Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-05-16 / 20. szám

növendékek közül 22-én államsegélyben részesülnek. Még pedig elsősorban mind a 22 növendék az intézet inter­(átssában igyon lakást és mosást kap; ezenkívül közülök ielőmenetelükhöz és anyagi viszonyaihoz képest) hárman ingyen, három havi 3 i'rtnak, tizen havi 5 írtnak és hatan havi lÜ Írtnak az intézet pénztáréiba történő befizetése mellet az intézet köztartásán reggeli, ebéd és vacsorából álló élelmezést nyernek. A felvétélre vonatkozó kérvények belül a képző-intézet igazgató-tanácsára címezve folyó évi május hó 31-ig a csáktornyai állami tanítóképző-intézet igazgatóságához küldendők. A kérvényhez csatolandó: a mult tanévi osztálybizonyítvány s a jelen tanévről az idő­szaki éresítő továbbá a folyamodó születési bizonítványa tiszti orvosi bizonyítvány a tanuló egészségi állapotáról és testi egészségéről, hiteles községi bizonyítvány a szülök vagyoni állapotáról, évi jövedelméről, a kiskorú családtagok számáról és életkoráról s a családfő polgári állásáról. I la a kérvényhez szegénységi bizonyítvány csatoltatik, a kérvény s mellékletei bélyegmentes ek. Csáktornya, 1897. május hó 5-én Margitai József, igazgató. A keszthe yi masoüife gyógyszertár személyjogát a m. kir. belügyminiszter Huszár Károly okleveles gyógy­szerésznek adományozta. a pécsi ifjúsági kerületi tornaversenyen, amely lapunk mult számának közlése szerint junius 2U. és 21-én lesz, a nagy-kanizsai főgymnasium tanuló ifjúságából hetvenen vesznek részt. Járasköri tanítói gyűlés. A „Zalamegyei általános tanítótestület" Sümegh —tapoicai járási köre tavaszi köz­gyűlését í. hó 19-én tartja I'apolczán az állatni polgári tm-iskola rajztermében. A gyűlésen Feleki Lajos előadást tart az álloirásról, Csepregr Gábor az ismétlő gazdasági iskoláról Betegsegé yzö péaztár. A keszthelyi ipartestületi betegsegélyzö pénztár f. hó 9-én tartotta évi rendes köz­gyűlését. A közgyűlés a pénztár 189(5. évi működéséről beterjesztett terjedelmes jelentést tudomásul vette. Az 1896. évi pénztári számadások szerint táppénzekre 233 frt 70 kr., temetési dijakra 60 frt, kórházi ápolási dijakra 127 Irt 30 kr., gyógyszerekre 153 frt 91 kr. fizettetett ki; az 1896. évi bevétel 1877. frt 37 kr., az összes kiadás 1128 frt 31 kr. s igy a pénztári maradvány 749 frt Oli krt tesz. Salamon János pénztárnoknak a lehnentvény meg­adatott. Az alapszabályok 22. §-a alapján kisorsolt igaz­gatósági tagok legnagyobb részben újból megválasztattak. — Megválaszlattak ezután a felügyelőbizottság és választott bíróság tagjai, melynek befejeztével az 1897. évi költség előirányzat 2744 frt 52 kr. bevétellel, 1206 frt kiadással elfogadtatott. A Zala Lövö Rum-türjei h. é. vasút nyomjelzési munkálatai gyorsan haladnak. A N.-Lövőtől Sárváron at Rumig terjedő 54 kilométer hosszúságban a mérnökök a munkálatokkal legközelebb végeznek. A Rum-türjei rész nyomjelzése, a nehéz terepviszonyok miatt, 7 -8. hetet fog igénybe venni. Az engedélyesek legközelebb az egész vonalat beutazzák, hogy az összes érdekeltek kívánsága­és óhajáról személyesen szerezzenek tájékozást. Hatezredik orseg. A keszthelyi önkéntes tűzoltó egyesület legközelebb fennállásának hatezredik napján, a hatezredik őrséget tartotta, amelyet Lendvay József egyleti elnök elnöklete alatt ünnepséggel kapcsoltak egybe. ° Vasari vonatok személy szállítással A m. kir. államvasutak szombathelyi üzletvezetőségetői vett értesítés szerint a zala-egerszegi országos vásárok alkalmával külön vásári vonatok fognak közlekedni személyszállítással Kis­Czelltől Zala-Egerszegig a következő menetrend szerint: indul Kis-Czellből reggel 4 ó. 05 p., Bobáról 4 ó. 33 p., Páliéról 4 ó. 45 fi., Jánosházáról 4 ó. 57 p Nemes­Kereszturól 5 ó. 07 p., Ligácsról 5 ó. 18 p., Ukkról 5 32 p., Dergecsről 5 ó. 40 p., Eötvösről 5 ó. 50 p., Tőrjéről 6 ó. 08 p., Zalabérről 6 ó. 35 p., Szöpötkről 6 ó. 53 p., Ollárról 7 ó. 05 p. ; Ivis-Falud-Szent-Ivánról 7 ó. 28 p. és érkezés Zala-Egerszegre 7 ó. 47 p. Nyi atkozaí. Több évvel ezelőtt a mohai Ágnes-forrás ásványvizet Ízleltem meg, mely nekem giesshübli helyett lett ajánlva. Én, mint nagymérvű gyomor- és bélhurutban szenvedő beteg, tartózkodva hittem annak, de rövid idő alatt csakugyan meggyőződtem, hogy a két víz használata között nem létezik különbség; azóta az Ágnes forrás vizének vagyok fogyasztója, s mondhatom, hogyha a bort idegen helyen Agnes-viz nélkül vagyok kénytelen haszná'ni, az emésztés rendetlensége azonnal beáll. A mohai Ágnes-forrás vize, mint kellemes italu ásványvíz s különösen mint gyógykezelési viz iránt teljes elismerésmet nyilváítom. Roltf hamillo, jószágigazgató Tura (Pest m.). Az EIsö Magyar Gazdasági Gépgyár Részvény­tár su'atnak gépeire vonatkozólag Öszterreieher Bernát által lapunk mai számában közzététetett hirdetést az ol­vasó közönség szives figyelmébe ajánljuk. Időjárásunk a lefolyt héten a legszeszélyesebb volt. A fagyosszentek a gazdákat a legnagyobb rettegésben tartották. A levegő egészen lehűlt; szél, eső váltakoztak; f. hó 11-én virradóra a laposabb helyeken dér is volt, azonban a vetéseknek nem ártott; Keszthelyről vett ér­tesülés szerint a Balatonpart mentén fekvő lapályokon a f. hó 11-iki dér kárt okozott a szőlősgazdáknak. Az oly epedve várt május szeszélyes voltát legjobban jellemzi, hogy a téli kabát, fűtött szoba igen elkel. Egy új gyógykezelési módszer. Általános feltűnést kelt a tudományos és társadalmi körökben dr. Kovács Izsó orvosnak egy már évek óta gyakorlott és kipróbált uj speciális gyógykezelési módszere, melylyel astma, szív­ós vesebajokat, hólyag- és bőrbetegségeket kezel. Fentne­vezett orvos ezen betegségeket új elvi szempontból kiin­dulva a vér tisztítása által gyógyfüvekkel gyógyítja és rövid idő alatt nemcsak Budapesten, hanem az ország majdnem minden részében, sőt annak határán túl is valóban feltűnő s bámulatos eredményei által tűnt ki. Dr. Kovács Izsó május hó óta Budpesten, Andrássy-ut 47. sz alatt lakik." I E O D L O IMI­A thessaliai határon veszítenek a görögök. Erről a vidékről s a küzdő felekről bő értesítést közöl írásban és képben a „Képes Családi Lapok" szépirodalmi hetilap, mely olyannyira el van már terjedve s oly kedves lapja a művelt közönségnek, hogy szinte várva várják mindenkor megjelenését. De nem is csoda, mert oly erőket számlál munkatársai közé, kik már eddig is fényes nevet vívtak ki maguknak az irodalom terén; e mellett azonban a fiatal tehetséges Íróktól is közöl dolgozatokat. Evenként 4 külön betölthető regényt nyújt élőfizetőinek a legjelesebb írók tollából Kedves barát, szórakoztató társ, oktató mes­tere e lap a magyar családoknak — s irány elve mindig az volt, hogy előfizetőinek mindenkor csak a legjobbat nyújtsa. Előfizetési ára egy évre 6 frt. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal (Bpest Vadász-utca 14. sz.). A Divat Újság 19. száma legközelebb jelent meg. A nyolcoldalas nagy főlapon már a közeledő nyári évad kedves újdonságaival találkozunk. A szalmakalapok soka­ságával, melyet ujabban nemcsak virággal, hanem szalag­gal is díszítenek. Különösen szépak a csipkebetétes és tiszta csipke-napernyők, valamint a fiatal lányoknak való mosóruhák, melyeket keresztöltés-hiinzéssel ékítenek. A fürdőre készülőknek nagyon fog tetszeni a kreppsifonból és csipkebetétből való ruha, mely igen elegáns és a mellett, mint a Divat Újság minden ruhájánál, annak minél olcsóbban való előállítása is figyelembe van véve. A bő magyarázó szöveg segítségéhez járul a minden számhoz mellékelt duplaoldalas nagy szábásmintaiv. Ehhez a szám hoz csatolták a hónap elsején megjelenő négyoldalas kézimunkamellékletet is, melynek sok mintája közül meg­említjük az ebédlő-asztalra való terítőt, különösen szép suplika munkát. A Divat Újság szines divatképe ma négy gyönyörű ruhát hoz. Szép a serdülő leánynak való ruha szalagdiszszel. A divatkép túlsó oldalán a legújabb haj­viseletek vannak könnyen érthető modorban magyarázva. Bő tartalmú szórakoztató melléklettel zárul a kéthetenkint megjelenő lap, melynek olcsó előfizetési ára negyedévre 1 frt 50 kr. Megrendelhető a kiadóhivatalban Budapesten, Rökk-Szilárd utca 4. sz. A „Zenélő Magyarország" zenemű folyóirat IX. füzete közli. I. „Testem lelkem oly beteg." II. „Lehullott az almafa virága" című 2 szép magyar dalt. III. Greizinger Ivántól Magyar dalátiratokat két hegedűre. IV. Gaál Ferenc „Mazurka" salondarabját. V. Holst Ede, bájos szép „Szerpentin táncát." VI. Schumann Róbert „Virág­havában láttalak" míídalát. Ily gazdag tartalom s a leg­nevesebb zeneszerzők kiváló sikerű darabjaiból összeállítva jelenik meg minden füzete a „Zenélő Magyarországának. Ára egy-egy füzetnek bérmentcs küldéssel 22 kr. Hat ily füzet képez egy negyed évi folyamot 60 oldal zenével 1 frt előfizetésért. Előfizethetni a „Zenélő Magyarország" kiadóhivatalában Budapesten, VI. Csengery utca 62. Az Olcsó Könytár új sorozata. A Gyulai Pál szer­kesztette kitűnő vállalat méltán rászolgált nevére főle<>' azóta, hogy új sorozata megindult. A mostani új, az eddiginél is jóval olcsóbb számai a következő műveket foglalják magukban. A 301—303. sz. Kisfaludy Károlv kitűnő vígjátékát a Kérőket; a 304 -305. sz. Collius híres tanulmányát Sophoklesröl Kont Ignác fordításában ; a nagy görög tragikus beható esztétikai méltatása. A 306 —30S). sz. Daudet pompás és finom pszikhologiával megirt regényét, A férjet, Luby Gyula fordításában. A 310—311. sz. Spielhagennek, a németek legkiválóbb elbeszélőjének Az utolsó órában cimű rendkívül érdekes novelláját; mig a 312—320-ig terjedő számok két részben Kisfaludy Sándor örökszép regéit nyújtják, hogy ifjú és öreg lelke elmulasson a magyar irodalom e ragyogó igazgyöngyein. A pártolásra ángyon méltó vállalat egy-egy száma áre 10 kr. A Wodianer F. és Fiai cég, cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadóhivatalában megjelenő nagy mille­niumi emlékműből — a Szalay-Baróti féle "„Magyar Nemzet Történeté"-hí'á most érkezett hozzánk annak 61 füzete, melyben a Habshurg házból választott királyok korában uralgott köz- és műveltségi állapotoknak a le­írása folytatódik rendkívül érdekes adatokat szolgáltatván őselődeink nyilvános és magánéletének a megismeréséhez. Epy kettős külön műmelléklet, Rákóczy Ferenc fejedelem ismert manifesztumának egy kisebbített hasonmását,'másika pedig Madarász Viktornak egy „Zrínyi Ilona feladja Munkács várát" cimű, igen hatásos festményének egy pompásan sikerült reproduktiója. A többi illusztrátíók a következők : Hímzés a liVII. századból. Előkelő uri viselet a XVI. századból. Előkelő női viselet a XVII. században Istvánffy Miklós. Tinódy éneke Losonczi István haláláról. Tinódy éneke Losonczi István halálától, átirva. Halottkémi jelentés. Zala-Egerszeg rend. tan. város területén ez év április havában meghaltak. : 1) Kovács Sándor, 24 év. rk. nős, hentes, 2) Homor János, 40 év. rk. nős, számvevő, 3) Német Kálmán, 23 év. rk. nőtlen, napszámos 4) Horvát Elemér, 9 hó, rk. czipész fia, 5) Biszterczky Sándor, 11 hó, rk. czipész fia, 6) Türk Mihályné, Strem Janka, 34 év. izr' pék neje 7) Kovács Ferencné, Klepeisz Juli. 53 év. rk szabó neje' 8) Kranyecz Károly. 27 év. rk. nős, csizmadia. 9) Petrasch Lajos, 35 év. rk. nős, postaszolga, 10) Gaál Blanka, 8 év. ág. hitv. rendőrkapitány leánya 11) Varga Erzse, 10 napos, rk. korcsmáros gyermeke' 12) Arvai Ferenc, 18 év. rk. nőtlen, pincér, 13) Goldfinger János, 87* hó, rk. földmives fia 14) Hor vát Apolonia, 9 hó, rk. napszámos gyermeke 15) Hajmásy István, 8 hó, rk. mészáros fia." Zala-Egerszegen. 1897. május 1-én. Dr. Graner Adolf, városi orvos. Nyersselyem básztruhákhoz való kelmét 8 frt 65 krtól 42 frt 75 krig egy teljes öltönyre — Tussois- és Shantungs-Pongees, valamint fekete, fehér és szines Henneberg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méterenkint, sima csíkos koczkázott. mintázott, damazt, s. a, t. (mintegy 240 különböző minőség, 2000 szín és mintázatban s. a. t.) a megrendelt árukat postabér és vámmentesen házhoz szállítva, valamint mintákat polaíardaltával küldenek Henneberg G. (cs és k. udvari szállító) selyemgyárai Zürichben. Svájczba címzett levelekre 10 kros, levelező lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. Kelet, >s s^erlces^tő ós kiadótulajdono s : TTZD^r^-IEJIDY IG-nsr^O­£ H H H H H H H X H « H K K ^ H K * K H K K « ^ H H H H & ^ « K K H a H « H Pantlikagilisztában és tyumorbajban szenved az emberiség fele része. A szenvedő emberiség <>í vigasztalására és se­gélyere! Kik galandférgekben és gyo­morbajban szenvednek I Pántl-kagiliszta fejestől éa gyomorbaj a |iáfr;íii'-t()ko< skák által, fájdalom nélkül, jótállás mel­lett, a legrövidebb id.> alatt (6 |htc íilaitj teljesen el­hajtatok Egyedül valódi kapható : Schneider József gyógyszerésznél, Resiczan, fö utca 3 iDél.Nia^yaror.Müig.) Védjegy. Ezen kitűnő gyógyszer fájdalom nélküli, gyors és biztos eredményéért jótállás nyujtatik. Nein árt, ha a pántlikagiliszta-féreg nincs is jelen. — Az életkor megjelölendő. — Törvényesen vedvp. — Egy eredeti doboz pontos haszná­lati utasítással bel- és külföld részére frt 3 50 postai utánvéttel vagy a fenti összegnek előre való beküldésével. A pántlikagiliszta tüne­tei a következők : az arc halványsárga, bá­gyadt tekintet, kék szemkarikák, lesoványodás, elnyálkásodás, bevont nyelv, emészthetlenség, étvágytalanság felváltva mohó étvágygyal, gya­kori rosszullét vagy épen ájulások és szédülés főleg éhgyomornál, egy gombolyag felszállása egész a nyakig, nyálösszegyülemlés, a test meg­dagadása, gyomorsav, gyomorhév, gyakori fel­böfögés, bélgörcs, hengergetés, hullámszerű mozgások, szúró szívó fájdalmak és szúrások a be)e':.)en, szívdobogás, a vérkeringés rendet­lenségei különösen nőknél, gyakori véletlenül beálló főfájás, a buskomorságra való hajlam, éleiúntság és a halál óhajtása. Millió betegnek segített m ár ez a szer. Itt még kapható a legjobb iszákosság (részeg­ség) elleni szer, 1 üveg ára 2 frt, öreg baj­nál 4 frt. ** & & X f* í* 1335/1897.^sz. g^rVerési Ijirdetmény. A sümegi leír. járásbiróg, mint telekkönyvi hatosig közhírré teszi, hogy akir. kincstár végrehaj tatónak Németh János és neje Főző Eva végrehajtást szenvedett ellen 10 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében az árverést a.sümegi kir. járásbíróság területén levő, az udvarnoki 153. számú tjkvben 601. hrsz. alatt 3A részben Főző Éva Németh Jánosné, 1/i részben Németh János tulajdonául felvett ingatlanra 808 frtban, a 230. sz. tjkvben A j 1. sor 843. hrsz. alatt ugyanazok tulajdonául hasonló arányban felvett ingatlanra 516 frtban ezennel megálla­pított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1897. évi junius hó 3-ik napján délelőtt 10 órakor Ldvarnokon községházánál meg­tartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­árának 10%-át vagyis 80 frt 80 krt, 51 frt 60 krt kész­pénzben, vagy az 1881. 60 t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. alatt kelt igazságügyiminiszteri rendelet 8. §-ában Kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. Sümegen, 1897. évi március hó 5-ik napján. Szerdahely, kir. aljbiró Korcsmaház hozzá tartozó földekkel és erdővel SÖj­törön eladó. Bővebb felvilágosítást ad Duzár István körjegyző ur Söjtörön (Posta helyben).

Next

/
Oldalképek
Tartalom