Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-08-30 / 35. szám

XV. évfolyan). Zalaegerszeg, 1896. aiigtiszttis 30. 35. szán]. JIL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, közművelődési és gasdászati hstilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bér mentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunkel. Kéziratokat nem küldünk vissza. III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi iigjvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. ZMZeg'j el exi.i3si xn.ixa.c3.exi. "v~aisáx*xxaj[p_ A tanév elején. Aggodalmas gonddal terhelten, de azért édes reménynyel eltelve, hozzák be a szülők gyermekeiket az iskolába. Mert hiszen azok az ismeretek, amelyeket a gyermek több, kevesebb tehetséggel és szorgalommal az iskolában gyűjt, döntő befolyással lesznek életpályájára, amelyet minden szíilŐ fényesnek, boldognak szeret remélni gyermekénél. Ez a reménység alapja annak az áldozatkészségnek, amelyet a szülők általában, gyakran erejükön f lül is készek kifejteni gyermekeik érdekében, hogy azoknak tanulását lehetővé tegyék. Sokszor azonban a szülőknek ez a reménykedése, áldozatkészsége épen nem eredményezi azt, amit kellene, hanem inkább a nem remélt, nem óhajtott ellenkezőt idézi elő. Mert a szülők nem mindig itélik meg gyermekeik képességeit kellő pártatlansággal, hanem a képzeletben kirajzolt fényes jövő csábítja őket s csekélyebb tehetségű gyermekeiket a szülői szerelettel, esetleg a^túl feszített szigorral az iskolai tanulmányok végzésére erőszakolják. Az ily gyermek sok kínlódás és keserves esztendők elpocsékolása után a tovább tanulásra végre is képtelennek bizonyul, az idő elhalad felette s többé vissza nem térhet arra a váló pontra, ahol élet utai szétágaztak és ahol a szülői szeretet vagy szigor őt arra az útra térítették, amelynek végpontját elérnie nem sikerült. Lesz belőle tehát proletárius, a szó szerencsétlen, boldogtalan értelmében, a ki a szellemi munkára nem képes, a testi munkára pedig megedzve nincs. Nagyon kivánatos volna tehát, ha a szülők, mielőtt elhatározzák magukat arra, hogy gyermekeiket a középiskola amaz osztályaiba beíratják, amelyek már egy tudományos életpályának a kezdetét képezik, jól megvizsgálják gyermekeiknek hajlamait és képességeit. Es ha egy ily A „Zalamegye" tárcája. Az csak semmi. Irta: Pogonyi Nándor. — Nézd csak anyuskám, milyen szép gyöngyvirágot kaptam a Gyulától, mondá a kis Várnay Erzsike. Ugy e csak csókolni való egy fiú is az a Gyula ? — Mitéle Gyuláról csacsogsz már megint ? kérdi az öreg Várnayné szárazon. — Istenkém, felelt a lányka tágra nyilt szemekkel, hogy teteted magadat anyuskám, mintha csak most hallanád először a Szendrey Gyula nevét! — Úgy, hát arról a léhütőról beszélsz ? — Micsoda léhűtő ? Anyuskám ezt kikérem magamnak. Ez nem szép tőled, hogy előttem ily becsmérlőleg beszélj a Gyuszusról. De nem is tudom, hogy mi jött most hozzád édes kis anyucim, hogy ennyire megváltoztál. Hiszen még csak tegnap is oly dicsérőleg, oly elismeréssel szóltál erről a komoly, törekvő fiatal emberről, és ma már léhűtőnek nevezed. A télen büszke voKál ugy-e, hogy oly figyelmes volt a bálakon irántam, a te aranyos Elzácskád iránt, az az elegáns fiu és ma már csak úgy beszélsz róla, mint egy fületlen gombról. Ez látod édesem nem illik, hiszen még nem vagy egészen az anyósa, hát ne légy ily kegyetlen hozzá, hanem most büntetésül engem meg kell csókolnod, a Gyula virágjából pedig tel kell tűznöd ezt a legszebb szálat. — Oh te hizelgő kis macska te, nem kell ám a dolgot olyan komolyan felvenned. Hiszen nagyrabecsülöm én Szendrey Gyulát most is, csak azt nem szeretem benne, hogy mindig az én kis lánykám körül settenkedik és annyira megzavarja a fejét, hogy az még tulajdon édes anyjával sem átall szembe szállni, ha a Gyuluskáról van szó. — Hisz az csak jó anyuskám, legalább láthatja majd a Gyuszus, hogy a te anyósi haragod villámai lelkiismeretes vizsgálat szerető szivük rajongó reményeinek a hiúságát fogja is kideríteni és ez némi fájdalmat okoz : gondolják meg, hogy ez a fájdalom csekélység ahhoz képest, ámít egy elzüllött, erkölcsileg és anyagilag tönkre ment fiúnak a látása okozhat a szülői szívnek. Jól tudjuk mi azt, hogy a szülőknek nagyon nehéz feladat gyermekeiknek a megítélése; mert hiszen az ember önzését gyermekeire is átviszi és ez az önzés az éleslátás elé többé-kevésbbé fátyolt borít. Ezen felül pedig az intelligens vagy jobban mondva az uri osztályhoz tartozó szülőknek ez a megítélés és a megitélés alapján felismert igazság szerint való cselekvés még annyival is nehezebb, hogy a szülők társadalmi állása úgy szólván kötelezi őket, hogy gyermekeiknek a magukéhoz legalább is hasonló állást biztosítsanak az életben, minélfogva ama társadalmi osztály előítéletének a súlya alatt igyekeznek gyermekeiket az iskolákon keresztül erőszakolni, melyhez maguk tartoznak. Ez az előítélet oly erős és oly kegyetlen, hogy annak a nyomása alól úgy szólván hasztalan igyekszik a szülő magát és gyermekét emáncipálni. Nekünk sem célunk ez ellen hasztalan felvenni a küzdelmet, csupán arra akarunk reá mutatni, hogy e baj megszüntetése nagyon is kivánatos volna és talán van is reá remény, hogy meg fog szűnniMagyarországban ugyanis különös, speciális viszonyok uralkodnak, amelyekhez ma még nagyjában igazodik a közfelfogás is. E viszonyok és e közfelfogás szerint a műveltség és előkelőség fokmérője egyedül a középiskolai és egyetemi, vagy akadémiai képzettség, amely qualificatiót és diplomát nyújt arra, hogy valaki magát a művelt és előkelő társadalmi osztályokhoz sorozhassa. Azonban az általános kultura emelkedése, az ipar, kereskedés és forgalom ezt a szorosan vett tudományos műveltséget mindinkább kezdi leszorítani és az ifjúság kiváló elemeiből a maga számára naponként nagyobb és nagyobb kontingenst követel. Es azoknak a jóléte, akik az ipar, a kereskedelem részéről nyújtott foglalkozás és állásoknak különféle fokozatain, mint életpályán, dolgoznak, oda kényszeríti lassanként a mi elfogult társadalmunkat is, hogy minél többet engedjen százados előítéletéből és ismerje be, hogy a társadalomban az ipar és kereskedés terén működők is hasonló előkelő helyzetet tudnak maguknak biztosítani, mint azok, akiknek az erre való privilégiumát a régi magyar felfogás állapította meg. Ha majd egykor ez a törekvés nálunk minden körben diadalra jut: akkor a szülők is képesek lesznek magukat és gyermekeiket kényszerhelyzetük alól felszabadítani s nagyobb tér fog nyilni az előkelő szülőknek a gyermekei számára is, midőn pályaválasztásról és az iskolák megválasztásáról lesz szó, amelyek tehetségeiknek leginkább megfelelnek. Ámde ehhez már hozzá kellene járulni a törvényhozásnak is és mindinkább szaporítani azoknak az iskoláknak a számát, amelyek gyakorlati életpályákra képezzék az ifjakat. Legyenek ezek az iskolák a célnak megfelelőek és ekkor a tanuló ifjúság nagy része nem lesz kénytelen oly tanulmányokon gyötrődni, amelyek tehetségével nincsenek arányban, hanem majd oly iskolákhoz fordul, melyekben tehetségeit könnyebben kifejtheti s hajlamaihoz képest választhat életpályát, amelyen az általános műveltséget és előkelő társadalmi állást ép úgy megszerezheti, mintha középiskolába és akadémiába járt volna. Zalavármegye üdvözlő felirata József főherceghez. Fenséges Császári és Királyi Főherceg! Fenséges Urunk ! A magyar népnél nemzedékről nemzedékre száll azon haatártalan tisztelet, rajongó szeretet és odaadó hódolat, melyet fenséges Urunk és fenséges Családja ellen kitűnő villámhárítóra tesz szert bennem, ha felesé gül vesz. — Micsoda, hogy téged Szendrey Gyula feleségül vesz ? 1 Na abból ugyan semmi sem lesz. — Már miért ne lenne? Azt hiszed,^ hogy nem vagyunk már mi tisztában egymással. Én biztosan tudom, hogy ő szeret, feleségül is vesz, ha én hozzá akarok menni. Pedig én akarok ám, még pedig nagyon is és akkor mi akadályozhatná meg, hogy férj és feleség legyünk ? — Hát az én szavam semmi ? — Ugyan édes mamucim, ne affektálj már, nem áll az jól neked. Hisz akárhányszor hangoztattad Gyula előtt is, hogy te a házasságot illetőleg sohasem akarnád gyermeked érzelmeit befolyásolni. Legyen boldog gyermeked azzal, akit szeret, te sohasem fogsz az útjába állani és most mégis, a saját elveid ellenére, gátul akarod feltolni magad köztem és Gyula közt. De mondd meg legalább, hogy mi kifogásod van Gyula ellen ? — Hát az, hogy szegény. — Ez nem kifogás. Magad mondtad, hogy szép jövő áll előtte, amint igaz is és hogy Gyula még igen sokra viheti, ami szintén igaz. — Ez mind szép édesem, csakhogy mig a remélt szép álmok teljesülnek, addig nem éltek meg a puszta szerelemből. Lejárt az a regényes korszak, amidőn a pásztor kunyhóban is tel lehetett találni a vélt boldogságot. A szükség nagyon hamar szétrebbenti az íllusiót és elő áll a könyörtelen rideg való. Majd, ha magadnak kell a szakácsnéval a piacra menned, s ha divatját múlt selyemruhádat nem lesz módodban ujakkal felcserélni, mig volt barátnőid ringó kocsikban fognak elrobogni melletted büszkén pompázva legújabb divatú öltönyeikben és te, az egyszerű hivatalnokné, keszkenőddel törülgeted le a sárcseppeket fakult ruhádról, mikkel a robogó kocsik becsaptak, akkor majd vissza gondolsz anyád intő szavára, akkor majd meglátod, hogy a szerelem lassanként gyűlöletté változik át lelkedben az iránt az ember iránt, aki szerencsétlen szerelmével utadba állva, téged feltartóztatott abban, hogy barátnőidhez hasonlóan te is gond nélkül és bőségben töltsd el napjaidat. — Theóriában az mind igen szép, részemről azonban kijelentem, hogy én Gyula nélkül élni nem tudok. — Balga beszéd ! Valamely szentimentális novella iró talán még hasznát vehetné az ily szólásmódoknak, de a reális ember mai napság már csak nevet rajta. Szerelemből még soha sem halt meg senki. Egy kissé talán rosszul esik mindenkinek, ha szerelme tárgyától elválasztják, de azután megvigasztalódik csakhamar. A fiatal sziv keres magának új ideált, 8 ha megtalálta, feledve van a régi. Uj ideál, új boldogság. Ez a mai kor jelszava gyermekem ! — De miért mondod ezeket mind most nekem ? — Azért, mert a nagybátyádtól levelet kaptam, hogy a mai déli vonaton megérkezik Glück Alfonssal, egy igen szép és kedves, de ami a legfőbb, igen gazdag fiatal emberrel, aki szerencsésnek érezné magát, ha az én szép Erzsikémet feleségének nevezhetné. Menj gyermekem, öltözz át, hogy illendően fogadhasd. Légy hozzá előzékeny és kedves! Menj, menj gyermekem ! És ezzel a számitó anya homlokon csókolván leánykáját, betuszkolta azt szobájába. Erzsike szó nélkül leült az ablakhoz virágai mellé és el kezdett gondolkozni. Agyában egymást hányták a gondolatok. Képze letben látta magát kopottas ruhában a szakácsnéval a piacon járni, majd a tüzes lovak által vontatott robogó kocsi tünt fel lelke előtt, amelyben ő, mint egy istennő, pompázott. A kocsi haladt vele gyorsan, szédítően, egyszer kiszállt belőle, rögtön körülvették őt az urak, s hizelgő bókokat mondtak neki. Érezte, hogy mindenki csak őt ünnepli, mindeuki csak neki hódol. Királynői méltósággal ment végig egy pompás termen. Egyszer egy oszlop mellé téved tekintete. Utt lát egy sápadt, összetört alakot, melynek villogó szeme ijesztően rámered, mintha csak mondaná: lásd, ez a te műved; -mintha csak kérdezné: miért tettél tönkre? ... És akkor neki valami a szivébe nyilallott. Büszke lelke Mai számunkhoz fél iv melléltlet van csatolva.