Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-13 / 2. szám

körén kívül tágabb, nagyobb körben is érvé­nyesülni óhajt/akkor csak is elvekkel, szigorúan l megjel.lt és következetesen betartott elvekkel boldogulhat. Lehet valakinek igen nagy tehetsege, igen jóravaló, becsületes lelke ; de ha kiváló egyéni tulajdonaival csak amúgy vaktában, a véletlen­nel 'karöltve lép ki a cselekvés terére s ott elv­telen, iránytalan kapkodással akar hatni: az csakhamar cirkuszi alakká törpül a közönség előtt akinek sokszor bámulatos produkcióit meg­nézik százak, ezerek; ideig óráig jól elmulatnak rajta; de egyetlen egynek sem jut eszébe azo­kat a mutatványokat utána csinálni. Míg ellenben ha valaki kevesebb talentum­mal, kevésbbé kiváló lelki tulajdonokat visz is bele érvényesülési törekvésébe, de határozott elvekkel indul s azokhoz minden körülmény között következetesen is ragaszkodik : mindig biztos lehet arról, hogy hatáskört fog kivívni magának, még akkor is, ha elvei csak szűkebb körök rokonszenvével találkoznak. Szóval elvek és elvek kellenek mindenütt : az emberiség életének nagyobb mozzanataiban, a társadalmi élet párciális érdekli törekvéseiben és az egyéni érvényesülésben egyaránt. Elvek képezik a tettek lelkét. Ahol nincsenek elvek, ott nincsenek eleven tettek; ahol nincsenek eleven tettek, ott beáll a síágnáció, a tespedés, mely teljesen hasonlít a tetsz-halálhoz. Mint a meg nem szakított tetsz­halálnak, úgy a tespedésnek, a stágnációnak is teljes elalvás, halál a vége. A nőnevelés befolyása közgazdaságunkra. Hogy mily fontos tényező az emberiség közgazda­sági életében a nőnevelés — nyilt dolog azok előtt, akik a nők szerepét a családi élet összetartó elemének tekintik, valamint azok előtt is, akik tudják, hogy az emberiség keletkezési története soha sem tudta elválasztani a férfiút a nőtől, közelebbről jellegezve, a férjet a feleségtől. Ez az örök élettörvény kifejezésre jutott már az első emberi pár paradicsomkertbelí mondájánál. A legújabb kor a nőknek ezt a mozgató szerepkörét, ezt az elvitázhatlan belehatását közéletünk minden legkisebb dolgába : „cher­chez la femme" (keresd az asszonyt) kifejezéssel hozza tudomásra, kiválóképen pedig az olyan eseteknél, melyek bár közgazdasági életünk szintén kiegészitő és illetőleg befolyásoló részét képezik, de nem maradnak sokáig komolyabban véve a felszinen. Ha a fontos szerepkör és mélyreható befolyás ős időktől fogva a nőknek cselekvést juttattak a közgazda ságban : ugy még inkább megvan az a mi századvégi eletünkben. Eletfizikai magyarázata ennek pedig az, hogy a villám korszakában gyorsabban születni, fejlődni és a működési térre lépni akarván, a nők befolyása is gyorsabban kiván érvényesülni közéletünk minden leg­kisebb fázisában ; megnyilatkozik ez a paloták fala között éppen ugy, mint a legkisebb paraszt gazda földes kuny­hójában. Levonva a következtetést, könnyű lesz megértenünk, hogy a nőnevelés fontossága a családi s ebből folyólag, egy egész állami életre kiváló fontossággal bir. Egyes családokban ugyanis nem egyszer jut érvényre a ferde irányban nevelt nő döntő szerepköre s hogy ez úgy a méglevő környezetre, valamint a nevelt jövő nemzedékre is kihatással van, megszámlálhatlan esetek­ben tapasztaljuk, fel sem emiitvén egyelőre azt a viszonyt, mely az ujabb időben elszaporodott vadházasságok rérén közgazdasági életünket fenyegeti. Ha a nő ily viszonyok köz? anyává lesz, jobb nevelést gyermekének legtöbb esetben nem adhat, mint az ő saját nevelése s mar ezzel szaporodott a családban a hajlam a könnyelmüseg iránt, mely nemzedékről nemzedékre átszármazva, kets ég®j 3 kívül közgazdasági rombolást eredményez előbb utóbb — egyelőre csak egyes családokban —, később kihatólag a társadalomban és az államban. De nem csupán az élet erkölcsi oldalát tekintve, befolyásolják a nők közgazdaságunkat, de anyagi érte­lemben is ők annak előmozditói, megmentői és fentartói, avagy tönkretevői. — Az egyes családokban történő anyagi veszteségek, sőt végromlásra jutások, ugyanis többé kevésbbé visszavezethetők a nők felületességére és könnyelműségére, A nő, aki sohase vett fáradtságot magának megtanulni a ház vezetését és annak berende zését; nem tudott a házi munkakör célirányos beosztásá­val megbarátkozni; szóval aki idejét a gyakorlati házias hivatásos munkásságon kivül másutt véli kellemesebben és hasznosabban eltölteni : az a házra, a családra vészt hozott, olyant, amilyent közgazdaságunk szempontjából nem is jelentéktelen veszteség gyanánt tekinthetünk. A családban a férj jó támasza a jó nő, s általán elfogadható mindennapi gyakorlat alapján, hogy ha a családfő jó, ugy kell, hogy jó legyen a támasz, a gyámolító és bátoritó is, mert bármennyit jelentsen is értékileg kifejezve a férj és családfő, ha támasza, a nő hivatásá­nak meg nem felelt, közgazdaságilag a férjnek és család­nak értéke elveszett. Hogy társadalmunk mai viszonyai között miképen neveljük a nőket, hogy azoknak erkölcsi és anyagi értéke közgazdaságilag érvényesülhessen, ezt most tü­zetesen nem vitatjuk, csupán a gyakorlati élet tapasz­talataiból merítve, néhány sorban megkiséreljiik utalni a közgazdasági hiányokra, a melyek nőink ferde irányú neveléséből eredőleg reánk háramlanak. Röviden szólva, a leány gyermekek nevelése merev és gyakorlatiasan. Merev annyiban, amennyiben hasznottevő életkorukat elérve, a kijelölt irányról sem jobbra, sem balra, leténi nem hajlandók. Ha születtek és nevelődtek ugyanis jólétben, már a mérsékelt jóllétet sem akarják elfogadni önönmaguk érvényesítésére, a gyengébb módot, vagy épen a nélkülöző helyzetet pedig általán végzetes Istencsapásnak tekintik, s nem képzelnek embert, aki náluk boldogtalanabb volna. Ezek a nők aztán, hivatásuk érvényesítésére kerülvén a sor, elgondolható, milyen közgazdasági jelentőségűek. Akik kedvezőtlenebb körülmények közt születtek és nevelődtek, azoknak merevsége meg oly módon lép e'ő­térbe, hogy hivatásuk értékesítésénél kedvezőbb viszonyok közé jutván, önmagukat túlbecsülik s tetteikben, meg társadalmi viselkedéseikben közgazdasági értéküket el­vesztik. Vannak a nevelés vázolt alakjai közt olyanok, akiknek a merevség nem tulajdonságuk s ez uton nem jutnak a közgazdaság rovására fentebb mondott viszo­nyok közé. Ezek a nők minden körülmények közt megfelelné­nek hivatásuknak, de gyakorlatiatlanságuk jóakaratukon azonnal csorbát üt, mihelyt a háziasságot, a családiasságot kellene közgazdaságunk előnyére érvényesíteniük. A közgazdasági élet fontos positiójának mi módon volna megfelelőbb a nők nevelése: e kérdésre nézve véleményünket röviden a következőkben foglaljuk egybe. A magasabb iskolák sokoldalú szellemi színvonala elvonja a növendékeket a gyakorlati élet — közgazda­ságilag hasznosabb — ,de egyszerűbb tanulmányaitól és tudásától. A gyáripar fejlettsége és olcsósága miatt soha nem értékesíthető kézimunkák túlhajtott tanítása, meg a test fejlődésének rovására megsemmisíti az egyént a jövő élet gyakorlati fogásainak érvényesítésénél. Az otthoni nevelés módszerét már nem akarjuk megkockáztatni; mert ránk zúdítani a társadalom neve­lőinek haragját nem kívánjuk. Hogy becézve, dédelgetve, kényeztetve a gyerek eléggé lesz. ennyit még a gyakorlati tapasztalás alapján mondhatunk s ha hogy ez az életre kihat a jelentőségteljesen befolyásolja közgazdaságunkat, Csak akkor fordul pillanatokra hátra, mikor két erős férfikar érinti derekát s a beszélő Sárdi Ödön szen­vedélyes hangja közel cseng a füléhez. — De Ödön az Istenért, hová gondol ? Hányszor mondottam már önnek, hogy ne beszéljen nekem örökö­sen szerelméről s a boldogságról, a mit én nem értek 1 — Irma ! . . . — Azt is megtiltom, hogy a nevemen szólítson. Nem rossz akaratból és nem is azért, mintha ürt akarnék ásni magunk között, de látja, én már asszony vagyok, másnak a hitvese s a világ ebből a bizalmas megszólítás­ból annyi mindent tudna félremagyarázni. — Csak a mi igaz, asszonyom. — A mi igaz ? . . . Nézze ön azokat a hópihéket, amint lehullnak és semmivé válnak a földön. — S azután ? — Így oszlottak szét emlékeim is a múltból s ifjúkori ábrándjaimat ott hagytam az oltár lépcsőzetén. Mintha a dühöngő északi szél hideg fuvalma átcsa­pott volna az ablakokon, fagyos nyugalom töltötte be a kis szoba minden zugát. A szép asszony könnyes tekin­tetével belebámult a kert havas világába, a mező végtelen kietlenségébe, mely szomorú egyhangúsággal terült el előtte, mig Sárdi Ödön nézte mereven a kandallóból kisugárzó vöröses lényt, mely egészen betöltötte a sely ­mes fészket s fantasztikus árnyakat rajzolt a kárpitozott lalakra. — Asszonyom, — szólott a feszült, hosszú csend után az ífju, — mondja meg nekem igazán, őszintén, hogy szereti-e a férjét ? A merengő asszony felriadt, halovány fejét magasra emelte s elnyomta ajkán a lelkéből kitörő sóhajtást. Szei etem 1 szeretem I kiáltott szenvedélyes hangon s leroskadva egy székre, letörülte arcáról a gördülő könyeket. Majd ismét felállott s közelebb lépve Sárdi Ödönhöz, HZ engesztelés hangján szólott hozzá : — Látja nekem olyan jól esik, hogy érdeklődik sorsom, viszonyaim iránt, hanem azért mégis . . . — Szeretné ugy e, hogy messzire legyek innen, ' hogy ne lássam szenvedését, eltitkolt könnye't, hogy ne legyek tanuja boldogtalanságának s ne végyem észre, mint törik össze szive az emlékezés nehéz súlya alatt ? A szép asszony ajkán kitört a fuldokló zokogás. — Nem igaz, nem szenvedek ! Fény, pompa, igézet vesz körül, a ajkamnak minden egyes szava parancs mit férjem örömmel és készséggel teljesít. — S ezek a könyek, asszonyom ? — Anyámat illetik. — Görcsös, gúnyos kacaj verte fel a puha fészek rejtelmes csendjét és Sárdi Ödön a szép asszony lábai elé omolva, annak ölébe temette halovány arcát. — így- 'gy ámítsuk egymást, asszonyom ! Hitessük el magunkkal is, hogy szivünkből a régi szerelem kihalt s hogy nem fáj nekünk semmi, semmi sem. — Ödön! . . . A siró férfi megrezzent a bizalmas megszólításra, de azután hirtelen felkelt a földről, elbocsátotta a szép asszony remegő kezeit 8 pár pillanatig figyel ve a folyosón hallatszó léptek zajára, szilárd hangon mondá • Mo st már nem vagyok Ödön többé, asszonyom Azok a léptek, melyek szobája felé közelítenek, emlé­keztetnek egy elhangzott esküre és óva intenek, ne kisértsem meg feltámasztani, ami ugy is régen halott! Alig hangzottak el az utolsó szavak, az ajtón belé­pett a férj s gyöngéden megölelve, megcsókolva nejét, barátságosan megrázta az ablakon kitekintő Sárdi Ödön jéghideg kezét. — Nos, a havas világot bámulod Ödön ? A halvány arcú ember szomorúan intett. Nézem a szállingó pihéket, melyek bohókás röptük után a — fagyos földre hullnak . . . Bibó Lajos. a felett ne csodálkozzunk ! Pedi g a nemzedék nem arra való, hogy csenevészesedjék és satnyuljon, hanem hogy erősödjék, fejlődjék és gyarapodjék. Ha tehát a nőnevelés körül oly symptomákat ész­lelünk, melyek a fejlődést és gyarapodást hátráltatják, közgazdasági értékünket veszítjük és kockáztatjuk általa. " Nem csupán erkölcsi szempont tehát, ami tpedig fő a z indító oka — hogy a nevelési rendszert reorga­nizáljuk, hanem a századvégi gyors vagyonosodás ösztöne is meo-követeli közgazdaságunk érdekében az átalakulást. A magyar nők bátorságát, kitartását a történelem lapjai dicsőitelték és örökítették meg, az ezredév utáni nemzedék bizonyítsa be, hogy elődeik erre méltó érde meket szereztek. A legszellemesebb lap. A fővárosi újságok konkurreneiája óriási. Valahány­szor egy-egy uj lap jeleaik meg, a hitetlenek mindég hitetlenül csóválják a fejüket, hogy honnan tud ez elő­fizetőket szerezni. Es mégis szerez, mert egy-egy uj és érdekes lap teremt magának mindég uj közönséget. Csak azon fordul meg a dolog, hogy van-e a szerkesztőnek elegendő intencziója ahhoz, hogy tudjon valami ujat, érdekeset teremteni. Persze, hogy chablonszerü és unalmas uj újságért senki sem fogja ott hagyni a régi jó lapját és ez az oka annak, hogy egy csomó uj vállalat nem tud sehogy sem prosperálni. Ekkor azután az első dolog szidni a közönséget, amely nem karolja fel az uj vállalatot. Pedig annak a szegény közönségnek igaza van. Helyes és jó érzéke van a magyar közönség­nek arra, hogy a rossz dolog ne érdekelje, ellenben a jó és érdekes ujitás iránt rokonszenvvel viseltessék és azt támogassa. Legalább azt mutatja az az óriási érdeklődés, melylyel a magyar közönség az ő legrégibb szépirodalmi napi lapjának, a „Fővárosi Lapok u-nak átalakulását és megbővitett ujabb alapokra való fektetését fogadta. De hát ezt az érdeklődést nem is lehet Csudálni. Az uj szerkesztő : Porzsolt Kálmán maga köré gyiijtve a mai magyar irodalomnak úgyszólván minden számot­tevő munkását, nap nap után olyan lapot ad a közönség nek kezébe, melv teljesen konkurrenczián kivül áll. Áapról napra ujabb meglepetéseket szerez, érdekes iro­dalmi és politikai csemegékkel látja el a lapot, a leg teljesebb franczia leleményességgel, a nélkül, hogy a nemzeti talajt kieresztené a lába alól s anélkül, hogy nemzeti jellegét elvesztené a lap. Az irodalmi s művészeti körökben, a kávéházakban s a legelőkelőbb társaságok­ban nap nap után eseményszámba megy a lap minden egyes száma, melyben amellett, hogy a szépirodalmi rész egy nap is annyit, sőt többet foglal magában, mint akár­melyik szépirodalmi heti lapban — hát amellett telve van az aktuális eseményeknek szellemes, könnyed és irodalmi értékű feldolgozásával. A „Fővárosi Lapok' 1 újjáalakításának rövid ideje alatt is, dec. 16 ika óta, mióta terjedelme politikai tar taloramal is megbővült, tesjesen kiérdemelte azt a cimet, melyet adtak neki: az ötletek újsága címét. Mindjárt első számában pompás ötlet volt adni a király ama a tollának hű mását, melylyel az egyházpolitikai törvény javaslatokat szentesitette. Karácsonyi mellékletül pedig a legkiválóbb magyar íróktól közölt egy csomó kis szín­darabot, melyeket a családokban otthon, pompásan elő lehetett adni. A „Műkedvelők színházáénak (ez volt a lap karácsonyi mellékletének a cime) akkora kelete volt, hogy a megjelenés napján a déli órákban már a főváros egy elárusító helyén sem lehetett kapni egy karácsoni számot sem. Es az is kitűnő ötlete volt a lapnak, mikor üres és elcsépelt reklamhirdetések helyett, teljesen a fővárosi színházak színlapjainak mintájára és ugyanazokkal a betűkkel, csalódásig hű szinlapokat nvomatott, melyeken az előadó személyek neve helyett a lap munkatársainak neve szerepelt. A „Fővárosi lapok" színlapjának ki ragasz­tása nap|án az egész főváros ezekről az ötletes szinlapok­ró beszélt s egyes szinlapok előtt valóságos csoportosulások voltak. Most legutóbb pedig a farsang kezdetére, Vizk-reszt vasárnapjára egy a magyar literaturában páratlanul álló számmál kedveskedett olvasóinak. A lap külön melléklet­kép adott egy illusztrált táncrendet, melynek minden számát a magyar irodalom jelesei Írták. A csárdást : Agai Adolf az első négyest : Porzsolt Kálmán, a tipegőt: Endrody Sándor, a cotillont: Hevesi József, a mazurkát: L.pcsey Adám, a II. négyest: Vértessy, a keringőt: Makai Emil, a szünórát Abonyi és így tovább. A tánc­rendben az írók autogrammjai voltak s ezenkívül minden egyes dolgozatot külön illusztrált Faragó, ez idő szerint a legkitűnőbb magyar illusztrátor, aki a .Fővárosi Lapok" ­nak á landó r a )zolója. A lap teljesen uj nyomokon halad 8 szerkesztősége, összetoborozva a magyar irók legjele­sebbjeiből - nap nap után ujabb kellemes és érdekes meglepeteseket szerez az olvasóinak, ugy, hogy a magyar hírlapirodalom valósággal dicsőségét ülheti ebben a lap­ban, mely az első, igazán modern előkelő magyar újság. Helyi, megyei és vegyes hírek. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést: Bot­ka Jánosné született üaál Mathild ugy maga, valamint férje, gyermekei, unokái, unokavői, dédunokái ós a nagy számú rokonság nevében is fájdalommal telt szívvel je­lenti szeretett édes anyjának özv. gyulai Gaál Károlyné szül, boldogfai Farkas Francziskának élete 83 ik évében a halotti szentségek felvétele után, végelgyengülésben Zala-Egerszegen f. január hó 9 én délután 2 órakor történt gyászos elhunytát. A megboldogult hűlt teteme f. hó 11-én délelőtt 10 órakor fog Zala-Egerszegen be­szenteltetni és a Zéli családi sírboltba örök nyugalomba tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat f. hó 11-én délelőtt 9 órakor fog a.jűeghalt lelki nyugalmáért a hely­beli róm kath. templomban a Mindenhatónak bemutat­tatni. Kelt Zala-Egerszegen, 1895. évi január hó 9 én. Áldás és béke lengjen a szeretett porai felett I I Botka .János vője ; Botka Fe encz, özv, Botka Mihályné szül Botka Paulin, Botka flózsa férj. Nagy Lászlóné, Botka

Next

/
Oldalképek
Tartalom