Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-01-12 / 2. szám

XV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1896. január 12. 2. szám. Előfizetési dij : Egész évre 4 írt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 írt. Egy szám ára 70 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. I társadalmi, Mvsllsí és gazk&ti hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket nert kezek dunk el. csak ismert kezektől fojra© Kéziratokat nem kiililiink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Hazai iparunk. Nem épen rózsaszínű szemüvegen keresztül tekintünk iparunkra, amidőn azt merjük kimondani, hogy amit ma a magyar ipar eló'állít, az mind kiállja az összehasonlítást a külföld iparával, Nemcsak kiállja az összehasonlítást, hanem vannak egyes iparágak, egyes ipartermékek, amelyekkel felülmúlja a külföldet is. Csak néhány évvel ezelőtt is valódi bámulatot keltett és országos eseményszámba ment, ha gazdag nábobjaink és pénz-árisztokratáink a hazai iparnak fejlesztése céljából a tisztán kényelmükre szolgáló ipartermékeket nem a külföldön, hanem itthon rendelték meg. Ma napság bizony már nem kell külföldre zarándokolnunk. Amiket a nyugot müveit nemzetei előállítanak, azokat képes a magyar ipar is előteremteni. Igaz, sokszor úgy fogjuk tapasztalni, hogy egyik másik iparterméket talán jutányosabban szerezhetünk be külföldről, azonban viszont feltétlenül arra a meggyőződésre jutunk, hogy a magyar ipar rendszerint tartós és szolid árukat bocsát ki kezei közül. Hazánk viszonyainak tanulmányozásával foglalkozván, okvetlenül arra a tapasztalatra l-ell jutnunk, hogy kifejlett nivón álló iparunk nagyobb mérvű pártolása nélkül most már igen könnyen visszaesést idézhetnénk elő ipari haladásunk tekintetében. Nekünk minden áron oda kell törekednünk, hogy a mezőgazdasági téren szerzett vagyoni gyarapodás ertdményeként mutatkozó tőkéinket a szükséges ipartermékek b szerzése alkalmával egyáltalában ne dobjuk a külföldi árupiacra. De ha már épen ki nem kerülhetnők ezt, úgy ebből a kényszerhelyzetből is csak minél jelentéktelenebb arányokban költekezzünk. Törekvésünk az legyen, hogy a nemzeti tőke a magyar haza határain belül maradjon. Mennyi tömérdek életképes hazai iparvállalatunk van ! Tegyük feladatunkká, hogy megrendeléseinket csakis hazai vállalatoknál eszközöljük. Mikor ezt teszszük, kifejlett iparunkat teszszük erősebbé és a külfölddel szemben versenyképessé. Mert kifejlett iparunkhoz nem hiányzik egyéb, mint a versenyképesség. Ila ezt megszerézzük neki, akkor iparunk épen azon a szinvonalon áll, amelyen a legműveltebb külföld ipara, A versenyt, küzdelmet kell lehetségessé tennünk, hogy iparcikkeinknek minden részről fogyasztókat szerezhessünk ! A lefolyt utolsó két évtized kiállításai teljes hitelű bizonyítványt nyújthatnak a felől, hogy ipartermékeink általában milyen kitűnőek s hogy a változott viszonyokhoz képest a külföldi cikkekkel kiállják a versenyt. Csak néhány iparcsoportot tekintsünk, mik voltak ezek két évtizeddel ezelőtt. Volt-e vegyészeti iparunk? Mit termelt az agyag és üvegipar? Vagy hol állott a vas- és fémipar ? Mily produktumai voltak a fa-, bőrvagy akár a papíriparnak ? A ruházati ipar terén mily óriási haladást tettünk ! A bútoripar és dekorativ lakberendezés haladása meg épen bámulatot keltő! Csak örömünk lehet afelett, hogy a természeti áldásokban gazdag források kellő kiaknázására 8 a befektetési tőkékkel való zsugoriskodás mellett is oly óriási haladást tettünk az ipar terén, dacára annak, hogy még a meglevő és a rendelkezésünkre álló munkaerőket sem használtuk tel mindenkor kellőleg, sőt még ma sem használjuk fel úgy, amint kellene. Pártoljuk a hazai ipart! Ha e jelszó általánossá válik, akkor a vállalatok emberei sem fogják félteni a befektetett tőkéket, melyek mostanság a legcsekélyebb körülményektől is csakhamar ingadozni kezdenek ; mert iparunk még nem szilárdult meg eléggé, jóllehet helyesen kifejlett és ismételjük, hogy kiállja az összzehasonlítást a külföld iparával, pe pártolás hiányában még mindig nem versenyképes. tana önt. A „Zalamegye" tárcája. Egy modern báli jelenet a sok közül. — Krkölcskép. — — Ah ! Jó estét édes Kaposy ! De rég nem lát— múlt — Bizony nagysád, annak egy éve már. A farsangon találkoztunk utoljára. — Kár, hogy egész éven át kerülte házunkat. — Nagysád ! én olyan vagyok, mint a táncrend, mely csak a bálokban tűnik lel . . . — Lássa ! leányaim még uiost is bizalmasan emlegetik öut. Különösen a nagyobbik többször megdicsérte kellemes modora és jó táncáért. — Valóban sajnálom, hogy a kisasszonyoknak e gyöngéd és kedves figyelmükért semmi előnyt sem biz tosíthatok . . . — ün, édes Kapossy, igen szellemdús! Ugyan, hogy is beszélhet ilyesmit. Önnek, mint előkelő, gazdag ifjúnak, nem való az ilyen materiális gondolkozás. — Nagysád ! Én már túlléptem az ifjúság határait, midőn megnősültem. — Valóban megnősült ? — Egy félére ! Somainé őnagysága hevesen csattogtatja legyezőjét. Fonnyadt ajkaival mosolyog s elgondolkozik . . . Rövid idő múlva őnagysága megszakítja a diplo máciai beszélgetést Kaposyval, ki most már előtte elve szelt lény . . . s felkerekedik, hogy „kedves" leányai után nézzen. . . , Ördög vigye azt a nyúlánk, szemüveges ifjút, ki most udvarol a kisebbik kisasszonynak. Már két far sangot keresztül táncolt a nagyobbikkal, —minden ered mény nélkül s most már a másodikhoz pártolt! Bizony talan karakterű fiatal ember! Múltja nem nyújt semmi biztosítékot ! Somainé őnagyságának jó szemei vannak, azonnal észre veszi azt a fiatal embert, ki nem valami csinos alak, de igen elegánsul van öltözve, ki soha nem veszi le szemeit a nagyobbik kisasszonyról. Őnagysága műértőleg megjegyzi magának ezt a fiatal embert, s mivel a táncterem nincs oly nagyou telve, karon fogja mindkét leányát, s elsétál előtte. Egy véletlen tekintet hátrafelé meggyőzi őnagysá gát, hogy a fiatal ember szemei azzal a sajátsággal bírnak, mivel az olajfestrényü arcképeké. Az ember akár honnan nézi, mindig úgy tetszik, hogy feléje tekintenek. Egy jól kombinált csapat mozgósítással a reko gnoszcirozás szisztémája ismét a fiatal ember előtt vezet el. Somainé őnagysága egy régi hadi cselhez folyamodik, s leejti zsebkendőjét. A fiatal ember nagyot ugrik, felveszi s őnagysága megjegyzi : Jó, hogy ön nem táncol, különben bizonyosan elvész a zsebkendőm. Kiderül, hogy a nem táncolók is tehetnek nagy szolgálatokat. — Engedjen meg nagysád, én ismeretlen vagyok. — Ugy-e vidéki ? — Igen ! — Legkönnyebb bálban megismerkedni. A fiatal ember elpirul ; lenéz a padlóra ; aztán fel kapja fejét s rászánja magát, hogy a nagyobbik kisaszszonyt felkérje egy túrra. A fiatal ember természet szerint, azonnal igen beszédes lesz, beszél a vidéki bálákról, s közbe- közbe, egy egy homályos célzást tesz a kisasszony szép szemeire és kezeire. A kisasszony rögtön besúgja az egészet a mamának ; s a fiatal ember egyszerre csak azt veszi észre, hogy a két kisasszony táncrendjét teleirta a maga nevével ; megigérte, hogy a sziiuóra alatt helyet szerez nekik az étteremben ; a füzértánc alatt pedig hatalmába ejti a legszebb virág bokrétát, sőt reggel elhozza a gar derobból a nők felöltőit. Somainé őnagysága fonnyadt ajkaival megint mo solyog, a kisasszonyok táncolnak, a fiatal ember mind többet beszél, s a füzértánc alatt úgy „tele van rakva melle rendjellel, mint egy admirálnak. Őnagysága most E téren a sajtónak is van hivatása és pedig igen szép, igen nemes hivatása. Első sorban is kötelesscge az anyagi érdekeinket eló'mozditó iparügyi körülményekre folytonosan figyelmeztetni ; mert valóban nem tesz háládatlan munkát, ha a közönséget a hazai ipar pártolására serkenti, sőt nemcsak kötelessége serkenteni, hanem arról mindaddig beszélni, amíg csak a hazai iparnak pártolása vérünkbe át nem szivárog ; amíg az velünk egygyé nem forr, úgy szólván nemzeti természetünkké, sajátságunkká nem válik. A sajtó egyik igen szép hivatása az, hogy folytonosan buzdítson arra, hogy a haza minden egyes lakója a hazai ipar pártolásának gondolatától legyen áthatva ; mert csak akkor érhetjük el a magunk elé tűzött nagy célt, ha a honi ipart arra a polcra emeljük, amelyen az diadalmasan versenyezhet a művelt külföld fejlett iparával. Legyen tehát jelszónk : „Pártoljuk a hazai ipart 1" az ezredéves országos kiállítás alkalmával. Az ezredéves országos kiállítás alkalmával Budapesten az Erzsébet királynő utján, az ezredéves országos kiállítás területének közelében, ettől keletre eső és 1U00 lóra és 20(JÜ szarvasmarhára öt nagy istállóval, mellék épületekkel fölszerelt és berendezett külön területen tartják az 1896 ik évi állatkiállításokat a következő sorsendben : I. Első nagy lókiállítás (használati lovak). Hátas, hámos, igás, hegyi ló és ponny kiállítás május hó 5 tői 12 ig. Elővezetések, kocsiversenyek, lovas mutatványok, díj lovaglás, négyes, kettős és egyes fogatok és jellegzetes nép fogatok bemutatása az ország minden részéből. Térdij egy ló után a) nagy rekeszállás 10 frt, b) közönséges istálló állás 5 frt. Belépti díj: az első napon 1 frt, a többi napon 50 kr. Bejelentési határidő: 1896. február 15. II. Juhok és hizott szarvasmarhák nagy kiállítása május 15—20 ig. a) Tenyész juhok: merinók posztó és fésűs gyapjusok. Husjuhok: angol dorons juhok hosszú gyapjasak és egyéb tenyésztések. Hazai fajták ' rackák, cigaják. Egyéb fajták. Keresztezések. — b

; már csendesen csattog legyezőjével, s találgatja magában,^ hogy mi lesz ebből ? Mi lehet a fiatal ember, s mi lehet még a fiatal emberből ? . . . Egyszer észreveszi, hogy a nagy jelentőségű fiatal emberrel egy jóismerős beszél. Somainé őnagysága nem az az asszony, ki ineg ne ragadná az alkalmat, a tüzértánc alatt beszédbe ne ereszkednék jóismerősével, s illő módon oda ne terelné a beszélgetést. — Kicsoda az az ur, a ki most leányommal táncol? — Az egy becsületes fiatal ümber, kit nem rég neveztek ki aljegyzőnek a járásbírósághoz. — Becsületes I — lázadt fel őnagyságának gondo lat-tengere. Hisz az annyit jelent, hogy szegény. Es csak nem rég nevezték ki aljegyzőnek ? Ez meg annyit jelent, hogy még soká lesz belőle biró. Jaj, ez hajótörés ! . . . Es a legyező viharteljes szárnyai úgy libegtetik őnagysága fejdiszét, mint valami tépett vitorlákat. Már nem tud oly kegyteljesen nézni az illető fiatal emberre, s ingerülten rántja meg a nagyobbik kisasszony ruháját, kinek szemei bizalmas tekintetet lövelnek . . . — Boldogtalan, hisz csak egy járásbirósági aljegyző. •— Aljegyző? Ne mondd mama! — Hozzá szegény ! — Szent Isten! mit csinál jak már. Minden második táncra angasszirozva vagyok vele, a többiben pedig vis á vis ja leszek. — El van rontva egész esténk. — De uiég a látogatásokra is meghívtam. — Oh ! én ügyetlen . . . — Arcképet is Ígértem. — Példatlan vakmerő a mai fiatalság. — Különben sajnálom, mert bizonyosan tudom, hogy akart volna valamit mondani . . . Ugyancsak szorongatta a kezemet. — Ugy? a tolakodónak csakugyan volna kedve.. . Hanem üss a kezére . . . — Bízd rám kedves mama . . . — De hol van Juli? Juli, az ifjabb nővér, egyszer előtűnik a táncolók Mai szamunkhoz fel ív melléklet van csatolva.