Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)
1895-02-03 / 5. szám
X1Y. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. február 3. 5. szám. !l_ JL társadalmi, kczművelődési és gaziászalí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nőm küldünk vissza. A „Zalaraegyei gazdasági egyesíilet", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. v Pénz és előkelőség. Mióta általános csere-egységül föltalálták a pénzt, azóta minden egyéb hatalom eltörpült ennek az új hatalomnak rendkívüli hatása mellett. Ez lett az emberiségnek egyfelül áldása, másfelül átka. Azzal, hogy a rendkívül nehézkes cserekereskedés helyett sokkal könnyebb módot nyújtott az értékek megforgatására: áldást hozott az emberiségre ; de azzal, hogy az értékeknek mentül gyorsabb megforgatásával munkára hívta az ügyes élelmességet: ajtót nyitott a kapzsiság, a kincsvágy ördögének is. Nem éppen ok nélküli a nagy moralistáknak az a mondása, hogy a pénz az ördög találmánya ; mert annyi bizonyos, hogy mióta ez a csere-egység a földön uralkodik, azóta támadtak azok az óriási vagyoni aránytalanságok, melyek az embertársával hasonló sorsra jogot formáló emberben szinte ellenállhatatlan erővé tették a föltámadt igényeket s elhintették szívébe az elégületlenséget. Az igényekkel föllépő' és folytonos elégedetlenségben sápadozó emberekkel szemben óriási hatalommá lett a pénz, mert benne látják — és nem minden ok nélkül — azt az egyedüli eszközt, melylyel az emberi, társadalmi állapotok bántó aránytalanságát legalább időről-időre meg lehet szüntetni. A pénz nem csupán a nagyobb tervek, alkotások keresztülvitelében, megvalósításában játszik mindenütt első szerepet, hanem határozottan irányzója, modulatora a népek, nemzetek és az egész emberiség sorsának. Montecuculi azt mondta, hogy a hadviseléshöz három dolog szükséges. Pénz, pénz és pénz. Nos hát a jeles hadvezérnek ez az emlékezetes mondása azóta általánosuk. A modern ember ma már azt mondja, hogy mindenhöz csak pénz kell. Azután ezt az axiómát (mivel a logika törvénye szerint az itélet csak akkor helyes, ha megfordítva is áll) szépen meg is fordítja és azt mondja, hogy pénzzel mindent el | j lehet érni. < i Ez ugyan erkölcsi szempontból nem valami örvendetes igazság ; de — fájdalom ! általános érvényét lépten, nyomon igazolja a gyakorlati élet. Es éppen mivel ma már ott állunk, hogy pénzzel mindent el lehet érni, — a különböző igények bűvös körébe esett ember szinte ellenállhatatlan szenvedélylyel tör a legmerészebb vágyak megvalósítását is biztosító pénz után. Legtöbben a pénzben látják azt az eszközt, melylyel az élet külső nagy aránytalanságait némileg kiegyenlíthetőnek vélik. Mert tény az, hogy az emberek közötti különbség tulajdonképpen abban gyökeredzik, hogy belső és külső értékeink beváltása nem egyenlő arányok szerint történik, ha mindjárt azok teljesen egyformák volnának is. Aki szerencsésebben folyósíthatja és forgathatja az ő értékeit, — az gazdagodik, vagyonossá lesz és a vagyon, gazdagság megteremti számára azokat a jogokat, mik a szegényebb sorsú, a kedvezőtlenebb szerencséjü ember elől el vannak zárva. A vagyon, a pénz szerepet biztosít, teret nyit a társadalmi életben arra, hogy kiki az ő egyéniségét a neki tetszőbb formában és módon érvényesíthesse. A mai világban sok tekintetben a pénz az alapja az előkelőségnek. Es miért ? Azért, mert a nagy társadalom zöme az emberek közötti különbségben mindig csak a külső arányokat méri és csak nagyon ritkán gondol azokra a belső arányokra, mik az emberiség erkölcsi, szellemi életében nyilatkoznak meg. Es mivel folytonosan csak a külső arányok méretei lebegnek az emberek előtt, igen természetes, hogy a vagyoni kiválóság, felttinőség adja meg manapság kinek-kinek az úgy nevezett előkelőséget. Az az aránytalanság, mely az emberek között a belső értékek, az erkölcsi, szellemi élet méreteiben nyilatkozik meg, — nem bánt, nem lázít föl senkit; mert azoknak az értékeknek manapság nincs valami nagy kelendőségük. Ez az aránytalanság sohasem támaszt a sorsukat mérlegelő emberekben forradalmi gondolatokat; mert ez a mai társadalmi szellőm hatása alatt sohasem biztosít előkelőséget senkinek. Pusztán a tudás, az értelmi és érzelmi kiválóság nem képezik bázisát a modern előkelőségnek. Ellenben a pénz, a vagyon tudás és szellemi, erkölcsi kiválóság nélkül is mindenkinek biztosít bizonyos fokú társadalmi előkelőséget. Innen van azután, hogy a nagy tömegével külső igények után futó és vágyakozó emberiség ezt az aránytalanságot már, m ely külső értékek méreteiben nyilatkozik meg ) — n em veszi olyan egykedvűen s hogy ez az aránytalanság már forradalmi gondolatokat ébreszt az embertársával hasonló sorsra jogot formáló, kedvezőtlenebb szerencséjü emberekben. Mindebből arra a konklúzióra jut az ember, hogy a pénz nagyon szerencsésen választott és könnyen mobilizálható csere-egység és arról már nem tehet sem a pénz, sem föltalálója, hogy a mérhetlen vágyak után rohanó emberiség alapul rakta le és kizárólag reá építette az előkelőséget. Bizonyára jöni fog idő, mikor a pénzre, vagyonra épített előkelőség szépen összeomlik, sőt a messze-jövőből még egy olyan korszak is bontakozhatik ki, mely a pénzt is, az előkelőséget is szépen, egy ártatlan vonással kitörli az emberiségnek még szótárából is. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület Kovács Károly polgármester elnöklete alatt január hó 30 án rendkívüli közgyűlést tartott. A képviselőtestület jóváhagyólag tudomásul vette a városháza földszintjén levő négy bolthelyiségnek, a vágóhidnál levő lakóház és mellékhelyiségeinek árverés utján való kiadását, úgy a fehérképi vendéglő leégett istálótetőzete felépítésének, az irodai szerek, világító anyag, nyomda és könyvkötő munkák, a rendőrök ruházata és lábbelijének, valamint az „Arany Bárány" venA „ Zalamegye" tárcája. __ Ami megkavarta. Irta: Gfyarmathy Zsigáné. I. Azt kérditek, hogy miért hagytam oda jövödelmező állásomat, hogy miért nem hordom továbbra is a leveleket ? Ha nem lennének szemek, rám meredő tekintetek, akkor talán ... de igy nem lehet . . . Nos miért néztek ugy össze ? Azt hiszitek, nem látom és nem tudom, hogy mit tesz az: „Szegény Toncsi megőrült!" Ezt mondja a ti szemetek ... oh én már tudok a szemekből olvasni, s amig azt tudom és az emlékezetem ép, addig nem vagyok őrült, akármit néztok is össze. Az én falumban, tudjátok ott a kékes ormu Vlegyásza alatt, volt egy őrült . . minden faluban van egy őrült, de az nem tudott emlékezni semmire. Én pedig — hallgassátok csak — mily jól emlékszem mindenre. Emlékszem arra is, hogy eleinte mennyire érdekeltek a rám irányuló tekintetek és szerettem volna minden házba vidámságot vinni. De ez csak ritkán történt és nem tudom, más levélhordó vidámabb leveleket hord-e szét ? A legtöbb egyénnél közönyösen vettem a dolgot: nem az én bajom, nem az én örömem! De akadtak olyanok is, akik ugy tekintettek rám, hogy nagyon szerettem volna nekik jó leveleket vinni ... Jó, hogy ezentúl nem látom már ezeket a várakozás teljes, aztán elszomorodó szemeket . . hanem egyet mégis látok, akármire tekintek, előbb azt látom, s csak azután egye bet . . . Ismertétek Erdősfalvy Tibort ? En ismertem már kis Hu korában, hiszen egy faluban születtünk és az édes apja éppen akkor adta katona-intézetbe a kis urtit, mikor engem ide ebbe a városkába segélt levélbordónak ; , mert ez a jó szivü ur minden embert segélt valahova. Jó szive volt és mégis 1 . . De sorára veszem a dolgokat, mert nem vagyok én megzavarodva, akármint is hiszitek ti. A kis urfiból olyan délceg szép ifjú lett, mint a milyen az én falumban minden legény, de még annál is szebb. Mikor ide ebbe a városkába tették, éppen akkor lett főhadnagy és a két csillagánál csak a két szeme ragyogott fényesebben . . . Oh istenem, azok a szemek ! A termete pedig olyan volt, mint az a sudár jegenye, no tudjátok ott a falumban a kovácsműhely előtt. Hát tehetek-e én arról, hogy minden, a mi szép és jó volt ezen az áldott főhadnagyon, az mind ahhoz hasonlitott, ami oda haza van ? Még a kanapéján terjeszkedő nagy medve is mintha csak a Vlegyásza alatti barlangban született volna . .. Aztán a levelek — az a teménytelen sok levél, a mit kapott — mind olyan illatú volt, mint a mi mezőink kaszálás után. Mindég bőkezű volt hozzám és pi^os ajkai mosolyogva kérdezték : — „Nos, Jancsi, hát van még"? Aztán nem igen vette számba azokat a virágillatu leveleket, ugy a vállán keresztül dobálta egy kis fényes asztalra. A pénzes leveleket sem vette mohón, mint más fiatal katona, hanem azért azokat még sem dobta a vállán keresztül a fényes asztalkára; begyűrte a feszes nadrágja zsebébe. Gyakran megesett, hogy pezsgővel kinált, de ti nem ismeritek a pezsgőt . . . ránézve olyan az, mint a nii papunk kaszálóján a forrás délben, mikor a nap bele tűz és a gyöngyöző habokat színaranyra fényesiti. Az édességéhez pedig csak az anyák tejét hasonlitbatom. Fiatal tiszt urakkal kártyázott akkor, midőn a tüzes habból nekem is juttatott. Be gyönyörű volt ilyenkor, jókedv csillámlott a szemébeu és szép arca majd kicsattant az ifjú vér lüktetésétől. Soha senkit sem szerettem ugy, mint ezt a drága gyönyörű főhadnagyot, s mikor azt hallottam, hogy sokat veszt, mindég ugy éreztem, mintha a szivembe szúrtak volna; de aztán arra "gondoltam, hogy nem is lehet az ember mindenben szerencsés s ez megvigasztalt. II. Ugy tetszett nekem, hogy az utóbbi időben mintha nem nézte volna olyan nyugodtan a leveleket, s mig a rét. illatuakat félre dobálta, fürkészve tekintett a kezemre, mást várt. Kitaláltam, hogy öt pecsétest várt. Ez í igy ment két héten keresztül és ekkor rám >s elragadt a heves várakozás. Szorongva léptem a postára s kedvet éreztem leütni a postást, ha még sem ad pénzes levelet, De aztán meggondoltam a dolgot és egész haragom az öreg nagyságos ur ellen fordult; olyan dühös voltam rá, mintha nem is ő juttatott volna kenyérhez . . . Hát miért is tette ! Ebből a kenyérből született az a tekintet... No ugy e, most ti is látjátok, amint rám mered ? Ott van ni ! Arra biztattok, hogy csak folytassam ; jól van, foly tatom, hiszen mindenre emlékszem . . . csak az ;őrültek nem emlékeznek . . . Levél ismét volt egy egész halom, mindenféle halvány színű és rét illatú, mind afféle asszony írás; nem is levélhordó, aki tüstént meg nem ismeri, hogy fiatal, vagy öreg asszonytól van e a levél . . . Főhadnagyoknak nem irnak vén asszonyok. Nehéz szívvel közelegtem a főhadnagy szép lakása felé. Az ablakban állt és amint elhaladtam előtte, olyan várakozás, reményteljes pillantást vetett rám, hogy a vérem megfagyott tőle és hajlandóságot éreztem az elfutásra ; de aztán csak beléptem. Visszafordult az ablaktól á mig néhány lépést tett felém, tekintete valóságos rimánkodást fejezett ki, aztán a bizalom és jóság ragyogott szép szemében. — Éppen igy ragyog a mi kék egünk, nap lemenet előtt, Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.
