Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-17 / 3. szám

XVI. évfolyam. Zalaegerszeg, 1897. január 17. 3. szán}. JIL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. lfyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, közművelődési b gaziászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a Zalaegerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. Megj elenik minden vasárna;p. A törvény és a polgárok. Nem lehet kívánni mindenkitől, hogy a törvényekszövevényes labirinthusában teljes jártassággal birjon; mert hiszen a létért való nehéz küzdelemben kifáradt munkás embernek sem ideje, sem kedve a törvény §§-ait böngészni. Azonban vannak a törvénynek olyan részletei is, amelyeknek ismerete minden emberre elkerülhetetlenül szükséges. Nem akarunk a jogos és jogsértő cselekmények theoretikus fejtegetésébe bocsátkozni. Távol vagyunk attól is, hogy a törvénykezési eljárások komplikációját magyarázgassuk; célunk egyszerűen csak az, hogy rámutassunk a törvény egy némely intézkedésére, amelynek tudása igen fontos szerepet játszik a polgárok mindennapi életében. Ilyen példáúl a végrehajtási törvény. Csaknem mindennapi eset, hogy a fizetni nem tudó szegény embernek a feje alól húzzák ki a párnát, elviszik utolsó felvevő ruháját, el igen gyakran az utolsó betevő falatját ugy, hogy az a szegény ember, akinek egyéb bűne sincs, minthogy nem bír megfelelni fizetési kötelezettségének, sokszor nagyszámú családjával a csupasz szalmán marad, kitéve az éhenhalásnak. Az ilyen embert azután nem egy esetben az öngyilkosságra, vagy pedig a lopásra viszi rá a nyomor és a végső elkeseredés. Nem ritka az azeset sem, hogy a szegény adós görcsös kétségbeeséssel ragaszkodva holmicskájához, ellenszegül a törvény végrehajtóinak és erőszakot alkalmaz ellenük. Ezen ténye azonban olyan kétélű fegyver, a melylyel legjobban önmagát vágta meg, mert erőszakoskodása miatt kriminálisba keveredik és a holmicskájával együtt a becsülete is odavész, mert a börtön hideg falai közt lesz otthona. Szomorú dolgok ezek, de fájdalom, nagyon gyakran megtörténnek. A gondolkozó elme szinte megdöbben az ilyenek láttára, s önkénytelenül is arra a meggyőződésre jut, hogy ez így sehogy sem helyes, és lehetetlen, hogy a törvényhozás a polgárság szegényebb részéről annyira megfeledkezett volna, hogy őket minden kímélet nélkül oda dobja a hitelezők kapzsiságának. S aki így gondolkozik, nem is gondolkozik helytelenül; mert a törvény épen oly mértékben védelmezi meg az adósnak, mint a hitelezőnek az érdekeit, mivel a törvénynek nem az a célja, hogy a polgárság egyik részét a másiknak a rovására tönkre juttassa. A törvény gondoskodik az adóságba jutott polgárokról akkor, amidőn egy-némely tárgyat kivesz a végrehajtás alól. Ilyen dolgok például, hogy a mindennapi életre térjünk át, az iparosnak az ő műszerszámai és 50 forint értékű, feldolgozás alatt álló, anyagkészlete. Ezeket sem szabad lefoglalni. Szintúgy nem szabad lefoglalni a családfentartásra szolgáló egyetlen tehenet esetleg négy juhot, vagy kecskét és az ezen állatok részére egy hónapi időtartamra szükséges takarmányt. Azt sem engedi meg a törvény, hogy a véghajtást szenvedő és háznépe részére szükséges öltözeteket, ágyneműt, a családnak 15 napra szükséges élelmi szerét s az elkerülhetetlenül szükséges konyha edényeket elharácsolják a hitelezők. De nem szabad lefoglalni a végrehajtást szenvedő által tulajdonúi birt s általa házilag mivelt szántóföldek bevetéséhez szükségelt, azonban öt hectolitert meg nem haladó mennyiségű vetőmagvat sem. Vannak ezen kívül más tárgyak is, mint az istenitiszteletre szánt dolgok, családi képek és ereklyék (de nem drágaságok), imakönyvek és tankönyvek stb., a melyek szintén ki vannak véve a foglalás alól. A törvény ezen üdvös intézkedését a polgárok nem tudják, a végrehajtást foganatosító közegek pedig csak a legritkább esetben respektálják. Sőt, ami a legkülönösebb, a legtöbb esetben akkor fordul elő ez a törvénytelenség, mikor maga az állam a hitelező vagyis adó szedés alkalmával. A túlbuzgó, vagy még inkább tudatlan adóbehajtók lelkiismeretes pontossággal összeírják az utolsó szál szalmát is a már úgy is tönk szélén álló adósnál. Különösen lehet ezt tapasztalni faluhelyen, ahol azt a szegény tudatlan parasztot csaknem megnyúzzák a végrehajtási törvénynyel hadilábon álló adóbehajtó jegyzősegédecskék. Leginkább ezekre a szegény emberekre akarjuk felhívni a figyelmet; mert ha a műveltebb emberek megismertetik ezekkel a törvény által nyújtott oltalmat, bizonyára ott fognak ezek védelmet keresni sérelmeikre, nem pedig a durva erőszakban. Alkalom adtán még folytatjuk e thémát. Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság január havi ülését dr. gróf Jankovich László főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 12-én tartotta. Elnöklő főispán Őméltósága üdvözölvén a megjelent bizottsági tagokat, ez évben első ülésén a bizottságnak kitartást kíván a tagoknak, a vármegye javára irányuló ügybuzgó működéséhez. Olvastatott az alispáni havi jelentés a közigazgatás egyes ágaiban a vármegye területén december hónapban előfordult eseményekről. Tekintve, hogy a földmivelésügyi miniszter a fedeztetési állomásokon levő méneknek korcsmák istállóiban való elszállásolását ujabb intézkedéssel megtiltotta, holott vármegyénkben is több helyen az állami mének korcsmák istállóiban vannak elhelyezve: a közigazgatási bizottság felhívja a vármegye alispánját, szerezze be az egyes fedeztetési államásokon a mének elhelyezésére vonatkozó adatokat s ezen adatok alapján az előzetes intézkedéseket tegye meg s egyúttal tüzetes előterjesztést tegyen a miniszterhez. A közigazgatási bizottság tudomásul vette a decemberi közgyűlés átiratát, mely szerint Bogyay Máté, Háczky Kálmán, Skublies Gyula, Skublies Jenő és dr. Vizlendvay József a közigazgatási bizottság tagjaivá újból megválasztattak. Ezután az egyes bizottságokat alakította meg, illetve egészítette ki a közigazgatási bizottság következőképen: A gyámi és gondnoksági ügyekben beadott felebbezések tágyalására az 1877. évi. XX. t. c. értelmében alakított küldöttség tagjai főispán Őméltóságának elnöklete alatt Csertán Károly alispán, Árvay Lajos főjegyző, Thassy Miklós árvaszéki elnök, Thassy Kristóf t. főügyész — hivatalból, Eperjessy Sándor, Skublies Jenő, Ziegler Kálmán a közigazgatási bizottság által megválasztva, Skublies Gyula, dr. Gyömörey Vince, Bogyay Máté főispán (Méltósága által kinevezve. Az 1879. évi XXXI. t. c 24. §-a értelmében alaA „Zalamegye" tárcája Közel a halálhoz. Novella. Irta: ItécLoi Lajos. A nehéz bordó függönyöket összevonja, gyertyát gyújt, melyet az éjjeli szekrény márvány lapjára helyezve, férje beteg ágyához ül. A beteg merev tekintettel kiséli mozdulatait és arcából akarja kiolvasni a gondolatokat, miközben neje kezeit simogatja. A nő önkénytelen megrázkódik a beteg érintésétől. A kéz oly hústalan, sovány és száraz, forró, az arc beesett és az előre haladott kort csak hatványozta. — Sok gondot okoztam én már neked! — mondá a beteg erőltetett mosoly kíséretében. Igen, édesem, a valóság egészen más szempontból bírálandó el, mint a képzelet. Mély sóhaj emelkedik a nő kebeléből. Kezeit ölében keresztbe téve, szótlanul bámul a gyertya lángjába. A beteg követi neje tekintetének irányát és egy ideig ő is a gyertya fényét bámulja, mig nem a fényesség fájdalmat okozván meggyengült szemeinek,azok önkéntelenül lecsukódtak. E helyzetben feltűnően hasonlított a halálhoz. A nő fejének egy gyors mozdulatával a betegre tekint, miközben egész teste megremeg, ajkai reszketnek. Azután lassan felkel, a beteg fölé hajol és lassú hangon vigasztaló szavakat suttog hozzá, melyek a beteg minden izmait átjárták s mintha a neje megdelejezte voina, jótékony álomba merült. És a nő akarja, hogy a beteg aludjék. — Mily szivesen maradnék ébren édesem — suttogá álmában a beteg . . . érted . . . csak érted édesem, de a betegnek nincsenek jogai kedvesem . . . Végre mindketten elnémultak s a beteget mély álom vette körül. Egy kis ideig még csendesen megfigyelte a beteg szabályos lélekzetvételét, azután ültéből felkelt. Csakis álló helyzetben tűnt fel igazán e különben arcban is szép nő tetszetős alakja, mely a női tökély minden bájaival dúsan megáldva volt; a testhez simuló háló köntös az idomok művészi szép formáit tünteté föl, mely bódítólag hat a szemlélőre. Nehogy a gyertya fúvás okozta zaj felköltse a beteget, bársony puhaságu ujjaival nyomta el a gyertya lángját, ruháját felfogta, nehogy a hálóköntös alól kikandikáló nehéz selyem ruha suhogása zajt okozzon s lábujjhegyen, zajtalanul saját háló fülkéjébe vonult. Itt a küszöbön egy ideig időzött és kellemes meglepetéssel szemlélt egy másik erőteljes, fekete szakállú fiatal embert, ki egy zsölyébe helyezkedve, elszenderedett. Néhány lépéssel az alvó felé közeledett és nevén szólítá : Sándor ? ! A férfi hirtelen felocsúdott álmából és kissé hangosan mondá: Végre! Hol maradtál édesem oly soká ? A nő néma tekintetével csendességre inté a beszélőt. — A férfi kezével azon ajtó . felé mutatva, honnan a nő jött, suttogva kérdé: S ő alszik — Igen . . . — És mit szól az orvos ? — Nincs remény! — Nincs ? . . . hm . . . Tehát el vagy határozva ? A nő némán fejével igent intett, azután hálóköntösét lebocsájtva, fényes báli öltözetben mutatá be magát. — Ézt nagyon ügyesen tevéd, mondá; oly művészileg, hogy színpadra is beillenék. E szavakra a nő homlokát ráncba szedte és gondteljes tekintettel nézett a férfiura. Azután leoldta a felkapcsolt uszályt és karjára véve, körköpenybe burkolja igéző alakját és Sándor kaijára nehezkedve, egy másik ajtón elhagyják a halotti csendtől ünnepies lakást. # Kevéssel éjfél előtt a beteg nehéz álmából felrezzent. Mély sötétség fátyola vonta be a szobát. Nehézkesen felült az ágyban és figyelt. — Gizella ? — szólítá csendesen és tovább figyelt. Alszol Gizella? kérdé egy kis vártatra a beteg és reszkető kezével azon hely felé tapogatott, hol neje ült, minek előtte álomba merült volna. — De nejét nem leié s nyögve visszahanyatlott a vánkosok közé. Kevés időre ismét felerőlködik és csenget a cselédnek. — Hol van nőm ? — kérdé a belépőtől. — Őnagysága alszik . . . — Ébressze fel... én igen rosszúl érzem magamat... — Őnagysága meghagyta, hogy ne . . . — Gyújtsa meg a gyertyát — szakítá félbe a beteg a beszélő cselédet és zörgessen nőm ajtaján, de gyorsan! — A cseléd meggyújtotta a gyertyát, de vonakodva állott meg az éjjeli szekrény előtt. A beteg bámuló tekintettel figyelte a lányt. — Nem értette meg akaratomat, vagy ön is kinzani akar ? A leány szó nélkül sirva fakadt. Miközben a beteg fejét rázta, újból a megijedt leánvhoz intézé szavait: _ Nem értem viselkedését,„ beszéljen, mi történt. — Én nem költhetem fel Őnagyságát, — mondá a leány, félelmes tekintettel nézve a beteg elváltozott arcát. — Maga nem költheti fel ? . . . És miért ? Hosszú ideig nem válaszolt a leány, csak midőn Mai s^ámunl-clios: fél ív mellélvlet van csatolva