Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-11-08 / 45. szám

julius 22-én és szept. hó 4 én 1492. és 1956. sz. a. kelt jelentéseire, a vonatkozó közlemények csatolása mellett, további eljárás végett értesítem Nagyságodat, hogy a csáktornyai áll. polg. fiu- és leányiskola elhe­lyezése céljából emelendő épületre vonatkozó tervvázla­tokat a kivitel alapjául elfogadom. Utasítsa a község elöljáróságát, hogy az iskolaépület részletes tervéit és költségvetését a munka megkezdése előtt megvizsgálás ée jóváhagyás végett hozzám újból terjeszsze föl, a bútorokra nézve pedig mielőbb részletes költségvetést mutasson be. Az építés feletti felügyeletet magamnak tartom fenn. A mi a szóban levő iskoláknak az 1896/7. tanévre való elhelyezését illeti, megengedem, hogy a f. ó. junius hó 19 én 16275. sz. a. kelt rendelettel évi hozzájárulás gyanánt megállapított 800 frt összeg az 1896/7 - ik tanévre be ne szolgáltassék, illetve, bogy ezen összegből a polg. fiúiskola f. tanévi bérösszege fedeztessék. Az állami polg. leányiskola 1896/7. tanévi elhelyezésének költségeire 600 frtot egyidejűleg kelt rendelettel a Csáktornyái adóhivatalnál folyóvá tettem. Eltekintve egyszersmint azon kikötött feltételtől, hogy az emelendő épület jókarbau tartásáról a nagyközség gondoskodjék, ezen terhet a kir. kincstár fogja viselni. Tiszti főellenőrzési szemle. Nagy-Kanizsán f. hó 4-én volt úgy a közös hadsereg, valamint a honvédség kötelékébe tartozó tartalékos tisztek, tábori lelkészek, tiszti rangban lenő katonai hivatalnokok, orvosok stb. ollenőrzési szemléje. Meghívó. A „Zalamegyei ált, tanítótestület" nagy­kanizsai járási köre 1896. november 12 én délelőtt 9 órakor tartja őszi rendes közgyűlését Nagy-Kanizsán, a közs. polgári fiúiskola rajztermében, — következő tárgy­sorozattal: 1. Boronkai Károly, Páros Endre, Récsey György, Horényi Pál és Trojkóné Biba Kornélia jubilált tagtársak üdvözlése. 2. Vlasits József nagy kanizsai tagtárs gyakorlati tanítása. (Tiz perez szünet, mely alatt az esedékessé vált tagsági dijak szedetnek a járási kör pénztárosa által.) 3. A gyakorlati tanításon tapasztaltak megvitatása (zárt ülésben.) 4. Sáringer Károly magyar szerdahelyi tagtárs felolvasása: „Miként járjon el a tanító a vallás erkölcsi oktatás érdekei szempontjából ?" 5. Altmann Mór nagy-kaizsai tagtárs felolvasása: „Levelek a társadalmi nevelésről." 6. Folyó ügyek. 7. Indítványok. E közgyűlésre a járási kör i. t. tagjait, valamint a nevelés és tauítás Ugye iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja : Nagy-Kanizsán, 1896. nov. 1. Szalay Sándor, járásköri elnök. Az ellenőrzési szemlék elmaradása tárgyában a polgármesteri hivatal a következő hirdetményt bocsátotta ki: A cs. és kir. 48 ik sz. hadkiegészítő parancsnokságnak folyó évi október hó 24-én 2618. E. 396. sz. a. kelt átirata értelmében ezennel közhirré tétetik, miszerint folyó évben ellenőrzési szemlék a közös hadsereg részéről nem tartatnak. Zala-Egerszeg, 1896. november 2-ík. Botfy Lajos, polgármester. A középiskolai épületek egyes helyiségeinek jótékonycélu előadások tartására áteugedhetése iránt a vallás és közoktatásügyi miniszter t. évi október 16 án 58.337. sz. a. a következő rendeletet adta ki : „Miheztartás végett tudatom a kir. főigazgatósággal, hogy amennyiben a rendelkezésem és vezetésem alatt álló középiskolák épületeinek egyes helyiségeit (p. o. a dísztermet vagy tornacsarnokot) a helyben levő egyesületek, társulatok vagy egyesek jótékonycélú előadások tartására óhajtják igénybe veDni : az erre vonatkozó engedélyt a tanintézeti igazgatótól kell kérniök, aki az engedélyt (feltéve, hogy az előadás a tanintézet működését nem zavarja meg) saját hatás körében adhatja meg." A zala-egerszegi iparos tanonciskolái bizottság f. hó 1 én tartott ülésén az iparos tanonciskolái igazgatói Állásra, valamint az iskolánál megüresedett egyik rajz­tanítói állásra beérkezett kérvényeket Dervarics Lajos bizottsági elnök előterjesztvén, az igazgatói állásra Kovács György és Tikk László, a rajztanítói állásra Baján Ferenc elemi iskolai tanítókat és Szalczer Miksa ácsmestert ho&ta javaslatba a bizottság. A bizottsági javaslat alapján a városi képviselőtesület választ és a megválasztottakat a vármegyei kir. tanfelügyelőség megerősíti. A phyiloxera által elpusztított szőlők felújításának előmozdításáról szóló 1896. évi V. t. c. végrehajtása iránt folyó évi szeptember hó 25-én 60.900 szám alatt kelt füldmivelésügyi miniszteri rendelet mellett kibocsátott „Hirdetés" ben a vállalati szőlővessző szaporító és oltvány telepek felállítására benyújtandó ajánlatok beadásának határidajéül folyó évi október 31-ike állapíttatott meg. Minthogy a közönség órdoklődését az utóbbi időben a választási mozgalom kötötte le s így a szóban forgó hirdetés szélesebb körök figyelmét könnyen kikerülhette : a földmivelésügyi miniszter a jelzett h táridőt önhibáju kon kivül esetleg elmulasztó vállalkozókat az ajánlattevés lehetőségéből kizárni nem akarván, az ajáulatok benyúj­tására megszabott határidőt t. évi 67.996. sz. alatt kelt rendeletével november hó 15 ig meghosszabbította. Déli vasút. Az ezredéves kiállítás alkalmából a Déli vasút magyar állomásairól, valamint a barcs—pákráezi vasút állomásairól Budapestig (déli vasút állomás) életbe léptetett különösen mérsékelt menettérti jegyeket adott ki a vasuttársulat; ily mérsékelt menettérti jegyeket még ez óv végéig fognak kiidni. Színészet. Keszthelyen november hó 1-től Monori Sándor színtársulata tart előadásokat. A közönség nem eléggé pártolja a jobb sorsra érdemes színtársulatot. Öngyilkosság. Városunkban f. hó 1-én virradóra két öngyilkossági eset fordult elő. Ováry Amália, 18 éves hajadon, aki pár nappal előbb atyjától Budapestről jött anyját meglátogatni, gyufa oldatot ivott, Kisfaludy Kálmán, 62 éves, volt törvényszéki napidíjas pedig pisztolylyal vetett véget életének. Nagy vasúti baleset történt a déli vasút Keszthely— Balaton Szent-Ggyörgy állomásán október hó 30 án a déli órákban. A Budapesttől érkező vonat 5 kocsija a pályaudvaron kisiklott. A kocsik összetörtek ; szerencse, hogy utas nem volt bennök; két vasúti alkalmazott súlyos sérülést szenvedett. Eladó Ó-bor. Háshágyon nagyobb mennyiségben ó-bor eladó finom fajú szőlőkből. Cim megtudható a kiadóhivatalban. Téli vasúti menetrend. Z.-Egerszegrql indul Bobára 6 ó. 30 p. reggel, 9 ó. 29 p. délelőtt, 4 ó. 49 p. délután; Csáktornyára 4 ó. 54 p. reggel, 5 ó. 54 p. délután. Zala-Egerszegre érkezik: Bobáról 9 ó. 28 p. délelőtt, 5 ó. 44 p. délután, 9 ó. 18 p. este; Csáktor­nyáról 9 ó. 13 p. délelőtt, 8 ó. 24 p. este. Helyi köz­lekedés Zala-Egerszeg és Szent-Iván között: Zala-Eger­szegröl Szent-Ivánra indul 6 ó. 22 p. reggel, 11 ó. 39 p. délelőtt, 2 ó. 39 p. délután, 5 ó. 08 p. délután. Szent-Ivánról Zala-Egerszegre érkezik: 8 ó. 19 p. reggel, 1 ó. 03 p. délután, 4 ó. 01 p. délután, 6 ó. 53 p. este. Szent-Ivánról indul Nagy-Kanizsa felé 6 óra. 4 p. reggel (vegyes vonat) 12 ó. 25 p. délután, 6 ó. 12 p. délután (gyors vonat), 8 ó. 53 p. este, 2 ó. 19 p. éjjel; Szent-Ivánról indul Szombathely felé 7 ó. 36 p. reggel, 9 ó. 52 p. reggel (gyorsvonat), 3 ó. 15 p. délután, 2 ó. 15 p. éjjel. — Nagy-Kanizsáról a vegyes vonat Szent-Ivánra érkezik 7 óra 22 perckor este. IRODALOM. Uj zenemüvek. Rózsavölgyi és Társa udvari zenemő­kereskedésében (Budapest, Kristóf tér) a következő /.ene művek jelentek meg: 1.) Hazai hangok, zongorára szerzé Faulwetter Antal. Ara 60 krajcár. 2) Chnzanthémek. Négyes, zongorára szerző Geszler Ödön. Ára 90 krajcár. 3) Avec piaiser. Mazurka. Szerzé Hűvös Iván. Ára 75 krajcár. 4) Bölcsödal. Hegedűre zongora kiséret mellett. Szerzé Szent-Gály Gyula. Ára 75 krajcár. 5) Bordal énekhangra zongorakísérettel. Szövegét és zenéjét irta Hilóczky Béla. Ára 80 krajcár. Kaphatók a kiadónál Budapesten, vagy bármely hazai könyvkereskedésben. A nők választási joga. Sok képviselőjelölt erősön hangoztatta programbeszódjébeu, hogy a nőknek is kivánja a választási jogot, ámde szerintünk legjobban cselekszi minden hölgy, ha csupáu eddigi választási jogánál marad. E választási jog, hogy melyik lapra fizessen elő a kedves apa, vagy férj. Mi az őszi és a közelgő téli idényre melegen ajánljuk a „Képes Családi Lapokat", azt a lapot, mely 18 éve folyton kellemes szórakozást nyújtott olvasóinak. A „Képes Családi Lapok"- b an mindenkor jeles irók és költők által írott regények és elbeszélések, továbbá költemények találhatók. Külön melléklete • a „Hölgyek Lapja" pedig a divat uj donságairól tájékoztatja olvasóit. E lapot olcsósága miatt is ajánlhatjuk. Előfizetési ára egész évre 6 frt, lélévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr, mely póstautalváuyon a kiadóhivatalba, Budapest V. Vadász utca 14. sz. alá küldendő. A harmadik kötet a Szabadságharc történetéből. „Az 1848—49-iki magyar szabadságharc története" című nagyszabású munkának harmadik részét terjedelme miatt a Lampel R. (YVodianer F. és Fiai) kiadócég két részre osztotta. A 438-ik lapig terjed e szerint a tulajdonképeni III—ik kötet, a hátralévő rész pedig eg» kisebb pótkötetet fog képezni A III-ik kötet most jelent meg, s el kell ismemüuk, hogy méltón sorakozik az előbbi két kötethez. A magyar szabadságharc történetét olyan alaposan, oly szépen ínég eddig senki sem irta meg, mint GracB György. A kötet a swecháti ütközettől az 1849-iki tavaszi hadjáratig terjed. Mintha egy érdek­feszítő történeti regényt olvasnánk. Szinte szemünk előtt látjuk elvonulni a küzdő magyar népet lángoló lelkese désével, véres csatáival. Több, igazán pompás része vau a könyvnek. Ilyenek : a magyar nők szereplése a szabadságharcban, a gyermek^tüzérek, a bécsi októberi forradalom véglobbanása, Gábor Áron a székely ágyuöntő fellépése, Görgei átkelése a Sturetczen, a debreczein élet, jarkovácsi rémes éjszaka stb. Egyáltalán a nyelvezet igen szép, keresetlen, tiszta, világos, s ami legnagyobb dicséretére válik a szerzőnek, hogy nagy műve mindvégig tőrülmetszett magyarsággal vau megírva ; végiglapozva az eddig megjeleut három óriási köteten, egyetlen idegen bői plántált szót, vagy kifejezést nem találunk benne. Munkáját, a mely a művelt közönség számára Íratott, megérti és élvezi a legegyszerűbb ember is. A munka beosztása és csoportosítása szintén igen szerencsés. Gracza György ritka gyakorlattal tud uralkodni a roppant anyag felett. Kiválogat, összeböngész mindent, ami a:i esemé­nyekre és a szerepvivő férfiakra jellemzetes, ám terjedelme dacára még sem válik terjengőssé. A mit hozzátesz, legyen az levél, szózat, vagy hadleirás : látjuk, hogy az mind szükséges az események megértéséhez. A munka illusztrálásáról hasonlókép csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Csupán ebben az egy kötetben közel kétszáz egykorú illusztráció van, s valamennyi művészies kivitelű. Főkép az aradi 48—49 es ereklye­muzeutn van gazdagon e kötetben képviselve. Igen érdekes a két műmelléklet is; az egyik „Paskievics felhivása az oroszok betörésekor" ; a másik „Görgei levele Kossuth Lajoshoz a világosi fegyverletétel előtt". Mindakettő hű mása az eredetinek. A nyomdai kiállítás hasonló az előző két kötet kiállításához. ízléses és szép. A gyönyörű bekötési táblán most is ott ékeskedik a budai honvéd szobor kisebbített alakja bronz domborlenyomatban. A munka azonban 30 kros füzetekben is kapható. A meg rendelések Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) könyvkeres­kedéséhez, Budapest, Andrássy-út 21. sz. alá intézendők. Csepreghy Ferencné divatlapjai: Divat ájsdg. Ha valaki kilogástalanul, ízlésesen, legdivatosabban és mégis olcsón akar öltözködni : jó utuiutatást talál erre a Divat Ujság-ban, melynek negyedévi előfizetési ára 1 frt. 10 kr. Minden számban szórakoztató melléklet és kétoldalas szabászminta iv van csatolva. Havonkint egyszer külön színes divatképet és külön kézimunka mellékletet hoz. — Patyolat nélkülözhetlen mindazoknak az'asszomyoknak és leányoknak, akik minden fehérneműt és kelengyét otthon Ízlésesen, legdivatosabban és legolcsóbban akarnak készit tetní. Ez a lap az összes fehérneműkről magyarázatokat és rajzokat közöl, szabásminta iveket és útbaigazítást ad azok elkészítésére. Ára negyedévenként 55 kr. Gyermekdivat képes lap szabásrajzokkal és utmutatóval a gyermekruha otthon elkészítéséhez, egyúttal a kicsikéket háziasan szórakoztató könnyű kézimunka folyóirat. Elő­fizetézi ára negyedévre 55 kr. Mind a három újság megrendelhető a kiadóhivatalban Budapesten VIII. k. Rökk Szilárd utca 4 sz. a ; vagy bármely könyvkeres­kedésben. A „Zenelö Magyarország" zenemű folyóirat nov. elsei XXI-ik lüzete a következő zenemű újdonságokat tartalmazza: 1. Fekete István, „Megállott a mádi malom kereke" magyar dal. II. Haris Ch. „Bál után" rendkívül népszerű kedves dalkeringő, magyar szöveggel. III. Tschaikovszky P., dalszöveg nélkül szalondarab. IV. Stia K. „Habaneru" spanyol szerenád az „Estudiantinó" spanyol zenekar műsorából, t sleges munkát végzünk, ha a „Zenélő Magyarország" t. Ivasóinak figyelmébe ajánljuk — mert ajánlja a gondosan elkészített kóta lap szép zeneszámai maga magát, s ki olcsó szeren jó zenemű ­vekkel akarja ellátni magát, iparkodik beszerezni azt. E folyóirat egy évnegyedben hat ily gazdag tartalmú füzetet ad 60 oldal zenével s ára a 6 füzetnek 1 frt. Előfizethetni a „Zenélő Magyarország" kiadóhivatalánál Budapesten VI. Csengery utca 62. sz., honnan mutat­ványszámok ingyeu küldetnek. A „Pallas Nagy Lexikona" nak épen most megjelent öt füzetével (176—180) befejezést nyert a 66. nyomtatott ívre terjedő vaskos XII. kötet. Önkéntelenül állapodtunk meg a kötet végén, a hol hat tömött soros hasábon vannak fölsorolva ennek a monumentális irodalmi vállalat nali munkatársai: számra több, mint háromszáz, és valamennyi író és tudós világunk kitűnősége. — A 176. tüzet (Mirabeau—Mouro-féle lyuk) a tengeri Medúzák mellékletén kivül két fekete nyomású lapon mutatja be a legelterjedtebb Mérges növényeket, melyekhez a magyarázó szöveget Borbás irta. Nevezetes cikke mind­járt az első: Mirabeau, Mangold tanár tollából; jeles értekezés a Mitologia (irta Katona) és Modern festészet (irta Pasteinerj. Fontos ránk nézve Modrus-Fiume vár­megye (irta Bojnicic) és különösen Moldva (irta Szádeczky), melyuek töréuetébeu a magyar vonatkozások különös erővel domborulnak ki. Kiválóbb cikkek még : Moliére (szerkesztőség), szenei Molnár Albert (Négyessy), Mon golok (Mangold); ez utóbiak történetéből sok érdekes és uj adatot tudunk meg. — A 177. füzet (Montafoni marha—Mölln mellékletein a Mérlegek, a Mikrószkópok ós a Mikrofon-szerkezetek mintáit látjuk, egy táblázatos kimutatással együtt, mely a régebben és jelenleg használt legfontosabb mértékeket hasonlítja össze. Cikkei közül nevezetes Montenegró (földrajzát Brózik,történetét Bojnició irta), továbbá Moson vármegyének földrajzi leírása (Thirriug) és története (Balogh Gy.), mely sok nevezetes eseményt uj szempontokból világít meg. Morvaország és Moszkva, meg Mozambig földrajza és leírása Brózik alapos tudását igazolja; szép és élvezetes olvasmány a Mozaik, melyben Pasteiner ennek a művészetnek egész kulturképét és történeti fejlődését adja. — A 178. tüzet (Mősia—Nagpur) elején az Ezredévi ünnepségek pro grammja (külön melléklet) és nevezetesebb épületeinek képe (3 egész lapon), meg madártávlati képe van. Mindjárt az első íven komoly figyelmet keltenek a Munka, Munkabér (Somogyi) cikkek, melyek társadalmunk egyik égető kérdését tárgyalják közgazdasági és szociális alapou; nevezetes a Műller-ciklus (33 darab Müller), melyben az e nevű összes kiválóbb tudósok, irók és művészek föltalálliatók ; továbbá a híres Nádasdy -család (Tóth Lőrinc), meg a Nádor cikk (Nagy Géza) Magyarország összes volt nádorainak névsorával. — A 179. tüzet (Nagy—Nap) négy mellékletet hoz; ezek : Modrus-Fiume vármegye térképe, Mogyorófa ,Moson vármegye és Nagy­Britannia térképe. Cikkei közt érdekes a Nagy ciklus (összesen 30 darab), a Nagy Altöld növényzete (Borbás), Nagy Britannia és Írország iöldrajza(Brózik), meg története (Mangold); különösen az utóbihoz közölt bibliográfia még a legkiválóbb tudós kutatót is kielégítheti. Ebben a füzetben kezdődik a köLet egyik legérdekesebb cikke : a Nap (Kövesligeti), melynek folytatása és a vége át nyúlik a 180. füzetbe (Nap—Nemes), amely mellékletül Nagy-Kükiillő vármegye térképét, a nagy szentmiklósi aranylelet tárgyainak képét (Attila kincse), meg a Nap és bolygóinak méretviszonyait adja. A már megdicsért Nap cikken kivül, melyet a Napfogyatkozás c. kiegészít, még kiemeljük a három Napoleon életrajzát; különösen kiválik az í. Napoleon (Marcali), mely remek élet- és jellemrajzot ad századunknak és az egész történelemnek erről a kimagasló titánjáról; közérdekű a Naptár cikk (Lakits), mely az időszámítás kodifikálásának rövid, de alapos történetét is felöleli. Az utolsó cimszó, melylyel a XII. kötet végződik, a Nemes, az első, a melylyel kezdődött, a Magyar volt. Hamisított íekete selyem. Égessünk i el egy mintát a venni szándékozó selyemből és a ha­1 misitás rögtön kiderül. Mert mig a valódi s jól festett selyem az elégetésnél nyomban összepödörödík és csak hamar kialszik, maga után csekély barna hamut hagyván: addig a hamisított selyem (mely zsíros szinü | szalonnás lesz és könnyen törik) lassan tovább ég (minthogy rostszálai a festanyagtól telítetten tovább • izzanak) és sötét barna hamut hagy maga után, mely I valódi selyem módjára soha össze nem pödörödik, csak meggörbül. Ha valódi selyem hamuját összenyomjuk, elporzik, a hamisítványé nem. — Heuneberg G. (cs. k. udvari szállító) selyenigyára Zürichben, házhoz szállítva postabér és vámmentesen szívesen küld bár­kinek is mintákat, akár egyes öltönyökhöz való, akár egész végekben levő valódi selyem szöveteiből. Svájczba címzett levelekre 10 kros, és levelező lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyarnyelven irt megrendelések 1 pontosan elintéztetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom