Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-10-11 / 41. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1896 évi 41-ik számához. A hálaadó isteni tisztelet végeztével átmentek a templom közelében épült iskolába, melynek folyosói, va­lamint szép, nagy rajzterme hol az ünnepély végbe­ment — ezen alkalommal igen csinosan és ízlésesen volt feldíszítve. Az épület helyiségeinek megtekintése után Kiss Pál esperes-plebános rövid imát mondva, fölszentelte azt a kultura iránt érdeklődő' oly nagyszámú közönség jelenlétében, melyet a tágas rajzterem sem volt képes befogadni, igen soknak csak a folyosókon jutva hely. A fölszentelés után kezdődött a polgári iskola gondnokságának disz ülése, melynek keretében folyt le az egész ünnepély. Ilajós Mihály gondnoksági elnök melegen üdvözli a főispánt, valamint a közönséget megjelenéséért s az ülés megnyitása után szép és mindvégig a legnagyobb figyelemmel cs érdeklődéssel kisért beszédjében vissza­pillantást vetett a polgári iskola történetére, kiemelve annak fontos és magasztos szerepét úgy az általános műveltség, de különösen a magyarosítás körül itt, hazánk­nak délnyugoti szélén, hol e vidék Stejer és Horvát­országgal határos s a város közelében is 25—30 ezer vend lakik. Ezután dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos és tan­felügyelő tartott gyönyörű, hazafias beszédet, a mely­könnyekig hatotta meg a közönséget. Végül melog kö­szönetet mondott mindazoknak, kiknek az iskolai épület létesítése körül érdemeik vannak. Igy a főispán lelkes üdvözlése után köszönetet mondott dr. Mandel Pálnak, a kerület országgyűlési képviselőjének, kinek sokat köszön­het a díszes épület, továbbá Hajós Mihály gondnoksági elnöknek, ki már 16 év óta a polgári iskolaszék, illetve a gondnokság élén fáradhatatlan buzgalmat fejt ki a polgári iskola érdekében, végül a városnak áldozatkész­ségéért s nagyhatású szónoklatát e vármegye nagy szülött­jének, dr. Wlasics Gyula vallás- és közoktatási miniszter­nek éltetésével végezte. TJtánna a főispán köszönte meg hosszabb és a közönség részéről zajos éljenzéssel fogadott beszédben a szívből fakadt ovációt, s örömének adott kifejezést, hogy ily magasztos ünnepélyen részt vehetett. Végül megha­tóan szép és buzdító intelmeket intézett a polgári iskola tanulóihoz. Ezután dr. Mandel Pál állott fel s érdekes beszéd­del fejtegette, kogy ő csak kötelességét teljesítette akkor, a midőn egész lélekkel és hazafiassággal közreműködött az épület létesítése érdekében. Majd dr. Ruzsicska Kálmán tanfelügyelő rövid beszéd kíséretében átadja az épületet Kiss Dénes polgári iskolai igazgatónak, mire az igazgató átveszi az épületet s igéri, hogy úgy ő, mint tanártársai a legnagyobb gond­dal őrködnek felette s kötelessegeiket a legnagyob oda­adásssal ós buzgalommal fogják teljesíteni: szép és való­ban megható beszédjében felemlítette, hogy éppen 24 évig zselléreskedett az iskola, mert fenn a magasban a hercegi várban volt eddig elhelyezve, hová 250 lépcsőn lehetett csak feljutni; végül köszönetet mond mindazoknak, kik­nek e monumentális épület felemelése körül érdemeik vannak. A|diszülésjbefejezése előtt K. Hajós Mihály gondnoksági elnök indítványára üdvözlő távirat küldetett dr. Wlassics Gyula, vallás- ós közoktatásegvi miniszterhez, amelyre a meleg hangú válasz a bankett folyamán érkezett meg. A beszédek között a polgári iskola növendékei Murkovics János vezetése alatt hazafias dalokat énekeltek, legutoljára pedig a Szózat elénekléss után a lélekemelő ünnepély véget ért. Az ünnepély végeztével a polgári iskola rajzterme­ben a főispán együttesen fogadta a hatóságok, hivatalok, egyesületek, valamint a tantestületek tisztelgő küldöttsé­gét. A polgári és elemi iskolák tantestületei felhasználva az alkalmat, [tisztelegtek dr. Ruzsicska Kálmán kii. tanácsosnál is Kiss Dénes polgári iskola igazgató vezetése alatt, kifejezve ragaszkodásukat és hálájukat szeretett tanfelügyelőjük iránt. Egy órakor száz teritékő bankett volt, melyen a vidéki intelligetia közül is többen vettek részt, Az első felköszöntőt dr. gróf Jankovich László, főispán mondotta <"> felségére, melyet állva hallgatott végig az ünneplő közönség. Azután Szmodits Viktor főszolgabíró d Wlassics Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszterre, K. Hajós Mihály a főispánra, a főispán Alsó-Lendva és a járás közönségére és a gazdaközönségre, dr. Ruzsicska Kálmán dr. Mandel Pálra, dr. Mandel Pál dr. Ruzsicska Kálmánra, dr. Király Mór Hajós Mihályra, Pataky Kálmán a kultura iránt érdeklődő közönségre, dr. Felber zala-egerszegi kir. ügyész a főispánra, Nagy József ügyvéd dr. Felber ügyész és Farkas József földbirtokosra, dr. Iíudolfer Kiss I). igazgatóra, dr. Ruzsicska a lendvai anyákra stb. emeltek poharat. Jegyzőkönyv. Felvétetett a kanizsai járás községi ás körjegyzők egylete által megtartott őszi rendes közgyűlés alkalmával Zal(i Szent-Balázson, 1896. évi szeptember hó 14-én. Jelen voltak: Ferenczy János kiskomáromi jegyző, egyleti elnök Kováts Gyula légrádi jegyző, egyleti jegyző. Starzsinszky György galamboki jegyző, egyleti pénztáros. Grünfeld József sormási, Nagy Ferenc lángvizi, Dénes Béla bakónaki, Kugler Sándor gelsci és Sssondy László zala szt balázsi jegyző s Dénes Jenő szepetneki[okleveles segéd jegyző egyleti tagok. Ferenczy János egyleti elnök üdvözölvén a szép számmal megjelent egyleti tagokat, a gyűlést megnyitja és előlerjeszti elnöki jelentését s az egyletet érdeklő s a mult gyűlés óta felmerüli eseményeket. Bemutatja s ^elolvastatja tekintetes özvegy Svastich Károlyné által z egylet részvétiratára hozzá küldött köszönő levelét, mely elnöki jelentés a gyűlés által helyeslő tudomásul vétetett s a felolvasott köszönő levél irattárba tétetni határozta tott. A tagsági díjhátralékok befizetésének rendezésére vonatkozó előterjesztés s a megyei egyletnek járó tag­sági díj kifizetésének mikor leendő eszközlése. — A 2 egyleti tagsági díj hátralékok kifizetésére vonatkozólag többek hozzászólása után amaz egyhangú határozat ho­zatott, miszerint a fennálló tagdij hátralékokat a hátra­lékos egyleti tagok kötelesek az illető évi tagdijakkal együtt a mai naptól számítandó három év lefolyása alatt tetszés szerinti részletekben az egylet pénztárába feltétlen befizetni. A vármegyei egyletnek járó tagsági díj pedig csakis a jóváhagyás alá terjesztett egyleti alapszabályok jóváhagyása után fog a járási egylet által a vármegyei jegyzői egylet pénztárába befizettetni. Dénes Jenő okleveles s. jegyző egylet'tag feblva sása az uj örökösödési eljárásról. A felolvasás helyeslő tudomásul vétele után, felolvasó Dénes Jenő egyleti tagnak szakszerű s nagy gonddal és fáradsággal össze ­állított munkájáért jegyzőkönyvi köszönet szavaztatott s annak a hivatalos „Zalamegye" cimü lapban leendő közzé tétele határoztatott. Ebből kifolyólag felkéretni határoztatott a nagykanizsai tekint, kir. járásbiróság az iránt, miszerint az esetben, ha a leltározás a jegyzők által bírósági megbízás folytán teljesítendő, akkor a megbizó végzés 2 példányban s a haláleset felvételi ív csatolásával adassék ki azon okból, hogy egy megbizó végzés a leltározó jegyző kezénél visszamaradjon. A haláleset felvételi ivből pedig az örökösök kitudhatok lagyenek. A tavaszi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. A már hitelesített jkönyv egész terjedelmében felolvas­tatván, helyeslő tudomásul vétetett s ellene észrevétel nem tétetett. Starzsinszky György egyleti tag indítványa a 17137/ni. 96. sz. alatt kiadott alispáni rendelet akként leendő módosítása iránt, hogy a törvényhatósági és köz ségi pótlék ugy, mint eddig, a jövőben is az állami adókiskönyvecskébe írassék elő és rovassék les ne kelljen ezeket külön kis könyvecskékben előírni és nyugtatni. A tett indítvány elfogadása mellett amaz egyhangú ha­tározat hozatott, miszerint feüratilag kéressék meg a vármegye tekintetes alispáni hivatala, hogy a 17137/ni. 896. szám alatt kiadott rendeletének azon intézkedését, mely szerint a törvényhatósági és községi pótlék 1897. évi január hó 1 tői külön külön kis könyvecskébe iras sék elő és rovassék le, hatályon kivül helyezni kegyes kedjék. S engedje meg, hogy azok az eddigi gyakorlat szerint az állami adókisköny vecskébe irattathassanak elő és nyugtáztathassanak azok szedésének egyszerűsítése és gyorsabb eszközöltetése szempontjából. A jövő évi tavaszi közgyűlés helyének és idejének meghatározása. A jövő évi tavaszi közgyűlés helyéül Nagy-Kanizsa s idejéül május kava tüzetett ki. Ezzel a gyűlés tárgysorozata kimerítve lévén, elnök a jelen jkönyv hitelesítésére Grünfeld József és Dénes Béla tagtársakat felkérve, a gyűlést bezárta. Ferenczy János s. k. egyleti elnök, Kováts Gyula s. k. egyleti jegyző, Grünfeld József s. k., Dénes Béla s. k. hitelesítők. helyiségeiben, a rendes hivatalos órák alatt, bárki által megtekinthető, esetleg le is másolható. Sopron, 1896. évi szeptember havában. A kerületi kereskedelmi és iparkamara. A soproni kereskedelmi- és i. iparkamara köréből. Ő uagymélt. a kereslted, m. kir. miniszter ur, f. é. julius hó 11-én 39098/VI. sz. a. kelt leiratával, arról értesité alulírott kamaránkat, hogy már az 1895/96 ik tanév végével nagyobb^számu, szakiskolát végzett növen­dék lépett a gyakorlati ipar terére s egyidejűleg ki jelenté, miszerént nagy súlyt fektet arra, hogy iparos közönsé­günk bizalma tokozott mértékben forduljon szakiskoláink s azok végzett növendékei felé. Ilyen szakiskolák ez idő szerint a következők : a m. kir. gépészeti középipariskola Kassán, az állami ipar iskola Budapesten, az állami vasipari szakiskola Gölnicz­bányán, az állami faipari szakiskola Uj-Pesten, az állam' faipari szakiskola Homonnán, az állami faipari szakiskola Brassóban, az állami fa- és téuiipan szakiskola Maros­Vásárhelyen, az állami fa és fémipari szakiskola Aradon, az álliuii fa- és fémipar szakiskola Kolozsváron, az állami ta és fémipari szakiskola SzegedeD, az állami szövőipari szakiskola Késmárkon, az állami agyag ipari szakiskola Baranya-Mágocson, az állami agyagipari szak iskola Ungváron, az állami kő és agyagipari szakiskola Székely-Udvarhelyen, az állami kosárfonó tanműhely Belluson, az állami kosárfonó tanműhely Békésen, az állami nőipariskola Budapesten, az államilag segélyezett mechanikai szakiskola Budapesten, az államilag segélye­zett szövőipari tanműhely Pozsonyban, az államilag segélyezett gyapjuszövő tanműhely Nagy-Disznódon, az államilag segélyezett cipészipari szakiskola N Szebenben. Midőn ezen szakiskolákra ezennel felhívjuk érdekelt iparosköreink figyelmét s azok végzett növendékeinek üzletük körében való alkalmazását részünkről is a leg melegebben ajánlanók, egyúttal felkérjük kerületünk iparos közönségét s gyártulajdonosait, miszerint képzett munkaerők szükségelése esetén, ilyenek ajánlása céljából forduljanak vagy egyenesen a fentelősorolt tanintézetek igazgatóságaihoz, vagy pedig kamaránkhoz, mely a közve­títésre a legnagyobb készséggel vállalkozik. Sopron, 1896. évi szeptember havában. A kerületi kereskedelmi- és iparkamara. II. A keresked. m. kir. miniszter ur ő nagyméltósága f, é. augusztus hó 28-án 54864. sz. a. kelt magas leirata kapcsán megküldé kamaránknak a nagy brittaniai nevesebb gabona nagykereskedőknek és sörgyárosoknak londoni főkonsulátusunk által egybeállított jegyzékét. Mire oly megjegyzéssel hivjuk fel érdekelt kereskedő köreink figyelmét, hogy ezen jegyzék, üzletkörökben való esetleges felhasználás céljából, ezen kamara hivatalos III. A m. államvasutak gépgyárának és a diósgyőri m. kir. vas- és acélgyárának igazgatósága 184.000 q. különléle minőségű kőszén, 51.000 q. pirszéu és 35.000 q. biikkfaszén szállítására hirdet pályázatot. A közelebbi szállítási föltételekre, valamint a különféle anyagok minőségére vonatkozólag bővebb fölvilágositások Bpesten a m. kir. államvasutak gépgyára (Kőbányai ut) B. 4 anyagbeszerzési szakosztályában a rendes hivatalos órák alatt szerezhetők meg. Miről az érdekelteket oly megjegyzéssel értesitjük, hogy az Írásbeli ajánlatok f. é. október hó 20 ikán déli 12 óráig a fönnevezett igazgatóságnál (Budapest, Kőbányai ut) nyújtandók be. Sopron, 1896. évi szeptember havában. A kerületi kereskedelmi • és parlcamara. Hivatalos-rovat. Zala-Egerszeg rend. tanácsú város tanácsa részéről közhirré tétetik, miszerint az egyenes adók és hadmen-. tességi díjak az adófőkönyvben 1896. évre már előírva vannak; és igy az 1883. évi XLIV. t. cikk 36. §­a d. pontja és a nagyméltóságú m. kir. pénzügyminisztérium 73.0 75/895. számú körrendeletének I. fejezet 15. pontja értelmében felhivatnak az adózók, hogy adókönyvecs­kéiket, a teljes előirásra leendő kiegészítés végett a vá­rosi adóhivatalnál késedelem nélkül bemutassák. Zala- Egerszegen, 1896. október hó 9-én. Botf) Lajos polgármester. Helyi megyei és vegyes hirek. Ö Felsége a király nevenapján f. hó 4-én délelőtt 9 órakor a róm. kath. templomban ünnepélyes hálaadó isteni risztelct volt, amelyet Balaton József apátplébános a káplánok segédlete mellett tartott. A hálaadó isteni tiszteleten megjelent a vármegye tisztikara, élén dr, gróf Jankovich László főispán őméltóságával, a helybeli honvéd huszár tisztikar, csendőrszárnyparancsnokság, a vármegye székhelyén levő hivatalok tisztviselői, a városi tisztviselői kar s képviselőtestület; jelen voltak a helybeli összes tanintézetek növendékei tantestületeik vezetése mellett és nagy számú közöDség. Királyi adomany. Ő Felsége a király Csáktornyán időzése alkalmával a Csáktornyái ki^dedóvó egyesületnek száz forintot adományozott. Az 1887 ik évben kapott szász forintnyi összeget az egyesület mint Ferenc József alapítványt kezeli. Megyei rendkívüli közgyűlés. Az 1896—1901-iki országgyűlés egy behivásáról szóló kegyelmes királyi meghívó levél kihirdetésének eszközlése céljából folyó 1896. évi október hó 16-án d. e. 10 órakor Zala­Egerszegen az uj megyeház termében rendkívüli bizottsági közgyűlés fog tartatni, melynek tárgyát kízarólag a fentídézett legfelsőbb királyi meghívó levél kihirdetése képezendí. Hymen. Vettük a következő esküvői értesítést ; „Velekei és besenyői Skublics Jenő és neje született Spelletich Paula örömmel tudatják leányuknak Skublics Margitnak özv. nemesnépi Marton Pálué született nagy­rákosi Fölnagy Klára fiával Marton László megyei fő ­pénztárnok és földbirtokossal folyó évi október hó 4 én történt egybekelését. Zala Egerszeg, 1896. év október hóban." Hasonló tartalmú a vőlegény anyja részéről kiadott értesítés is. Központi választmányi gyűlés. A jövő ország­gyűlésre szóló legkegyelmesebb királyi meghivó levél kihirdetésére, a megyei törvényhatósági közgyűlés ha­tárnapjáéi folyó évi október hó 16. levén kitűzve,'miután az 1874. évi XXX11I. t. c. 58. § a rendeletéhez képest az általános képviselő választásokra nézve a törvény értelmében szükséges intézkedések megtétele tekintetéből a megyei központi választmánynak a kihirdetés utáni napon összeülnie kell, ennélfogva folyó évi október hó 17 éu délelőtt 10 órakor megyei központi választmányi ülés fog tartatni. Miniszteri köszönet és elismeres. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter a A 7. Kanizsai Takarék­pénztár részvénytársaságnak, hogy a nagy-kanizsai kath. főgymnasium, valamint az ottani felső kereskedelmi iskola szegény sorsú, szorgalmas és erkölcsös növendékei­nek jutalmazására illetve segélyezésére 1000—1000 forintos alapítványt tett, ezen, a tanügy előmozdítását célzó áldozatkészségeért, köszönetétés elismerését nyilvá­nította. Tartamány fónök látogatasa. Frank Ferenc kir. tanácsos, a kegyes rendiek tartományi h. főnöke, a kegyesrendiek nagy-kanizsai rendházát a közel napokban meglátogatta. Ugyanezen alkalommal a rendfőnök az*­egyes'osztályokban az előadások alatt megjelent s a tapasz talt rend és haladás fölött megelégedésének és elismeré­sének adott kifejezést. Képvise'Ö jelölés. A zala-egerszegi kerület 1848 as függetlenségi anyapárti választók okt. 11 én d. e. 11 órakor a Korona vendéglő emeleti helyiségében pártérte­kezletet tartanak, melynek tárgya a végrehajtó bizottság megválasztása és a párt részéről,a képviselőjelöt kijelölése. Bírósági kinevezés. O felsége a király az igazságügy miniszter előterjesztésére dr. -Huszár Sándor pécsi Ítélőtáblai tanácsjegyző albirót a nagy kanizsai kir. törvényszékhez biróvá, dr. Szegő Hugó zala egerszegi törvényszéki jegyzőt a zala egerszegi kir. törvényszékhez albiróvá nevezte ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom