Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-05-03 / 18. szám

XV. évfolyanj Í8. szán]. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunkel. Kéziratokat nem küldünk vissza. w i • A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. eleniüs: minderL -v-asárnap. Ezredéves multunk emlékezete. A nagy népvándorlás vihara a maroknyi magyar nemzetet ott, valahol Ázsia határtalan pusztáin, fölkapta forgatagába és letette Pannónia földére. Letette oda, hol a népvándorlás leghatalmasabb és legnagyobb törzsei rövid évtizedek alatta nyomtalan enyészet tengerébe merültek alá. A góthok, gepidák, avarok és hunok birodalma felől a képzelődés meséi, az emberiséggel egy idős, ködbevesző szájhagyományok is alig képesek hirt adni. Pedig Európa régi klassikus birodalmait döntötték e hatalmas néptörzsek ellenállhatlan áramlatai romba. Azok alá a romok és pusztulás alá temetkeztek maguk is, melyekbe a régi birodalmakat és az el vénült népeket temették. Nem akarjuk kutatni, hogy mekkora része volt az isteni gondviselésnek, mekkora a maroknyi nép szívósságának abban, hogy ama szirt aljában, melyen a népvándorlás leghatalmasabb hullámai megtörtek, hazát és ezeréves otthont birt alkotni magának. De ezeréves történetünk minden lapja arról győz meg bennünket, hogy az isteni gondviselés őrködése nemzetünk fölött soha meg nem szűnt és fajunk szivóssága e mai napig mindig akkor bizonyult a legerősebbnek, araikor a legnagyobb veszélyek fenyegették a nemzetet; amikor a legvégzetesebb katasztrófák előtt állott ez ország. Hogy ne hitt volna e nemzet, hogy ne vert volna szivében gyökeret a meggyőződés, hogy „él még a magyarok Istene

u, mikor ezer évig ezt tapasztalta, ezer évig ezt érezte. A kereszténység kultuszán e pogány föltevés nem üt csorbát, sőt a legkeresztényibb fölfogásnak ad kifejezést, amidőn saját, sorsának intézésében is az isteni erőt fölismeri. Amikor egyedül, elhagyatva, fenyegetve Európa idegen néptengerétől, az egyetlen égi erő, amire támaszkodhatik : „a magyarok istene" ; az egyetlen forrás e világban, amelyből erőt meríthet: az önönmagába vetett bizalom, a soha meg nem lankadó szivósság. E nemzet története nem volt egyéb, mint ezer évig tartó küzdelem a létért! Kihaltak trónjáról a nemzeti dinasztiák : csak úgy kellett a nemzetet, az államot, az alkotmányt saját uralkodói, mint az idegen hatalmak és népek támadásai ellen védelmeznie. Amig más nemzeteknek a kereszténység védelmi pajzsul szolgált: addig a magyar, e maroknyi nép, volt századokon át pajzsa a keresztény Európának a mohamedán támadás ellen Csak az isteni gondviselés őrizte meg attól, hogy a megszabadult Európa föl nem osztotta, el nem törölte a föld színéről a küzdelem alatt elgyöngült és kimerült országot. Alkotmánya, vértenger árán szerzett szabadsága nemcsak a maga, hanem az országot lakó népeknek is közkincse volt. Fölvettük a kereszténységet, meg is védettük azt. Megalkottuk a magyar birodalmat a magunk erejéből, de segítettünk a német birodalom megalkotásán is Habsburg Rudolf korától a mai napig, valahányszor szükség volt reánk. Egy nemzet sem panaszkodhatik ellenünk, hogy ezer év alatt a szabadságának megtörésére, egy uralkodó sem, hogy uralmának a megingatására törtünk, vagy segédkezet nyujtottunk. Európa békéjét nem zavartuk államunk megalkotása óta soha. A mi békénket zavarták csak mindig. Az emberiség, a civilizáció eszméi és vívmányai előtt országunk sorompói nyitva voltak mindenkor. A zászlót, amelyet kezünkbe adtak, diadalra juttattuk a földön, melynek urai voltunk. Valahányszor Európa népének szüksége volt reánk, mindig ott talált a népjog és népszabadságnak a zászlaja alatt. A nagy eszméket, az igaz ügyeket soha el nem hagytuk : mert csak ezek képesek az elszigetelve álló nemzetet fenntartani, az enyészet hatalma ellen megóvni és az emberiség egészéhez széttörhetetlen láncokkal kapcsolni. Amig egy nemzet a nagy emberi társadalomban hivatással, föladattal bír és ameddig van akarata és képessége a hivatás betöltésére, ereje a föladat teljesítésére : addig tart élete is ! Minden a földön, tehát a nemzetek is a természet változatlan törvényeinek szigorú szabályai alá esnek. Minden elmúlik e világon, ami felesleges, amire a természetnek szüksége nincsen. A magyar történet azt tanítja, azt bizonyítja, hogy a magyar nemzetre, a magyar államra szüksége volt Európának és az emberiségnek. Mi lett volna ugyanis Európa fejlődéséből, ha keleti határán a népvándorlás utolsó és legkisebb raja meg nem települ ; ha az Ázsia felől földrészünkre zúduló mongol és későbbi török áramlat föltartóztatás nélkül tör be Európa szivébe ? . . . Es mi fog most is e világrész sorsa lenni, ha a szláv néptenger elmossa a Duna körül alkotott államokat és a szláv ^s német faj élethalál harcra kél a viráguralomért? . . . A második évezred küszöbén világosan láthatjnk, hogy hivatásunk és feladatunk nem kisebb, mint volt ezer év előtt. Ha mi nem leszünk kisebbek, mint voltak elődeink ; ha mi meg nem hátrálunk föladataink elől : nemzetünk élni, államunk állani fog. Ez édes remény nyel, egyúttal törhetlen elhatározással üdvözöljük a második ezredév hajnalhasadását ! A „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" hivatalos értesítője. Elnöki jelentés a „Zalamegyei Gazdasági Egyesület

1

1 1895. évi működéséről. Tekintetes Közgyűlés! Ügyvezető elnöki tisztemhez képest van szerencsém egyesületünk 1895. évi működéséről és kapcsolatosan megyénk mezőgazdasági viszonyairól szóló jelentésemet a következőkben előterjeszteni: A „Zalamegye'

4 tárcája. „Nem szivarozom többé!" Igy kiált fel Géza, és indulatosan dobja el füstölgő havannáját. „Nem ! Sohasem ! Nem keseritem többé azt az édes teremtést Megígértem neki, és meg is fogom szavam tartani." Aztán elment Ilonkáékhoz ozsonnára. Ilonka aranyos kis leány volt, nem állhatta a szivarfüstöt, már igen régen kérte Gézát, hogy ne szivarozzék, és most is előadást tart neki a szivarozás káros voltáról. ,Lássa Géza" szól, „én jó barátnője vagyok és le akarnám szoktatni erről a csúnya hibáról. Rontja az egészségét, sok pénzbe kerül, azután fel nem foghatom, mi gyönyö rüség lehet abban, ha egy fiatal ember kéményt csinál a torkából és szájából ! Ha tudná, hogy ez milyen kiáll hatatlan ! Hányszor kértem már, hogy hagyja abba, csak még egyszer merészelje mondani, hogy szeret, ha még erről a csekélységről sem akar a kedvemért lemondani. „Nem igaz? Maga nem szeret!" Ilonka sirva fakadt, és Géza megindult hangon fogadta meg Isten tudja hányadszor, hogy nem szivarozik söbbé! Ilonka szemeit törölgette, és még mindig síró hangon mondá : „Jól van, majd meglátjuk, hogy tartja meg szavát." „Megtartom édes kis Ilonka ; meghozom ezt a nagy áldozatot, csak ne haragudjék." „Istenem, oly nagy áldozat az, ha nem rontja a tüdejét, nem éget el egy halom j.énzt, nem füstöli össze a hófehér függönyöket, és nem hagyja itt is, ott is a hamut?!" „Igen Ilonka, a szivarozás nekünk, férfiaknak, nagy élvezetet szerez; egy jó szivar mellett minden gondunkat elfelejtjük ; a kékes füst ábrándokba ringat, mindig a maga kedves arca tűnik eléuibe, épitem a a gyönyörű rózsaszínű fellegvárakat; ah kis leány, ha már egyszer meghallgatna, és megengedné, a miért már oly régen esengek" ! „Egy csókért ugy -e fiatal ur, biztou számithat reá, különösen ha oly sokat fog szivarozni, mint eddig." „Nem többet! édes kis Ilonka, csak engedje meg, hogy egyszer megcsókolhassam." „Most a világért sem Géza, hanem egy igen előnyös feltételt ajánlok, hogy megmutassam, mennyire igaz barátnője vagyok, és mennyire szeretném, ha erről a rút szenvedélyéről leszoknék." „Oh én mindig meg voltam győződve, hogy maga egy angyali teremtés" — szólt Géza egészen elérzékenyülve — tehát a feltétel ? „Nézze, ma október elseje van ; ha hat hónapig nem nyul szivarhoz, akkor a határidő letelte után, azaz a jövő év április elsején megcsókolhat. Nos tetszik ?" „Hat hónap?! Hisz ez egy örökkévalóság!" kiált fel Géza kétségbeesetten. „Még addig várjak ?! Ne szabjon ily hosszú időt édes Ilonka ! Ha tudná, mennyire epedek azért az egy csókért, nem lenne oly kegyetlen. Hat hónap ?! Az borzasztó! Édes kis Ilonka, engedje meg, hogy most megcsókolhassam, és én ünnepélyesen megfogadom, hogy sohasem szivarzom többé!" „Most ugye? Maga nagyon követelő barátom! Óh milyen passióval füstölne akkor tovább ! Hisz hányszor megígérte már, hogy nem szivarozik és mindig rajta kap tam ! Egy napot sem engedek, vagy pedig fogyaszsza el Magyarország összes dohánygyárainak szivarkészletét, azt sem bánom." Azután hazament, elővett egy iv miniszter papirost, arra 183 vonást rajzolt fel, és minden este áthúzott egyet. A vonások borzasztó lassúsággal fogytak ; egy, megint egy, míg végre eltelt egy hónap. Ekkor beállított Ilonkához és esdeklő hangon kérte a kikötött határidő megrövidítését. De mily nagy volt meglepetése, midőn Ilonka indulatosan kelt ki: „Épen jókor jön ! Felbontom a szerződést! Hát ez az adott, szó ? Ez a férfias jellem ? !" Géza egészen elhűlt. Miért ez az elkeseredés Ilonka ? Mit vétettem ?

u „Még kérdi maga szinész ?! Mit csinált tegnap este ?" „A kávéházban voltam." „És?" „Beszélgettünk, azután billiárdoztam." „És ?" „Azután hazamentem, magáról ábrándoztam és keseregtem, hogy még mindig öt hónap van hátra." „Nem öt hónap Géza, hanem az örökkévalóság! Maga a főpincértől egy Exquisitos kért, de ez nem volt, elszívott két világos Regalitást. Visszaadom a szabad ságát, szivarozzék, amint tetszik ; megszűnt eg) mással szemben minden kötelezettségünk. Ilonka elszomorodott, Géza pedig, mint bűnös, lesütött szemekkel állott előtte. Pár pillanatnyi csend után Géza bűnbánóan szólt.: „Belátom, hogy vétkeztem édes Ilonka. Igazán az utolsó volt. Barátaim ingerkedtek velem, és nem tudtam ellenállni. De nem teszem többet, bocsásson meg az egyszer és tartsa érvényben a szerződést. Lássa, az Isten is megbocsát azoknak, kik bűnüket igazán megbánják." „És nem fog többé szivarozni ?" „Sohasem" felelt Géza ünnepélyesen. „Most az egyszer megbocsátok, de ha még egyszer megszegi szavát, köztünk vége mindennek." Csiga lassúsággal teltek a napok, mig végre elérkezett április elseje. Géza ez alkalomra feketébe öltözött, kabátjára egy kis Essbouquet cseppentett, és hevesen dobogó szivvel indult el a jutalomért. Kopogtat. Szabad. Ilonka egyedül volt otthon. A mint meglátta Gézát, elvörösödött. „Ilonka" — szólt Géza izgatottságtól remegő hangon, a hat hónap ma letelt, eljöttem, hogy az évek óta oly epedve várt csókot megkapjam. Ugy érzem magam Ilonka, mintha a menyországban volnék." Mai számunklioz fél iv melléklet van csatolva.