Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-08-26 / 34. szám

Helyi, megyei és vegyes Mrek. Szent István király napján városunkban a középü letek felvoltak lobogózva. Az ünnepi isteni tisztelet 10 órakor volt a r. kath. plébánia templomban. A helyben állomásozó honvéghuszár tisztikar testületileg vett részt az egyházi ünnepségen s a templom előtt volt felállítva a diszszázad Vaszary főhadnagy vezénylete alatt s a mise főrészein a kivonult század sikerült diszlövése­ket tett. A király Ö felsége 64 ik születése- és Szt. István király napján a keszthelyi r. k. templomban ünnepélyes isteni tiszteletek tartattak. Az isteni tiszteleten, melyet aug. 18 án dr. Duast F. apátplébános, aug. 20-án pedig dr." Bita Dezső c. apát, egyetemi tanár végzett, részt­vettek a tisztikar, hatóságok, testületek és nagy számú közönség. Halalozas. Festetics Tassiló grófot fájdalmas csapás érte : édes anyja, gróf Festetics Györgyné, szül. gróf Erdődy Eugénia, ő felsége a királyné palotahölgye, f. hó 19-én Ischlben meghalt. Keszthely város osztozik grófja fájdalmában, mit a rk. templom tornyáról, városházáról, a gazdasági tanintézetről, községi elemi iskoláról s több épületről lengő fekete zászló külsőképen is jelez. A zalavarmegyei önk. tűzoltó szövetség f. bó 19 én tartotta Koháry József szövetségi alelnök elnöklete alatt Szent Gróthon évi rendes közgyűlését, amelyen 20 tagegylet volt képviselve. Az egyesület egy éves műkö­dését feltüntető elnöki jelentés tudomásúl vétetett s az elnökség a nagymérvű tagsági hátralékok behajtásával megbízatott. A szövetség pénztárnokának az 1892. és 1893. évről vezetett egyesületi számadásai megvizsgál­tatván, azok helyesen vezetve találtattak s a közgyűlés Stefanecz József pénztárnoknak a felmentvényt megadta. A tisztújítás következőleg ejtetett meg : Mayer István (Z. Egerszeg) elnök, Hajós Mihály (A. Leudva) alelnök, Nagy Antal (Z.-Egerszeg) titkár, Stefanecz József (Zala Egerszeg) pénztárnok. Választmányi tagok : a) rendesek : Koháry József (Szt.-Gróth), Knorczer György (Nagy Kanizsa). Szeiverth Autal (Csáktornya), Pöltz Pál (Keszthely), Kovács Gyula (Légrád), dr. Kelemen Ká­roly (Sümegh); b) póttagok: Alszegi József (Csáktornya), Stanovszky Nándor (Csesztreg), Hajdú György (Kis Komárom), Tóth Sándor (Perlak), Pozsogár Gyula (Véged), Stárzsinszky György (Galambok), Kozáry Aurél (Zalabér); egyúttal Kovács Károly volt elnököt tiszteletbeli elnöknek megválasztotta a közgyűfés és jegyzőkönyvileg örökítette meg az egyesület létesítése és vezetése körül szerzett kiváló érdemeit, valamiut jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét Koháry József alelnöknek, aki az elnöki tisztséget huzamos ideig ve­zette. — Az alapszabályok módosítása végett Nagy­Kanizsán még az év folytán egy rendkívüli közgyűlés tartása elhatároztatott. Tanulmanyut. A közoktatásügyi miniszter a közép iskolai tanárok részére tanulmányutat rendezett Olasz­országba. Ezen tanulmányutban a keszthelyi főgymna­siumból Pákor Adorján és Győrfi'y Endre tanárok vesznek részt. Elindultak augusztus 21 én, visszatérnek szeptem­ber 17-éu. Bankett. A zalamegyei általános tanítói testületnek t. hó 23 án Csáktornyán tartott közgyülésa alkalmából, amely dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő zalamegyei tíz éves hivatali működésének megünneplé sével kapcsolatban tartatott, délben a „Hattyú" vendéglő emeleti helyiségében 150 terítékű bankett volt, amelyen a tantestület tagjain kivül szép számmal vettak részt az ünnepségen megjelent vendégek ís. Ebéd alatt, amelyen ( a legderültebb hangulat uralkodott, felköszöntőt mondot tak Svastits Benó főispán őméltósága a királyra, dr. Ruzsicska Kálmán Eötvös Loránd b. miniszterre, Mar­gitai József Svastits Benó főispánra, Zrínyi Károly dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelőre, Udvardy Ignác a közigazgatási bizottságra s annak jelen volt kiküldött jére Skublics Jenőre, Skublics Jenő a tanítókra s azok vezérére a tanfelügyelőre, Biró József Svastits Benó főispánra, Pataky Gyula dr, Ruzsicska Kálmánra, dr Ruzsicska Kálmán Balaton József apát plébánosra, Bala ton József dr. Ruzsicska Kálmánra, Bánti Alajos Mar­gitai Józsetnére, Újlaki Mátyás a jelen volt hölgyekre, dr. Ruzsicska Kálmán Skublics Jenőre, dr. Ruzsicska Kálmán Svastits Benó főispánra, Balaton József Wran­csics Károly járási főszolgabíróra és Csáktornya város elöljáróságára, dr. Ruzsicska Kálmán Udvardy Ignác tantestületi elnökre, Wrancsics Károly dr. Ruzsicska Kálmánra, Margitai József a bíróság és ügyvédi kar jelen volt tagjaira, Kertész, a csáktornyai tanítókra, Bánfi Alajos Gaál Imrére s a képezde tanári karára és igazgatójára, dr. Ruzsicska Kálmán Margitai József képezdei igazgatóra, a képezde tanári karára s Margitai Józsefnóre, Boronkai Károly Svastits Benó főispánra s az összes vendégekre, Békefi Elek Jeney Gusztáv csák­tornyai elemi isk. igazgatóra, Wrancsics Károly Majhen Ferenc veterán tanítóra ürítették poharukat; majd Beer dr. Ruzsicska Kálmán jubilánsra s egyúttal a közönség zajos éljenei között felolvasta az érkezett táviratokat. Táviratilag fejezték ki üdvözletüket Gózony László vármegyei főjegyző, Kovács Rezső tapolczai iskolaszéki elnök, a keszthelyi és sümegi járás r. kath. tanítóegylete, llock Pál tőrjei tanító, Ziegler Kálmán csáktornyai iskolaszéki elnök és Pálya Mihály csáktornyai polg. isk. igazg. Radegundból, dr. Berger Ignác országgyül. képv., a jubiláns neje és fia, Takács Alajos sümeghi iskolaszéki elnök, Hirschler Miksa miniszteri iskolalátogató, Csertán Károly alispán, Botfy Lajos megyei 1. aljegyző, Terbócz István honvédelmi miniszteri osztálytanácsos, Vidor Samu és neje Nagy-Kanizsa, Rosenberg Zsigmond Zala Eger­szeg, Hajós Mihály A. Lendva, Kárpáti Manó Nagy­Kanizsa; levélileg üdvözletüket küldték a nagy kanizsai izr. hitközség, Szabó Imre földbirtokos (Pusztakovecz), Peczek György plébános (Tüske Szent György), dr. Neumann Ede főrabbi (Nagy Kanizsa) stb. Majd folyta­tólag Svastits Benó főispán éltette Margitai Józsefet, utóbb Muraköz hazafias papságát s annak a banketten jelen volt egyik képviselőjét, Tislér József kerületi espe res plébánost. A kedélyes lakoma, amely a megható ünnepségnek zárókövét képezte, három óra után ért véget főispán őméltóságának, a jubiláns férfiúnak dr. Ruzsicska Kálmánnak s a vendégeknek lelkes éltetése mellett, miután előzőleg az egybegyűltek Sárközi kitűnő zenekarának kísérete mellett a Hymnust elénekelték. Mérnöki munkálatok. Erdős F. kir. mérnök Keszt­hely környékén dolgozik a Balaton vízmélységének meg­állapításán. Tihanytól kezdve egész Keszthelyig bevégezte már a szelvényezést és folytatni fogja megfelelőleg a somogyi oldalon. Ez alkalommal egyúttal meghatározta a balatoni limnograf és a gazdasági intézeti barometer tenger szinfeletti magasságát is. Kitüntetett gépgyár. A martonvásári gazdasági kiállításon Weiser J. C. nagy kanizsai gépgyáros több kitüntetést nyert. Szabadalmazott Peifecta sorvetőgépét a legújabb találmányi szabad kiváltható kapacsuklyókkal a legelső díjjal, egyetemes egyes acélekéjét szintén a legelső díjjal és kétvasú acélekéjét első díj jal tűntették ki. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Gáspárik Géza zala egerszegi polgári iskolai rendes tanítót a kassai, Gay Károly szeniczei all. polgári iskolai rendes tanítót a zala-egerszegi polgári iskolához saját kérelmükre áthelyezte. Meghívó. A Felső-bagod—boncodföldi önk. tözoltó egylet saját pénztára javára 1894. évi augusztus hó 26 án Felső Bagódban egyleti zászlójának felavatási ünne pélyét tartja és ennek végeztével Baki Antal vendéglői helyiségében zártkörű nyári tánczmulatságot rendez. Belépti dij személyenként 30 kr., családjegy 80 kr, tagok és egyenruhás tűzoltóknak 20 kr. Kezdete a zászlóavatási ünnepélynek délután 2 órakor, a táncmulat ságuak délután 3 órakor. Felültizetések köszönettel fo­gadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Eljegyzes. Dr. Rudorfer Antal alsó leudvai főrabbi Zala Egerszegen eljegyezte Jámbor Katicát, Jámbor Samu izr. hitközségi jegyző kedves leányát. Átlielyezes. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miuiszter Kristály Balázs a. lendvai polgári iskolai rendes tanítót eddigi minőségében a sepsi-szent-györgyi polgári iskolához helyezte ki. Köszönetnyilvánítás. A zala-egerszegi iparos ifjak önképző egylete által folyó hó 19 én tartott nyári mulat­ság bevétele 156 frt, kiadás 94 frt 58 kr., tiszta jövö­delem 61 frt 42 kr. Ugyanez alkalommal felül fizetni 6zivesek valának : Szeghő Géza 50 kr., Bedő József 50 kr., Liebsütz József 10 kr., Pintér György 20 kr., Zsiday József 20 kr., Göndőcs Gyula 20 kr., Schneider Autal 20 kr., Tölli Erzsébet 30 kr., Schuffenhauer Fri­gyes 30 kr., Ujváry Ferenc 30 kr., Huszják Mihály 50 kr., Menyhárdt Józset 20 kr., Szílbermann Jenő 20 kr., főt. Gombás Elek 50 kr., tőt. Schmidt István 50 kr., Steiner Zsigmond 20 kr., Jauda Ferenc 20 kr., Házas Sándor 1 frt, Budinszky Mátyás 50 kr., özv. Partmaun Jánosné 40 kr., Kutassy Ferenc 20 kr., Moór János 20 kr., Kéner Dániel 1 frt, Fiedler József 50 kr., Fangler Mihály 50 kr., Kummer Gyula 50 kr., Schaffer András 50 kr., Fehér Zsigmond 40 krt, mely felültizetésekért ez úttal is hálás köszönetét fejezi ki a rendezőség. Kinevezés. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Pastinszky József okleveles polgári iskolai tanítót a csáktornyai polgári iskolához a XI ik fizetési osztályba segédtanítóvá nevezte ki. Honvédek gyülese. Az 1848—49 ik évi szabadság harcban résztvett keszthelyi bonvédek folyó hó 19 én Keszthelyen gyűlést tartottak, melyen megalakították a keszthelyi járási honvéd-segélyző egyletet. Az egylet einökévé Trsztyánszky Károly 48 as honvéd főhadnagyot választották. A Balatoni phylloxera ellen védekező egyesület választmányának legutóbb tartott ülésén előterjesztetett a hátralékos tagsági díjakról szóló kimutatás, valamint megállapíttatott az egyesület vagyona, melv áll 3.000 frtot képviselő ingatlanból, 1.194 frt 50 kr. díjhátralékból és 1.888 frt 28 krt tevő egyéb követelésekből, vagy's összeseu 6.082 frt 78 krból ; a telepen az anyatőkék száma 12.623 ; iskolázva van 24.400 szőlővessző. A telep rendezését illetőleg a választmány a titkárnak köszönetet szavazott. A vialla és othello tőkék kiirtását elhatározták. Skublics Gyula elnök indítványára a választmány kér­vényileg megkeresi a földmivelósiigyi minisztert az iránt, hogy azon egyesületi tagok, akik augusztus 12 íg vétet tek tel az egyesületbe és f. évi október hó l-ig az 1893. év végéig esedékes tagsági és területi díjakat lefizették, a tapolczai állami telepről 35% o a kedvezményes áron nyerjenek ojtványokat. Kaszárnya átvétel. A kaszárnyai pótépítkezések befejeztetvén, azok átvétele a héten történt. Ez átvételen jelen volt Perczel honvédbuszárezredes Pápáról, a vár­megye részéről pedig Csertán Károly alispán. Tapolcza város 1895. évi költségvetése. Tapolcza város elöljárósága már egybeállította az 1895. évi költ­ségvetést s a képviselőtestület a legközelebbi ülésén fogja azt tárgyalni. A költségvetési előirányzat szerint a be­vételek összege 6.989 frt 25 kr., a kiadásoké 17.095 frt 39 kr. s így fedezetlen kiadás 10.106 frt 14 kr., amely­ből a 19.804 frt 46 krt képviselő összes egyenes adó minden forintjára 50 kr. községi pótlék esik. Kirándulás. A keszthelyi iparos ifjak önképzőköre által B.-Büred és Veszprémbe tervezett Szt. Istvánnapi kirándulása egyelőre elmaradt, de uem végkép, mert szeptember 8. 9-én teszik meg a derék ifjak a szép kirándulást. Állami lovak árverése. A kisbéri, bábolnai, mező­hegyesi és fogarasi m. kir. állami ménesekből kisorolt számfeletti fiatal kancák és kiselejtezett anyakancák, valamint a mezőhegyesi magy. kir. állami ménesből származó, továbbá az állami méntelepekből kisorsolt herélt lovak és a tenyésztésre még használható mének összesen mintegy 250 darab ló — f. évi októben hó 5 én, 6 án és 7 én Budapesten a „Tattersaal" kerepesi uti helyisé­geiben árverésre kerülnek. Szálloda a keszthelyi Balatonparton, Keszthely város a Balaton parton uj szállodát építtet. Az építésre vonatkozó árlejtés f. hó 18-án tartatott. Legjutányosabb ajánlatot tettek Hencz Antal a kőmives, Pintér ós Lázár az ács, Wilim az asztalos, lakatos, üveges, mázoló és festő, Riersch J. a bádogos munkákra, kik az építéssel meg is bízattak. F. hó 21 ón már hozzá fogtak az épí­téshez, mert a télre tető alá kell kerülni a szállodáuak. Szomorú hir varosunk lakossagara. A lefolyt héten a városunk határában levő szőlők hivatalosan meg vizsgáltattak s mint értesülünk, a miniszteri kiküldött. Tuss Antal, a tapolczai vincellériskola igazgatója s a vele kin járt vizsgáló bizottság az egerszegi hegyen » Hajgató Ferenc féle szőlőben a phylloxera jelenlétét constatálta. Oj vasúti menetrend. Május hó 1 tői Zala-Eger­szegről indul Bobára 5 ó. 25 p. reggel, 9 ó. 40 p. d. e. 4 ó. 49 p. délután; Csáktornyára indul 5 ó. 05 p. reggel, 5 ó. 54 p. délután. Zala-Egerszegre érkezik: Bobáról 9 ó. 39 p. d. e., 5 ó. 44. p. d. n., 10 ó. 12 p. este; Csáktornyáról 9 óra 32 perckor délelőtt, 8 Ó.34 perc kor este. Helyi közlekedés Zala-Egerszeg és Szent­Iván között: Zala-Egerszegről Szent Ivánra indul 6 ó. 37 p. reggel, 11 ó. 39 p. délelőtt, 2 óra 39 p. délután, 7 ó. 57 p. este ; Szent Ivánról Z.-Egerszegre érkezik 8 ó. 03 p. reggel, 1 ó. 03 p. délután, 4 ó. 01 p. délután, 9 óra 23 perckor este. Szent Ivánról indul N.-Kanizsa felé 5 ó. 57 p. reggel (vegyes vonat), 12 ó. 25 p. d. u., 8 ó. 47 p. este, 2 ó. 19 p. éjjel. Szent-Ivánról indul Szombathely felé 7 ó. 22 p. reggel, 3 ó. 15 p. délután, 2 ó. 15 p. éjjel. — Nagy Kanizsáról a vegyes vonat Szent-Ivánra érkezik 7 ó. 18 p. este. Az 1848—49 iki magyar Szabadságharc története czimű illustrált vállalatból most jelent meg a 18. tüzel, melyben Gracza György a Wörtenberg- és a Nádor­huszárok hazaszökését mondja el, egészen uj adatok alapján, megragadóan szép epizódja ez a szabadságharc uak. A Würtenberg huszárok Fiath Pompejus vezetése alatt Galicziából jöttek haza úttalan utakon ezer veszély közt. A Nádor huszárezred csehországi állomáshelyéről kilencszer tört utat, hogy a hazának segélyére legyen. A vesszőzés, tizedelés mind nem használt, — ujabb és ujabb kísérleteket tettek a hazatérésre, S Gracza az érdekes munka ezt a részét is könnyen, vonzóan irta meg, ugy hogy a legnagyobb élvezettel olvassák. A füzet képei közt ismét több olyan van, a mely eddigelé még sehol sem jelent meg. Egész selyem, mintázott Foulárdokat (mintegy 450 különböző fajban), méterenkint 75 krtól 3 frt 65 krig — valamint fekete, fehér és szines selyem­szöveteket 45 krtol II frt 65 krig — sima, kockás, csikós, virágos, damaszolt minőségben (mintegy 240 féle dispositió és 2000 különböző szín és árnyalat­ban) szállít postabér és vámmentesen a privátmegren delők lakására Henneberg O. (cs. kir. udv. szállító) selyenigyára Zürichben. Minták póstafordulóval kül­detnek. Svájcba címzett levelekre 10 kros és levelező­lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. 1609/B. 1894. Nyilttér. Ő felsége a király nevében! A zala-egerszegi kir. járásbíróság Simon Fáni zala egerszegi lakós által a f. évi julius hó 3 án 1335./1894. szám alatt Nagy Ferenc csizmadia zala egerszegi lakós ellen becsületsértés vétsége miatt emelt vád folytán alulirt napon éshelyeu megtartott tárgyalás eredményéhez képest következőleg ítélt: Vádlott Nagy Ferenc, zala- egerszegi születésü és itteni lakós, 24 éves, r. kath. nőtlen, csizmadia, vagyon I talan, írni olvasni tud, büntetlen előéletű, a btkv./261. § ába ütköző és a szerint minősülő becsületsértés vétsé­gében vétkes, mi miatt azon §. alapján a btkv. 27. f ából kifolyólag az 1892. évi 27. t. c. 3. § ában meg határozott célokra az ítélet jegerőre emelkedése után 15 nap végrehajtás terhe alatt ezen kir. járásbíróságnál fizetendő 20 frt pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetére 4 napi fogházra, ugy a sértett Simon Fáni zala egerszegi lakós részére 5 forint költségnek a fentirt idő és teher alatt, valamint a m. kir. államkincstár részére a felme­rülendő tartási költségeknek a fennálló szabályok szerint annak idején végrehajtás terhe alatt leendő megfizetésére Ítéltetik, melyek azonban a községi bizonyítvány alapján egyelőre behajthatatlanoknak mondatnak ki; egyidejűleg pedig az ítélet a Z.-Egerszegen megjelenő „Zalamegye" című hetilapban a vádlott költségére közöltecni rendelte tik, és pedig sértett Simou Fáni kérelméhez képest indokok nélkül. A hirlap hirdetési költségeket köteles vádlott a sértett által majd igazolmidó összegben s annak idején a fölhivás után 15 nap vágrebajtás terhe alatt sértettnek megfizetni. Zala-Égerszegen, 1894 évi augusztus hó 2-án. Bogdán Lajos, kir. aljbiró. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. Adolfo Pries y Co. Malaga alapíttatott 1770-ben, ajánlja orvosi bor gyanánt elismert déli borait: Malagát, Madeirát. Sherryt, ame­lyek tiszta minőségben és eredeti árak mel­lett kaphatók Zala-Egerszegen Ritscher Gyula kereskedésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom