácsi ülésén — junius hó 20-ára tűzte ki a következő tárgysorozattal: A zárszámadás és vagyonmérleg előterjerjesztése. Költségvetés előterjesztése. Pénztárnok választása. Indítványok tárgyalása. A május 27-iki igazgatósági ülésén elhatározták, hogy a vármegye által rendezendő Deák- és Csányi-, valamint a Festetits ünnepélyen a kör képviselteti magát; a Vöröstiiary-szoborra pedig 25 frt szavaztak meg. Meghívó a zala-egerszegi felső-kereskedelmi, polgári fiú- és leányiskolák tantestülete által f. 1897. junius 7-én a „Kaszaházi kert "-ben az ifj. segítő-egyesület javára rendezendő zártkörű tavaszi múlatságra. Belépő díj személyenként 50 kr. Kivonulás délután 2 órakor. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság junius 1 2-én tartatik meg. Áthelyezés. A m. kir. igazságiigyminiszter Himfy Lajos letenyei kir járásbirósági aljegyzőt a Csáktornyái kir. járásbírósághoz áthelyezte. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést: „Szomorodott szívvel tudatjuk feledhetetlen jó férjem, a gondos családapa, édes atyánk, fiunk, testvérünk Seregélyes Károly városi jegyzőnek hosszas és kínos szenvedés után 1897. évi május hó 31-én, életének 45. évében Budapesten történt gyászos elhunytát. A .boldogultnak hűlt tetemei f. évi junius hó 3-án délelőtt 10 órakor fognak a zala-egerszegi sírkertben örök nyugalomra helyeztetni, az engesztelő szent mise-áldozat pedig ugyanaz nap d. e. 9 órakor fog a zalaegerszegi róni. kath. templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Zala-Egerszeg, 1897. május 31. Az örök béke lengjen hamvai felett! Seregélyes Káiolyné Moder Inna neje. Károly, Irma, József, Kálmán, István, Gábor, Ilonka, Izabella és László gyermékei. Seregélyes István és neje mint szülők.. Szekeres Istvánné Seregélyes Uóza nővére. Pirity Gyuláné Dergovits Erzsébet, Szekeres István unokatestvérek." Temetésén, melyen nagy számnnl vett részt a közönség, a zala-egerszegi társaskör dalárdája úgy a halottas háznál, mint a temetőben megható gyászdalt énekelt. A nagy-kanizsai tűzoltó egyesület f. hó 7-én ünnepli 25. éves fennállásának jubileumit a következő műsorral . Reggel 9 órakor tábori mise. 10 órakor díszközgyűlés a városháza tanácstermében a következő tárgysorozattal : Elnöki megnyitó. A testület története. Főparancsnoki emlékbeszéd. Elnöki zárszó. — Társasebéd az Arany Szarvas szállóban Délután 3 órakor diszgyakorlat, mely után kirándulás a sörgyárba. Vizsgálatok sorrendje a zala-egerszegi polgári fiú-, polgári leány- és felső kereskedelmi iskolánál az 1896/7 tanév végén: junius 14-én d. e. a felsőkereskedelmi iskola alsó osztályában a mag/ai német- és francianyelvből, 15-én d. e. a középső osztályban a keresk. számtan-, történet-, vegytan-és betiU/ámtanból: 16-án d. e. a polgári fiú-iskola IV-ik •osztályának vizsgalata; 18-án d. e. a felső kereskedelmi iskola alsó osztályának vizsgálata a földrajz-, ker. isineret-, történet-, levelezés-és irodai munkákból; 19-én d. e. a középső osztálynak vizsgálata a magyar-, német-, francianyelv- és könyvvitelből; 21-én d. e. a p dgári fiú-iskola IH-ik osztályának vizsgálata; 21-én d. u. a felső kereskedelmi iskola alsó osztályának vizsgálata a betüszáintan-, ker. számtan- és természettanból, 22-én d. e. a középső osztálynak vizsgálata a földrajz-, jog-, közgazdaság-, levelezés- és irodalmi munkákból; 22-én d. u. a polgári leányiskola I-ső, 23-án d. e. a polg. leány-iskola 11-ik, 23-án d. u. a po!g. leány-iskola III ik, 24-én d. e. a polg. leányiskola IV-ik osztályának vizsgálata; a fiúk tornavizsgálata 16-án (1. u. 3 órakor, a leányoké 24-én d. u. 4'/2 órakor lesz; 29-én (1. e. 8 órakor Te-Deum s ennek végeztével ének és szavalati záróünnepély. A zala-egerszegi kereskedö-ifjak önképzö-egy ele folyó hó 20-án a Kaszaházi kertben coiilfettivel egybekötött nyári hiiczmulalságol rendez. BelépLi-dij személyeukinl 50 kr.. családjegy 1 frt 20 kr. Kinevezés. A 111. kir. igazságügy miniszter Simon Lajos perlaki kir. járásbirósági díjnokot, a győri kir. törvényszékhez írnokká nevezte ki. Csónakázó-egylet mulatsága. A keszthelyi csónakázó egylet folyó hó 12-én Balatonparti helyiségénél csőnak • kereszteléssel egybekötött tavaszt.) mulatságot rendez, mely nek műsora a következő? 1. Elnöki rtííagnyító, tartja dr. Osanády Gusztáv elnök, 2. A tihanyi echo-boz: szavalja Sipos Géza, 3. Csónakkeresztelések, amit diszcsónakázás és tánc követ. A „Zalaraegyei ált. ta Utó-testület" Muraköz lendvai köre Mura-Szent-Mártonban f. hó 3-án tartotta rendes évi közgyűlését, melyen a tagok s néhány tanügybaját szép számban — mintegy 60-an — voltak jelen. Jeney Gusztáv járásköri elnök sokszor helyesléssel megszakított lelkes beszéddel nyitotta meg a gyűlést. Utána Mencsey Károly Csáktornyái közs. tanító a járáskör két évi működ .séről szóló elnöki jelentést felolvasta s ebből kitűnik, hogy a tagok szám i 101.; meghalt 3 tag, kilépett 7- — és belép itt 11 tag. - Olvastatott Schádl István miksavári r. kath lelkész — egyházkei. tanfelügyelő-levele, melyben üdvözli a járáskört és sajnálatának ad kifejezést, hogy a gyűlésen a bérmálandók összeírása miatt nem jelenhet meg. l'olesinszky Emil csáktornyai közs. tanító az Eötvös alap részére gyűjtött összegről szóló jelentést olvasta fel. — Thorday János pénztári jelentését felolvasván, részére a felmentvény megadatott. Ezután a tisztikart választották meg. Elnök ismét Jeney (íusztáv lett; alelnökök Mencsey Károly és Majhen Ferenc; jegyző l'olesinszky Emil, pénztári! »k Thorday János. — Brauner Alajos hodosáiii áll isk. igazgató-tanító a szederfa termelésről és selyemhernyó-tenyésztésről sok gonddal készített szakszerű értekezést olvasott fel. Utána Bognár János ujudvari magántanító V. László és Ilunyadv László haláláról szabad előadást tartott. — Végül a következő évi járásköri gyűlés helyéül Alsó-Domhorut jelölték ki; továbbá a járáskör a központi választmány ama javaslatát, hogy a nyári nagygyűlés Nagy-Kanizsán tartassék meg elfogadta, valamint a központnak szintén Kanizsára leendő áttétele mellett foglalt állást. —- A Csáktornyái állami tanítóképző-intézet tanárkara az ifjúsággal együtt f. hó 3-áu — ugyanazon nap, amikor a muraközi járáskör Mura-Szent-Mártonbaii tanulságos gyűlését tartotta — a szomszédos Stridóra rándult ki. Munkakiállítás segélyezése. A tapolczai iparosiíjak önképzőkörének elnöksége a kör által f. évi julius hónapban rendezendő muukakiállítás segélyezéseért folyamodott a soproni kereskedelmi- és iparkamarához. A kamara f. évi május hó 6-án tartott közös ülésén a tapolczai iparos-ifjak munkakiállításának megvalósítása céljaira 25 forintnyi segélyösszeget szavazott meg. A baki ötikényles tűzoltó egyasülel által május 27-én rendezett majálison szívesek voltak feliilfizetni : Skublies Imre, Wocher Lajos, Skublies Jenő, N. N. 2 —2 frtot, Malatinszky Lajos Imreh Antal, Bernald Vilmos,[Hajik István, Nyáry Kálmán 1 frt 20 — 1 frt 20 krt, ifj. Nyári Kálmán, a zala-egerszegi kerékpár egyesület, Stadel János, Schtneizl István, bucsú-szeut-lászlói tűzoltók, Szikszay Sándor, Schultz Jenő, Koller János 1—1 frt, özv. Isoó Alajosné 70 krt, Bodnár János, Pirity Gyula, Fülep Imre, N. N., N. N., N. N. 60—60 krt, Herényi Ferenc 30 krt, Németh Györgyné, Vidóczy testvérek, Fischer Gedeon 20 -20 krt, baki ellenőr 10 kr, összesen 27 frt 30 krt. A szives felülfizetők nemes áldozatkészségükért fogadja c hálás köszönetét a baki önkényfes tűzoltó egyesületnek. Telefon hálózat Keszthelyen. Gróf Festetics Tassilo keszthelyi palotája a zala-szántói, - vállusi, vőrsi erdészlakokkal, uj major és fenék pusztákkal telefon hálózattal köttetett össze, amely rendeltetésének iiiír a mult hóban átadatott. Lenti község vásárügye. Lenti községnek állatfelhajtással egybekötött két újabb országos vásár engedélyezése iránt benyújtott kérvényét a kereskedelmügyi miniszter véleményezés végett leküldötte a soproni kereskedelmi- és iparkamarához, amely már egy ízben (1895. julius 18-án tartott rendes közös ülésében, foglalkozott e kérdéssel s a szóbanforgó, teljesen indokolatlan és következményeiben úgy gazdasági, mint forgalmi tekintetben egyaránt káros kérelem elutasítását hozta javaslatba. Minthogy a viszonyok azóta mit sem váltóztak, az iparszakosztály javaslatára a május hó 6-án tartott rendes közgyűlés a kérelem ebi tasítását hozza a kereskedelemügyi minisztériumnál javaslatba. Magán vizsgálatok. A zala-egerszegi polgári leányiskolánál az 1896/7-ik' tanévi magánvizsgálatok junius 25-én, a polgári fiú-iskolánál pedig junius 26-án tartatnak ; mind két intézetnél délelőtt le;z az írásbeli é; délután a szóbeli vizsgálat. Zárt táviraílapok kaphatók minden postahivatalnál, amelyekre 31 krajcár értékű franeojegy va i nyomtatva egy belföldre, vagy Ausztriába szóló fiz szavú távirat díjának fedezésére, fizuéi több szavú távirat díját külön kell a zárt távirat lapra franco-jegye.kben felragasztani. Ezeknek a táviratlapoknak az a rendeltetése, hogy a közönség táviratokat oly helyekről is küldhessen, hol távirda nincs. A postaszállítás a legközelebbi távírda hivatalhoz nem ajánlva díjmentes, ajánlva pedig 10 krajcárba kerül Dr. Kovács Izsó fővárosi orvosnak új gyógymódjára oly rövid idő alatt midőn visszatérünk, ezt csak azért tes/.sziik, hogv a szenvedő emberiséget e kiváló kezelési módszerre újra s őszinte meggyőződésből figyelmeaíessök, dr. Kova -s, ki niigát Hőmopathának (vérgyógyász) nevezte el, az érvágás országos szószólója és csakis gyógyfüvek M és szigorúan előirt étrendd 'I kezeli mindazon b 'legségeket, 111 'Iveket a vér kóros elváltozásairól származtat le. Naponta feltűnő szép eredménynyel számol be s előr • jósolhat.ó, hogy elvi álláspontjával és kezelési módjával hivatva lesz némely betegségekben az orvosi tudománynak uj és fólólfe 1 üdvösnek mutatkozó irányt adni. Eddigelé asthma, sziv és vese bán'alm iknál, bátyi/ és hóin jóknál, sápkórsáynál a legjobb sikereket ért el; utóbbi időben azon gyomor és bél bajoknál, malyeket a vér kóros elváltozásaira képes visszafizetni, szintén ily módon kezeli igen szép ere.lm őiynyel. Ac3tylen-gáz világítás. Az aeetyle:i-g.íz részvénytársaság képviselője, Szibenliszt Sándor, városunkban időz itt s f. hó 1-én este a Társaskör helyiségében egy kis gázmotorral bemutatta ezzel az új gázzal eszközölt világítást. Az adott felvilágosítás szerint az acetylen-gázt calcium carbidból állítják elő. A calcium-carbid 61 rész szén iek és 36 rész mésznek vegyi összekényszerítése következtében áll elő. A szén és meszet 3.O0SÖ hőfokot meghaladó meleg, ben villamos izzókohóban égetik össze. A carbid alaktalanátható ammoniák-szagú test, melyet sem tűz, sem kalapácsütés nem folyásol be, hanem csak a víz. II i a calciumcarbidot vízzel összehozzuk, azonnal fejlődik az acetylengáz, amely 16-.szor erősebb a közönséges gáznál, ötször az „Auer"-fénynél Mivel az acetylen-gáznak nagyon kellemetlen s így hamir érezhető szaga van: a gáznak kiömlését azonnal észrevesz szűk s a bajt rög tön orvosaihatjuk. A kiömlés különben a legritkább esetben fordul elő. Egy kilogramm calcium-carbildból 300 liter aeetylen-gáz fejleszthető. Egy kilogramm calcium carbid ára 30 krajcár és így egy, tíz litert fogyasztó 15. gyergyafényű acetylen-gázláng óránként égése egy krajcárba, kerül. A gáz égetés különben következőleg alakúi : 7 litert fogyasztó láng 10 gyertyaféuyerőt, 10 litert, fogyasztó J15, 15 litert fogyasztó 20 és 20 litert, fogyasztó 30 gyertyafényerőt ad stb. Az acetyhm-gázvilágításhoz a gázfejlesztő telepen kivül ugyanolyan berendezés szükséges, mint a közönséges gázhoz. A gázcsövek árai 42 krajcártól 2 frt 25 krig terjednek futóméterenként, mely áraknak 6 milim ;tert,ől 50 milimeter belső átmérőjű vascsövek felélnek meg. A bemutatott világítás-mind a fényt, mind az árt illetőleg a jelen voltakat teljesen kielégítette. Egyes, nagyobb világítást igénylő üzletekre nézve a világítás behozatala nagyon is kifizetné magát, azonban városunkban a mostani világításnak átalakítása acetylen-gázvilágításra — eltekintve