Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-11-29 / 48. szám

XV. éVfolyanj Zalaegerszeg, 1896. noVeinber 29. 48. szán). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi^ kkroilsi ó? hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. IMiegj elexa_±35i xri±:n_d-e=ri. vasárnap. Téli esték. Az emberi szokások, az emberi igények alakulásai nagyban megváltóztatják az idő különböző szakainak felhasználását is. A régi patriarchalis korban a tél volt az a csendesebb évszak, amikor a munka láza mintegy alábbszállott s a különböző téren való verejtékezésnek kipihenése következett be. A téli esték a közfelfogás szerint arra valók voltak akkor, hogy ki ki megfelelő körben, vidám hangulattal, lélekiíjító szórakozással eltöltsön néhány órát. Nagyon kedves, poétikus órák is voltak azok. A kiknek élet-eleje még benyúlt abba a „téliestés" szép korba, mikor az emberi igények szűkebb, de boldogitóbb keretben tartották vágyainkat, bizonyára feledhetetlen emlékül őrizik azoknak a téli-esti együttléteknek édes, pótolhatatlan melegségét Néhány bensőbb viszonyban levő család tagjai ma itt, holnap másutt gyűltek egybe. A nők elvitték kötésöket, a férfiak pipájokat és külön a nő, kiilön a férfi-parlament meghányta vetette a világ' sorját ; volt kedélyes, ártatlan tréfa, jóizii anekdótázás és mindenkor és mindenütt volt : tisztességtudással, illendőséggel párosult fesztelenség. A férfiak a nők Hőtt talán nem tudtak olyan kifogástalan tánciskolái szabályossággal hajlongani és körülöttük mézes-mázoskodni, mint most; de hogy társolgá-mkban azért sokalta több volt a nők iránt való figyelem, az erkölcsi tartalmasság : az bizonyos. Az emberekben általában több volta higgadtság, a nyugalom, a nemes mértéktartás mindenben s ennek volt köszönhető az akkori téli esték bizalmas együttléte is. Neui volt olyan nagy mértékű az idegesség, a túllicitálás vágya, a semmi kiméletet nem ismerő kritika. Nem külsőségekben keresték az élet és az együttlét becsét ; az embereket nem formák, hanem belértékiik alapján Ítélték meg. Akkor hát csakugyan meghonosodhatott a társaságokban az a fesztelenség, mely erkölcsi alapjával bizonybizony sokkalta többet ért, mint á mostani, minden erkölcsi alap nélkül való feszesség és szaloni kimértség. Csak is ily körülmények között volt lehető az, hogy néhány család a tél minden estéjét együtt tölthette a nélkül, hogy félreértés, mendemonda, rágalom, békétlenség fordult volna elő. Egyik család tagjai nem azért mentek a másik családhoz, hogy megtudják, kilessék : minő viszonyok között élnek, hogyan van bútorozva lakásuk, mit és miképpen tudnak a vendég elé adni ; hanem elmentek azért, hogy — amint mondani szokták — kitárják egymásnak szivöket ; elmondja kiki búját, baját vagy örömét ; mert a bú annál könnyebb, az öröm annál édesebb, minél több szív osztozik benne. Ezek a téli esték azonban csak mint édes álomképek, maradtak fenn. Mi már azokhoz ebben a formában nem értünk. A mi szivünk kamrája nincs már ilyen fesztelen, bizalmas, semmitéle külsőséghöz nem tapadó téli estékhöz berendezve. A mi vágyainknak immár „sólyomszárnya támadt." A régi téli estéknek homályos képét csak itt-ott, egy egy faluban találjuk meg. í)e már úgy járt, mint a megvénhedett leány : kiment a formájából. Rá sem lehet ismerni. Abban az időben pedig, mikor még virág zott ez a patriarchalis szokás, nem csupán falun teltek igy a téli esték, hanem a városokban is. Most már városokban még csak elmosódott, megfakult képben sincs meg ez a szokás. Senki sem bolondult meg, hogy tárt karokkal fogadjon hajlékába egy sereg kritikust, akik kérlelhetetlen szemekkel megvizsgáljanak, kilesse nek mindent ott csak azért, hogy másnap legyen mien rágódniok. De ha mindjárt akadnánpk is ilyen jó társadalmi balekok, az emberi igényeket által; ban sem lehet kielégíteni. a téli esték ilyen eltöltésével Ma már az emberek nagyobb keretekben akarnak szórakozni. Ehhez mérten emelkedett városon is, falun is a téli estékhez fűződő igények színvonala. Városon a társaskörökben, kaszinókban unatkozunk, nagyokat ásétozunk, ha csak valami szenzációs, helyi érdekű esemény, pikáns hír, vagy mende monda nem hivja föl érdeklődésünket és ki nem zökkent bennünket a mindennapiság egyhangúságából. Es ha a szó igazi értelmében vett szórakozást akarunk : akkor kellenek hangversenyes estélyek, sziui előadások s a t., amiket azután táncnak kell követni. Mindezek minden alkalommal —amint köztudomásu dolog — tenger sok pénzt elnyelnek és az élvezett szórakozás soha sincs arányban azzal az összeggel, amibe került; de már nekünk csak így kell ; mi igy fogjuk föl a téli esték rendeltetését. Itt azután van bőséges alkalmunk a kritikára, meg a kritika kihivására nagyobb keretekben. Bemutathatjuk a magunk ragyogását. Gyönyörködhetünk a szemfényvesztő versenygésben. Egyegy ilyen kirakatos estélyen elrágódhatunk egy hétig. Van alkalom tartalmas vagy üres szellemeskedésre. Csinálhatunk sikerült vagy kevesbbé sikerült élceket a toalett-figurák fölött. Ezek a mi téli estéink városon. Es a jó falusiak tehetségükhöz és a kinálkozó alkalomhoz mérten valamivel kisebb keretben ugyan, de iparkodnak a téli estéket a városiak után csinálni. Esnek nagyszerű tűzoltó-bálok, olvasóköri hangversenyek Gödrén, Pötrétén nagy költséggel, kevés bevétellel vagy deficittel. Ezek a téli esték azután aránylag igen sok kiadással járnak egyes családokra nézve, a nélkül, hogy akár testre, akár lélekre olyan üditő hatással volnának, aminővel a régi egyszerűbb, farailiaris téli esték voltak. Mikor egy-egy, ilyen modern téli esti „szórakozás" után másnap reggel törődötten felkelünk, azt tapasztaljuk, hogy vidámság, megifjodás helyett, valami megnevezhetetlen nyomasztó A „Zalamegye" tárcája. A nyelv. — I)ic Zuuge, die Sproche. — (Folyt) „A földön pedig kezdetben (t. i. a bábeli zavar előtt) csak egy nyelv és egyféle beszéd vala;" mondja Mózes a Teremtés könyvében. Hát végezetre milyen nyelv lesz? . . , A mint egy akol leszen és egy pásztor, ugy az idők végezetekor talán ismét egy nyelv tog lenni, t. i. a volapiik! — Tanár ur, mi az a volapük? — Az, barátom, egyetemes világnyelv. — Hol beszélik? — Sehol! Régente a latint tartották olyan nyelvnek, melyet az egész civilizált világon megértenek ; manapság ezt a dicsőséget a német vindikálja magának. Egy falusi gazda vitt szekéren egy német tudóst; azonban útközben saras helyre jutván, a kátyolba rekedtek. — Hallottam — szól a gazda — hogy kegyelmed falunkban azt mondotta, hogy a német nyelvvel bárhol lehet utazni. — Igen, feleié a tudós. — Nos hát — szól a gazda — száljon le kegyel med és utazzék vele I Római útra ment egy jókedvű ur, ki sokat tudhatott, de hogy olaszul semmit sem értett, az bizonyos. Nápolyi kiráudulásra elemózsiát akarván beszerezni, egy üzletben körülnézett. A füstölt marha nyelvet nagyon szerette s mivel olaszul nem tudott, kiöltötte a nyelvét s ujjával nyiszálta. Az olasz megértette, hogy marhanyelvet kér és adott neki. Az angolnyelv eredetét igy regélik: Az Isten minden népnek külön nyelvet akart adni. Késsel és ollóval ment az asztalhoz, a hol nagy darab bus volt. A késsel leszeldelte a nyelveket azoknak, a kik nyelvet kértek és az ollóval megszabta a sajátosságokat. Minden nép kért nyelvet, a francia, a német, még az emberevő ís ; jutott mindenkinek. Csak az angol nem jött; a kantin ban mulatott és addig ivott, a mig a pénzéből tartott. Végre nehéz fővel, teljesen rekedten az Isten elé járult. De már nem telt egy igazi nyelvre való. Az Isten azonban segített a dolgon. — Tudod mit, szólt, a padlón elég hulladék fekszik ; fogj belőle vagy fél tucatot és gyúrj belőle magadnak nyelvet. Ugy is történt. Mig a volapiik meg nem honosodik, (? !) megdönt het.len igazság marad, hogy : „quot lingvas calles, tot homines vales", vagyis: a hány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz; azonban: „idegen nyelvet tudni szép, de a hazait jó) beszélni kötelesség", — mondja Kazinczy ; és a költő szerint: „nyelvében él a nemzet", .... no meg a kuklinék, kávenénikék és kofák ! (Az anyósokat nem említve.) Egy apától valaki kérdezte, hogy taníttatja e leányát több nyelvre is? „Nem én, — felelt a kérdezett — asszonyszemélynek egg nyelv untig elég I" És még sincs egészen igaza; mert mentől több nyelvet tud egy asszony, annál jobb, legalább bátran beszélhet a hallgatózó cselédek előtt kényes dolgokban, ha mindjárt nem is az údvarlók miatt. (?) A biblia ezen mondása : „a két nyelvű szájat utá lom" ugy értendő, a mint Szt. Máté magyarázza: „a ti beszédetek legyen : úgy, úgy; nem, nem. A bölcseség könyve szerint: „a harmadik nyelv már sokat fölháborított", vagyis a fotidor nyelv, mely két barát, vagy két párt között egyenetlenséget támaszt. De eltekintve a professionátus tudós nyelvészektől, vannak négy, öt, hat nyelvet beszélő laikusok is, férfiak és nők egyiránt; igy Nyitrában, Nagy-Szombatban és Tótságban (Vasmegye felső része) a papok és a világi intelligentia a magyar, német, tót, latin- és egy része a francia és angol nyelvet is folyékonyan beszéli; azért aztán a közéletben ilyen mixtum eompositum féle diskur sus fordul elő: „Parbleu, mon ami ! az ember mindig meliorákat (jobbat) vár és folyvást csak deteriorák (rosszabb) következik ; na moj dusa ! ha még sokáig igy tart, 's ist uicht meíir zutn aushalten, — to be sure!" Hát még mikor egy ilyen soknyelvű hölgy igy szól: —Drága férjem, egy belső hang azt mondja nekem... — A térj (megrémülve) Hogyan ? ! hát még belső hangod is van ? . . . A. tanár kérdi B. tanártól : — Az ön véleménye szerint, tisztelt kartárs, ki a legjobb nyelvész? — A feleségem ! „Lingvista úr már őszült, Mikor végtére nősült, Azóta sorvad, elvész Az áldott szivü nyelvész : Nem birja azt a nyelvet, Melyet a nejével elvett!" A vő és anyós egymás mellett ülnek a templomban. Az anyós elég hallhatólag olvassa az imádságos köny-^ véből : „Oh bár volna ezer nyelvem !" „Meg ne hallgasd uram Isten !" — sietett a vő ijedten utána mondani. A kiváucsiság, — Neugierde, curiositas — minden nyelvben nő nemű ugyan, vagyis a nők sajátsága, (muliebria sunto), de én férfi létemre mégis szeretném tudni, mi történnék akkor a világ folyásában, ha egy asszony 57 féle nyelven tudna beszélui, mint Mezzoffanti József olasz származású bibornok beszélt ... Én úgy vélem, hogy akkor nem is kellene véres háborút viselni, mert egy ilyen univerzális lingvista hölgy, amazon ruhába felöltözve és csipőre tett kezekkel a front elé kiállva— Manücber, mitrelleus és Uehatius nélkül—egy Mai számunkhoz fél iv melleidet van. csatolva