Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-10-18 / 42. szám

XV. évfolyanj. Zalaegerszeg, 1896. október 18. _11L 42. SZáEQ. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Ifyllt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, közművelődési ss A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldőnk vissza. W i Hl A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi Ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. _ Megjelenik minden -vasárnap. Kép a társadalomból. Élni és élni hagyni! Ez volt valamikor a boldogabb korban uralkodó elv . . . Élni minden áron és mindenki ellenében! Ez az elv uralkodik napjainkban. Az élet terheiből a leghevesebbet viselni ! Ez az élet filozofia ma. Nem is rosz elv ! Főleg mikor a világ nem az embernek a kényelmére és örömére van berendezve, hanem közel másfélezer millió van azért, hogy éljen és pedig nemcsak az életnek szenvedéseivel, hanem annak örömeivel is és ezekhez az örömökhöz mind igényt tart és pedig teljes joggal. Mivel azonban azt egyenlő részekben felosztani lehetetlen : a jogot mindenki a legnagyobb mértékben akarja a maga javára érvényesíteni. Ilykép beáll az úgynevezett létért való küzdelem, amikor az emberek letapossák egymást, hogy magasabbra jussanak. Mert hát ma napság ebben van a földi boldogság: fölfelé jutni! Ne értse valaki az eszményi felé való törekvést alatta ; minthogy azt is piadesztálra helyezik a jámbor rajongók ! Nem érti a fölfelé törekvés alatt ezt ma a reális élet, hanem a kapaszkodást, amikor t. i. létráúl alkalmazza embertársait, akiket szívtelenűl legázol és kész eldobni magától mindent, a mi jó, nemes, emberi, mint akadékot okozó terhet, mert a cél szentesíti az eszközt. Nem akarunk mi világ fájdalmat szenvelegni, sem kétségbe esni az emberiségnek erkölcsi romlottsága felett.. Bizony-bizony mondjuk, — azaz hogy mi nem mondjuk, hanem a történelem bizonyítja — hogy az emberiség sokkal szánandóbb erkölcsi állapotokban is leledzett, azonban a korabeli szellemi vakság nem botránkozott meg rajta. De hát épen ez a szellemi felvilágosultság, a műveltség általánosodása, a szellemi életben feltűnt eró'sebb világítás teszi napjainkban kirívókká azokat az erkölcsi hibákat, amelyek a társadalom minden rétegében fennállanak és végkép kiölték azt az idillikus világot, amelyet a költők oly szépen tudtak versekbe szedni — a maguk fantáziájából. A mai felvilágosultság és általánosabb műveltség keretébe nem illenek bele azok a foltok, amelyek a társadalmi élet minden fázisában észlelhetők, amelyek nyílván veszedelmes betegségi tünetek, még pedig heveny fertőző betegségnek a tünetei. Ezért nagyon veszedelmes, meg abból az okból ; mert nemcsak hogy nem védekezik ellene senki, hanem a legtöbben vad szenvedélylyel dobják neki magukat és ha egyszer ez a betegség megkapta, mint az alkoholtól mérgezett, annak fokozott élvezésében keres enybiilést mind addig, mig utoljára bele nem pusztul. Ma a társadalmi réteg minden vonalán a saját helyzetével való elégedetlenség dominál. Es ezzel az elégedetlenséggel szinte ttiutet mindenki. Mindenki magasabbra tekint és az ott képzelt boldogság után fut lihegve. Es ha nem elég erősek a lábai és öklei, hogy utat nyisson és ösvényt gázoljon magának a „kancsalul festett egekbe" : hát lerántja azt az eget magának és abba üt fészket. Es abban a csalódásban ringatja magát, hogy most magasabban van és e szerint is rendezkedik be. Mindenki szeret legalább féltesttel tovább nyújtózkodni, ameddig a takarója ér ; többnek látszani, mint ami. Nem hasznos munkálkodással, nem a cselekvés terén, hanem üres hencegéssel. Ez az áram melynek sodró árja a gyöngébbet elragadja, az erősebbet megingatja, . . . ez hullámzik most a társadalom minden rétegén keresztül. Azután kavargó örvényei el-elnyelik azokat, akik gyöngébb karokkal eveznek, másokat pedig salakjával bepiszkol, azután pedig kidobja a partra. Ezek nyújtanak azután legszomorúbb látványt! Es legtöbbször azok, akikA „Zalamegye" tárcája. Miért is van szereleni a világon. Irta: Itoseiiberg Honriettc. Gyönyörű holdvilágos est volt. Győző báróval a park uagy fasorában ültem. Boldogságom tetőpontját érte el, midőn kezem kezében pihent és ő azt forró csókokkal árasztotta el. Szép kék szemeivel oly bájalóan tekintett reám ! Oh, e boldogságnak bár ne lenne vége soha ! .. . A madárdal elcsendesült. A hold leáldozott. Szobám ban egyedül ültem és sorsom fölött, elmélkedtem. Majd lepihentem, de szemeimet az álom kerülte. A reggel ébren talált. Anyám a szobámba jővén, aggódva kérdezte : Gyermekem mi bajod, mi bántja lelkedet ? Egész külsőd elárulja, hogy az éjjel nem aludtál. Anyámat sokkal jobban szerettem és tiszteltem, mintsem e kérdés elől kitértem volna. Igazad van anyám! Nem birtam aludni. De ne csudálkozzál felette. Hisz szivem tele volt örömmel és bánattal. Győző báró este, séta közben oly vallomást tett, hogy magam sem tudom, mire véljem ? Mondd el kedves gyermekem, hogy mit mondott a hóbortos báró ? Tán csak nem kérte meg kezedet ? Anyám, de jól ismered az embereket és jól tudod szemeikből a valót kiolvasni. Kedves leányom ! nem vagyok én mai gyermek ! Egy tekintetből kiolvasok én mindent és a bárónál e gondolatolvasás is könnyebb; mert nem birja érzelmeit elpalástolni. Hogy téged szeret, azt már régóta tudom ; de hogy tudtom és engedelmem nélkül kezedet megkérni merészelte, az igazán bámulatba ejt! De se baj! Fog ő még hozzám is bizalmas lenni, arról megvagyok győződve. Zimándy grófné azzal leányát megcsókolta és házi dolgai után sietett. Armida felöltözködött s ima könyvét kezébe véve, a parkba ment. Alig lépett a már ismert fasorba, elpirult, szive dobogni kezdett és remegő kezeiből az imakönyv kiesett. Győző báró egy perc alatt Armida mellett van, meghajtja magát előtte és mielőtt Armida észre veszi, kezet csókol és az ima könyvei felvéve, udvariasan átadja. Jó reggelt báró 1 De megijesztett! Azt hittem, hogy ily korán senkit sem fogok itt találni. Ezer bocsánatot, felel Győző; ha egyedül óhajt maradni, ugy röktön eltávozom. Kérem, csak maradjon, hebegé Armida. Ezzel a legközelebbi padra leültek. De Armida oly zavarba jött, hogy Győzőnek kellett a csendet félbeszakítania. Ugy látszik, nagyon alkalmatlan időben jöttem. Bocsásson meg, hogy akaratlanul zavartam. — Ezzel Armidát köszöntve, a fák között eltávozott. Armida sokáig nézett Győző után ; majd kétségbeesetten sirni kezdett, mert Győző különös viseletét nem tudta megmagyarázni. De sokáig e kellemetlen eset felett nem töprenghetett, mert édes atyja gyors léptekkel közeledett feléje. Jó reggelt kedves atyuskám ! ily korán a vadászatról ? Igen gyermekem ! Korán mentem és korán jöttem vissza. De ezt csak azért tettem, mert veled akartam reggelizni és reggeli után újságot fogsz nékem felolvasni. Hidd el kedves atyuskám, hogy egész készséggel és örömmel fogok neked felolvasni, mert boldog vagyok, ha kedvedben járhatok. Köszönöm kedves leányom, és ezzel a lakosztályba menvén, reggelihez ültek. Armida reggeli után a napi lapot atyjának felolvasta. Az újságban Győző báróról nagyon kellemetlen hírt olvasott, ami annyira leverte, hogy szomorúsága atyjának is feltűnt. Mi zavart meg annyira gyermekem ? kérdé atyja? Semmi kedves atyuskám, csak egy kis fej fájásom van. Az atya fejét csóválta és nem akart hinni gyermekének. Kedves gyermekem ! add ide az újságot és Győző báróról közölt hirt elolvasván, azonnal mindennel tisztában volt. Armidám ! egyetlen gyermekem ! csudálom, hogy Győző báróról más hirt vártál. kel egy árban úszott, akiknek azonban erősebb volt a karjuk, hogy necsak tovább küzdjenek, hanem az áradat piszokját is másra hajtsák, ezek dobnak először követ rá és mutatnak ujjal annak tisztátlanságára, hogy a figyelmet maguktól eltereljék. Es kerüli a szerencsétlent, mint bélpoklost, mindenki, míg végre jószivü cimborái pisztolyt ajándékoznak neki, hogy véget vessen vergődésének. Mégis csak jók egymás iránt az emberek ! Jók és könyörületesek ! Mikor azután egy durranása az ajándékpisztolynak megtette a szolgálatot : koszorút tesznek a ravatalra; mert rehabilitálva van a legtisztább társadalmi fogalmak szerint. A temetési szertartás alatt meg azt nézik alattomban maguk között hogy kinek is kell ismét olyan ajándékot küldeni, aki közöttük elég érett arra, hogy férges gyümölcsként lehulljon. Hát nagyon, nagyon sok ilyen férges gyümölcs van most mindenféle fajban és nemben. Már a bölcsőben a családi traditiókból szedi magába a férget, mely abban kulminál, hogy az elődök sem dolgoztak, csak éltek és élveztek. Csakhogy nagyot fordult a föld. Megváltozott a világ. Az élet követelményekkel lép fel az egyén iránt. Ma nem elég lenni, hanem kell tenni is ! Aki ezt a föld fordulást nem érzi és nem érti meg, kizökken és leesik. Aztán rátaposnak azok, akik sietnek. Pedig most uagyon sietnek az embetek és nem vállalkoznak az irgalmas szamaritá.ius szerepére. Akik igy lehullottak, azok nem hagynak maguk után űrt sem a térben, sem a szivekben. De egy-egy sebe beheged a társadalomnak. Marad még úgyis sok, nagyon sok ! . . . Armida arcát kezével élfödé és rövid szünet után így szólt : Atyám! az lehetetlen, hogy Győző a kis grófüét ily gonosz módon cserbe hagyta. Lehetetlen, hogy ő oly szívtelen és elvetemedett legyen ! Gyermekem, itt a tény beszél. Győző a kis grófnét megcsalta és ez kétségkiviil beszámíthatatlan állapotban magát agyonlőtte ; délután négyórakor lesz a temetése. Hála az Égnek, hogy neki még semmi Ígéretet sem tettem. Miféle Ígéretről beszélsz gyermekem ? Oh atyám, hallgass meg ! Győző nekem szerelmi vallomást tett, sőt még kezemet is megkérte. Vallomása percnyire kimondhatatlan boldoggá tett, mert azt hittem, hogy Győző ritka nemes jellemű ember, de e hir másról győzött meg. Meg togom kisérteni őt elfeledni, nem fogok többé reá gondolni, mert azon tudat, hogy ő barátnőm meggyilkolója, nem engedné soha, hogy szeressem. Hidd el atyuskám és ezzel Armida a gróf nyakába borult és zokogni kezdett, boldogságom úgy tiinik fel előttem, mintha az egy szép, rövid álom lett volna, melynek eltűnése fiatalságomat tönkre tette és szivemet megmérő gezte. Másnap délelőtt Győző báró bejelentette magát. Kedves leányom ! siess szobádba 1 szólt atyám ; maradj ott, mig hivatni nem foglak. Armida atyja kívánságát teljesítendő, szobájába sietett. Az inas Győző bárót a salonba vezette, hol Zimády gróf teljes méltósággal viszonozta köszöntését. Győző báró titokteljesen körül tekintett és midőn meggyőződött, hogy a gróffal egyedül van, így szólt hozzá : Méltóságos uram, egy kényes ügyben szeretnék önnel beszélni. ígérje meg, hogy nyugodtan meghallgat és hogv nem fog ellenem felhábarodni. Kérem, beszéljen ! De még nemjtudom, hogy miről akar szólei, s igy előre nem Ígérhetek semmit. Győző báró térdre borult és a gróf kezét görcsösen megragadva, könyörgő hangon így szólt: Esedezve kérem, ne hallgasson senki beszédére 1