Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-02-10 / 6. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1895. évi 6-Ik számához. előreláthatólag több napra fog kiterjedni, ezen buda­pesti közgyűlésén a megyei tantestület csak is az éppen halaszthatlan házi és adminisztratív ügyeit fogja elintézni; a kongressushoz való csatlakovás jeléül és annak támo gatása végett az előkészítő bizottságban két taggal fogja magát képviseltetni, akiknek útiköltségét megyei tanitó testület központi pénztárából lógja kiutalványozni s a két tagot annak idején fogja megválasztani. Előtérjeszietett az 1896. évi ezredéves országos kiállítás népoktatásügyi és emberbaráti csoportja biztosá­nak, György Aladárnak, az egyesület elnökségéhez inté­zett felhívása, hogy az egyesület régibb és jelenlegi működésének feltüntetéséről s azzal a kiállításon való részvételéről lehetőleg gondoskodjék s az esetleges rész­vételről tegyen jelentést. A központi választmány elha­tározta, hogy a megyei tanítótestület az ezredéves kiállí tás alkalmából évkönyvet ad ki. amely magában foglalja a tantestület tagjainak névsorátjáráskörönként csoporto sítva, egyúttal feltüntetve ugy a központi tisztviselői kart, valamint a járások tisztviselőit; a megyei tantestület történetét; a keszthelyi és alsó lendvai megyei tantestületi közgyűléseken jutalmazott pályaműveket s hogy az év. könyv az összes tanitói járások tevékenységét feltüntet hesse, a járási elnökök telszólittatnak, hogy a járásköri közgyűléseken felolvasott értekezésekből az évkönyvbe való közölhetés végett 2—3 értekezést küldjenek be, megjelelvén mindegyiknél, hogy mikor és melyik köz­gyűlésen olvastattak fel. Az évkönyv költségei a megyei tantestület központi pénztárából nyernének fedezetet. Olvastatott a „Déi magyarországi Tanilóegylet" nagygyűlésének javaslata az „1868. évi 38. t.-c. revízió­jára és általában a hazai népoktatás korszerű reform jára vonatkozólag. A központi választmány a javasolt potato zatokat magáévá tette, kivévén a javaslat azt a részét, ahol a tauitóképzés szervezésére érettségi vizsgálat után két évi paedagogiai kurzus létesítését javasolja; mert míg a jelenlegi viszonyok mellett a tanítóképzés ily irányú keresztülvittle nem foganatooitható, más részről a jelenleg fennálló rendszer (négy középiskolai osztály elvégzése után négy év a tanítóképzőben) szigorú és lelkiismeretes keresztülvitele mellett a tanítók az állásuk­nak ugy püdagogiai, mint társadalmi szempontból meg kiváutató műveltséget megszerzik. E helyett a központi választmány javasolja a pontozatok közé felvételét annak, hogy a tanitó fizetése lakáson kívül évi 600 frtbau ós szabályszerű ötödéves korpótlékban állapittassék meg s hogy a tanitó elemi iskolai oklevele alapján — az osz tályvizsgálatok mellőzésével — akár a polgári iskolai, akár a középiskolai oklevelet megfelelő tanulmány s ennek tanúbizonyságát szolgáltató képesítő vizsgálat le­tétele mellett megszerezze vagyis tanitói szakpályáján önművelődés folytán előrehaladhasson. A „Zala-Egerszegí Társaskör" calico-estélye. Amily kedvező fogadtatásban részesült már alakulása kezdetén a zala egerszegi társaskör, ép oly érdeklődés kisérte a kör első mulatságát. A február 1-én tartott calieo estély egyike volt azon mulatságoknak, amelyek­nek párját rég nem látLuk városunkban. A Zöldfa szálloda nagytermében, ahova pompásan feldiszitett lépcsőzet vezetett, dacára, hogy a mulatság hivatalos kezdete csak estélyi 9 órára volt kitűzve, már V 29 órakor gyülekezni kezdett a közönség s '/i 10 órára már szorongásig megtelt az egész nagyterem. Mig benn egy egész sereg fekete ruhás rendező igyekezett fenntartani a rendet és eleget tenni a sokféle kívánságnak s a nagyszámú közönség kisebb csoportokba oszolva vig társalgás közt mulatott, addig a terem keleti szárnyszobáiban egybegyűltek a calico öltönybe megjelent hölgyek. A közérdeklődés tárgyát, természetesen, ők képezték s mikor 10 óra tájban a lefüggönyzött ajtó megnyílott s a rendezőségtől kisérve az érdekes menet a terembe vonult, megkezdődött az est legérdekesebb mulatsága. Csak az a kár, hogy a calicós hölgyek egy része nem fogta fel és használta ki az álarc előnyeit, de annál — szólt a komikus Csantay Pali és elkezdte mázolni, kenni, fenni a képét. Ez alatt fölgördült a függöny. A darab eleje meglehetős vontatottan ment. — Még Depa melegedtek bele a gyerekek ! — súgta neki vigasztalásul a direktor, aki a darabot rendezte. A közönség a gyönyörű, szép drámai jeleneteket hidegen fogadta. A galantaiak is ugy vannak, mint Jókai, nem szeretnek sírni a pénzükért. A szegény szerző desperatusan ült, valami rettene­tes szédületet érzett, mintha megindult volna vele a föld agyszédítő keringéssel. Eljött a felvonás vége. Ott már a komikusnak is fel kellett lépnie. Csantay Pali oda állott kacagtató maszkjával a szerző elé : — Ne félj komám, ne busulj, még nem hevernek lábaidnal Karthagó romjai. Majd oda csördítek én a publikumnak a nevedben. A komikus kilép a szinpadra. Alig mondja el rövid szerepét, a közönség sorain a derültségre ébredés csendes moraja vonul végig. A színpadon a drámai színész szavalja : — Nem, mi nem fogunk nyugodni 1 Meg fogjuk bőszülni a gaztettet. Villám Juci, nem látsz te engem addig, mig meg nem találom a bünszerzőt. Itt a felvonásnak vége lett volna. De Csantay, a komikus, elébe áll a kirohanó drámai szinésznek : — Sohse fuss komám, ott gubbaszt szegény ördög a kulisszák mögött, várja a kihivást. Iszonyú kacaj és tap viharzik föl erre. A közönség tapsolja a szerzőt. Kihívják egymásután háromszor is. Csantay Pali rácsap a sugárzó homlokú Biréty Miska vállára: — Igy kell azt megcsinálni, komám 1 jobb hatást szült egyik másiknak teljes otthoniassága az álarc alatt. Ezek valósággal sziporkáztak elmésségükkel s bizony sok csipős bókot kellett zsebrerakni egyik másik fiatal embernek tőlük. Az érdekes társalgás körülbelül 3/j óráig tartott, amikor megkezdődött a tánc és tartott egész reggel 6 óráig. A rendezőség a jelen volt hölgyeket ingen csinos táncrenddel, a calicósokat azon felül még elegáns legye­zőkkel lept^ meg. Köztetszésre talált a terem ízléses diszitése. A jelenvoltak névsorát a következőkben adjuk : Leányok : Boár Janka, Brieglevics Gizella (Nemes­Apáti, calicós), Csupor Gizella (calicós), Cziráky Mariska (calicós), Farkas Ilona és Gizella, Farkas Matild, Krób Matild (calicós), Kovács Ilona (calicós), Király Borcsa, Marton nővérek (Zala-Lövő), Nagy Anica, Nagy Magda (calicós), Österreicher Ruska (calicós), Pochner Klementin, Rieger Mariska (Zalavár), Rosenberger Róza (calicós), Szabó Anna (Gulács, calicós), Szigethy Terka (Szt Iván, calicós), Sedlmayer Malvin (Zalabér, calicós), Tiborcz Lujza, Tóth Mariska (Alsó Bagód), Tóth Laura (calicós), Tretter Irénke (calicós), Wehovsits Ilona (calicós), Vörös Mariska, Záborszky Adél. Asszonyok: Árvay Lajosné, Alaszties Ádámué, Brieglevics Karolyné (N.-Apá'i), özv. Boár Sándorné, Bertalan Pálné, Bagári N.-né, Csendes Aladárné, Czukelter Bélátié, Farkas Mártonné, Gere Kálmánné (calico ruhában), Horváth Miklósné (calicós), Irarédy Pálné, dr. Jámbor Mártonné (calicós), dr. Kole Antalné, Krosetz Gyuláné, Krosetz ístvánné, Katona Pálné, Knebel Ferencné, Kovács Lászlóné, Kummer Gyuláné (calico ruhában), Klosovszky Ernőné, Lányi Kálmánné, Mayer Jánosné (Árkosháza), Nagy Károlyné, Nagy Gézáné, Nagy Lajosné, Pirity Gáspárné, Polgár Jánosné, Szabó Józsefné (Gulács), özv. Simon Teofilné (calicós), Skublics Imréné, Tóth Gyuláné (A.-Bagód), Vucskics Ignácné (Ságod), Zsiskó Sándorné, Záborszky Imréné. —ry-porter. Helyi, megyei és vegyes hirek. . Képviselőválasztás. A csáktornyai választókerü­letben a képviselőválasztás Gózony László választási el­nök elnöklete alatt f. hó 7 én volt Csáktornyán. A választási aktus este 9 óra 20 perckor ért véget, amikor a választási elnök hihirdette az eredményt, amely szerint dr. IVlassich Gyula vallás és közoktatásügyi iiiiniszter 1.280 szavazottal dr. Major ^Ferencz 1.220 szavazata ellenében és igy 60 szótöbbséggel országgyűlési képviselővé meg választatott. Jótékonyság. Zalavártnegye fiatalsága által a megyei árvaházalap javára az „Arany Bárány" száliodatermeiben rendezett táncmulatság alkalmából a jelzett jótékony célra Handler István ur 10 forintot volt szives küldeni, amelyért a bizottság nevében köszönetét fejezi ki Czu kelter Lajos pénztárnok. Eljegyzes. Jlangay Géza m. kir. erdőmesler Zala­Egerszegen f. hó 9 én jegyezte el Mrahovszky irma kis asszonyt, Hrabovszky Flöris nyug. kir. törvényszéki bíró kedves leányát. A Siimegh vidéki gazdakör I. hó 1-én választmányi gyűlést tartott, amelyen a kiküldött bizottság jelentette, hogy a phylloxera ellen védekezés tárgyában mogrendelt 2O.0OO db. amerikai vesszőt s a Sümegh városától bérbe vett földnek forgatásához hozzáfoglak. Mivel a telep lé tesitése tetemes költséggel jár, az anyaegyesülethez 300 frt. segélyért folyamodnak. A len és kender termelésének biztositása céljából a kör megkeresi az alispáni hivatalt és a uipgyei gazdasági egyesületet, hogy a szükséges lépé­seket tegyék meg egy, Sümegben vagy Zala-Szent Gróthon felállítandó állami gyárnak létesítése végett. A nagy kanizsai keresztény jotékony nőegylet évi rendes közgyűlését az egyesületi tagok nagy érdeklődése mellet f. hó 3-án tartotta Clement Lipótué védnök nő eluöklete alatt, aki üdvözölvén az egyesület megjelent tagjait, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánította. Ezután felolvastatott Zadubánszki Lajosnénak, az egyesület elnö kének, jelentése, majd Sergély Dezső titkár olvasta fel az egyesüet évi működését feltüntető jelentését. Aközgyülés mindkét jelentést helyeslőleg tudomásul vette. A szám­vizsgáló bizottság jelentése a pénztár vezetéséről felolvas­tatván, tudomásul vétetett s a közgyűlés a bizottság javas latához képest Dauscha Ottóné pénztárnoknak a minta szerű pénzkezelést jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét. Az egyesület vagyoni állapotát a következő számadatok tüntetik fel: mulatságok rendezéséből befolyt 741 frt. 08 kr., tagdíjakból 692 frt. 40 kr., adományokból 85 frt, hátralékokból 3 írt. 60 kr. s így az összs bevétel 1.523 frt. 08 krt tett, amelyből az 1.444 frt. 31 kr. évi kiadást levonván, az egyesület vagyona ez évben 77 frt. 77 krral gyarapodott, amelylyel együtt az egyesület jelenlegi va gyona 2636 frt. 66 krt tesz ki. Állami polgári leányiskola megyénkben. Csáktor nya városának még a mult év nyarán egy állami polgári lányiskola létesítése tárgyában a vallás-és közoktatásügyi miniszterhez intézett kérvénye legközelebb nyert kedvező elintézést, amenyiben a miniszter a polgári leányiskolának felállítását államköltségen elrendelte. Az új iskola, ainely Muraköz magyarosításának újabb, kedvező lendületet fog adni, a jövő tanév elején két osztályiyal megnyílik. Nöeqyleti bál. A keszthelyi jótékony nőegyletnek f. hó 2-án, az „Amazon szálloda termeiben megtartott bálja, a sikeresebb bálok közé sorolható. Jelen voltak: dr. Csanády Gusztávné, Csathó Alajosné, Hoffmann Mórné, Cavallár Józsefné, Biró Józsefné, Nagy ístvánné, Pető Vilmosné, Csorba Gusztávné, Bohner ístvánné, Stieder Kálmánné, Barna Györgyné, Mesterits Sándorné, Götz Sándorné, Trsztyánszky Lijosné, Schwarcz Zs né, Csathó Ervin, Biró Ilonka, Bohner nővérek, Sujánszky nővérek, Spiegel Aranka, Károlyi Zsófi, Manheim Bella, Trsztyánszky nővérek, Reischl Etelka. Révai Ilonka, Brodszky Irma, Oppel Auguszta, Bronner Malvin stb. úrhölgyek. A bál teljes fesztelenséggel és igazi jó kedv­vel folyt reggelig. A bál a jótékony célra 92 frtot jövö­delmezett. Kinevezés. A m. kir. igazságügyiminiszter Horváth Kálmánt nagykanizsai kir. törvényszékhez irodaigazgatóvá nevezte ki. A nagy kanizsai „Polgári Egylet" évi rendes köz­gyűlését f. hó 2 án tartotta dr. Benczik Ferenc elnök elnöklete alatt a tagok élénk érdeklődése és tömeges részvétele mellett. Az elnök a gyűlést megnyitván s annak határozatképességét constatálván, Knortzer György titkár felolvasta az egyesület évi működését feltüntető jelentését a választmánynak, amely tudomásúl vétetett. — Az egyesületnek — a jelentés szerint — jelenleg van 344 rendes és 47 kültagja. A közgyűlés a választmány által előterjesztett költségvetést minden változtatás nélkül elfogadta. A vagyonkimutatás szerint az egyesületnek 1894. évi december 31 én a tiszta vagyona 23.819 frt 04 kr. volt. A közgyűlés utolsó tárgyát a választás képezte, a melynek eredménye: dr. Bentzik Ferenc elnök, gjlsei Gutmann Vilmos alelnök, Knortzer György titkár, Szalay Lajos ügyész, Vécsey Zsigmond háznagy, dr. Szigethy Károly könyvtárnok, Eperjessy Gábor gondnok, Klein Márton pénztárnok. Választmányi tagok : Bogyay Ödön, Dants Kálmán, Faics Lajos, Farkas József, Grünhut Henrich, Kellér Mátyás, Kovács Károly, Lengyel Lajos, Miltényi Sándor, ifj. Oszterhuber László, Plihál Ferenc, Sebestyén Lajös, Sümegi Kálmán, Svastits Károly, dr. Szüts Miklós, Szommer Náthán, dr. Tripamme>- Rezső, Verner Ferenc. A számvizsgáló bizottság tagjai : Tripam­mer Gyula, Gogl Lajos, Fehrentheil Gusztáv, Fagyas Lajos, Székely Tivadar. A közgyűlés napján este az egyesület tagjai közül mintegy 160 an társasvacsorára gyűltek egybe, mely alkalommal az új bérlők konyhája kitett magáért. Az első pohárköszöntőt dr. Bentzik Fe­renc elnök mondotta az egyesület tagjaira, mire Plihál Ferenc, méltatva az elnöknek az egyesület fokozatos fejlesztésére irányult fáradbatlan tevékenységét, a tagok zajos helyeslése között poharát az elnökre ürítette. Töb­ben mondtak még lelkes és sikerült toasztot s a kedé­lyes mulatság késő éjjel ért véget. Hymen. Csébi Lajos duua abonyi gyógyszerész f. hó 3 án jegyezte el Sümeghen Lujzer Erzsike kisasszonyt, Lujzer Lajos ottani birtokos kedves leányát. A „Zala egerszegi Kereskedelmi Ifjak Önképző Egylete" részben saját könyvtára, részben a helybeli népkonyha javára 1895. év február hó 23 án az „Arany Bárány" dísztermében zártkörű paraszt lakodalmi estélyt reudez. Belépti díj személy jegy és karzat 2 korona, családjegy 5 korona, páholy 10 korona. Kezdete 9 óra­kor. A rendezőség mély tisztelettel kéri a meghivottakat, hogy az estély jellegéhez mérten paraszt jelmezben (álarc nélkül) szíveskedjenek megjelenni. A lakodalmas nép éjfélkor vonul lel. Esetleges tájékoztatás Breisach Sámuel könyvkereskedésében nyerhető. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. A keszthelyi jótékony nőegylet alaptőkéje 1895. jauuár 1-éu összesen 7658 fit 06 krt tett ki. Tagjainak száma jelenleg 65 évdijas, 20 rendes, 64 pártoló, 12 alapító tag, összesen 149. Tagsági díjakból a mult évben befolyt 539 frt 35 kr. A lefolyt évben az egylet pénz tárából kifizettetett segélyezésekre 1051 frt 27 kr. — Segélyezés közel 300 esetben történt. Az egylet élén, mint védnök, gróf Festetins Tassilóné, szül, Hamilton Mária hercegnő áll. Ügyvezető elnök Papp Sándorné, titkár Sparszam Pál, pénztárnok Cavallár Józsefné. Kinevezes. A m. kir. pénzügyminiszter Zakál Vilmos csáktornyai adótisztet az a.-lenifvai adóhivatalhoz ellenőrré nevezte ki. A keszthelyi gazdasági tanintézet köréből. A f. 1894/5. tanév első fele lejárván, az első félévi vizsgálatok február hó második • felében fognak megtartatni. — A gazdasági intézet III. éves hallgatói f. hó 1-én a sörgyár tás gyakorlati megismerése czéljából Reischl Venczel újonnan berendezett sörgyárát tanulmányozták, hol az illető szaktanáron kivül Reischl és fiaszolgáltak az ifjaknak szakszerű magyarázatokkal. a zaia-egerszegi iparos ifjak önképző egylete f. hó 2 án az „Arany Bárány" szálloda disztermében dal­körének közreműködésével, felolvasás- és szavalással egybekötött zártkörű tánczmulatsága igen látogatott volt és kitűnően sikerült. A megjelentek a nagytermet egészen betöltötték. Az ifjúság dalköre Baján Ferencz vezetése mellett a hymuuszt énekelte, mely után Réthy Gábor elnök olvasta fel Arany János költészetéről nagy gonddal egybeállított tanulmányát; ugy e felolvasás, valamint Jády Károly, Lakatos István, Keszly József szavalatai* Rab Vilmos és Balaton Sándor által előadott monologok, ugy a dalkör által záradékul előadott népdalok köztetszést arattak. Ezutáu kezdetét vette a táncz, amelyhez már kezdetben nagy tűzzel fogtak s kitartóan folytattak — a szünórát kivéve — a reggeli órákig Az ifjúsági egyesü­let meglehet elégedve minden tekintetben az elért sikerrel. — Az erkölcsi haszonnal vetekedik ugyanis az anyagi siker. Befolyt összesen 200 frt 90 kr., melyből a 120 frt 77 kr. kiadást levonván, az egyesület czéljaira tiszta jövödelemképen maradt 80 frt 13 kr. Felülfizetni szívesek valának : Fridrich Vilmos szállodás 10 frt, özv. Farkas Dávidné őnagysága, Némethy Ignácz 2—2 frt ; Wálek János (Pacsa) 1 frt 80 kr., Schütz Sándor 1 frt 80 kr., Juhász József 1 frt 50 kr., N. N. 1 frt 40 kr., Ldvardy Ignác 1 frt 40 kr., dr. Háry István 1 frt 20 kr., Likatos István 1 frt 20 kr., Réthi Gábor, Szedmák László, Baján Ferenc, N. N., Schmidt István, Grünvald Mór 1 — 1 frt, Kéner Dániel, Kiss Károly, Baly Béla, Horváth Ferenc, [Iunyady Sándor 80—80 kr., Udvardy Vince 60 kr., N. N. 60 kr., Varga Gyula, Goldfinger János, N. N., Huszják Mihály, Gaszta Antal, Aranyos Gyula 50—50 kr., Bedő József, Makk Ernő, Keszly József, Sípos János, Klosovszky Ernő, Csontos László, Nagy János, Budinszky Mátyásné, Molnár Ferenc, Divald István (Szöpötk), Neufeld Izidor, Matusek Ríkárd, Gay Károly, Vinkovics Mihály. Pfeiffer Henrik, Antalik _ János, Bajer Vincze, Jnhász Lajos, Menyhárt József,"Fürst Samu, Krosetz István, Krosetz Gyula, Gombás Elek, Bődy József, l'reszler Gyula, Gombás István, Nagy István, Baksa N., Horváth Sándor, N. N., Schütz Samu, N. N., Österreicher Samu, Eisen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom