Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-06-16 / 24. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. június 16. 24. szám. társadalmi, kozművclodssi és gaziászatí hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. sága A fürdő évad elején. Minden időnek megvan a maga nyomoru— tartja a régi német közmondás. Es minden évadnak megvan a maga szüksége. A télnek a korcsolyázó hely, a nyárnak a fürdő. Bizony nagyon is sok embernek gondját képezi ez így junius hóban és akinek meg nem határozott szervi baja van, amelyre nézve előre megállapítja az orvos, hogy hová kell mennie betegének, az most folyton afelett gondolkozik, hogy hová menjen pihenni, üdülni s pénzét jó szerével, kellemesen eltölteni. Ez fontosabb kérdés, mint sokan hinni vélik. Mert fürdőhelyen kellemetlenül is elkölthetjük pénzünket, ami tulajdonképen annyit jelent, hogy a nagy várakozással fölkeresett fürdő sem üdülést, sem szórakozást, sem kellemes tartózkodást nem nyújtott a kidobott pénzért. Pedig az gyakran megesik. Es ha visszatér az ember, nem szívesen vallja be önmagának, másnak meg épen el sem mondaná, mint az a kisasszony, aki nagy reményekkel, édes ábrándokkal eltelve lépi át először a bál küszöbét és nem a legkedvesebb emlékekkel távozik onnan. A fürdő viszonyok hazánkban az utolsó években sokat javultak. A közönség, amely nagyobb részében előszeretettel kereste fel a külföldi és főkép a stájerországi fürdőket és felkeresi még most is, kisebb-nagyobb mértékben mégis már itthon marad, amit annak jeléül veszünk, hogy honi fürdőink, ami az európai színvonalú kényelmet, a szórakozást, az udvariasságot és az olcsóságot illeti, kezdenek kivetkezni kezdetleges állapotukból, amely azokat mindenné tette inkább, mint valódi üdülő, szórakoztató gyógyhelylyé, mig drágaságuk épen távol tartotta tőlük a müveit középosztályt. Sokat hivatkoztak azelőtt a hazafiasságra, amely kötelességévé teszi a magyar embernek a hazai fürdőknek a látogatását, mintha hazatíatlanságból és különös előszeretetből látogatta volna a külföldi fürdőket. Pedig ennek egészen más oka van. Semmiféle hazafiasság nem követelheti azt, hogy a fürdő vendég magát háztulajdonosoktól, vendéglősöktől kifosztassa és emellett a drágaság mellett kényelmetlen legyen a lakása, majd élvezhetlen az étkezése. Semmiféle hazafiasság meg nem kívánhatja azt, hogy a szórakozni és üdülni vágyó ember csak azért, hogy a hazai fürdőt támogassa, tűrjön el gorombaságokat, lenézesse magát, vagy éjszakának idején álmát raboltassa meg ; mert néhány uri embernek tetszik egész éjszakán át cigányzene mellett mulatni. Ilyen primitív állapotok mellett, épen nem lehetett rossz néven venni, ha a mii veit középosztályú ember, akinek fölösleges költeni valója nincs és aki a fürdőhelyen sem parazolhat, oda ment, ahol pénzéért, nyugalmat, kényelmet, iidii lést, szórakozást talált; ahol tehát pénze fejében legalább részben megkapta azt, amit keresett. Hazai fürdőink sok ideig olyanok voltak, hogy még a magyar ember sem szivesen kereste tel azokat. Azonban az idő itt is jótékony változást idézett elő, emelett a verseny is éberségre keltette, tevékenységre sarkalta az egyes fürdőtulajdonosokat vagy bérlőket és amint a hazai fürdők statisztikája mutatja, évről évre gyarapodik azoknak a száma, akik újra, meg újra felkeresik az egyszer megkedvelt honi fürdőt, sőt szélesebb körökben is propagandát csinálnak neki. Ez kétségtelenül azt jelenti, hogy nemcsak kényelem tekintetében fejlődnek hazai fürdőink, hanem társadalmi tekintetben is megközelítik már azt a nívót, amelyet egy, európai színvonalon álló gyógyhelynek elérnie kell. S ha e tekintetben van is még kívánni való, a társasélet folytonos fejlődésével a viszonyok e tekintetben is javulni fognak. Mert, ha valahol, úgy különösen fürdőhelyen van jogosultsága a bizonyos fokú democratismusnak, amely ugyan itt sem szünteti meg teljesen a társadalmi osztályoknak a különválását, azonban bizonyos, dicséretre méltó jóakarattal mégis kevésbbé élessé, kevésbbé kiI rivóvá teszi. // Őszintén óhajtjuk, hogy a természet kincseivel megáldott honi gyógyhelyeink mentül inkább elérjék céljukat és ennek a hazának az áldott földjén és a belőle fakadó gyógyforrásoktól nyerje vissza a magyar ember egészségét és ne keresse másutt, amit itthon is megtalálhat. Ehhez azonban a fürdőtulajdonosoknak és a bérlőknek is meg kell hozniok a maguk részéről a szükséges áldozatot! Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság junius havi ülését Svastits Benő főispán őméltóságának elnökléte alatt f. hó 11 én tartotta. Az alispáni havi jelentés a közigazgatás egyes ágaiban május hóban előfordult eseményekről felolvastatván, helyeslőleg tudomásul vétetett. Felolvastatott és tudomásul vétetett a kereskedelemügyi miniszter rendelete, amelylyel a Zala Egerszegen létesítendő állami főgymnasium épületének számára szükséges telekre nézve — a város részéről beadott folyamo dásra — a kisajátítási eljárás megindítását engedélyezte. A nagy-kanizsai küzkórház számadása beterjesztetvén, megvizsgálás végett kiadatik a megyei számvevőségnek. Olvastatott N.-Kanizsa város tanácsának megkeresése, melyben tudatja, hogy a nagy kanizsai közkórházi bizottság tagjai megválaszthatók nem voltak; mert a városi képviselőtestület a közigazgatási bizottság részéről leküldött kórházi alapszabálytervezetre nézve azt határozta, hogy tárgyalás előtt kinyomtatandó és a képviselőtestület tagjainak tanulmányozás céljából megküldendő. Ezzel kapcsolatban felolvastatott a szóban forgó ügyre vonatkozó képviselőtestületi határozat. A közigazgatási bizottság a kórházi bizottság megalakítására — a felhozott körülményt figyelembe véve — julius hó 1-ét tűzte ki. Olvastatott és tudomásul vétetett a belügyminiszter leirata, amelylyel a nagy-kanizsai közkórházuál a kut csináltatását a beterjesztett költségvetés alapján engedélyezte. A közigazgatási bizottság tudomásul vette a pécsi posta és távirda igazgatóság megkeresését, amelyben tudatja, hogy a kereskedelemügyi miniszter Vizi-SzeutGyörgyön a kért postahivatal felállítását nem engedélyezte. A kereskedelemügyi miniszter leirata, amelyben tudaija a közigazgatási bizottsággal, hogy megkeresésére az államépitészeti hivatalnál a személyzetet egy műszaki erőnek beosztásával szaporítani fogja, tudomásul vétetett. Felolvastatott és tudomásul vétetett a kereskedelemügyi miniszter leirata, amely szerint az 1894. évben a szálas takarmánynemüek után engedélyezett mérsékelt viteldijakat hatályon kivül helyezte. Előterjesztetett Zala-Egerszeg város kérelme, amelyben a város határában levő, úgynevezett vízálló dűlőben a vasút 417—419 szelvényeitől keletre eső területnek A „Zalamegye" tárcája. Az „első szabad szó" hatása. Oh szép az eszme, mely jókor szülenilett. Áldott a szó, mely zemlülr! Szász Károly. Negyven éve, hogy a főváros állandó lakósa vagyok. Természetes tehát, ha most utcáin, terein járva, sokszor elálmélkodom azon, hogy ez idő alatt mennyit épült, szépült Budapest s életforgalmában mint megváltozott. Különösen meglep ez örvendetes mélázás, mikor az Akadémia fényes palotájának márvány előcsarnokába lépek, mert ott leginkább megtalálom a roppant különbség mértékét. Az alacsony, egyenetlen házikók, melyeknek helyére szebbnél szebb-nagy házak sorát emelték ; a girbe gurba keskeny utcák, melyeket egyenessé és sok helyen szélessebbé szabályoztak ; a rossz kövezetek, melyek sima aszfaltuak, a szemetes 1 íunapart, mely lépcsőzetes kőszegélynek, a pislogó olajlámpák, melyek gáz- és villámfénynek, a kopár járdaszélek, melyek fasoroknak engedtek helyet: végképen eltűntek s ki tudna inár rájok élénken emlékezni, holott mindnyájukat örömest engedtük át a feledésnek. De ina is megvan a belváros egyik legnagyobb, átjáró épületének, (az egykor Trattner Károlyi , most gróf Pálffy János féle háznak) emeletén az az utcára néző, tágas szoba, melyben a ui. tud. Akadémia tartotta valaha a maga nagyon csöndes üléseit. Közgyűlést akkor nem volt szabad tartania. Voltam én is, az ötvenes évek közepe táján mint busz éves ifjú, ama diszitetlen falu helyiségben néhány osztályülésen. Kopott zöld posztóval leterített ócska asztalt ültek körül a tudósok, néha öten-hatan. Láttam egyszer a nagytekintélyű elnököt: gr. Teleki Józsefet is, ki nem kormányozhatta már a katonakéz alá került Erdélyt s a „Hunyadiak korá"-t irta. A kit mindigaz asztalnál láttam, az a titoknok : Toldy Ferenc (Schedel) volt, kinek egészséges kerek arca mosolytól sugárzott. De néha ez az arc is elborult, tán mert eszébe jutott: mennyire megfogytak az akadémikusok 1 Maga az alap vető első elnök : gróf Széchenyi István is igen szomorú helyre menekült, a döblingi gyógyintézetbe, hogy a zord időben ne zaklassák ; Ozuczor Gergely, a „Nagy Szótár" egyik főszerkesztője Ivuhteinban ült lánczra verve a forradalmi „Kiadó" ért; Jósika Miklóst, Pulszky Ferencet és Szemere Bertalant, kik nyugat fővárosaiban járták a számtizetes kemény lépcsőit, hatalomszóval törölte ki a megválasztott tagok sorából az önkényuralom ; báró Eötvös József és Szalay László künn rekedtek hazátlanul ; Vörösmarty félrevonultan, feldúlt kedélylyel borongott falun ; Bajza József mélyabúba esett s nem lehetett már máshol látni, mint néha verőfényes órákban az utcán, a mint neje és fölserdült szép leánya, (a mai termékeny regényirónő) szeretettel vezették. Bizony nagyon megritkult az akadémikusok egykori bő köre, új tagokat nem lehetett választani. Az intézet tevékenységét irgalmatlanul megbénította az erőszak. Az osztályüléseknek hallgatói sem igen voltak. A szegényes terem egyik sarkában részükre nem is volt egyéb hely, mint egy iskolabeli formájú, keskeny fapad, melybe ha nyolc ember beült, már ugyancsak kellett szorongani. Ki sejtette volna e komor esztendőkben, hogy egy évtized multán ez a zsellérkedő, megbénult akadémia olyan fényes palotát kap, melynek márványát, aranyzatát, pompás termeit, lépcsőit és mahagóni fa faltábláit a nagy díszhez szokott nyugat vendégei is megbámuljuk. Ki álmodhatta volna meg, hogy kikerülve a zsellérkedés szegény állapotából, olyan bőkezű házi ur lesz, a ki ko ronként nagydiszü politikai testületnek : az osztrák dele gációnak ád tanácskozási helyet; sőt egyszer hónapokra a saját házából kiszorult képviselőházat is több hóra lesz képes befogadni gyönyörű nagy termébe. Íme az a koronaherceg-utcai bérelt nagy szoba és ez a tündöklő palota az én haladási mértékem a főváros hatalmas fejlődésében, olyan két végű mérték, mely nem csak a külső szépülést, hanem az élet jórafordulását is meglepően mutatja ki. Kalauz-könyvekben s a hazai érzelmiség köztudatában az az adat van meg, hogy a tudományok dunaparti palotáját egy porosz építőmester: Stühler építette. Ez tény is. Az akkori lapok nagyobb része — merő hazafiságból — azt sürgette ugyan, hogy a középület hazai terv szerint jöjjön létre, s ezért a nagyérdemű dr. Kenszeltnan Imre gothikus tervét pártolta. Az igazi szakértők azonban a németországi építőmester derült tervének szerezték meg a diadalt. A szellemi építőmester úgyis magyar ember volt; maga az akadémia akkori elnöke: gróf Desseioffy Emil. Az uj palota dísztermében, melyet azóta a Lotz Károly történeti falképei még d'szesebbé tettek, az elhunyt elnök nagy érdemeért 18t37. januárjában — az elhalálozás első évfordulóján — hálaünuepet is tartottak. A háromoldalú karzaton azóta sem volt annyi előkelő hölgy, mint ekkor. Az országgyűlés két házából is annyi miniszter, képviselő és főrendiházi tag csak még egyszer: a Széchenyi-szobor leleplezési ünnepén. Mintha ma is látnám Deák Ferencet és Horváth Mihályt, a mint — egymás mellett ülve — nézegették a gr. Dessewft'y Emil márvány mellszobrát a zöld növények csoportja közt, s életnagyságú arcképét a háttér barnavörös kárpitján. A megnyitó szózatot Lónyay Menyhért, az emlékbeszédet br. Eötvös József olvasták, s az ünnepi költeményt Szász Károly szavalta. Báró Eötvös József —• az elnöki utód — csupa Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.