Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)
1896-05-31 / 22. szám
dolgozni. Csókáné (Szerémi grófné), szintén brillírozott a nagyajixLua kedélyes szó-epében; Mihály fi Juliska (Szerafina) és Dobó (Tódorka) frenetikus hatást értek el. Csikynek tinóm humorát szép komikai tehetségükkel igazán hatásosan dumboritolták ki. Csütörtökön Hegyessy Gyula julalomjátékául Ottenbaeh szép zetiéjü operettéje : Orpheus a pokolban került színre. A szegény kis Hegyessy, aki jó izii mókáival annyiszor megnevettette a közönséget, jutalom játékán csaknem sírt az üres ház miatt. Styx Jankát játszta a tőle megszokott elevenséggel. A csekély számú közönség gyakorta megtapsolta a szegény Árkádiái vörös herceget. Sok tapsot aratott mag Dobó (Jupiter) is, egypár „kulissza titkot" eláruló megjegyzésével, de még inkább a vasárnapi néppárti nagy gyűlésre tett élces célzásával. Vicceiből kiritt a keserű humor, mely a deficit miatt lelkében dúl. Bercsik Margit (Euridikc) rosz időre választotta fellépését. Élvezhető játéka és elég kellemes hangja van, de azért Csongori után nem igen képes nagyobb hatást tenni. Mezey (Plató) és Hegyi Janka (Ámor) kifogástalanul énekeltek. Hivatalos rovat. Erdekeit rétbirtokos által emelt panasz szerint, Kaszaháza község és a vasúti töftés között elterülő füzesi réteken keresztül, az uj hidat és a vasúti átjárót össze kötő egyenes vonalban 1895 év ősze óta egy uj gyalog ut vezetett. Miután az említett gyalog út az érdekelt rétbirto kosok engedélye nélkül keletkezett : annak tilalmát az 1894. évi XII. t. c. 42. szakasza értelmében oly figyel uieztetéssel teszem közhírré, hogy az, ki ezen betiprott gyalogutat használja, — a hivatkozott törvény 95°ik szakaszának 9. pontja alapján 100 koronáig terjedő pénz birsággal, esetleg megtelelő elzárással fog büntettetni. Zala-Egerszeg 1896. május 22. Kotty Lajos polgármester. Helyi, megyei és vegyes hirek. Megyebeli banderisiáink próbaíelvonulása. Mint az ország többi vármegyéje, Zaiamegye is elhatározta, hogy a folyó évi junius 8-iki nagy ünnepségekre bandériumot szervez. Alig fogamzott meg az eszme s alig bocsátották ki a fölhívást, nyomban jelentkeztek lelkes honfiak, igaz magyar érzelmű urak, hogy dicsőn uralkodó királyunk, a legelső magyar ember előtt tisztelegve, bemutassák vármegyénk hódolatát, ragaszkodását és hazafiúi szeretetét a Felséges királynak és fönséges családjának. A bandérium bizottság megalakulván, németujvári gróf Batthyány József zalacsánvi birtokost választotta elnökévé, kinek nagy és nemes feladatává tétetett a bandérium szervezése és teljes fölszerelése. Ezen föladatának szépen meg is felelt, miről tanaságot tett a bandérium május 28-án Zala-Csányban rendezett próba fölvonulása alkalmával. Ekkor ugyanis az összes tagok teljes díszben, fölszereléssel jelentek meg. Kápráztató látványt nyújtott a fényes ruházatit, csillogó szerszámú felvonuló sereg, midőn a hölgyek részére fölállított és zsúfolásig megtöltött tribün előtt elvonulva, a hölgyek előtt tisztelegtek. A menet élén gróf Batthyany Ernő lovagolt zászlóval, utána következett gróf Batthyány József. Bezerédi László, Bezerédj Lajos. Malatinszky Ferencz. Talányi Ferencz, Fábiánics Károly, Hertelendy Ferencz. Oltay Gedő, Szentmihályi Dezső. Baranyay Ödön, Dervarics Ákos, Dr. Hajós Kálmán és Somogyi Gyula. Százakra menő intelligens közönség nézte végig és gyönyörködött az igazán szép és megkapó látványban és sokszor megéljenezte a daliás leventéket. A fölvonulás után a [diszes vendégsereg Schorisch János vendégszerető házánál lakomához ült s mulattak a következő napig. Központi választmányi gyűlés. Zalavármegye központi választmányának e hóban (.'sortén Károly alispán elnöklete alatt tartott ülésén olvastatott a belügyminiszter leirata, melyben a megyebeli országgyűlési képviselőválasztók állandó névjegyzékének a jövő 1897-ik évre történendő kiigazítása iránti intézkedések megtételére figyelmezteti a központi választmányt. A központi választmány a választó kerületek nagy kiterjedése miatt szükségesnek találta minden választókerületbe egynél több és pedig a célszerűbb csoportosulásnak megfelelő számú küldöttségeket választani és egyúttal az elnök és két rendes tagból álló minden küldöttséghez még két póttagnak megválasztásával kimondani, hogy az elnököt akadályoztatása esetén az első rendes tag pótolja; a kiigazítási eljárás befejezésére és az összeirási iveknek a központi választmányhoz leéndő beterjesztésére véghatáridőül junius hó 10-ik napja tüzetett ki; egyúttal a megyében létező 9 választókerületbe, kerületenként község illetve köijegyzőségek szerint csoportosítva, az összeíró illetve kiigazító küldöttségeket megválasztotta, melynek tagjai a zala-egerszegi választó kerületben: 1. Andráshida, Ságod. Bagód, Bessenyő, Bak és Nagy-Lengyel körjegyzőségekre Thassy Ferenc elnöklete alatt Gaál Ferenc. Nagy László, Sktiblics Károly. Farkas Gábor; 2. Hahót, Söjtör és Z.-Tárnok körjegyzőségekre Király Elek elnöklete alatt Baranyay Béla. Pajth} Elek. Stádel János, I'uly Gábor; 3. Zala-Egerszeg városra, Zala-Szent-Iván és Bucsú-Szent-László körjegyzőségekre Farkas József elnöklete alatt Németh Gábor. dr. Kele Antal, Györe János. Topler György : -1. Kaparnak, Nemes-Apá i Szepetk, Zala-Koppány és Csány körjegyzőségekre Vajda János elnöklete alatt Talabár László. Seregélyes Károly, Molnár István. Arvay Gábor. Zászlószentelés. A za'a- ger.szeg: községi elemi iskolai tanulók számára folyó évi május hó 9-én tartott ezeréves iskolai örömünnepélyen kivül, hagy a tanulók öröme még nagyobb legyen é- ezen év ücsö emléke még inkább bevésődjék sziveikbe s előttük az ezeréves évforduló magasztosabbá, felejthetetlenebbé tétessék: az elemi iskolai tanítók még egy örömünnepet rendeztek. Ugyanié a tantestület a tanulók gyűjtéséből a t- c. szülők áldozatkészségével és a n. é. közönség hozzájárulásával begyült 97 frt 53 krajcárnyi összegből az elemi iskola növendékei részére a magyar nemzeti érzésnek, a magyar államhatalomnak külső kifejezésére szolgáló nemzeti szinii, nehéz selyemből készült zászlót vásárolt, mely a három darab aranyozott ezüst szeggel, tokkal és egyéb aprólékos költségekkel együtt 93 frt 07 krba került. A zászló egyik oldalán vászonra festve, szent István első magyar király képével, a másik oldalán a magyar állam címerével van diszitve s a fehérmezőn a következő aranyozott betűkből álló mondattal ellátva. ,. Magyarország ezeréves megalapításának és fennállásának emlékére készíttették a zala-egerszegi községi elemi iskola növendékei 1896/' A zászló-rud felső vége fémből készült dárdával van ékesítve. A zászlót ngos és ftdő Balaton József apátés esperes-plébános f. évi május 24-én, pünkösd vasárnapján, a 8 órai mise befejeztével a városi tanács, a kir. tanfelügyelőség, iskolaszék tagjai, a helybeli tanintézetek tanárai, tanítói és tanulóik s nagyszámú közönség jelenlétében áldotta meg. A szertartás alatt a zászló köré gyülekeztek dr. Ruzsieska Kálmán kir. tanácsos, megyénk szeretett és köztiszteletben álló tanfelügyelője, a tantestületek tagjai, a fehérbe öltözött leánykák, mintegy 60-an, körülvéve a zászlót, azászló-anyát, nagyságos dr. Ruzsieska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő nejét. < (nagyságát, ki is. a zászlót az elmondott ima és beszentelés után egy sajátkezűleg hímzett gyönyörű szalaggal díszítette fel, melyre ezen jelmondat; „Isten, király, haza",— „Ruzsieska Kálmánné 1896" van hímezve. A zászló-anya: „Isten, király, haza legyenek vezércsillagaink" jelmondattal verte a zászló nyélbe az első szeget, melynek fejére „dr. Ruzsieska Kálmán kir. tanfelügyelő neje" van vésve. A leányiskolái tanulók nevében Lovonyák Matild, 5. osztályú növendék „Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar" jelmondattal verte be „A leánynövendékek" feliratú szeget, a másikat pedig, melynek fején „A fiu-növendékek" vau vésve, a fiu-iskolai tanulók nevében Cséber Ignác, V. osztályú növendék „Isten áldd meg a magyart." jelmondással verte be. A szegek beverése alatt a növendékek orgonaszó kíséretében a Hymnust énekelték, s ezzel a magasztos ünnepély befejezteti. Kisérje az Isten áldása mindazokat, kik ezen zászló beszerzéséhez pénzbeli adományainkkal, az ünnepély emeléséhez személyes megjelenésükkel vagy bármily módon járulni kegyesek valának 1 Néppárti népgyűlés lesz f. hó 31-en délelőtt 11 órakor városunkban a vásártéren a következő programmal : 1. Elnöki megnyitó. Tartja; gróf Zichy Nándor, aranygyapjas vitéz. 2. Politikai helyzetünk. Tartja: Sebestyén Lajos nagy-kanizsai ügyvéd. 3. A néppárt és a közgazdaság. Tartja: dr. Major Ferenc székesfehérvári t. főorvos: 4. A régi és az új rend. Tartja: Kálmán Károly soóskuti plébános. Eljegyzes. Königsberg Zsigmond győri bor nagyke reskedő eljegyezte Balassa Benő zala egerszegi felső kereskedelmi iskolai tanár nevelt leányát : Báron Janka kisasszonyt. A Sümegh vidéki gazdakör Sümeghen tartott évi rendes közgyűlésén a tisztújítást következőleg ejtette meg: Szűcs Zsigmond elnök, Zathureczky Zsigmond alelnök, Mojzer József pénztárnok, Iláczky Kálmán 1. jegyző, Mayer István II. jegyző, Barkóczy Károly ügyész, Snitzler Jakab állatorvos. Az igazgató választmány tagjai : Barcza László, Bezerédy László, Eitner Sándor, Fűzik Gyula, Gyömörey Gáspár, dr. Gyömörey Vince, Gyömörey János, Hayden Sándor, Kardos Lázár, Klasz József, Kodolányi Antal, Kovács Mihály, Külley József, Siimeghi Tivadar, Zathureczky Márton. A keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet jun. 2-án ünnepli a honalapítás ezredik évfordulóját. Az ünnepélv 2 részből áll: az első lész délelőtt a gazd. tanintézet épületében tartatik: a második rész este az „Amazon" szállodában, hol hangverseny lesz. Gyászhir. Vettük a következő gyászjelentést ; „Fábián László és Fábián Károly fajdalomtelt szivvel jelentik forrón szeretett nővérük özv. Ilanty Lászlóné szül. Fábián Erzsébetnek f hó 26-án d. e. élte 68 évében rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A boldo gultnak hűlt teteme f. hó 28 áu d. u. 4 órakor fog beszenteltetni, s a zalaegerszegi kálváriái sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat ugyanaznap reggel 8 órakor fog a zalaegerszegi r. kath. templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Áldás és béke lengjen drága porai felett. Millenáris ünnepély BeHaííaczon. Bellatinczon, a megyének stájer határszélű vendajku községében, f. hó 18-án tartották meg az ezredéves ünnepélyt. Már kora hajnalban tarackdurrogatások hirdették az ünnepélyt. Keggel 8 órakor mintegy 36 lovas legényből álló bandérium élén 1200 pharabeli iskolás gyermek, tanítóikkal és tanítónőikkel, 4 zenekarral, nemzeti lobogókkal és jelvénynyel vonult fel a templom előtti térre, melynek megtörténtével a helybeli r. k. templomban Tóth László plébános ünnepélyes misét tartott, melyen az összes helybeli és környékbeli intelligentia részt vett: ennek végeztével ugyan jelzett plébános a templomtéren a népnek az ünnepély jelentőségét lelkes szavakban magyarázta meg. Azután a gyermekek kivonultak a község határszélén levő nagyon szép és alkalmas térre, itt valamennyien jó és meleg ebédet kaptak. Délután következett disztornázás, versenyfutás kitűzött dijakkal és más játékok. Időközben fényes bankettet tartottak, melyen mintegy ötvenen vettek részt. A felköszöntők közül különösen Tóth László plébánosnak, Nagy Sándor helybeli körjegyzőnek, valamint Mocsáry János nyug. járásbiró és 48-as honvédnek felköszöntői rendkívül nagy lelkesedést szültek. Bankét után tánc következett, mely egész hajnali órákig eltartott. A zala-egerszegi felsőkereskedelmi iskolánál az 1895'6-ik tanévi érettségi vizsgálatok írásbeli része f. hó 18.. 19., 20.. 21. és 22-én volt. írásbeli vizsgálatot tett 41 növendék. A szóbeli vizsgálatok junius hó 22., 23.,24., 25-ik napján lesznek Dischka Győző pécsi kii. főreálískolai igazgatónak, mint a vallás- és közoktatásügyi miniszter részéről kiküldött biztosnak elnöklete alatt. A kereskedelemügyi miniszter részéről Kirchknopf Frigyes soproni kereskedelmi és iparkamara titkár lesz a biztos. Tanulmányi kirándulás. A keszthelyi magy. kir. gazd. tanintézet hallgatói közül 75-en május 26-án Budapestre utaztak, hogy ott szaktanáraik vezetése és felügyelete alatt az egész országos kiállítást, különösen pedig a mező-gazdasági és ezzel kapcsolatos kiállítást megszemléljék és tanulmányozzák. Lélekemelő gyermek és népünnepélynek volt szemtanuja e hó 25-én Zala-Nagy-Hécse, Kis-Récse és Sárszeg iskolailag egyesitett község lakossága. A fiuk nemzeti szalagokkal, a lányok pedig többnyire fehérbe öltözve, fejükön koszorúval és nemzeti jelvényekkel diszitve, tanítóik, az iskolaszék, elöljáróság, képviselőtestület vezetése mellett, zene, dobszó, hazafias dalok, mozsarazás, s valóságos zászlóerdő alatt vonultak ki a közeli községi erdőbe. Itt egy igen ízlésesen összeállított diadalkapun átjutottak a kijelölt térre mozsarak durrogása közepette. Knezovits elnök rövid hatásos beszédben adá elő az ünnepség célját. Utána a tanulók elénekelték a „Hvmnust" és „Szózatot" . mit is a jelenlevők kalaplevéve hallgattak végig. Nyomban követték a nemesszivü emberbarátok által összeadott pénzen vásárolt élelmiszerek, bor kiosztása. Ezek után volt még versenyfutás, zsákbafutás stb. Csakhamar általános lett a jókedv. A felnőttek, valamint a nagyobb tanulók tánezra perdülve járták a toborzót este 9 óráig. Ily impozáns hazafias ünnepség még sohasem volt a községben. Körülbelül 500-an lehettek a résztvevők. Végül szép rendben, zene és dobszó kísérete mellett a haza és király éltetése közepette szétoszlott a közönség. Az ünnepség rendezésében, valamint a diadalkapu felállításában igen nagy buzgalmat fejtett ki Buday János nagy-récsei gőzmalomtulajdonos s iskolaszéki tag. aki is egy magyar koronával, 12 zászlóval díszített. „Isten hozott" felírású diadalkaput állított. A nemesszivü adakozók közül kiemelendő Inkey Lászlóné < (nagysága, ki is a tanulók közt 2 kosár perecet s egyéb süteményfélét osztatott ki. Vizsgálatok sorrendje az 1895 6-ik tanév végén a zala-egerszegi polgári fiú-, polgári leány- és felső kereskedelmi iskálánál: június 12-én délután a polgári leányiskolái, 13-án délelőtt a polgári fiú-iskolai, 13-án d. u. a felső kereskedelmi iskolai róm. kath. vallású tanulóknak. 13-án d. u. a polg. fiú-, polg. leány- és felső kereskedelmi iskolai ág. ev. és ev. ref. vallású tanulók hittan vizsgálata. — 13-án d. e. a felső kereskedelmi iskola alsó osztályanak vizsgálata a magyar-, német- és francianyelvből, és a felsőkereskedelmi iskola középső osztályának a kereskedelmi földrajz-, betüszámtan-, történet- és kereskedelmi számtanból; 15-én d. e. a polgári fiú-iskola Il-ik. 15-én d. u. a polg. fiú-iskola IV-ik, 16-án d. e. a polg. fiú-iskola Ill-ik osztályának vizsgálata az összes tantárgyakból: 16-án d. u. a íelső kereskedelmi iskola alsó osztályának vizsgálata a kereskedelmi földrajz-, betüszámtan - és kereskedelmi számtanból; 16-án d. u. a felsőkereskedelmi iskola középső osztályának vizsgálata a jogi ismeretek-, közgazdasági ismeretek-, vegytan-, könyvvitel-, levelezés-és irodai munkálatokból; 16-án d. u. 5 órakor a polgári fiú-iskolai tanulók s felső kereskedelmi iskolai tanulók tornászati vizsgálata. 17-én d. e. a polgári leányiskola I., 17-én d. u. Il-ik, 18-án d. e. 111-ik, 18-án d. u. IV. osztályának vizsgálata az összes tantárgyakból: 18-án d. u. 5 órakor a polgári leányiskolái tanulók tornászati vizsgálata: 19-én d. e. a felsőkereskedelmi iskola alsó osztályának vizsgálata a történet-, keresked. ismeret-, természettan-, levelezés- és irodai munkálatokból; 19-éh d. e. a felső kereskedelmi iskola középső osztályának vizsgálata a magyar-, német-, francianyelvből; 26-án „Te Deum" s a bizonyítványok kiosztása. Balatonparti villamos vasút. Aj „Veszprémi Független Hirlap" értesítése szerint a Herczeg Mihály egyetemi tanár részére engedélyezett Budapest—Veszprém —-Almádi—Füred —Keszthely—Csáktornya—fiumei villamos vasutterv őnancierozva van s igy a vasút kiépítésének mi sem áll útjában A vasutvonalat a genfi villamossági részvénytársaság épiti ki s erre nézve már megkötötték, a szerződést, melynek értelmében 3 millió frtot tesznek le építési biztositékképen s tartoznak az építést még ez évben megkezdeni. Első vonalszakaszul kiépül a Bpest— Székesfehérvár — Veszprém—Almádi—füredi vonal, máso dik szakaszul a B. Füred—csáktornyai vonal és harmadik szakaszul a Csáktornya—fiumei rósz. Műkedvelői színielőadás. A keszthelyi iparos ifjúság önképzőköre május 25-én a balatoni Hullámszállodában műkedvelői színielőadást rendezett. Szilire került, Murai K: 1 felv. vigjátékaa „Virágtakadás". Igen ügyesen játszáttak. Nagy Ilon, Zábó Gizella. Vida Ilonka k. a..Treffler Ferencz, Lissák Jenő és Gödbaum József. A közönség egészen megtöltötte a nagy termet. Előadás után reggelig tánczoltak a fiatalok. A sikerült estély szép jövödelinet hozott a kör könyvtára javára. Tanulóink az ezeréves kiállításon. A zala-egerszegi polgári fiú- és felső kereskedelmi iskola növendékei tanáraik vezetése alatt junius hó 26-án szándékoznak felmenni Budapestre az ezeréves kiállítás megtekintésére. Ep ez okból az érettségi vizsgálatok befejeztével másnap a „Te Deuin"-ot megtartják s hogy még azon a napon lehessen elutazni, ez évben a záróünnepély elmarad. Sajtóhibák kijavítása. Lapunk május 24-én megjelent 21-iki számában Szigethy Antal közölt beszédében több lényeges sajtó hiba fordul elő, melyet ezennel kijavítunk: 2. oldal. 3. hasábon. 51 sorban: „Komanus"