Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-06-07 / 23. szám

lóságához nyújtandók he. Ha valaki kérvényét ezen k. i iőig magán viszonyai miatt nem nyújthatja be, folyamodványa később is elíogadtatik azon esetben, ha pályázók kellő számmal előbb nem jelentkeztek. A pályázók közül kiválasztottak az illető posta és távndaigazgatóság felhívására -z igazgatóság vezetőjénél személyesen jelentkezni tartoznak, a ki aztán félfogadá­suk iránt végleg határoz. A felfogadott posta- és távirdagyakornok jelöltek eskü helyett ezt pótló fogadalmat tesznek, egy (1) frt napidíjban részesíttetnek s a következő föltételek mellett lepnek szolgálatba : 1.) Állásukat az illetékes igazgatóság utasítására t. é. szeptember hó 1-én, vagy ha az igazgatóság más­kép rendelkezik, ehhez képest elfoglalni tartoznak. 2.) Kötelesek a posta- és távirdaigazgatóság által kijelölendő hivatalnál, — a melynek fegyelmi hatósága alatt állanak, — a posta- és távirdaszolgálatot gyakor­latilag elsajátítani s ott rendes szolgálatot teljesíteni. 3.) 1897. év szeptember hó 1 én saját költségükön Budapestre, illetőleg Zágrábba fognak áthelyeztetni a posta és távirdatanfolyam szabályszerű hallgatására. 4.) A posta és távirdatanfolyam tartama alatt, mint annak rendes hallgatói, a tanfolyami szabályzatnak mio den tekintetben alá vetik magukat, tehát a beira­lási- és tandíjakat is, -- ha csak ezek alól a szabályzat alapján fel nem mentetnek — fizetni kötelesek. 5.) Napidijuk élvezetében a tanfolyamnak 10 hóra terjedő tartama alatt megmaradnak, de ennek tejében a tmlolyam székhelyén levő posta- é» távirdaigazgatóság rendelkezése szerint szabad idejükben szolgálatot telje siteni tartoznak. 6.) A kik ezen teltételeknek eleget nem tesznek s a kiknek megtartása vagy megbízhatósága kifogás alá esik, valamint azok is, a kik posta és távirdai szolgá­latra más okok miatt találtatnak alkalmatlanoknak : a szolgálat illetve ezen próba képeni alkalmazás alól egyszerűen felmentetnek. 7.) Azok ellenben, a kik gyakorlati alkalmaztatá­suk alatt teljesen beválnak, a posta és távírda tanfolyam szabályszerű befejezése után posta- és távirdagyakor­nokká neveztetnek ki az 1893. évi IV. t. c. 11. § ában megállapított segélydijjal, azaz ha felsőbb tanintézetet végeztek évi 500 trt, különben évi 400 frt járandóság gal ; a posta távirda-tanfolyam szabályzata által előirt szakvizsga letételével pedig igényt szereznek a X-ik fizetési osztályba sorozott s az 1893. évi IV. t. cikkben megbatározott illetményekkel járó posta és távirdatiszti állásokra, s ha ily állásokra hely üresedés hiánya miatt azonnal kinevezhetők nem volnának, addig a mig kine­veztetésük bekövetkezhetik, posta- és távírda segédtiszti minőségben nyernek alkalmazást. Színház. Egyidőre bezárultak a színház ajtai. Dobó director a közeli viszontlátás reményében bucsut mondott váro­sunknak. A lefolyt hat hét alatt a közönség és a director számot vetettek egymással. A közönség meg van elé­gedve Dobonak jól szervezett társulatával, s Dobó, bár a lefolyt színházi évad deficittel végződött, nem panasz kodik a zala egerszegiek közönye ellen ; mert számol vetve a körülményekkel, arra a meggyőződésre jutott, hogy igenis van Zala-Egerszegnek művelt közönsége,, mely pártolja is a színészetet, ámde ez a közönség hat hétig nem birja ki a színház látogatást. Még jóval na­gyobb városokban is megcsappan ily bosszú idő alatt az érdeklődés, nem ily kis helyen, mint Zala Egerszeg. S tanácsoljuk is Dobónak, hogy ha máskor felke­res bennünket, hát szabja ittlétét egy kissé rövidebb időre, akkor több lelt háza lesz. Különben, bár mikor jön is, mindenkor szívesen látjuk, mert meggyőződtünk róla, hogy mindig azon volt teljes erővel, hogy a közönség igényeit a legújabb da­rabok élvezhető szinrehozatala által kielégítse. A mit igért, midőn városunkba jött, meg is tar­totta. Ez megállapította jó hírnevét, mely, reméljük, a jövőben is meg fog maradni. A három utoUó estét K. Hegyessy Mari vendég­szereplése töltötte be. A kameliás hölgy ben Gauthier Margit, a Leeouvreur Adrienne ben Adrienne és a Lovoodi árvá ban Eyre Jane szerepét adta. Nem érezzük magún kat hivatva arra, hogy kritikát mondjunk egy olyan általánosan elismert nagy művésznő magas művészete fölött, mint K. Hegyessy Mari ; nem tartjuk sem szüksé­gesnek, sem illőnek dicséreteket halmozni reá. Az a lel késültség, a melylyel logadta a közönség és az a rajon gás, a melylyel minden egyes fellépése alkalmával ki sérte, elég bizonyíték arra, hogy K. Hegyessy Mari dicső ségének híre senkit sem hagyott érintetlenül. Helyi, megyei és vegyes hirek. Gyisz istanitiszteiet Károly Lajos főhercegért. A zala-egerszegi róm. kath plébánia templomban f. hó 3-án délelőtt 9 órakor volt az elhunyt Károly Lajos főherceg lelki iidvéért a gyászisteni tisztelet, melyet Balaton József apát plébános tartott a káplánok segédlete mellett. A gyász isteni tiszteleten megjelent a vármegye tisztikara élén dr. gróf Jankovich László főispán őmél lóságával, kir. törvényszék, kir. járásbíróság, honvéd huszár tisztikar, kir. tanfelügyelőség,, kir. pénzügyigaz­gatóság, kir. postahivatal, a városi hatóság ; a főgymnasiuin, felső kereskedelmi iskola, polgári fiú, polgári leány- és elemi iskola növendékei tantestületeik vezetése mellett' Az urnapi ájtatosságnak az időjárás igen kedvezett. A körmenet, amelyben a helybeli tauintszetek összes róm. kath. ifjúsága tantestületeik vezetése alatt, úgy a tűzoltó csapat s az iparos ifjak önképző egyesülete s nagy számú közönség vett részt, 1/j 1 1 órakor indult ki. .Minden egyes sátornál az áldásadáskor a Sényi ba'lnagy vezénylete alatt kivonult honvéd huszár disz század sikerült sortüzet adott. Melléklet a „ZALAMEGYE" 1896. évi 23 ik számához. A megyei közigazgatási bizottság junius havi ülé­sét — tekintettel a budapesti országos ünnepségekre — e hóban kivételesen junius hó 15-én tartja. Gyászhír. Cseszndk Sándor megyei árvaszéki elnök, f. hó 1 én Budapesten, ahova a pünkösdi ünnepek alkal mával betegségének gyógyítása végett ment, 49 éves korában elhunyt. A megboldogult kiváló szorgalmú, híva tásának egész odaadással élő férfiú volt, akinek vezetése alatt a vármegyei árvaszék ügyei egészen rendbe jöttek. Halála széles körben szül általános részvétet. Béke poraira! A család részéről kibocsátott gyászjelentés : „Ozv. Csesznák Sándorné szül. ondódi és niozkilaki Laky Amália saját és gyermekei: Csesznák Sándor, Ferenc, Melánia, Dezső, Stefánia, Anna; atyja Csesznák János, és az összes rokonság nevében szomorodott szívvel jelenti, hőn szeretett, felejthetetlen férjének, a legjobb apának, fiúnak és rokonnak Csesznák Sándor úr Zalavármegye árvaszéki elnökének folyó évi junius hó 1-én, reggeli fél 7 órakor élte 49 ik és boldog házasságának 22-ilt évében rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A boldogult földi maradványai folyó évi junius hó 3 án, délelőtt Í0 órakor fognak a róm. kath. egyház szertar­tása szerint a budai oldalon levő németvölgyi temető halottasházában beszenteltetni s a németvölgyi sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent-mise áldozat ugyanaznap délelőtt 9 órakor fog a szt. Ferenc-rendiek templomában az Urnák bemutattatni. Budapest, 1896. juuius 1-én. Áldás és béke lengjen drága porai felett !" Köszönetnyilvánítás. A zala egerszegi kenyéregylet részére Kiss János, Osztreicher Samu és Kechnitz Sándor urak 2—2 frtot, mint részükre megítélt tanudijat, ado mányoztak, mely adományért köszönetét, fejezi ki Graner Teréz elnök. A nagy-kanizsai irodalmi és művészeti kör igaz­gató választmánya Sümegi Kálmán elnök elnöklete alatt tartót gyűlésén a folyó ügyek letárgyalósa után elhatá­rozta, hogy junius hóban a város erdejében juniálist rendez. Az igazgató választmány örömmel vette tudomásúl a tagok folytonos szaporodását. A kör évi rendes köz­gyűlését az őszre halasztották. Ifjúsági rnajalis. A polgári fiú , polgári leány- és felsőkereskedelmi iskolának pünkösd hétfőre hirdetett majálisát az üt óra felé megeredt eső megzavarta úgy, hogy május 30 ára kellett elhalasztani. Bár e napon egész délétán fenyegetett az idő, azonban az eső mégis elmaradt s a mulatságot meg lehetett tartaui. Szép számú közönség gyűlt egybe, mely látható ölömmel gyönyör­ködött a fiatalság mulatságában, mely este tizenegy óráig tartott. Az erkölcsi sikerrel vetekedik az anyagi, amennyiben az összes bevétel 213 trt 34 kr. volt, amely­ből levonván a 81 frt 88 kr. kiadást, az ifjúsági mulatság tiszta jövödelme 130 frt 46 kr. A jótékonycélra felül fizettek : Dr, gróf Jankovich László főispán úr őméltó­sága 9 frt 50 krt, Skublics Imre ur 4 frt 50 krt; dombrádi Nagy Gyula ur 2 frtot, Lányi Kálmán, Grész Károly, dr. Cziuder István, dr. Szigethy Elemér, Breisach Sámuel urak 1-50—1-50 krt; dr. Czinder I. né őnagysága, Szigethy Antal, dr. Fürst Béla, N. N. Rechnitzer Sándor, dr. Grünwald Samu, Gombás Elek, Bujdosó Pál, dr. Graner Adolf, Korcsmái- János, Flieg József, Dávid János, Kúmmer Gyula, Nagy Lajos, Rosenberg N. urak s Hubinszky Adoltné őnagysága 1 — 1 frtot; Németh N. né őnagys. 60 krt, Fangler Mihály ur 70 krt ; Juhász Gyula, Fülep Imre, Nagy Károly lelkész N. N, Polgár János, Angyal György s. lelkész Alsó Bagód, Skultéty Lajos, Szalay Ferenc, Neumann Albert, Oszterreieher Samu, N. N. dr. Kele Antal, Szalay László, Csoknyay Imre, Lónyai Józsel, Markó Kálmán, Baumgarten József, Vönczköndy József, Z iluszky Gyula, Wimmer N, Fejes Géza, Nagy Géza, Csontos László, Klosovszky Ernő, Büchler Jakab utak 50—50 krt; Mészáros Elekné ur hölgy 30 krt, Mentes György, Mandler N né ufhölgy Szláby Ferenc tanuló 20 -20 krt, N. N. 25 krt. Fogadják a szegény gyermekek nevében is hálás köszönetünket. A rendezőség. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Slcvarenina József veszprémi adóhivatali segédet a zala egerszegi kir. adóhivatalhoz ellenőrré, Szamosi Adolf volt zala egerszegi adóhivatali ellenőrt ideiglenes minőségű pénz ügyi irodatisztté nevezte ki. Sorrendje a zala-egerszegi községi elemi iskolák­ban 1895/6. tanév végén tartandó zárvizsgálatoknak, aj A vallástanból: Junius hó 11-én d. e. tartatik a róm. kath. és izraelita vallású tanulók hittan vizsgálata a belvárosi iskola III., IV., V., VI. és d. u az I. II fiu­osztályában. Junius hó 10-én d. e. a leányiskola III., IV., V. és d. u. az I. II. osztályában. Junius hó 13-án d. e. az olakülvárosi iskolában. Junius hó 13-án d. u. az összés helvét és ágostai hitvallású tanulóké, b) — Az általános tantárgyakból: Junius hó 15-én d. e. a III. fiu-osztályban. 16-án d. e. II. fiu-oszt. 16-án d. u. II. leányoszt. 17-én d. e. I. fiu-oszt. 18-án d. e. I. vegyes­oszt, 18-án d. u. I. leányoszt. 19-én d. e. V., VI. tiu­oszt. 19-én d. u. IV., V. leány-oszt. 20-án d. e. az ola­külvárosi iskolában. 22-én d. e. IV. fiu-oszt. 22-én d. u. III. leány-oszt. 23-án d. e. III., IV. fiu-oszt. 23-án d. u. III. IV. leányoszt. 26-án „Te Deum" tartatik és az évi „ Értesítő "-k osztatnak ki. Zala-Egerszeg, 1896 év. Az igazgatóság. Értesítés. A zalamegyei ált. tanítótestület tagjait tisztelettel értesítjük : a) hogy a Bndadestre tervezett idei közgyűlést a járáskörök véleménye alapján a köz­ponti választmány a jövő évre halasztotta el; b) hogy a II. orsz. és Egyetemes tanügyi kongresszus elnöksége által a Néptanítók lapja f. évi 22. számában megjelölt kedvezményes áru (32, 50, 70 kros és 1 frtos) lakáso­kért a kongresszus tagjainak a vendéglátó bizottságnál (Budapest, Vili. József körút 8. szám I. emelet) junius I tői 15 ig kell jelentkezniük. Tisztelettel Felméri Albert elnök, AIszeghy Alajos, jegyző. A tanitoi palyara lepő tanulók erdekeben. A csák­tornyai m. kir. állami tanitóképző-intézet e'ső osztályába az 1896 97-ik tanévre felvétetnek azok a tanulók, akik életük 15 ik évét folyó évi szeptember 1 én betöltik, vagy miniszteri korengedélylyel birnak, testileg is épek és egészségesek s a polgári- vagy középiskola 4. osztá­lyát, vagy a felső népiskola 3 osztályát elvégezték. A felveendő első éves növendékek közül 22-en államse­gélyben részesülnek ; még pedig bizonyítványaik alapján és vagyoni állapotukhoz képest 15 eu havi 5 forintnak és 5 en havi 10 forintnak az intézet pénztárába havon­ként előre, pontosan történő befizetése mellett élelmezés, lakás és mosásból álló teljes ellátást s 2 en havi 4 frt segélypénzt kapnak. A felveendő tanitónövendékek a to­vábbi évfolyamokban magaviseletük és előmenetelükhöz képest teljesen ingyen, vagy havi 3 írtért nyerhetnek teljes ellátást. A felvételre vonatkozó s 50 kros bélyeg­gel ellátott kérvények belül a képzőintézet igazgatótaná­csára címezve folyó évi j u|j u 9 5 ig a csáktornyai állami tauitóképző-intézet igazgatóságához küldendők. A kér­vényhez csatolandó: a folyamodó születési bizonyítvá­nya, tiszti orvosi bizonyitvány a tanuló egészségi álla potáról és testi egészségéről, hiteles községi bizonyitvány a szülők vagyoni állapotáról, évi jövödelméről, a kiskorú családtagok számáról és életkoráról s a családfő polgári állásáról. Csáktornya, 1896. májds 28. Margitai József igazgató. Körjegyző választás. Bazsi-i körjegyzővé Zabó Oyula eddigi helyettes jegyzőt választották meg. Az iparos ós kereskedő tanoncok, ha az országos kiállítás megtekintésére tanítóik vezetése alatt csopor­tokban utaznak fel, a kereskedelemügyi miuiszternek, mint az ezredéves országos kiállítás elnökének, engedélye alapján az utazás, az elszállásolás és ellátás tekintetében mindazokban a kedvezményekben részesülhetnek, amelyek a népoktatási más tanintézetek tanulói számára lettek megállapítva. A magyar föld jövödelme ós adójáról figyelemre méltó tanulmányt irt Bálint Imre a Magyar Gazdaszö­vetség folyóirata, a „Magyar Gazdák Szemléje" májusi számában. Kimutatja, hogy 1867-ben a földadó még csak 22 milló volt, 1896-ban már 36 millió, dacára, hogy a nyerstermények ára folytonos hanyatlásban van. Ez árhanyatlás közel 40%, mig a földadó emelkedése 62%, a közterterhek tehát a mezőgazdaság hanyatlásá­val szemben félelmetesen emelkednek. Az állattenyésztés, igaz, nagy emelkedésben van, dc ezt az emelkedést is jelentékenyen ellensúlyozzák az állati betegségek, melyek már is milliókra rugó károkat okoztak. Tekintetbe kell venui a filloxéra pusztításait s az elemi károkat is. Ugyanazért helytelennek tartja, hogy az osztrák kvóta bizottság a föld adózó képességétja befolyójadóösszegekbol állapítja meg. Érdekes a folyóiratnak az a cikke is, amelyben Clair Vilmos ismerteti József főherceg uradal mait, azoknak történetét és gazdasági viszonyait. — A „Magyal Gazdák Szemléjé" t a Magyar Gazdaszövetség (Budapest, Köztelek) tagjai ingyen kapják. Évi tagdíj 6 forint. Uti költség az országos kiallitasra utazó tanítok nak. Nagy-Kanizsa város községi iskolaszéke május hó 30-án tartott gyűlésén a város által fizetett tanitók mindegyikének tejeuként harminc forint útiköltséget szavazott meg az országos kiállításra. A sümeghi rom. kath. tanitokör tavaszi közgyű­lését Mild Mihály pépost egyházi és Bánti Alajos világi elnök elnöklete alatt tartotta. A számvizsgáló bizottság nevében Könnye József jelenté, hogy a kör bevétele 50 frt 82 kr., kiadása 5 frt 60 kr. volt s igy pénzkész lete 45 frt 22 kr.; a jelentés alapján Vida János pénz tárnoknak a felmentvényt megadták. Szidnay Antalné tanítónő érdekes és közhelyesléssel találkozott felolvasást tartott e tételről : „Hogyan szerezheti meg a tanító a tanulók és szülők szeretetét és bizalmát?" Azután a kisdedovodába mentek, ahol milleniumi ünnepséget rendeztek, amely ünnepség lefolyása fényes tanúbizony­sága annak az odaadó buzgóságnak, melylyel Németh Hermina óvónő hivatását betölti. Bérletjegyek a vidékiek számára. A vidék na­gyobb városaiból, legfőképp a fővároshoz közel eső vá­rosokból, valamint olyan helyekről, amelyek gyors és közvetlen vasúti összeköttetésben vannak Budapesttel, már eddig is számos kérdezősködés érkezett állandó ki­állítási bérletjegyek dolgában. Azok a vidékiek, akiket a dolguk vagy érdeklődések majdnem minden héten néhány napra Budapestre hoz, a kényelem és a takarékos­ság szempontjából is óhajtanak állandó érvényességű jegyekkel birni, de nagyon természetesen mérsékeltebb áron akarnak hozzájutni, mint a budapestiek, akik szünet nélkül, mindennap használhatják bérletjegyüket. Ezeket a méltányos és igazságos kívánságokat latba vetve, a kiállítási jegyiroda (Budapest, belváros, Gizella-tér, Ilaas­palota) elhatározta, hogy a vidék számára is ad ki ál­landó, a kiállítás egész tartamára érvényes bérletjegyeket s ezeket azonnal meg is küldi bárhová, ha a szükséges arcképet és az összeget beküldik. Mivel a vidékiek nem használhatják jegyüket oly sűrűen, mint a fővárosiak, a jegyiroda ezeket a jegyeket fele áron adja, még pedig a húszforintos állandó bérletjegyeket tiz forintért. 12 eves­nél fiatalabb gyermekeknek a bérletjegy 5 forint 50 kr. Az összes állatkiállitásokra érvényes állandó bérletjegy a jegytulajdonosok számára 2 forint. Ezek ez állandó je­gyek sokféle szempontból ajánlatosak a vidéki közönség­nek. Elsőbben a bérlők bárhol beléphetnek a kiállítás területére, mig a napi jegyekkel jövők csakis a tourniquó­ken keresztül mehetnek, ami néha nagy idővesztéssel jár. A bérletjegynek nagy előnye az is, hogy a jegytulajdo­nos bármikor kimehet és újra visszamehet a területre anélkül, hogy hosszadalmas jegyváltással és várakozással kellene az idejét tölteni. A bérletjegyeket személyesen, vagy levél utján is meglehet rendelni. Megyebeli néptanítóink figyelmébe ajánljuk, hogy akik díjmentes vagy kedvezményes áron akrják az ezred ­éves kiállítást megtekinteni, a kiállítás igazgatósághoz inlé zendő kérvényüket ne küldjék fel közvetlenül az igazgató­sághoz, hanem a vármegye kir. tanfelügyelőségéhez ; mert ha közvetlenül Budapestre küldik, a kiállitás igazgatósága véleményezés végett, illetve a kérvényben foglalt adatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom