Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-09-20 / 38. szám

XV. cvfolvaii). Zalaegerszeg, 1896. szeptember 20. 38. SZÓIT) Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. 11, m rMr i i £S155 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. HVTegj el .enils: minden "vasá3?naip. Sok a vásár. A társadalomnak úgy számbeli nagyságánál, valamint munkájának nemzetgazdasági fontosságánál fogva egyik nevezetes része a kisiparos osztály. Ez az osztály, amelynek pedig az államfentartás munkájában is nevezetes szerep jutott, úgy vagyoni helyzetében, valamint erkölcsi erejében és tekintélyében is napról-napra gyengül, pusztul. E szemmel látható gyengülés és pusztulás magára vonta az államférfiaknak, a társadalom vezető embereinek és a sajtónak a figyelmét egyaránt úgy, hogy ennek megszüntetése fontos napi kérdéssé nőtte ki magát. E napi kérdés megoldására az illetékes tényezők mindegyikének közre kell munkálkodnia. Ha a bajt gyökerében akarjuk orvosolni, úgy kutatnunk kell az okok után, melyek a bajt előidézték. Hogy minő forrásokból ered a kisiparos osztály folytonos hanyatlása, nem akarjuk jelen sorok keretében egyenként számba venni. Ezúttal csak arra az egyre hívjuk fel a közfigyelmet, amit soraink homlokára irtunk : a vásárokra. A vásárok száma részint magán érdekek érvényesülése miatt, részint egyéb okokból annyira elszaporodott, hogy ma napság valamire való falu sincs 2—3 vásár nélkül, mig mezővárosokban, vagy a járások székhelyein 4—5 vásár van évenként. Ebből kifolyólag azután megtörténik, hogy egy- és ugyanazon időben két-három helyen is tartanak vásárt; ugyanazon, vagy legalább is egymást követő napokra esik három-négy is. Van-e a vásárok ily nagy számának értelme, haszna ? Célravezetők-e ezek és hasznosak ? Minden habozás nélkül megadhatjuk a kérdésre a feleletet, hogy nemcsak nem használnak, hanem egyenesen hozzájárulnak első sorban a kisiparosok tönkretevéséhez. Az a szegény kisiparos vásárról-vásárra házal, el nem engedve egyet sem ; mert biztatja, A „Zalamegye" tárcája. Őszi álom. — A „Zalaruegye" eredeti tárczája Erőss Géza ott állott a vasút parton. A perzselő nyári napsugár ellen napernyőt tartott. Kalapját levette, hogy a tova lengő szellő hűsítse kissé forró homlokát, mely izzott, nem a nyári nap hevétől, hanem a benne kavargó gondolatoktól. Lent, a mély bevágásban, nyíl egyenesen futott tova a vasúti sínpár. Várta a vonatot, mely Csák Ilonát vitte fürdőre. Hallotta az állomásról induló voHat jelzését. A villamos áram végigfutott a dróton és a közeli őrházak mindegyikénél hangzott a harangjelzés, mely olyan szomorú, méla volt, mint a lélekharang kongása. Átható, éies fütty süvöltött át a levegőn. A vonat elhagyta az állomást. Néhány pillanat múlva már ott prüszkölt, zakatolt, dübörgött a mélyben. Erős Géza szinte hallotta szive dobogását, oly lázasan vert az. Vájjon kitekint-e? Vájjon megérzi-e, hogyőszivdobogva, reszketve várja a búcsúpillantást ? A vonat percről-percre sebesebben haladott. Vissza fojtott lélekzettel szegezte tekintetét a tovarobogó kocsik ablakára. Nem tekintett ki senki. Valami éles, metsző fájdalom nyilalta át szivét és szinte megkövülten állott és sápadt arccal, réveteg szemekkel nézett a futó vonat után. Az egyik kocsi abla kából egyszerre kihajolt egy női fő és egy alabastromfehérségü, gömbölyű kéz bucsut intett fül a magasba. Csák Ilona volt. Erős Géza visszaintett kalapjával. Aztán nézett, nézett azután a halvány, kedves lő után, melyet lassan lassan egészen elfödött előle a távol. Ugy érezte, mintha valatni láthatatlan, delejes erő megragadta volna szivét csalogatja a remény, hogy hátha csinál egy kis üzletet. Persze ez a remény csalfa szokott lenni. Hiába töltötte el a drága időt, hiába tűrte az eső záporát, a tél hidegét, hiába költekezett a vásárban magára, otthon családjára és hiába fizette a fuvardijat : a legtöbb esetben üres eredménynyel tér haza, ha csak portékáját nagy veszteség árán elkótyavetyélni nem akarja. Így megy ez gyakran két-háromszor is hetenként, mig tele lesz adóssággal, amely azután fölemészti házát, földecskéit, amelyekhez talán apja jutott, vagy melyeket a régi jobb időben szerezgetett össze. De nemcsak a kisiparosokra veszedelmes a vásároknak e nagy száma. Veszedelmes az igen sok gazdára is, habár nem is akkora mértékben. Akárhány gazda képes a vásárban fél napon át alkudni, hogy lealkudja azt a 10-20 krajcár különbséget, amely a csizma, a dolmány áránál közötte és az eladó iparos között van, Hjah ! de az iparos nem engedhet ; mert talán épen ez a csekély összeg volna az ő haszna a munkáján. Végre is ott hagyja ; mert úgy gondolkozik, hogy holnap m gint lesz vásár, majd megveszem holnap. Nem levén számító természete, figyelembe sem veszi elpazarolt idejét, költségét ! Es emellett hányszor megtörténik, hogy az ott hagyott dolmánynak, csizmának az ára aprónként elkotyog a garaton és se pénz, se posztó ! A vásártartást tehát reformálni, számukat kevesbíteni kellene! Nagyon elég lenne, ha a politikai járásoknak a székhelyein és esetleg egyes, nagyobb forgalmú vidékek gócpontján tartanának évenként vásárokat, mig a többit az apró helyeken tartandó vásárokkal együtt meg kellene szüntetni. A vásároknak ezt a kevesbítését bőven kárpótolná azoknak sokkal nagyobb népessége, üzleti forgalmuknak élénksége, mely a mostani tespedést és pangást felcserélné. kívánt célhoz jussunk, általános Hog v a országos mozgalmat kellene indítaniok maguknak az iparosoknak. Akármelyik ipartestület felvethetné a kérdést, memorandumba foglalhatná és az illetékes iparés kereskedelmi kamarához terjesztené fel annak a kérelemnek a kapcsán, hogy a megkeresett kamara az ügy támogatására nyerje meg a többi hazai kamarát is és egyszerre, együttesen és hathatósan kérjék fel a kormányt a vasárügynek, mely a kisiparos osztály pusztulásának hatalmas tényezője, rendezésére és reformálására ! Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság szeptember havi ülését dr. gróf Jankovich László főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 12 én tartotta. Az alispáni havi jelentés a vármegye területén a közigazgatás egyes ágaiban augusztus hóban előfordult eseményekről előterjesztetvén , helyeslőleg tudomásul vétetvén. A vármegyei törvényhatósági közutak fenntertásá hoz szükséges fedanyag szállításának az 1897., 1898., 1899. és 1900. évekre való biztosítása tárgyában megtartott versenytárgyalás eredménye előterjesztetvén, a közigazgatási bizottság, mint legelőnyösebb ajánlattevőnek, Graner L. fia cégnek adta ki a jelzett évekre a szállítást. Zalaegerszegen a fehérképi utcában levő kerékvetőknek, melyek egyébként célszerű voltuk mellett a forgalom biztonságát akadályozzák, eltávolítása tárgyában indítvány tétetvén, a közigazgatás bizottság azok eltávo litását határozatilag kimondotta s az államépitészeti hivatalt felhivja, hogy a bazalt makadámmal fenntartott ut pályatest és a sorfák közti útfelületet vörösi gödörkavicscsal tartsa fenn. Olvastatott a m. kir. államvasutak szombathelyi üzletvezetőségének átirata, melyben tudatja, hogy mivel csak legközelebb szeptember hóban tettek változást a h. é. vasút menetrendjén, enuélfogva az a kérelem, hogy az 5819 6112. sz. ö szekötő vonat a Zala Szent Ivánról Kanizsa felé reggel 6 ó. 4 perckor induló személyszállító tehervonattal hozassék kapcsolatba, nem teljesíthető; mivel ez esetben a 311. sz. vonattal Szombathely felé utazó közönségnek 1 ó. 28 percig kellene Szeu-I vánon várakoznia, miáltal ugyanaz az eset állana be, mint a 302 számú gyors és 327. számú személyszállító tehervonat és vonszolni akarta volna az eliramló vonat utáu. Hatalmas melle hullámzott fájdalmas szive vonaglásától. A vonat már eitünt; csak tompa dübörgése hallatszott ; de azért ő csak nézett, nézett a messzeségbe. Még mindig látta azt az édes, halvány arcot; még mindig érezte a ragyogó fekete szemek bucsu sugarának delejét. És megijedt attól a végtelen nagy szerelemtől, amit ebben a pillanatban órezett. Hát ilyen határtalan, minden érező idegszálat átható szerelemmel szereti ő ezt a leányt, aki az övé nem lehet soha '? ! Mindketten olyan nem mindennapi, bolondosán ideális, exaltált lelkek voltak. Az volt a meggyőződésük, hogy a kölcsönös szerelem ragyogó, üdvözitő illúzió, mely a házansággal menthetetlenül szerteoszlik. Egyik sem volt már nagyon fiatal, mikor megsze rették egymást. A férfi harmincnyolc éves, a leány : huszonhat. Olyan földöntúli szerelemmel szerették egymást, hogy mindketten remegve csüngtek ennek az üdvözítő érzelemnek állandóságán. Megfogadták, hogy szeretni fogják egymást a sírig, de egymásé nem lesznek soha. Azt hitték, hogy csak ez az édes illúzió, a gyönyörűségnek ez a ragyogó, tiszta álma csak igy lehet sirigtartó. Mikor a bucsu pillanatában egymás ajkán csüngtek és ölelkeztek az egymásba szakadni vágyó szivek szédítő mámorával : elfeledtek mindent, mindent és üdvözöltek. A nő bágyadtan hajtotta fejét a férfi vállára és suttogta : — Ha egymásé lennénk, meghalnánk mindketten. A férfi helybenhagyólag ingatta fejét, jeléül annak, hogy az neki is erős meggyőződése. Aztán úgy is váltak el egymástól, hogy inkább égnek, lángolnak tovább az emésztő szerelemben, per zselő tüzében az eszményi érzelemnek, Logysem az a szép, isteni illúzió szertetoszoljék. Mig távol voltak egymástól, minden héten váltottuk levelet. Mindketten azt hitték, azt vallották, hogy szivükben ez az utolsó, a legtisztább szereleni, melyre csak a halál log tenni szem födelet. De olyan csodálatos hatású mégis az a távollét. Olyan az, mint mikor a delejes áramokat elszigetelik. A tol fölizgatott képzelet néha-néha áthidalja ez elvált szivek közti távolságot. Az álmadó lélek tol fölkeresi a messzeségben is szerelmünk tárgyát s egy egy édes álom után kétszeresen érezzük a vonzódás ereiét. De lassan lassan gyérülnek az álmok ; a képzelet ereje gyengül ; a mult képe észrevétlenül szintelenedik és ellenállhatat lanúl lelkünkre fekszik az élet lakó prózája. Mindezt Erős Géza is érezte, de nem hitt az idő és távolság hatalmában. Még kevésbbé hitt akkor, mikor egy hónap múlva ismét viszontlátta Ilonkáját. Hogy reszkettek mindketten, mikor egymásnak kezel nyújtottak. Hogy csüngtek egymáson a szerelem demosthenesi némaságával ! . Alig töltöttek együtt azonban pár hetet, boldogságukat az a lesújtó bir zavarta meg, hogy Csák Ilonkának végleg távoznia kell. Könnyes szemekkel borult Erős Géza mellére a halvány leány. — Szeretsz e akkor is, ha nem leszek melletted ? — Mindig, mindig! —mondta tompán, visszafojtott tájdalommal a férfi. — Meglátogatsz e ? Eljösz e utánam ? — Bárhol leszesz. Ilonka megragadta Erős Géza kezét, mintha valami sötét sejtelem borult volna lelkére ; fájdalmas tekintettel nézett annak szemébe. Meg ne csalj ! Ha megcsalsz, meghalok. Erős Géza ajkához emelte a reszkető hófehér kezét és ugy suttogta : — Soha ! soha ! Utolsó btiesuzásuk ott történt a vasúti állomás perron ján. Ott már csak mint jóismerősök búcsúztak egymástól. De azért mikor kezet tojtak és egyik reszkető kéz a másik reszkető kézből kihullott, mindegyik úgy érezte, mintha egy drága, örökké visszahozhatatlan min denség hullott volna ki abból. A vonat dübörögve hagyta el az állomást s mikor N.Iai számuiiklioz fél iv mell élvlet van csatolva..