Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-03-08 / 10. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1896. évi 10-ik számához. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére Horváth Gyula, dr. Grünwald Samu és Lakatos János részvénye­sek választattak meg. Felolvastatott és tudomásul vétetett az igazgatóság jelentése az 1895. év végén lejárt 18 ik üzletcsoportról, melynek három évi torgalma 215.007 Irt 32 kr., s tiszta nyeresége 12.808 trt 07 kr. volt. A jelentésből egyúttal örömmel győződhettek meg a részvényesek, hogy az egylet a pontos és körültekintő vezetés mellett évről évre növekedik úgy a tagok, mint a törzsbetétek számá ban, ami a nagy közönség tokozódó bizalmának a leg­természetesebb kifolyása. Előterjesztetett az 1895. évi mérleg, s az üzletré­szek után járó osztaléknak felosztása tárgyában benyuj tott igazgatósági javaslat, amelyhez a íelügyelőbizottság is hozzájárult. A közgyűlés a javaslathoz képest elhatá­rozta, hogy a 12.808 frt 07 kr. jutalékból a 39—39 frtot képviselő 3409 törzsbetét mindegyike után 3 frt 55 kr., = 12.101 írt 95 kr. fizettessék ki, 100 frt a tartalékalapra, mig a megmaradó 706 frt 12 krból 175 trt a vezérigazgatónak, 175 írt az igazgatósági tagoknak az igazgatósági üléseken való részvételük arányában, 175 írt a 2 számvizsgáló és 3 felügyelő bizottsági tag­nak egyenlő arányban és 181 frt 12 kr., a tisztviselők­nek jutalomdij gyanánt adassék. A jutalékok minden szerdán délután 2—5 óra között fizettetnek ki az intézet helyiségében. Ezután a közgyűlés az igazgatóságnak és a felü­gyelő bizottságnak a felmeutvényt megadta s az 1896. évi költségvetést 2.735 frtban állapította meg. A közgyűlés utolsó tárgyát az alapszabályok értei mében kilépő 4 igazgatósági tag állásának választás utján való betöltése képezte. A közgyűlés — a titkos szavazás mellőzésével — Deutsch íerenc, dr. Obersolin Mór, Ragendorfer Samu és Rosenberg Sándor igazgatósági tagokat egyhangúlag közfelkiáltással újból igazgatósági tagoknak megválasztotta. Helyi, megyei és vegyes hírek. A dunántúli reform, püspök valasztása. A dunán­túli ev. retorm. egyházkerület új püspökévé Antal Gábor ácsi lelkész választatott ineg. Az első választás alkal mával Antal Gábor 120, Őzike Lajos 68, Vályi Lajos 50, Körmendy Sándor 37 szavazatot nyervén, a két bgtübb szavazatot nyert között új választás rendeltetett el, melynek eredményét a szavazatszedő bizottság f. hó 4-én hirdette ki. Antal Gábor 152 szavazattal választa­tott meg püspökké Czike Lajos 124 szavazata ellen. Az uj püspök Veszprém megyében, Szent-Király-Szabadjáu született 1843 ban, az 1866/7-ik év első telében vár­megyénkben, Monoszlón, mint segédlelkész, működött, Laig az év második felében a pápai ev. ref. iskolában a bölcsészeti és jogtudományokat adta elő. Innen állam­segélylyel ismereteinek gyarapítása végett a berlini, majd a zürichi egyetemet látogatta; 1869 ben avatták lel­késszszé, majd a pápai ref. főiskolához a politikai és bölcsészeti szak rendes tanárává választották. Itt műkö­dött közmegelégedésre 1887-ig, mikor ácsi lelkészszé választották meg a hitközség hívei s mint ilyent érte az egyházkerület mostani bizalma püspökké történt meg­\ álasztásával. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést: „Özv. Hrabovszky Flórisné szül. Kuuimer Mária és gyermekei : Rezső, Irma férj. Hangay Gézáné, Jenő és veje llangay Géza és leánya Martba fájdalommal jelentik hrabovai Hrabovszky Flóris nyug. kir. törv. bírónak, 1848—49 es volt honvéd főhadnagynak, a páratlan jó férjnek, atyá­nak illetve ipának és nagyapának, élete 72 ik, boldog házasságának 27-ik évében hosszas szenvedés után folyó hó 1 éu d. u. órakor történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hűlt tetemei í, hó 3-án d. e. 10 órakor fognak az evang. egyház szertartásai szerint, a z.'eger­szegi sírkertben örök nyugalomra tétetni. Zala-Egerszeg, 1896. évi március hó l én. Áldás és béke porai felett !" A megboldult temetése f. hó 3 án ment végbe nagy részvét mellett. Koporsójára a rokonság, tisztelői és ba­rátai, ugy a zala-egerszegi kir. törvényszék és ügyészség egykori szeretet kartársának, szebbnél szebb koszorúkat helyeztek, ezzel adózva az elhunyt drága emlékének. Béke poraira ! Napy Kanizsa város képviselőtestülete alakuló gyűlését Csertán Károly alispán elnöklete alatt f. hó 5-én tartotta. Ez alkalommal megválasztották az egyes bizottságoknak tagjait. A vármegye alispánja a város tisztújító közgyűlését, amely iránt rendkívüli érdeklődés nyilvánul, f. hó 17-ére tűzte ki. A zalamegyei általános tanitói testület központi választmánya í. hó 5 éu Csáktornyán Felméri Albert testületi elnök elnöklete ala-t tartott ülésén Zalavármegye volt főispánjának, Svastits Benó őméltóságának, a várme­gye népoktatásügyének fejlesztése és a tanitók sorsa iránt hosszú közpályája alatt mindenkor tanúsított odaadó és önzetlen érdeklődéseért és buzgalmáért háláját, mély tiszteletét és ragaszkodását fejezte ki. EskÜVÖ. Dr. Csák Károly zalavármegyei árvaszéki ülnök f. hó 4-én esküdött örök hűséget Earkas Ilona kisasszonynak, Farkas Márton kedves leányának. Köszönetnyilvánítás. A zala egerszegi takarékpénz­tár részvénytársaság a kisdedovodának 55 frtot, a nő ­egyletnek 70 frtot, a tűzoltó egyletnek 65 irtot, a köz kórháznak orvosi műszerekre 35 irtot, a népkonyhának 40 frtot, a karácsonyfa egyletnek 40 frtot, a chanuka egyletnek 40 frtot, a kenyér egyletnek 40 frtot, a beteg­segélyező egyletnek 40 frtot, a polgári iskolai önképző körnek és segélyegyletnek 10 frtot, a vörös kereszt egyletnek 15 frtot, az alsó fokú kereskedelmi tanonc iskolának 15 frtot, a zala egerszegi tanitói járáskör nyug­dijalapjának 10 frtot, az iparos ifjak betegsegélyező egy letének 15 frtot, az iparos tanoncok ösztöndíjaira 10 irtot, a szegény iskolás gyermekeknek tanszerekre 7 frt 11 krt adományozott. E kegyes adományokért nevezett egyesületek elnökségei a nyilvánosság utján is kifejezik köszönetüket. Halálozás. Özv. Vachos Sándorné születet Csapó Mária Gyulakesziben fiánál 64 éves korában elhunyt. A boldogult jeles műveltségű nő volt, aki kiváló sikerrel működött az irodalom terén ís. Benne Kovács József zala egerszegi helyettes pénziigyigazgató napát gyászolja. Sümegh varos iskola bizottságának legutóbbi gyűlésén Eitner Sándor alelnök meleg szavakbau emlé­kezett meg a bizottság elhunyt elnökének, Takács Alajosnak, kiváló érdemeiről s indítványára a bisottság érdemes elnökének elhunyta felett jegyzőkönyvileg tejezte ki mély fájdalmát s a gyászoló családhoz ••észvétirat küldését határozta el. Az iskola bizottság elnökévé Eitner Sándort, alelnökévé Mojzer Józsefet választot­ták meg. Adomány. A zalaegerszegi kenyéregylet részére Kohn Zsigmond ur 15 forintot volt szives adományozni, melyért az egylet nevében hálás köszönetét fejezi ki Graner Teréz elnök. Egyházmegyei hir. A veszprémi egyházmegyében Süttó' Gyula segédlelkész Zala-Gógáufáról Sámsonba, Machovich József segédlelkész Barcsról Mura-Kereszturra helyeztetett át. Néppárt szervezkedése Nagy-Kanizsán. A néppárt alakuló gyűlését Nagy-Kanizsán f. hó 5-én tartotta. Elnökké Horváth Honor Szent Ferenc rendű szerzetest és Tuboly Viktor ügyvédet választották meg. Kgyuttal megalakították a bizottságot az április hó 19 én tartandó pártgyülés elkészítése végett. tlj orvos varosunkban. Dr. Harst Béla, az összes gyógytudományok tudora, gyakorló orvos, városunkban orvosi működését megkezdette. Lakása Zöld utcában 1. szám alatt, a Juhász István géplakatosdéle házban. Megbízás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a csáktornyai polgári fiú iskolai tornatanitással az 1895'6-ik tanévre Polezsinssky Emil községi elemi iskolai tanítót bízta meg. Kinevezes. A m. kir. pénzügyminiszter Prelcopa Vilmost a tapolcai kir. abóhivatalhoz ideiglenes minőségű adótisztté nevezte ki. Valasztás. Zala-Szent Gróth nagyközségben az első választás következőleg ejtetett meg : Kohári József bíró, Papp Mihály helyettes bíró, Németh Zsigmond pénztár­nok, Lohonya László gyám. Elöljárók : Szalay Flórián, Pranger György, Neumanu Mór, Horváth Imre. A képvi selőtestület választott tagjai : Koller Ignác, Varga Károly, Pék János, Saly János Hallék Ferenc, Fülöp Zsigmond, Politzer Mór, Gaál József, Berényi Géza, Szily Ferenc, Stern Ignác. Póttagok: Tóth János, Kovács Zsigmond. Unterheraer bankett. A keszthelyi ipartestület min­den évben emlékünnepélyt rendez Unterberger Ferenc tiszteletére, ki tekintélyes alapítványával állandó jóltevője lőn a keszthelyi iparosoknak s nevét örökre felejthetetlenné tette. Ez emléls ünnepély társas vacsorával volt össze • kö.ve, melyen körülbelül 100-ao vettek részt. Az iparo­sokon kívül ott voltak az elhunyt emberbarát tisztelői kö'.ül számosan. A vacsora alatt Braun Rudolf elnök a királyt éltette, Pöltz Pál titkár Unterberger .1. ről emlékezett meg; felköszöntőket mondottak dr. Dunst Ferenc apátplébános, Csathó A. igazgató, Riersch József, h. városbíró, Csák Árpád szolgabíró, Magasházy A. tarár, Reíschl Imre sörgyáros s több mások. Az iparosok dalköre több hazafias dalt zengett s általán az egész ünjepély alatt emelkedett haugulat uralkodott. FöügynŐLség szervezése. A „Fonciére, Pesti Bizto­sító Intézet" a biztosíttatni kivánó közönség kényelmére zalaegerszegi — eddigi címzetes — íőiigy nökségét, amelynek képviseletét ez ideig; is Fischer László termény kereskedő bírta, kötvény kiállítási joggal ruházta fel s ezs;el a főügynökségnek megadta a módot arra, hogy tűz és jégbiztosítási kötvényeket a leggyorsabban juttathat ügyfelei birtokába. A főiigynökség cégét Eischer László főügyuök Szántó íerenc íőügynokségi titkárral együttesen fogja jegyezni. A jó hírnévnek örvendő és szolid alapon nyugvó társulatot s annak helybeli főiigynökségét ajánljuk a közönség figyelmébe. Iskola kibővítés. A keszthelyi községi iskolaszék legutóbb tartott ülésén tárgyalta az elemi fiúiskola épü letének kibővítési ügyét. E kibővítést elodázhatatlanná teszi az, hogy az V. VI. osztálynak nincs állandó ott­hona (jelenleg a polgári iskola egyik szük tantermében van elhelyezve), továbbá, hogy a 111. és IV. fiúosztályok túlzsúfoltak, melyek párhuzamositandók. Az iskolaszék felkérte Schadl János építész tanárt, hogy a fiu- iskola kibővítésére tervet és költségvetést készíteni sziveskedjék, melynek elkészítése után az ügy a városi képviselőtestület elé kerül azon kérelemmel, hogy az építkezés f. é. julius és augusztus hóban íoganatosittassék. Olcsó lakások a kiállításon. A kiállítási igazga­tóság kötelező igeretét bírja a budapesti szállodások nagy részének, hogy szobáik árát a kiállítás tartama alatt legfeljebb 33%-kal fogják fölemelni. A kiállítási igaz­gatóság e szállodák címét közzé fogja tenui. A budapesti szállodák száma a kiállítás tartama alatt 30 lesz, az ezekben rendelkezésre álló szobák száma körülbelül 2450. Budapest fő- és székváros hatósága a kiállítást látogató idegenek kényelmére Rózsa-tér 7. sz. a. hatósági lakás irodát rendezett be, mely a m. kir. államvasutak keleti és nyugoti pályaudvarain fiókirodákat fog nyitaní. E lakásiroda nyilvántartja a fő- és székvárosban, illetve annak környékén rendelkezésre álló lakásokat és meg­rendeléseket levél utján is elfogad. Ugyancsak a fő és székváros hatóságának gondoskodásából iskola-épületek­ben tömeglakásokai rendeznek be. Egy teremben 10—20 ember lakhatik. Mindenkinek egy teljesen felszerelt, függönynyel ellátott vaságy, szék, polc, ruhafogas, mosdó, és ivókészlet áll rendelkezésére. Egy ágynak egy napra való használataért 32 kr., ruha , lábbelitisztitásért 5 kr, podgyász őrizetéért 5 kr. jár. Egyes iskolatermekben 2—3 személy számára elkülönített és elzárható fülkéket is rendeznek be, a mely fülkékben a tömeglakásoknál felsoroltakon kivül asztal, tükör és gyertyatartó is lesz. E fülkékért személyenként és naponkit 50 kr. fizetendő. Végül gondoskodás történik más, deszkafalakkal elkülö nitett szobák berendezéséről is. A kellő kényelemmel berendezett szobákért 70 kr., a tisztogatásért 10 kr., a gyertyáért 10 kr. lesz fizetendő. A keszthelyi kölcsönös segélyező szövetkezet március hó Uén tartotta 4-ik évi rendes közgyűlését. Hoffman Soma a szövetkezet vezérigazgatója nyitotta meg a gyűlést s jelentette, hogy a közgyűlés határozat­képes, mert 62 tag 882 üzletrészszel van jelen. Ezután ugyan ő felolvasta az igazgatóság jelentését, melyből megtudták, hogy a szövetkezetnek 801 tagja van körül­belül 3000 üzletrészszel. Az 1895. üzletévben 10306 frt 55 kr. nyers bevételből levonva az 1878 írt 72 kr., üzletköltséget, lenmaradt 8427 frt83 kr. tisztanyeremény. A vagyon mérlegszámla 190.315 frt 63 krt mutat tel. A jelentés tudomásul vétele után a felügyelő bizottság jelentése olvastatott fel, mely szintén helyesléssel vétetett tudomásul. A kisorsolt 6 igazgatósági tag újból, egy elhalt ig. tag helyett Sövegjártó Lajos, egy pót ig. tag helyett Schadl János, a három fel. biz. tag. újból egy­hangúlag megválasztatott. Végül az igazgatóság bejelen­tette az V. évtársulat megalakítását s ezzel a közgyűlés a vezérigazgató éltetésével befejeztetett. Uj gyorsvonatok a déli vasúton. A déli vasút igazgatósága május hó 1-től fogva nemcsak Budapest és Pragerhof között fog uj, nappal közlekedő gyorsvonatot éleibe léptetni, hanem a Nagy-Kanizsa—bécsújhelyi vonalán is, ahol eddig nem járt gyorsvonat. Elfogott postamesternő. A napokban a novai püspöki urodalom ispánjának Grácból 1000 frtos pénzes­levele érkezett, mikor azonban a levél boritékát kinyi­totta, a 10 darab százas helyett csak egy darab postai másolópapirt talált a levélben. A jelentést rögtön meg­tevén, a szolgabiróságnál mindjárt észrevették, hogy a boríték széle finoman ki van vágva, a postaigazgatóság részéről a nyomozás megíndittatván, a gyanú a baki postamesternőre, a községi jegyző teleségére, irányult, aki pár hóval előbb nyerte el ez állást. A nyomozás folytán oly terhelő gyanuokok merültek fel, hogy azok alapján a postamesternőt csendőri fedezettel Zala Eger szegre kisérték s a kir. ügyészségnek átadták. Felszabadítás a zár alól. A sziléziai tartományi kormány a már járvány mentes Zalavármegyéböl szár­mazó kérődző állatoknak Síiléziába való bevitelét ismét megengedte. Magyar Osztály-Sorsjáték. A Magyar Osztály-Sors­játék — mely nyereményeinek sokasága- és magasságával, nemkülönben annyira kedvező esélyeivel namcsak hazánk ban, de a külföldön ís oly népszerűséget vivott ki magá­nak — második osztályának búzását március 11 — 14-ig, tehát már néhány nap múlva ejtik meg a kormány fel ügyelete alatt éj dr. Weinmann kir közjegyző jelenlété­ben. Azon körülmény, hogy ezen sorsjáték utóbbi húzásainál kisorsolt nagyobb főnyeremények vidékeik által vásárolt sorsjegyekre estek, — annak közkedvelt­ségét még inkább növelte. A már legközelebbi szerdán kezdődő húzásnál 10,000 nyeiomény fog 1.648,000 korona összértékben kisorsoltatni. Köhögés, rekedtség és elnyalkásodás ellen régen ismert háziszer a pemete fű. Ezen fűnek kivonatából Rétlii Béla b. c?abaí gyógyizerész cukorkát készít mely­ben a pemete fű tuélfén d csért hatásossága kellemes ízzel párosul. A pemete cukorka minden gyógyszertárban kapható. Egy doboz ára 30 kr. Mindig imgyar szellemben és irályban haladt és halad a „Képes Családi Lapok" ciraii szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilap, melynek szerkesztősége szivvel lélekkel arra törekszik, hogy azt a nagy népsze rüséget és azt a közkedveltséget, a melynek örvend, méltóan meg- és kiérdemelje. És ezeknek folytán minden egyes számában tanulságos és szórakoztató olvasmányokat közöl. A „Képes Családi Lapok" érdemes arra, hogy minden magyar család hű barátként üdvözölje, már azért is, mert a legolcsóbb szépirodalmi lap. Ára egész évre 6 frt, télévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Tessék mutatványszámot kérni a kiadóhivataltól, Vadász utca 14. szám saját, házában. A kert, a kertészet összes ágait magában foglaló kertészeti szaklap, március 1-ső számának tartalma: Konyhakertészot. Liebbald Béni Mikor tavaszszal vete-­getünk. Kőmives. A konyhakert váltógazdasága. Hreblay Műtrágya a zöldséges kertben. Ivancsics A paradicsom művelése. N. J. A kárdi és ártisóka termelése. Gyiimöl­csészet: Angyal üeán almája. Molnár Az. orsz. gytimöl csészeti miniszteri biztos körlevelei a hazai kereskedő közönséghez. Hercog lloszul nyesett alma és körtefa pyramisok kiigazítása. Geyer A gyümölcsfák átültetéséről. Rothberg a gyümölcsfák márciusi védelme. Ady A gyümölcsfajok megválasztása. Teleki A balaton henyei bibornok kajszinbarackta. Diszkcrtészet: Cyrisanthemnm. A ficus félék tenyésztése. A rózsák átteleléséről. Lugas. Gép- és eszközleltár. Tárca. Hírek. Március havi teen­dők. Apró szakközlemények. Szerkesztői üzenetek. Szines műmellékletek. Fametszetek. Egész évi előfizetési ár 4 frt. Nanssen az északi sarkon. Ki hitte volna, hogy ez a század sok természettudományi csodája mellett még -egy földrajzi fölfedezéssel is végződjék? Nanssen megta lálta az északi sarkot, s most felé fordul ugy a tudós, mint a laikus világ figyelme. Az Ország Világ, legjobb képes heti lapunk, e heti (9-ik) számában hosszabb, avatott cikkben ismerteti Nanssen nagy horderejű felfede­zését, s három szép, eredeti képet is közöl Nanssen útjáról. Képei közül még feltűnést keltő Ferdinánd fejedelem és Boris herceg arcképe, a Telefon Hírmondó kiállítási pavillonja, a bécsi toilette kiállítás képe, Miha­lovich Ödön arcképe, a párisi kiállítás villamos reflektora stb. Szövegét irták Beksics Gusztánné (egy gyönyörű verset), Adorján Sándor, dr. Falk Zsigmond, Szőllősi Zsigmond, báró Malcomes Béla, Franké Ravut tanár, ifj. Téglás Gábor, Toldy László, Szigeti József, stb. Az Ország Világ előfizetése negyedévre 2 frt; mutatvány­számot ingyen küld a kiadóhivatal (Hold u. 7. szám Budapest). A „Zenelö Magyarország" február I5dikí IV. száma változatos, érdekes tartalmával fekszik ismét előt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom