Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-14 / 28. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895 . julius 1L 28. szám. társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A gazdák és a községi terhek. Meglehetős sok tinta folyt, sok szóbeszéd elhangzott a mezőgazdasági érdekképviselet ügyé­ben. Az általánosságokban tartott frázisoknak valóságos tengerében nszunk és^még mindig nem kaptunk valami kézzel foghatót, amely a szóban levő intézmény gyakorlati hasznáról, a meglevő viszonyokkal számolva, tájékoztatna bennünket. Ki lett dobva a jelszó, amely szerint a gazdasági érdekképviseletnek független alapokon való szervezése képezné a főüdvözítő eszmét a mezőgazdaság bajainak és sérelmeinek orvoslá­sára. Azt persze senki sem magyarázta meg, mit értünk a függő vagy független érdekképvi­seleti szervezet alatt; de még azt sem, hogy egyáltalában az érdekképviselet milyen legyen? Röviden megakarjuk ennek a kérdésnek egy pár olyan részletét érinteni, amelyekkel máig senkisem foglalkozott s figyelemmel leszünk nem­csak arra, ami legyen, hanem arra is, ami van. Mindenekelőtt kijelentjük, hogy a mezőgaz­dasági érdekképviseleti szervezet életképességét a szerint tartjuk helyesnek megítélni, amint az, azon fontos szolgálatoknak ellátására, melyeket a mezőgazdaság érdekei tó'le várnak, alkalmasnak látszik, vagy nem. A szervezet függő vagy füg­getlen voltát csak azok emlegethetik, a kik in­kább a hangzatos szavakat, mint a lényeges dol­gokat keresik. A függő szervezel alatt csak azt érthetjük, amely teljességében kinevezés utján kapja tagjait, míg függetlennek gondolhatjuk azt, a mely min­den hatósági ingerencia alól ki van véve, azzal semmi kapcsolatban nincs. A ki tudja azt, hogy a civilizált országban a közdolgok intézése rend­szeres, szerves organismusra lehet csakis bizva, be fogja látni, miszerint a mindentől különállóan szervezett érdekképviseletnek a függetlenség egy magában ép úgy nem biztosíthatja a várt sikert, mint a kizárólag hatósági szervekből álló intéz­mény szintén nem képes számbavehető eredmé­nyes működésre. Ezt véve tekintetbe, hibás dolog teljesen mellőzni a vármegyei és járási mezőgazdasági, most alakulóban levő, intézményt, a melynek körében a függetlenség attribútumaival rendelkező társadalmi erők, hatósági jogkörrel felruházva és hatósági szakközegek szolgálatával kiegészítve, teljes mértékben fejthetik ki tevékenységüket. Hajlandók vagyunk tehát ezen alkalommal a jövendő érdekképviseti szervezettől eltekinteni, s arra utalni, amit a magyar mezőgazdaság ér­dekei, az említett meglevő szervektől várnak. Nézetünk szerint ezen szervek programm­szerli működésének első pontját, a mezőgazda­ságra fokozódó mérvben nehezedő községi köz­terhek arányosabb fölosztása és mérséklésére irányuló hathatós tevékenység kell, hogy képezze. A gazdaközönség nyomasztó helyzete tolja e kér­dést előtérbe a községi háztartás kiadásainál mu­tatkozó rohamos emelkedéssel szemben. Nézzünk csak végig ezen terhek legfonto­sabbjain ! A községi közigazgatásba beillesztett ujabb és ujabb szervek fizetései, a közegészség­ügyi, a rendészeti, majd legújabban a nép moz­galmi (anyakönyvi) teendők folytán felmerült költségek, sok községnél a helyi érdekű vasutak törzsrészvényeinek és egyéb hozzájárulási költ­ségeinek évtizedekre kiterjedoleg elvállalt törlesz­tési kötelezettsége, a községek belterületén átvo­nuló állami és törvényhatósági útszakaszok fen­tartási költségeihez való hozzájárulás, a szegény és betegápolási ügynek éppen a legszegényebb vármegyék gazdaközönségére nehezedő ellátása, a felekezeti jellegű tartozásoknak és szolgálmá­nyoknak a községi pénztár terhére eszközölt nagyobb mérvű átutalása. Es mindezek a terhek a szó szoros értelmében aránytalanul, igazságta­lanul terhelik a mezőgazdaságot. Az általuk oko­zott bajok orvoslásával foglalkozni a legsürgősebb teendőnek látszik. Ezen működési irány mellett, kell, hogy kiterjeszszék a bizottságok a tevékenységüket az a felett való hatályos ellenőrzésre is, hogy a községi pótadók megállapításánál és kivetésénél az 1886. XXII. t.-c. 130. §-ában megszabott érdekeltségi arány szigorúan megtartassék ; to­vábbá, hogy kellő gond fordíttassék a községi pénztárt megillető mindennemű jövödelmeknek a költségvetésbe leendő felvételére és arra, hogy a községi pénztár terhére csak olyan kiadások utaltassanak, a melyek a politikai községet jog­szerűen terhelik ; hogy a községi adók az állami adókkal egyenlő arányban szedessenek: egyszó­val, hogy a község háztartási ügyei az adózó közönség érdekeinek megfelelő kezelésben része­síttessenek. Sok törvényhatóságban nem respektálják az előbb idézett törvénynek azon elvi álláspontját, hogy a közterhek az érdekeltségiarányában osz­tandók meg és kényelmesebbnek tartják a köz­terheket minden megkülönböztetés nélkül az összes egyenes állami adók arányában az egyesekre kiróni, holott az ország kis- és nagyközségeinek legnagyobb részében a földadó az, a mely a kivetési kulcsban a legnagyobb tételt képezi. Ezen az adóalapon és a „közérdek" cime alatt azután mindama föladat, a melyet az állami törvényhatósági és községi közigazgatás, a község közönségére önkormányzati és egyéb jogcímen utal, számokban és költségekben kifejezve, a föld adójára nehezedik leginkább. Ezt az állapotot még súlyosítja a felekezeti és népoktatási adózás terhe s ennek az adózásnak rendszertelensége. A kongrua kéidésének rende­zése, az elemi népoktatási intézetek reformja, nemcsak felekezeti és népnevelési, hanem pénz­ügyi és mezőgazdasági szempontból is nagy je­lentőséggel bir. Különösen figyelmet érdemel végül annak a meghonosult szokásnak megszüntetése is, hogy a kincstári illetékek egyéb nem egyenes adóknál, amelyek a községre utalvák, az esedékességüket követő évben, mint községi tartozások, lesznek A „Zalamegye" tárcája. A női szépség. Ne ijedjenek meg tisztelt hölgyeim, nem vagyok én se liálókabátos mord szobatudós, sem céhbeli (akadé­miai) tag, de még tudós sem. Nem vizsgálom sem a csillagokat, sem a íöld mélységét; hagyom azt a tudo mányokban megőszült, meggörbült tudósoknak. No de mást írtam én cikkem íölé s ismét másról fecsegve, a tudósokra terelem a bájos olvasóoé figyelmét. Tehát a szépségről akarván csevegni, ne bíbelődjünk a tudósokkal. — „De hát illetékes-e cikkíró Uram, a női szép ségről Ítélgetni ?" fogja kérdezni az olvasó. Hát a mi illetékességemet illeti, bizony egy keveset illetékes is vagyok. Sok helyütt megfordultam, sokat láttam és a mi fő, sokat és sokszor szerettem. Denique volt alkalmam a nő szépségeket tanulmányozni az igéző főtől a p ;czi kecses lábig. Valahogy el ne áruljanak ám kedves hölgyeim a feleségem előtt, mert „látom már a fergeteg elejét." — Ki szép ? Az szép, a ki tetszik. Ezt már Des­cartes, a philosophus, sem vonta kétségbe, ki kancsal nőt szeretve, a kancsal szeműt áliítá a legszebbnek. Jani barátom meg, no hallják csak, a gazdag lányt mondja szépnek. Agglegény is maradt a góbé. Mindennek a világon van bizonyos ellentéte. A hegynek a völgy, nőnek a férfi. Hát a szépségnek miért ne^leiine a rút? — Bocsánat, kedves hölgyeim, de ezen tételt nem én állítám tel; bizonyosan kikosarazott agg­legények. Minden nő szép! ez az én elvem s elvemért ha kell, meghalni . . . Hohó 1 már ismét cz az ördöngös meghalás csúszott ki a számon. Még rám fogják, hogy szerelmes vagvok. Uram Isten! nem tagadom én többé egy kukkal sem, mert hát tetszik tudni, kedves életem párja rögtön azzal argumentál : „minél jobban tagad, annál inkább ragad." No lám ! még is csak legjobb őszintének lenni. Némelyek a meghizott nőt mondják szépnek, mások ellenben oly soványnak képzelik, mint a kórházi leves szokott leuni. Anacreon mondja : „Az Istenek a gyönge nemnek fegyverül adták a szépséget." Szerény vélemé­nyem szerint azonban sem támadó, sem védő, de hódító fegyverül. A kevésbbé szép arcú nő — rút nincs —örök hálára van kötelezve oly férfi irányában, ki neki ész­avagy szivtulajdonságai miatt előnyt ad a szép nő fölött. Az első, mit a nő lúd : milyen szép ; az első, mit tapasztal : milyen gyarló; s az első, a mit feled: hogy hány éves. Egy barátnőm többek közt azt kérdezte tőlem: „Ugyan kedves barátom, miért neveznek minket a szép nemnek" ? — Ez az, mit nem tudok ! felelém. Ott is hagyott a faképnél. I A szépség a nők kenyértudománya s ezen tudományt az égtől nyerték bölcső s gombostüpénz ajándokul. Való­ságos kincstárt képez. Lebbentsük csak el e kincstár fátylát s szemünkbe tűnnek tárgyai. Hogy többet ne mondjunk : szem, száj, fog, orr, fül, haj, nyak, .... lábak. Vegyük tehát kezünkbe a bonckést. Ah pardon ! Inkább szemüveget, hogy jobban lássunk. — Ugy mel lékesen megsúgom a reményteljes házasulandó ifjaknak, hogy szemükre lehetőleg vigyázzanak, mert vajmi sokan „vakon" nősülnek és — ha szabadna kimondanunk — „vakon" mennek férjhez. A fő a nő fellegvára, valamennyi támadó s védő fegyverek összepontosulva vannak benne. — A szemek a lövő rések, a száj a kapu, az orr a világító torony. A főben ül a várparancsnok, ki többnyire a szeszély által helyettesítteti magát. A szép fő tojásdad alakú s arányban kell, hogy legyen a testtel. A homlok az ész székhelye, természetesen, ha van, minek székelnie. — — A inagas homlok dacz és férfiasságra mutat, az alacsony meg . . . Bizonyos, hogy a szőkének a szőkf, barnának a barna haj áll legjobban. A szőke hajú többnyire nemes érzelmű, de van hajlama a könnyelműség iránt. Többnyire könnyen ingerelhető, de köunyen ki is békül. Szereti a divatot, táncot, változatosságot. A fekete hajú szenvedélyesebben, hiven szeret. Veszélyesb a barna, mint a szőke, mert féltékenyebb. A féltékeny, vitriol és más ilyes szerekkel bajmolódó hölgyek majd mind barnák. Hej még a közmondásban is benne van : Se nem szőke, se nem barna, az igazi magyar fajta. A veres, vagy a mint nevezni szokták, a hirtelen szőke, a szerelemben igen óvatos. A lelóggó haj még szebbé, bájosabbá teszi a szép arezot, A szem a lélek tükre. Árulója a vágyaknak, ér­zelmeknek. Biztatója, csalogató, csapdája a szerelein ró zsalánczára fűzött férfinak. A szem int, kér, esdekel, eped, éltet, megsemmisít, mindent c^ak egy pillantásával. A szemek színéről, sajnos, nem tudok Ítéletet mon­dani. Fénylő csillag a női szem. Elolvad a férfi kebel, ha bele tekint. A szem koszorúja a szemöldök, gyengéd ivezettel boruljon a szemre. Bizonyos tésztanemüt barátfülnek neveznek a kony­ha művészetével foglalkozó hölgyeink. Bizonnyal nem azért, mert kicsiny. Kinek fülezimpája szabadon áll, az nappal, kié pedig össze van nőve, az éjjel született. Mél tóztassanak kedves hölgyeim erről magoknak meggyő­ződést szerezni. Az orr az arcz pizai tornya. A sasorrú hasonló a ragadozó madárhoz, csakhogy férfisziveket rabol, s eré­nyeiből raboltat. A hegyes orrú kíváncsi, szeret újsá­golni, rágalmazni. (A budapesti kofák kilencz tizedrésze hegyes orru.) A pisze orru vidám, élezelődő, csacska. Van sokféle orr. Római, junói, görög. Csak meg ne orroljanak kérem ezen őszinte magyarázatokéit. A száj az okosság s oktalanság tárházának kapuja. A csók édes eszköze. Nagy száj és széles ajak, érzékiségre mutat. A csók hegyezi, a harag meggörbíti, a jókedv gömbölyíti, a feslettség elszélesiti a — pici szájat. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom