Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-06 / 1. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. január 6. 1. szám. társadalmi, közművelődési és gaászatí hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az önsegély. Talán sohasem emelkedett oly erős mérték­ben érvényre az a közmondás, hogy „segíts magadon, Isten is megsegít" — mint éppen napjainkban. Es különös, hogy más oldalról meg talán sohasem szállta meg az embereket a rezignáció, mint most. A magyar embernek ázsiai véralkata kü­lönben is eró'sen inklinál affelé a nyugalmas elv felé, hogy „a küzködés, erőködés nem ér sem­mit ; ha pusztulunk, hát pusztuljunk." Etihöz az ázsiai princípiumhoz azután nem kell egyéb, csak azt kell hirdetni, hogy „bizony anyagi helyzetünk, jólétünk rohamos alászállásán, szo­morú hanyatlásán mi nem segíthetünk ; a magas kormány tehetne csak valamit, mi magunk nem !" Ez azután éppenséggel elég arra, hogy népünk lehajtott íó'vel, lecsüngő karokkal, teljes lethar­giába esve, várja a dolgok fejlődését. Légyen úgy, ahogy a jó Istennek tetszik ; mivel azon­ban a jó Isten semmiképen sem látja be, hogy mért kellene a természetnek azt az örök törvényét, mely küzdelemhöz fűzi a létet, megváltóztatni: bekövetkezik m.ndenütt és min­den alkalommal, hogy a küzdelemre lelki erőt nem érezők elvesznek. Régi igazság az, hogy „a munkában van a legnagyobb önsegély." Es mégis ezt akarják elhinni legkevesebben. Itt, ott (fájdalom : most már igen sok he­lyen !) hol a nép anyagi kérdése úgy szólván a végső veszedelem stádiumán van : rendesen nem az verejtékezteti a nép sorsán aggódók, törődök homlokát, hogy miképen lehetne az önsegélynek nagy önérzetet és megnyugvást adó különböző módozataira megtanítani ? — hanem, hogy miképen lehetne a népnek olcsó kölcsönt, teremteni ? Méltóztassanak csak körültekinteni s vizs­gálni a nép érdekében létesülő szövetkezetek irányelveit: nem az olcsó kölcsönnyújtásban sarkallanak-e azok ? Az olcsó kölcsön pedig még éppenséggel nem alkalmas arra, hogy a népet az anyagi hanyatlástól vagy végromlástól megmentse. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az olcsó köl­csön szerzésére irányult törekvések elítélendők. Éppenséggel nem ! Sőt ezt is fontos körülmény­nek és erős tényezőnek tartjuk a népjólét kér­désében ; ámde csak akkor, ha a nép már az önsegélynek leghatalmasabb módját: a munkát becsülni s ennél fogva nemcsak a kezébe vett pénzt, hanem a rendelkezésére álló drága időt is értékesíteni képes. Népünket minden módon nevelni kell immár annak belátására, hogy ne támaszkodjék kizá­rólag termelési produktumaira. Az az eldorádós élet, mikor a földmivelő nép csak nyáron dol­gozott, a telet pedig átpipázta, átpityizálta, — teljesen lejárt. Manapság a magának csak tűr­hető létet is biztosítani akaró munkás embernek télen, nyáron egyaránt kell dolgoznia és pedig úgy, hogy munkájának ne csupán erkölcsi, ha­nem anyagi becse is legyen. Évekkel ezelőtt, mikor a m. kormány látta a földmivelő népnek elsilányulását, anyagi te­kintetben való rohamos alábbszállását, — erő­sen hangoztatta az önsegélyt. Nem nevezte úgyan igy a mentési módot; hanem rendeletekkel animálta az illetékes hatóságokat és köröket arra, hogy a népet oktassák és szoktassák házi­iparra, téli foglalkozásra, a drága idő értékesí­tésére. A kormány a munka által nyújtott önse­gélyben látta a nép megmentését biztosítottnak. Ámde mi nyugalmas vérű magyarokul, megszoktuk, hogy mindenben, amit a kormány rendel vagy tanácsol, — várjuk onnan a ma­gasból a készet. Osszetesszük karjainkat és azzal a bölcs elvvel, hogy: — az áldás felülről jő — várjuk a sült galambot. Ennek köszönhető azután, hogy a kormány nemes intenciója, melylyel a földmivelő népet a leghatalmasabb önsegélyre óhajtotta segíteni, vezetni, — hajótörést szenvedett a nép körében élő s vezetésre hivatott tényezők egykedvüségén. A háziipar, a téli munka kérdésének meg­oldása érdekében folyt tömérdek tinta már rég megvörösödött vagy teljesen elfakult ; a folian­sok megsárgultak vagy szétmállottak és a népre nézve leghatalmasabb önsegély még mindig a jövőtől várja apostolait. Adja Isten, hogy ne hiába várja ! Az egészség, mint nemzeti eszme, Boldogult Trefort miniszter, a nemzeti eszmék és hazafias tettek nagy embere, — a ki oly sokszor elmerült a haza sorsának mérlegelésén — a vagyon és a műveltség mellett első sorban az egészséget proklamálta oly nemzeti eszme gyanánt, amelynek megvalósítása biztositja az állam fennmaradását. Valóban az egészség nemcsak egyes ember magán­ügye, egyes ember érdeke, hanem általános nemzeti érdek is s ennélfogva oda kell törekednünk, hogy as olyan egyetemes eszme színvonalára emelkedjék, mint amelyen a vérünk alkatrészévé vált hazafiasság eszméje. Az a világtörténelmi esemény, melynél fogva külön­féle népek és nemzetek képviselői időnként a szélrózsa minden irányából más és más országok fővárosaiban egybegyülekezvén, kongressust ülnek oly célból, hogy az egészségügyet tegyék szakavatott, bölcs tanácskozásaik tárgyává, arra utal ugyan bennünket, hogy ugy tekint­sük az egészségügyet, mint oly nemzetközi érdeket, melynek megoltalmazásában és ápolásában le kell omlani mindazon válaszfalaknak, melyeket a vallási, nemzetiségi, vagy bármily néven nevezett, szűkkeblűség állitott fel ember és ember közé. Ámde azt a magasztos célt, hogy a közegészségügy nemzetközi érdekké tétessék, csak ugy érhetjük el, ha ezt előbb minden egyes népek és nemze ­tek, minden országok és államok a saját maguk nemzeti céljaikká teszik. Ez a magyarázat önkényt következik és indokolttá lesz, ha tekintetbe veszszük azt, hogy a közegészségügyi kongressusok is azt a célt, mely szemük előtt lebeg, nevezetesen, hogy az egészségügyi érdekek nemzetközi érdekekké legyenek — ugy vélik elérhetni, hogy ezt mondják : Mi a közegészségügy rendezésére nézve irányt akarunk adni az államok kormányainak, annak eszméje iránt minél szélesebb körben föl akarjuk ébreszteni az érdeklődést s egyöntetű eljárás végett hatni akarunk a társadalomra. Az állam azonban ezen tevékenységében a társada­lom szövetkezése nélkül igazi eredményekre nem számit­hat. Ha a társadalom az iskolák, az egyházak, a sajtó, az irodalom révén közreműködik arra, hogy az egészség érdeke minél szélesebb körben, az egyes családok kebe­lében is, még ott is, ahol a műveltség hajnalpirja csak most kezd felcsillámlani, a nemzeti eszme színvonalára fölemeltessék — akkor meg lesz az eredmény. Mert nyilvánvaló az állam alkotó magyar faj azon hivatása, melynél fogva nem az erőszak fegyvereivel igyekszik magába beolvasztani más fajokat és nemzeti A „Zalamegye" tárcája. Rigmusos krónikája avagy története as 1894. esztendőnek. Tinódy Lantos Sebestyén diák, módjára megénekelte: Thcodorus diák. Zsenge uj szülöttjét meghozta az Idő, Jelenre vált immár, ami volt Jövendő. Nyolcszáz kilencvennégy — ezeren kezdendő — Nem Íródik többé, itt az uj esztendő ! Szemem pillantása révedez a múlton, S amit ottan látok, ime, neked nyújtom Jóságos olvasóm — sziveid meg rigmusom ; Türelmedért áldjon meg az én Krisztusom ! « * * Szent kegyelet szárnya emel föl as égbe, Honnan sok halottunk szánakozva néz le; A szomorú lajstrom kerüljön hát kézbe, Lássuk, kik mentek el tffliink a mult évbe ! Legnagyobb csapása a mult esztendőnek Sírba hanyatlása annak a Dicsőnek, Út az egész nemzet, mint atyját tisztelte : Kossuth Lajos kire nagy volt világszerte. Nagyot rendült erre Magyarország földje, Miként az ös erdő sok százados tölgye, lla kidől, s a helyén nagy üres tér támad ; Ily nagy szellemeket nem szül minden század Mikor hazahoztuk szép Olaszországból, Gyászba borult minden onnan Adriától Föl a Kárpátokig, felsikoltott népünk, Örökös a hála, mit iránta érzünk. Életében Ot meg nem jutalmazhattuk, De a gi/ászpompában híven kimutattuk, Mi volt 0 minékünk, mit vesztettünk benne, Jutalmazza Ot meg az Egek kegyelme 1 — Majd GÖndÖCS Benedek Panlay Edével S báró Vay Miklóssal, koronánk őrével, Költözött el oda, hol már nem fáj semmi, S Vilmos főhercegnek is el kellett menni. Doktor Szabó József, a híres geoloq, Majd Felmérj' Lajos, a tudós paedagog, Velük Miklós Gyula, országos oenolog, Végre Xíílltus János, a jeles ethnolog. Mind—-mind elköltöztek s hézagot hagyának Helyükön, de gyászt is, a magyar hasának ; Így Koniócsy József, a vidám poéta, Nevét följegyezte a múzsái kréta. Külföldön is volt gyász, ott is járt a kassás, Nem tesz ő kivételt, őt a szemrehányás Meg nem félemlíti, de még hadsereg sem ; Ezt bebizonyítani azonnal igyekszem. Borzalmas gyilkossáq merült fel Lyonban, Caserio tőre rést ütött Carhot ban, Ártatlanul halt meg, tisztelte mindenki, Bá rosszat mondani nem is tudott senki. Kevésbbé siratták a párisi grófot, Lajos Fülöpöt, a gyenge trónutódot. Az 0rleansoknak hervad lilioma, Republikánus a népek millioma. Még nagyobb halottja Francziaországnak Lesseps, alkotója egy világcsudának. 0 a „nagy francsiaa „szuezi herceg u, Saját dicsőségét már túlélve halt meg. III. Sándort is, a büszke fehér cárt, " Elnyelé a sir, lám, rá is csak ily sors várt. ()li, ember, fontold meg : kevés a földi lét . . . Egy avaqy két óra s elszólitnak innét. Használd fel jámborul, mert rád is sir borul! Mai számunkhoz fól iv melléklet van csatolva Közéletünk képe milyen volt ? im, lássuk : Előszór Jókait jól megjubiláltuk, Körötte országunk színét-javát láttuk, Százezer forinttal meg is honoráltuk. Horvát vendéginket bankettel traktáltuk, A memorandumos oláhot bezártuk. Vígszínház qyőzelmét nem igen kívántuk, Német kelepcéből magunkat kivágtuk. Törvény keletkezett, hogy Gellért hegyéről Lehordjuk a várdát s Nájgabájd helyéről Szintén elköltözzék Károly kaszárnyával, Jón, minek jönni kell az idők szárnyával. - v Nagyobb port vert fel a polgári házasság, Liiberális ordít: mienk az igazság ! Conservativ bömböl: apage satanas ! Innen is, onnan is lia'latszik a panasz : Gyermekek vallása, anyakönyv írása Mind civilis lesz már a világ folyása. — Kossuth Ferenc vissza tért szülő hónába, Örömmel fogadtuk s Isten igazába Meg is vendégeltük, úgy, jó magyarosan, Mitől felbátorult nagyon hamarosan. Félre is értették, akik így akarták, Már a vészharangok kötelét rángatták. Föl is esküdütt már magyar honpolgárnak, Ilii alattvalója lesz ő a királynak. Föl kell még jegyeznem azt a nagy kongresszust, Méltó buszkeséi]ré szereztünk vele just: Nálunk banketteztfk a demográfusok Az egész világból s hyqiemkusok. Vendégszeretetről zeng as ének messze, Messze imqeren túl, van, aki terjesssze. Följeqy/zni valóm akad még egyéb ís : Volt 'jégverés, tűzvész, árviz s földrengés is ; S hqqy volt több gyűlés is, fölemlítem nyomban, Ki fent Zehérvárott, ki meg fönt Pozsonyba .

Next

/
Oldalképek
Tartalom