Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-28 / 30. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. julius 28. 30. szám. i társadalmi, Mvslisí es gazdászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A népkaszinók. A haladást útjában megállítani nem lehet. Nincs az a hatalom, nincs az a roppant erős fegyver, mely meg ne törnék azon a fénysugáron, mely szinte láthatatlan módon hatol be milliók lelkébe. A világosság föltartóztathatlanul foglalja el az agyakat, helyet követel magának éppen úgy, mint a fény a természetben. Megrezditi az agyidegeket, gondolatokat érlel, vágyakat ébreszt ; megtanítja a nagy tömegeket gondolkodni, érezni. Világtörténeti nagy események, váratlan átalakulások, új korszakok kibontakozása, merész kezdeményezések, hatalmas reformok jelölik az emberiség életében azokat az idő-mesgyéket, ahol a nagy tömegek a tudás világosságának hatása alatt egyszerre, szinte csodásan gondolkozni kezdtek és a gondolatok, érzelmek kialakultak az eszmék, törekvések forradalmában már határozottan megjelölt céllal. Az is benn van az események fejlődésének logikájában, hogy a nagy-tömegeknek e lelki megmozdulásával, hullámzásával szemben mindig az volt a legszerencsétlenebb fegyver, mely az elnyomásnak nyiltan kifejezett vagy rejtegetett célzatával lép föl. Valamelyik nagy államférfiú mondotta, hogy a nagy-tömegnek mindig igaza van, mikor közös erővel, közös akarattal akar valamit; ha a fennálló rendszerekkel szemben nem is, de a maga szempontjából okvetlenül. Ennek a mondásnak szellemében egyúttal benne van az is, hogy a nagy — tömeg akaratnyilvánulásával, törekvésével szemben az erőszakos elnyomás eszközeihez nyúlni annyi, mint fegyverrel menni az igazság ellen. Pedig az is bebizonyodott dolog, hogy a fegyverek átvágják, szilánkokká apríthatják, zúzhatják a legerősebb acél-vértezetet, de a meztelen igazság ellen törve, eltompulnak. Százak, ezerek elhullottak egy-egy kibontakozott eszme védelmében ; vél föstötte a küzdők és elnyomók lábnyomait, de maga az eszme, a törekvés fenmaradt megölhetlenül, halhatatlanul. Bármily képtelennek látszó emberi törekvéssel szemben is nagyon nehéz volna próféciát mondani, hogy a jövő a fanatikus küzdőknek, vagy az elnyomóknak fog e igazat adni ? A történeti események fejlődését és a történeti igazságszolgáltatásnak az események és küzdők tölött való érvényesülését tekintve, ki volna elég merész kimondani, hogy egy-egy törekvésnek (az uralkodó korszellem ítélete szerint képtelen törekvésnek) fanatikusai, akik ma közönséges gyilkosok, századok multán nem fognak-e az emberiség vértanúinak tekintetni ? Azért mindig a lehető legszerencsétlenebb gondolat a korszellem keretébe be nem illeszthető törekvésekkel szemben az erőszak fegyvereihez nyúlni. Ha abban a törekvésben csak egyetlen sugara is van az örökigazságnak, akkor az előbb-utóbb ki fog bontakozni • az erőszak dacára is ; ha pedig nincs, akkor önmagától enyészik el, mint a búborék, mely a tenger hullámzásának csak muló tünete, a levegőnek tehetetlen erőszakoskodása, veigődése a nagy viz-óriás hátán. Hanem a gondolkodó és gondolatainak utat, irányt, kibontakozást kereső tömegnek igen is lehet a gondolatok, törekvések fénye mellé testvér sugárt adni : a szivnemességet. Az kétségtelen, hogy már mi is határozottan azon a ponton állunk, ahol a tömegek gondolkoznak ; lelkökben törekvések, eszmék érnek ; lehetnek ezek a mi uralkodó felfogásuk szerint jó vagy rosz eszmék, törekvések, de azért mégis olyan mozzanatot, tünetet képeznek, amivel számolni kell mindenkinek. A tömegek szelleme megmozdult; a tömegek gondolkoznak ; a tömegek akarnak. Tehát kétségtelenül áll előttünk, hogy a tömegnek szelleme van. De az eddigi jelenségekből, mikből a tömegek gondolkozása megállapítható volt, az is látszik, hogy a tömegeknek szive nincs ; nem tudnak az általános emberszeretet szellemében érezni, A „Zalamegye" tárcája. A második szerelem. Kettecskén voltak a gazdagon bútorozott szobában: Keresztszegi Aladár és neje, a szépségéről vidékszerte ismert Koronkay Giza. A férj, egy barna, sötét képű ember, oda támaszkodott az ebédlő nyitott ajtajának félfájához s vádló tekintettel, villogó szemekkel nézte a szép asszonyt, kinek arcát könnyek áztatták végig, melyeket letörölt és felitatott az ablak csipkefüggönyeivel, A nyomasztóan bántó csendet — percekig nem törte meg semmi. Es mégis . . . Volt valami a légben a kis terem virágillattal telt falai között, a mi ránehe= zedett e lélekre s aggasztó, sötét érzelmeket támasztott. A máskor vigan csicsergő énekes madár hallgatott, a virágállványokon elhelyezett apró, szárnyas amorettek pedig ajkaikra tett ujakkal mintha arra a mély, pikáns titokra figyelmeztettek volna, hogy : „Keresd az aszszonyt!" . . . Keresztszegi Aladár kereste a — férfit. Sápadt, félelmes halovány arcán ugyan alig látszót tak meg belső küzdelmei, de mikor oda lépett nejéhez s megszólalt, búsan rezgő hangján észrevehető volt a nehéz és kínzó fájdalom, a mely szivében tombolt. — Nos hát legyen úgy, a mint ön akarta asszo= nyom. Elválunk egymástól örökre, mint a kik először s utoljára látták egymást. Egyikünk jobbra, a másikunk balra megy. Kitöröljük emiékezetünkből a multat s míg én csalódásomat ártatlan gyermekeink nevelésének fáradságaival igyekezem majd elfeledtetni, kegyed megy to vább a megkezdett uton, él és szeret, hajhássza a gyönyörüket s mámoros szerelemmel borulva csábítójának ' kanjaiba, soha nem fog visszagondolni erre a szerény, igénytelen házra, melynek oltáráról kíméletlen kezekkel taszította a porba a családi élet szentségét! . . . A szép asszony sirása zokogásba fulladt. — Aladár! — Nem vádoljuk egymást, asszonyom, s nem fogunk találkozni soha. — S a gyermekek ? — Azoknak egykor, majd hosszú évek multán, mikor anyjuk után fognak tudakolni, megmondom, hogy kegyed meghalt régen, sirja ismeretlen, elhordta a szél, szét röpítette a vihar s az emberek emlékezetéből kiölte nevét az idő ! . . . Végtelenül szomorúak, megindítóan fájók voltak ezek a szavak. A házasságtöréssel vádolt asszony szivét pedig ezerszeres kinnal járták át, de azért volt ereje, hogy bűn" bánattal, fekete haj fürtéitől körül árnyalt arcával oda lépjen férje elé, leboruljon a megbántott ember lábaihoz s átölelve annak térdeit, felkönyörögjön hozzá : — Megérdemelném ezt a sorsot, Aladár, de maga jó és nemes s nem fog annyira kegyetlen lenni hozzám, hogy örökre elszakítson gyermekeimtől. — A mi utaink kétfelé szakadtak asszonyom ! — Ne szóljon igy hozzám, Aladár. Bevallom büuöm és elismerem hibám, melylyel ön ellen vétettem, hogy pillanatokra megfeledkezve az oltár előtt tett fogadalmamról, hiszékenyen hallgattam az Érösdí Gábor csábító szavára ; de — és itt a sápadó asszony felegyenesedett — esküszöm önnek, hogy ártatlan vagyok, hogy becsű letem . . . A terem ajtaja hirtelen feltárult s két picike, mosolygós gyermekarc jelent meg a küszöbön. A nagyobbik gyermek, egy szőke fürtös liaju leányka, repdesve szaladott az apjához s megragadva annak kezeit, elkezdett beszélni hozzá. Mikor aztán látta, hogy hiába beszél, mert nem válaszol neki senki kérdéseire, ő is elkezdett pityeregni. törekvéseiket nem szenteli meg a béke, a szeretet malasztja. Szivet, nemes szivet kell tehát adni a nagytömegnek, hogy gondolatainak, tudásának fénye az egész emberiséget szerető szivemelegén ^hatoljon át; akkor lesz csak igazán meleg, tiszta fénye a milliók lelkében élő igazságnak. A szívnek nemesedését pedig csak a kölcsönös érintkezés hatásával érhetjük el. A lelki műveltség magasabb színvonalán álló egyéneknek nem szabad ridegen elzárkózni a néptől, a nagy tömegektől, hanem inkább a köcsönös boldogítás eszményi céljával keresni, teremteni, alkotni kell érintkezési pontokat, ahol az élet nagy aránytalanságai, válaszfalai legalább néhány órára elenyészszenek, ahol a különböző életfoglalkozás kimértségét az emberszeretet boldogító, üdvözítő melege váltsa föl. Ez volna az úgynevezett népkaszinók célja, aminőket ez idő szerint Budapesten terveznek ; de aminőket bizony-bizony nagyon üdvös dolog volna a mi vidéki városainkban is létesíteni, ahol a megmozdult szellemű népnek szintén nagy szüksége volna a sziv nemesedésére. A fővárosban már megalakult a központi népkaszinó-bizottság a helyettes polgármester elnöklete alatt. Népkaszinók é3 munkáskönyvtárak fölállítását tervezik, ahol a munkás díjtalanul megjelenhet s télen jól fűtött helyiségben hírlapokat, könyveket olvasnak. Lesznek itt felolvasások, zene- és ének előadások, nagyobb ünnepeken táncmulatságok a munkások pénzerejének teljes megkimélésével olykép, hogy az összes költségeket a társadalom jótékonysága adja össze. A népkaszinók fölött munkásválasztmányok ügyelnek föl, melyek maguk választanak igazgatót és titkárt; ezek kezelik a könyvtárt, hirlapokat és szórakoztató eszközöket. A választmány adja ki az igazolványokat, melyek a belépésre jogosítanak, nehogy rovott multu egyének jussanak a kaszinókba. Budapesten már az őszszel szándékoznak megnyítani népkaszinókat. Milyen üdvös dolog volna a mi vidéki vá— Az apa megint haragszik, a mama pedig sir.. . A kisebbbik fiu pedig szaladt anyja nyakába kapaszkodott, összecsókolta sötét szemét, piros ajkát s hivta, menjenek a kertbe, virágokat szedni, a miből csokrot kössenek a papának, a ki mindig haragszik s mindig szomorítja a kis mamát is. Az erős, viharedzett ember megrendült s a kis fiu szavaira tagadólag rázta meg a fejét — Többet soha ! — Soha ? — ismételte a kérdést a bűnbánó, aszszony. — Még akkor sem, ha gyermekeink boldogságáért kérem bocsánatodat, ha lábaidnál vezeklek a bűnért, melylyel engem ártatlanul vádolsz ? Keresztszegi Aladár tekintete hosszasan pihent a két kis szőke fürtű angyalon s mialatt szeméből kicsordult egy könycsepp, oda nyújtotta kezét egy barátságos kézszorításra szép asszonyának. A halovány asszony hirtelen lehajolt s megcsókolta a barna férfi kezét. * Mikor Koronkay Giza késő este férje szobájából távozni akart, az íróasztalon egy kis ezüstös mívű buldogrevorvert pillantott meg. — Látja, rossz ember, most ezt a gyilkos szerszámot is elviszem magától, — szólott férjéhez, — mert a milyen indulatos és a milyen heves, még meggondolatlanságot is képes volna cselekedni. A barna ember mosolygott. — Azután nem fél maga a fegyvertől, Giza? — Én ? — válaszolt a szép asszony nevetve s kezébe szorítva a revolvert, dalolva ment lakosztálya felé. Akkor éjjel szivén lőtte magát. Asztalán egy papírdarab hevert, melyre rá irta, hogy sem a szivében feltámadott szerelemről, sem gyermekeiről lemondani nem tud s azért meghal. Itlbú Lajos, Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.