Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-02-23 / 8. szám

XV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1896. február 23. 8. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. ZÁLAMEGTE IL 11, A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktildtiiik vissza. kozművclcdési b gazdászati hetilap. Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A tőzsde és a gazdaközönség. Aki gazdasági életünket ismeri, tudja, hogy a tőzsdén, különösen a terményhatáridőt illetőleg, oly jelenségek merülnek fel, amelyeket a képviselőházban a földmivelésügyi vita folyamán már többször felhoztak és amelyek nem egyszer foglalkoztatták az erre hivatott köröket. A börze-üzérkedésnek, azaz legfőképen a határidő üzérkedésnek oly veszedelmes nálunk a hatása, hogy minden gazda érzi, akár áll a tőzsdével közvetlen összeköttetésben, akár nem. Arra a kérdésre, hogy miben áll ez, egy másik kérdéssel felelhetünk. Hogy lehessen a szükséglet és termelés közötti aránynak és a világpiaci konjunktúráknak megfelelő természetes gabona árakról szó, mikor az emelkedő irányzatnál kiáll X. Y. üzér és kijelenti, hogy ő bizonyos áron (amely a napi árnál 10—15 százalékkal olcsóbb) bizonyos mennyiségű gabonát (amely mennyiség mindig nagy szokott lenni) 2 — 3 hó múlva szállít, vagy rögtöni szállítást igér, csak arról gondoskodik, hogy a kínálást olyan egyén fogadja el, akinek az üzletet effectuálni eszében sincs, hanem a kínálóval együtt csak azt kivánja, hogy az általuk kötött ügylet már az árjegyzésnél tekintetbe jőjön. E szerint nem létező gabona mennyiségek jönnek naponként forgalomba, nagyobbítván a kinálatot és nyomván az árukat. Ez az eljárás természetellenes még akkor is, ha az eladás a tényleges szállítás célzatával történik ; még inkább az, mikor csak az árkülönbözetek kiegyenlítésére irányul. Ez tényleg nem egyéb, mint a baisse re dolgozóknak, az árak természetes emelkedését megakadályozni akaróknak manővere vagyis álüzlet, amely egyenesen a gazdát a legérzékényebben sújtja. Mellesleg meg kell jegyeznünk, hogy a határidő üzletnek effectiv szállításával járó módja sem áll valami szilárd alapon. Mert ne gondoljuk, hogy az leggyakrabban már meg volt, kedvezően elraktározott s a szerencsés szállítási körülmények folytán is olcsóbban adható gabona mennyiségekre vonatkozik. A határidőre eladott gabona megvéve legtöbbször nincs és a napi s a határidő árak közt létező különbséget az üzér, számítva a magyar gazda tájékozatlan és pénztelen, szorult és az üzérek összejátszásának a szó szoros értelmében kiszolgáltatott voltára, akarja kinyerni és ki is nyeri úgy, hogy ő nyer, mig a gazda nagyon károsodik. Sok körülmény viszi a gondolkozó gazdákat annak a kérdésnek a felvetésére, hogy váljon a mezőgazdasági életben van-e egyáltalán jogusultsága a határidő üzletnek ? Képes-e a gazda egyáltalán hónapokkal előre megmondani, hogy mije lesz ? Akár szemterményekre, akár takarmányra, akár gyapjúra, akár élő állatra gondoljunk, — nemmel kell felelnünk. Ugyanis a mesés productio az elemek előre kiszámíthatlan hatásának van kitéve. A gazda productiójának mennyiségét nem tudja biztosan előre megmondani úgy, mint a gyáros, annál kevésbbé mondhatja meg előre annak a minőségét. Legfölebb nagy területen termelő nagybirtokos lehet oly helyzetben, hogy az üzletkötés és effectuálás között nagyobb időközt vehet ; mert nála a productio eredményét illető átlagos számítás nagy térre vonatkozik s ennél fogva az esetlegességektől kevésbbé van befolyásolva. Nem kevésbbé ellene szól az effectiv szállítás célzatával történt határidő üzletnek a mezőgazdát illetőleg az is, hogy a tőzsdebiróság, a mely az üzletből kifolyó vitás kérdések felett ítél, tőle s általában attól az érdekkörtől, amelyhez a gazda tartozik, merőben idegen. A gazda nem képes átérteni azokat az elveket, melyek a tőzsdebíróságot ítéletében vezetik, minél fogva nem képes azokhoz alkalmazkodni s vitás kérdés esetében a rövidebbet húzza, amint ezt nem egy előfordult concret eset igazolta. A határidő üzlet insolid kockáztatással jár még akkor is, ha a gazda annak megkötésekor természetes hivatáskörében marad t. i. tényleg productumait adta el. Ha pedig természetes hatáskörét túllépi s a határidő-üzletekre differenciális üzérkedés szempontjából megy bele, oly ingoványra lép, amelyben csak rendkívüli esetekben nem merül el végképen Az utóbbi időben a börzei üzérkedés a gabona bizományosok, ügynökök és üzéreknek a közreműködésével gazdaközönségünk körében meglehetős tért foglalt el. Ennek a körülménynek szomorú következményeiről sokat beszélt a hivatalos lap árverési rovata. Elég sok gazda engedte magát abban a naiv hitben ringattatni, hogy ő, akinek a tőzsdei üzérkedés nem élet hivatása; aki ahhoz szakszerű tanulmányokat és tapasztalatokat nem tett ; aki nincs tájékozva a világpiaci megtörtént és várható eredményekről és conjecturákról, az árképződésre befolyással bíró természetes és mesterséges actiókról : valami anyagi előnyt fog húzni a hivatásszerű és tőzsdei embereknek a rovására. Hogy ez mennyire nem természetes, i'igy hiszszük, hogy azt bárki is beláthatja. A király szobái a kiállításon. A hatalmas történelmi épületcsoport fejedelmileg komoly román részében, a legrégibb és legszebb magyar építészeti einlék, a jaáki templom fölségesen szép bejárójának tőszomszédságában, serényen folyik most a munka a legdíszesebb, legpompásabb termek belső berendezésén és f'öldiszitésén. A kiállítás legfőbb protektorának, I. Ferenc József apostoli hirálynak termei lesznek ezek. Most tiz éve külön királypavillonja volt a kiállításnak s az első terv itt is külön épületben akarta elhelyezni e legfőbb védő termeit. De utóbb megváltoztatták ezt a tervet: minden tradíció azt kivánja, hogy ő felsége A „Zalamegye

4' tárcája. Téli verőfény. — A „Zalamegye" eredeti tárczája. Radózsa Béla palotájának emeleti termei fényárban úsznak. Frakkos, fehér keztyüs komornikok surrannak át a termeken ; itt is, ott is igazítnak valamit a tárgyakon. Radózsáné Malvin teljes estéli díszben ül zongorája mellett. Egyik kezével a nyitott zongora kóta-támlányára könyököl, a másikkal csendes akkordokat játszik. Olyan, mint egy ébredő szobor. Valami csendes, fátyolozott fájdalom reszket a fehér szobor arcon. Mintha semmi, de semmi sem érdekelné őt abban a fényes világban, ahova a váratlan szerencse emelte. Még néhány év előtt egy vidéki szintársulat primadonnája volt. A szinpadon látta őt meg Radózsa Béla, a dúsgazdag ember, megszerette és lábai elé tette kincseit, életét, hogy őt boldogítsa. Hogy elvakították azok a kincsek ! Milyen könnyű szivvel vetette el magától lelke minden álmát: a csen des, egyszerű fészekről, mit a szerelem pótolhatatlan melege tesz édessé! Hogy elködösült Fenyéri Zoltán alakja a mellett a káprázatos fény mellett, amit Radózsa Béla tárt eléje! Be lépett ebbe a fényes világba a nélkül, hogy szivével csak alkuba is bocsátkozott volna, Radózsa neje lett. Fenyéri Zoltánnak, a szegény költőnek, szürke alakja ott maradt a mult ködös emlékei között. A gazdagságnak, a fénynek, pompának is megvan a maga mámora. Éppen olyan mámor, mint a többi : csak addig az, mig meg nem szokjuk. Akkor azután bekövetkezik a lelket elfásító közöny, az idegek undora : az unalom. Eleinte a zajos élet, az egymást érő estélyek, az új társaság, az előkelőség szokatlan formái idegeit föl ajzották, izgalomban tartották ; de azután csakhamar belefáradt. A pazar pompa, a csillogás, az ünneplés, a folytonos ünnepeltetés vesztette zománcát; az illúziók lassa lassan szertefoszlottak és ráfeküdt mindenre a nvndennap ság lélekfárasztó szürkesége. Kezdett hideg lenni); kezdett fázni a tündöklő világban. Szive meg-megreszketett. Egy egy csendesebb dob banással emlékeztette az el elmerengő szép-asszonyt, hogy vele nem alkudott meg, mikor a festett-világ fejedelmi fényét férjhez menetelével valóra váltotta. Es tnikor az a kis lázasan verő jószág igazán föllázad és jogát köve teli, nem lehet azt sem bíborral, sem bársonynyal, a gazdagság minden mámorával sem elnémítani. Vagy él, vagy hal ! Vagy megkapja a magáét, vagy megszakad. Radózsa Béla mindenét oda tette neje lábaihoz. Imádta. Teljesítette minden gondolatát. De a szép aszszony szive mindattól nem dobbant édesebben. Meghúzódott bizalmatlanul, reszketett, fázott, didergett .... és várt .... Olyan szomorú, olyan siró reszketéssel hullámza« nak végig a csendes termeken a zongora elhaló akkordjai. Mintha egy lassan -lassan megdermedő szív sóhajai volnának. Az urnő végigsimítja tiszta, gyönyörűen ívelt homlokát és föltekint a nagy ingaórára. Hét óra. Mélyen sóhajt. Egy óra múlva már népesedni fognak a termek. Százszor megunt cifra figurák fognak ide oda libbenni zajtalanul. Ugyanazok a dróton járó alakok, sablónos hajlongással, kiszámított szavakkal, betanult mosolyokkal. Ugyanazok a jelenetek, az unalmas tablók, a könyvekből szedett szellemesség. Minden, minden : a régi komé dia, a tenger ostobaság, a temérdek külsőség, a végtelen semmiség, amit úgy hivnak, hogy szalon-élet. És ebben neki szerepelnie kell ; játszania kell a szerepet, a mit szíve utál, lelke megvet, ennek a szív nélküli, hideg, fagyasztó, pompás világnak elfogadott képmutatásával. Szinészkedni sziv nélkül, érzésteleníti, boldogtalanul, a lélek örök martiriumával. Előre didereg, ha rá gondol. A bizalmatlan, várakozó szív pedig meg-megdobban. Olyan az, mint a halált jelző lélekharang szomorú kongása. Minden dobbanásával jobban jobban oszlik a mult emlékeinek köde. Minden dobbanásával egy-egy alak, egy-egy emlék bontakozik ki a mult világából, a mik egészen a szivé voltak és szívé maradtak. Azok az em lékek ott rajzanak a szép asszony előtt és mindegyik helyett beszél a folyton nyugtalanabbul verő szív. A szív verésében megcsendül Fenyéri Zoltán meleg, feledhetetlen, édes hangja : — Emlékszel-e, mikor együtt bolyongtunk a hársak alatt, csendes verőfényes őszi délutánon ? Egy-egy zizzenő levélke hullott elénk, sárgán, megaszottan ? Én azt mondtam neked, hogy igy fog elhervadni, igy fog leperegni szived fájáról szerelmed is. Milyen pajkosan tudtál te akkor erre kacagni ! Azt mondtad, hogy bölcselkedő bolond vagyok. Csak pár éve ennek. Nos? Abban a fényes világban, az örömök mámorában, milyen hamar beteljesült ez a jóslat. Szegény asszony ! Elhagytad a te megszokott vdágodat. Eladtad magadat olyan szerepre, amit nem tanultál be soha : boldogságot hazudni kinosan vergődő szivvel. Férjed: gazdag impressario. Jól fizet; kincseket rak lábaidhoz, hogy jól játszad szerepedet, hogy diadalokat arasson veled, hogy irigyeljenek, sóváran nézzenek rád a szalonok léhái. Célnál vagy te is, célnál van ő is. Hódolnak neked, tömjénez nek. Bőven hull a babér eléd, csak a szived meg ne szakadjon. Férjed elragadtatással, imádattal borul le eléd ; primadonna vagy ebben a szerepkörben is, amit sohasem tanultál. Én pedig innen a messzeségből szomorúan gondolok rád ; sajnállak és nem tudlak elfelejteni. Szeretlek moat is örömtelenül, reménytelenül, tiszta, szeplőtelen szerelemmel. Elküldtem hozzád lelkemet. Ott van! Olvasd ! A nem feledő szív zsolozsmái azok ; imák abból a vi lágból, ahova együtt emelkedtünk, de ahonnan te leszédültél A szoborarcú asszony fölemelkedik a zongora mel lől, egy kis piroskötésü könyvet vesz le az állványról Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.