Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-20 / 3. szám

XíV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. január 20. 3. szám. JL Jl Előfizetési díj: Egész évre 4 írt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 írt. Egy szám ára 70 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetés­nél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Xjilttér petitsora 12 kr. í, közművelődési és gazflászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől foga­dunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A fényűzés. Az emberiség kulturális haladásával az igé­nyek is változatosabbak lettek. Túlhajtott követelés volna azt akarni, hogy külső dolgainkban soha ne változzunk, hanem maradjunk meg a legprimitívebb egyszerűség mellett. Mert hisz végelemzésében véve a dolgot, a külsőségekben való igényeink növekedése bizo­nyos mértékben egyensúlyozza az anyagi álla­potok aránytalanságát. Aki nagyobb vagyonnal rendelkezik, az rendesen annak arányában elégíti ki igényeit is. Ebből azután az következik, hogy jövedelmének lekintélyes részét nem fogja élére rakni, halomba gyűjteni, hanem olyan dolgok beszerzésére folyó­sítja, amiket mások állítanak elő s igy mások­nak is módot, nyújt, a munka utáni megélhetésre. Gondoljuk csak el, hogy miképen élhetné­nek meg azok a százak, ezerek, sőt milliók, akiknek exislentiája úgy szólván kizárólag az emberek pazarabb igényeire van alapítva ? Hány millió emberre nézve lenne a kenyérkereset na­gyon is problematikussá azok nélkül a pazar igények nélkül ? Ki fog józan észszel azon megütközni, ha egy milliomos egyetlen szobájának bebútorozá­sára 25—30 ezer forintot költ?! Ki fog elitélni valami nábob-asszonyt, ha egyetlen hajtőért ezreket ád ?! Hisz mindez nagyon természetes dolog ! Senkinél sem fog megütközést kelteni, sőt min­denki csak azt mondja rá, hogy igy van jól ; igy kell bizonyos mértékben megoszlania az aránytalanul felgyülemlő vagyonnak. Íjíaz, hogy az a pazar fényűzés, a ragyogó bútorzat, vagy brilliáns ékszer tulajdonosára nézvo holt tőkét képvisel, de csakis tulajdono­sára nézve ; mert az érte adott pénz folyóvá, forgó tőkévé lesz azok kezében, akik — habár kisebb mértékben is -- szintén kénytelenek igé­nyeiket, kielégíteni. A „Zalamegye" tárcáia. Egy szép téli éjben. Irta: Hrabovszky FI. Ilideg szép téli éj vala, Az égnek nyil.t boltozatát Azúrkék szinben pompázó Tündér fátyol lebegte át, Melyre az egek urának Mindenható csodás keze, Sok, sok ragyogó csillagot És csillagképet himeze. A természet hült kebelén Háborítatlan csend honolt, Eolus sokszor viharos Hárfája is most néma volt. S minthacsak egy nagy sírbolttá Változott volna föld és ég, Oly mély hallgatás környezett, Oly néma volt a mindenség. Közelben a toronyóra Tizenkettőt vert s szózatát, Az éjnek sirt nyugalma Elenyésztően vette — át. A tomplomtorony ércnyelve Halk, rezgő hangon jelezé: Eletünk egy napját ismét A múlandóság elnyelé. Gondolatokba merülttm, S e sajátszerű percenet Szokatlan bűvös erővel Ragadta meg a lelkemet. S merengéseim közepett Magamban ugy elgondolám : A viszontagságos élet Az a hölgy, kinek férje óriási jövedelem­mel rendelkezik, nagyon jól teszi, ha egy-egy báli toilettre ezreket fordít, mert ezek az ezerek nagyon szépen megoszlanak bizonyos arányban azok között, akik az aféle pazar igényekhöz szükséges dolgok előteremtéséből élnek. Nagyon korlátolt elméjű egyén az, aki az efélét elitéli vagy éppen irigyeli Higgadt, józan belátással ezt csak helyeselni lehet. Igaz, hogy sokkal szebb volna, ha a gaz­dagok e féle pazar igényeik, fényűzésük kielé­gítésében valamivel több mértékletességet, gazdál­kodást követnének s a fölösleges összeget neme­sebb módon juttatnák azok kezébe, akik arra rá vannak szorulva ; de végre is senkit sem lehet az önmegtagadás erényére kényszeríteni ; ami tehát nem történhetik meg az erény gyakorlása utján, történjék meg a pazarabb igények kény­szerével. Ez nagyon jól van igy ! Aki fényűzésre költhet pazarul, költsön pazarul. Az a folyósí­tott néhány ezer forint a gazdagra nézve — ha már olyan könnyen fényűzésre fordítja — bizo­nyosan fölösleg; azokra nézve pedig, akiknek ilyen uton kezökbe jut, kenyeret, létet biztosító összeg. A baj csak akkor kezdődik, elitélni a fény­űzésért, csak akkor lehet valakit, ha arra anyagi erejét meghaladó összegeket költ. Ezt a veszedelmes jelenséget nem kell a gazdagok körül keresnünk, hanem azoknál, akikre a vagyonosok megengedhető, jogosult, sőt bizo­nyos tekintetben anyagi előnyökkel is járó fény­űzése azt a végzetes hatást gyakorolja, hogy utánozni akarják őket. Ez már azután olyan szomorú dolog, mely mindenkit, aki befolyásától magát függetlení­teni nem birja, bizonyos, elkerülhetetlen anyagi, sőt nem egyszer erkölcsi bukásba is dönt. Ez a végzetes versenyzési vizketeg talán sohasem volt meg olyan nagy és veszélyes mér­tékben, mint napjainkban. Ha valaki nem akarja puszta szóra elhinni, ám itt az alkalom, itt a farsang, a bálok évadja: menjen el a mulatságokba és figyelje meg, hogy milyen fényűzést fejtenek ki egyes családok, akik az élet prózai talaján folytonos küzdelem­ben állanak az existentiális kérdéssel ! De ha valakinek puritán orrát talán bántja a báltermek illatos kavargása, nem szükséges oda sem belépnie. Elég, ha megfigyeli nőinknek utcai öltözékét. Szegény varróleányok, középosztálybeli nők olyan drága bundákban, olyan ékszerekkel, olyan pazar öltözékben járnak, mint azok a nábob­asszonyok, akiknek a fényűzésre fordított összeg nem áldozat, hanem fölösleg. Ez a fényűzés már csakugyan megdöb­benti, elszomorítja az embert, mert elborult homloka alatt rögtön ott terem a gondolat, hogy azokhoz a fényűzési cikkekhöz nem fűző­dik-e sötét szálaival a múltnak, vagy majd a jövőnek egy-egy tragikus mozzanata ? Példák, elrettentő példák sötétlenek előt­tünk az emberiség múltjában. Frissen élnek még emlékezetünkben egyes események, amik föltét­lenül az eféle, gazdagokat utánzó fényűzésnek voltak szomorú következményei. De azért nem tanulunk, nem okulunk. Sőt az elrettentő példák dacára oda jutottunk, hogy a fényűzési vizketeg soha veszélyesebb mérték­ben nem uralkodott a szerény jövödelmü közép­osztálynál, mint korunkban. Képesek vagyunk nyugalmat, erkölcsi füg­getlenséget, becsületet kockára tenni azért az ostoba, üres látszatért, amivel minden fény­űzés jár. Talán nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy körűi-beiül elértünk az utolsó mesgyéhöz. Az utat már ebben az irányban tovább foly­tatni abban az emberiség erkölcsi kincseinek veszélyeztetése nélkül nem lehet. Itt van a tizenkettedik óra. A középosztály nőinek józanabb, belátóbb Legédesb ilyenkor talán . . . Elhallgatott a szenvedés, A nyomor kitörő jajja. Nem hangzik — fel az önzésnek Kebel maró gunykacaja, A balsorsnak nyilaitól, A szenvedő, az üldözött, Mintegy védve, kímélve van, Az álom karjai között. A r cselszóvények hőse is Alomra hajtotta fejét, Az ádáz boszuérzet sem Forgatja véres fegyverét. A vámpirfaj uzsorásnak Pihen fosztogató keze. A zsugorít nem kínozza Kincsszomjának undok heve. Az arcátlan szájhősnek sem Áradozik hazug szája. Az iparlovag szemét is Lezárta az éj homálya. Pöffeszkedés, fenhéjázás Nem kever gyomrot és epét. Alerkölcs, álhasafiság Sem játsza gálád szerepét. A hullámzó társadalom Töménytelen torz alakja, Most nyugton, ártalmatlanul Morfeus országát lakja. Keblemben e pillanatban Egy sugallat szólamlott fel: „Nézd egy haramia banda Most rabol amott — mond — és öl íl Borzadály futott keresztül, Nézdegélék minden felé, S a sugalt szörnyű jelenet Nem tüni sehol szemem elé, II Hah 1 gondolám, bizonyára Figyelmeztetés lesz ez már, Hogy merengő lelkem itt-ott A képzehnek hónába jár, S hogy az álnok s gonosz lelkek Nem mind nyugszanak éjen át, Sőt dúlnak, mint sir éjében Koporsón a rút féreg rág. Fohászkodva kértem Istent, Gondoljon valamit velünk, Hogy mint alkotó képének Diszmííve, töltsük be helyünk,. Szépre, jóra intő hajlam Ébredjen fel velünk s ne más, Mert csak ugy mondhatnók reggel: Üt a boldog felvirradás! Calico-estély. Mikor Telepiék Sárikája kezébe kapta a calico estélyi tarka meghivót, be nem vitte, meg sem mutatta, hanem felkapott egy vékony kendőt, a nyaka köré terí­tette és a hideg, havas időben szaladt egyenesen Salamo­nékhoz — Ellához. — Megkaptátok ? szólt Ellához, mikor kipirult arccal összetalálkozott vele az előszobájukban. Ella meglepetve nézett az eléje tartott levélborítékra. — Mi az ? kérdezte. — A meghivó ! Nézd csak I és megeredt beszédes nyelve a pajkos Sárikának. — Látod, milyen bolondos figurákkal van tele ? milyen különös a papirosa, hát még a nyomása ? Nem hiába mondta a cousin, hogy újdonság lesz ez az egész mulatság. De mondott ám egyebet is. Tudod, tegnap elővettem. Nem akart a világért sem beszélni ; hiába cirógattam a csúnyát. Azt mondta, hogy némaságot fo­gadott a rendezőség, s ő szavának áll. Hát cselhez kellett Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom