Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-08 / 27. szám

Budapesten." Maga a darab egy nagy bolondság, inkább valami cirkusz porondjára, mint a szinpad deszkáira való. A közönségen is látszott ennek a benyomásnak külső nyilvánulása, bár a darab egy két részletéu mulatott. Sikerült volt a vendég Németh Józset Tyukodija, kinek ügyes kupiéit sokszorosan megújrázták. Jó volt mellette Sárközyné (Krisztina); elég jó Szentmiklósy (Kozák), ellenben nem elégített ki Németh János (Balek.) E^yéb ként az egész előadás a darabnak megfelelően elég bohózatos volt. Héttőn julius 2 án Hegyi Béla csinos operetteje, a „Pepita" került sziure; a nézőtér nem igen népesült, habár Don Gáspár szerepét jeles vendégünk, Németh József vállalta el. Németh a könnyüvérü Dont az ő sajátos művészetével represeutálta ; a „dejszen várhat elvárhat . . kupiéivei a legjobb haugulatba hozta a közönséget, a amely ma szinte kifogyhatatlan volt az ujráztatásbau, és művészünk kifogyhatatlan a ráadásokban. Szigethy Lujza a cimszerepbeu tűnt ki ; Szentmiklósy bariton hangjával a Don Fredro teuor parthiejára vállalkozott, ami némi differenciákra szolgáltatott okot ő közte és a zenekar között; részünkről csak azt jegyezzük meg, hogy ilyen ditferenciák kiegyenlítése ne „nyilt színen" kiséreltessék meg. Az elismerésből kijutott Kovács Ilkának (Beatrix), Kunhegyinének (Királyné) s Német Jánosnak (San Lucar.) Kedden másodszor adták „Szultán-t", Bül-bül szerepében Németh Józseffel, aki iránt a közönség ma is teljes elismeréssel adózott. Nagyon tetszett alakítása a közönségnek, de még talán jobban Szigethy Lujza, aki jóizüeket mosolygott mókáin, persze kár, hogy a sziu padon — mint a szultán személyesítője —• és nem a nézők sorábau, Szehuje egyébként igen ügyes volt, nem különben Kovács Ilka Roxelánja is. Balog Árpád jutalmára (nem értjük, miért épen ez az egy, holott a többi is az ő jutalmára ment) névtelen szerzőtől a „Polgári házasság és polgári szerelem" adatott elő e színpadon először és remélhetőleg utolszor is ha csak alapos kúráuak nem veti alá szerző a darabját, a 2. és 3 ik felvonást csendesen kimúlni nem engedi. A szerző abban a tekintetben szerencsés volt, hogy a közel­múltban tárgyalták a polgári házasságot, mert igy darabjának címet tudott adni. Vagy voltak ennek más okai? mi nem tudtuk kitalálni, azt azonban feltétlenül elhiszsziik, hogy a szegény Irén a polgári házasság beho zatala mellett is úgy járhatott volna, amint járt. Az első felvonásban (amely élénken emlékeztet Hoffman meséire) az alaphangot némileg eltalálja, van benne uéháuy életre való eszme is, de Erőss Ferencnek sok el nem fogadha fó axiómája is, annyira szívtelennek, kegyetlennek nem tartjuk a munka emberét, hogy saját fia bűnéért és a csillogó aranyak kedvéért elűzze házából még a feleségét is, amihez különben nincsen is joga^ A II. télvonás már tarthatatlan, a zuhogó esőtől ugyan nem igen értettük meg, mi minden történik a szinen, de sűrűn hallottuk : „a szentséges atya" és hasonló, a színpadra nem való személyeket és dolgokat érinteni és a kaszárnyában viselt dolgokkal egy dialógba vonni. ízléstelen volt a III ik felvonásban a bohócok jelenése is. Ok maguk azt állít ják, hogy csak a porondon bohóckodnak és nyomban meghazudtolják szavaikat; az ellen nmcs kifogásunk, hogy megjelenjenek, de hogy a köröndön kivül is u'^rán dozásokkal és arcfintorgatásokkal izléstelenkedjenek, arra épen nincsen szükség és talán a szerző sem óhajtja. A IV. felvonás a bűnhődést jeleníti meg (ekkor meg eszünkbe jutott az „Éjjel az erdőn.)" Miért kellett Ravaszynak éppen halállal bűnhődnie? Akiben az emberi érzés telje sen kihalt — az önmaga ellen emelne fegyvert? Aki azt mondja, hogy önmagát elemészteni gyávaság — az a következő percben szíven lövi magát? Ezek új jelenségek, melyeknek nyitjái nem ismerjük — lehet hogy a szerző igen! Kavaszy, a főalak, vagy alapjában romlott, aki hamisít, csal, feldúlja a családi életet, vagy eszelős fél­bolond, aminek bizonyságát Irénnel, a kanonokkal és a gyárossal szemben több izben adta. Egyik a másikat kizárja. Epen ezért a főalak alapjában elhibázott. Szeren csésebb volt a szerző Erőss Gyula (Szentmiklósy) és Irén (Kunhegyiné) megrajzolásában, tűrhetőnek mondhat juk Erőss Vincét (Németh) és Klárát (Sárközyné.) A többi számba sem jön. Nagyobb száuiu közönséget érdemlő előadásban került szinre csütörtökön a „Nap és Hold" másodszor. Csak Kovács likán (Beatrix) látszott meg a kelletlenség üres háznak énekelni, mig Szigethy (Manola) és a vendég Németh (Kalabaros) csak oly jó kedvvel játszottak, mintha telt háznak játszottak volna. Egy kis baleset is történt, amennyiben a galambdúc a beléje bujt Calabaros herceggel együtt kidőlt épen a legrosszabb pillanatban, amiért Németh a második felvonás végét nem is énekelte. Jó, hogy nagyobb baja nem történt, a Ill-ik telvonást már egészen vigan játszotta végig. Mellettük megemlí tendő még Szentmiklósy (Don Braseiró.) Hivatalos rovat. I. Zala-Egerszeg r. tan. város tanácsa által közhirré tétetik, hogy a város képviselőtestülete 1894. évi julius hó 2-án és folytatva tartott közgyűlésen a zala egerszegí rendőrség szolgálati szabályzata megalkottatott, amely szabályzat az 1886. évi XXII. t.-c. 27. §a értelmében a városháza tanácstermében az esetleges megfelebbezhetés végett 1894. évi julius hó 2 ától egész augusztus hó 2 áig azaz 30 napon keresztül közszemlére tétetik. II. Zala-Egerszeg r. tan. város tanácsa által közhirré tétetik, hogy a város képviselőtestülete 1894. évi julius hó 2-án és folytatva tartott közgyűlésén Zala-Egerszeg rend. tan. városbau a közuiuuka leszolgálására szolgáló szabályrendelet megalkottatott, amely szabályrendelet az 1886. évi XXII. t. c. 27. §-a értelmében a városháza tanácstermében az esetleges megfellebbezhetés véget t 1894. évi julius hó 2 ától egész augusztus hó 2-áig azaz 30 napon keresztül közszemlére kitétetett. Kelt Zala Egerszegen, 1894. évi julius hó 2 án. Németh Elek h. polgármester. Helyi, megyei és vegyes hirek. Szemelyi llir. Svastits Benő főispán őméltósága a zalavölgyi vasút ügyében a mult hét első napjain Készt helyen és vidékén volt. Képviselőtestületi üles. A városi képviselőtestület t. hó 1 l én rendkívüli ülést tart, amelynek tárgyát ké pezik Németh Elek h. polgármesternek Írásban beadott indítványa a polgármesteri állásnak ideiglenes helyettes által leendő betöltése tárgyában; a 150.000 frtos újabb kölcsön felvétele tárgyában határozat ; a város pénz ügyeinek rendezése tárgyában kiküldött bizottság javas­latának előterjesztése; a középítészeti bizottságnak javas lata az „Arany Bárány" vendéglő építésénél eszközlendő módosítások tárgyában. Vöröskeresztegyleti köz jyülés. Az országos ma­gyar vöröskeresztegylet zala-egerszegi fiókja Svastits Paula elnök őméltóságának elnöklete alatt f. hó 8-án délután 2 órakor tartja közgyűlését a nagymegyeház gy üléstermében a következő tárgysorozattal: elnöki jelentés, pénztárnoki jelentés, választmányi tag válasz­tás, indítványok tárgyalása. Megb'Zas. A hévízi fürdőbiztosi teeudőkkel főispán ur őméltósága Takácli Imre, keszthelyi járási főszolga­bírót bizta meg. lubile'um. „Muraköz" laptársunk f. hó 1-én megje­lent sz.ámábau irja:E hó 28-án ünnepelte Jenai Gusztáv a csák tornyai városi népiskolák érdemekben gazíag igazgatója ezen intézetnél való működésének 25. évtordu lóját. A bizalmas körben megtartott ünnepély minden tekintetben sikerült és lélekemelő volt. A;jubileum meg­tartásáról senkinek sem volt tudomása, tehát előkészületet senki sem tett, csak a midőn a népiskola első osztályá­ban teritett fehér asztalnál a tanév bezárása alkalmából meghívottak előtt felemlítette az üunepélyt, hogy a jelen tanévben fejezte be a csáktornyai uépiskolánál 25-ik tanévét, tört ki a lelkesedés a megjelent kartársak, isinérősök és jóbarátok részéről. Megjelentek a rögtönzött mulatságon, — mely ünnepélylyé nőtte ki magát mint­egy ötvenen — a közönség minden osztályából. Fel­köszöntötték az ünnepeltet Pálya Mihály, Felméri Albert, Molnár Elek, Margítai József, Vrancsics Kárply, Pru­száez Alajos, Szeivert Antal s még számosan. Ovációban részesítették ugyanezen alkalommal Molnár Eleket az iskolaszéknek első, ezelőtt 25 évvel volt elnökét s Ziegler Kálmánt a jelenlegi iskolaszéki elnököt, kiknek szép kivitelű mellképét 25 éves működésének emléke alkal­mából a közs. iskola részére Jenei Gusztáv igazgató készítette el." Örömmel üdvözöljük mi is a jubilálót, aki — dacára, hogy főleg vármegyénk oly exponált helyén a magyarság ügyének negyedszázados munkás­ságával kiváló szolgálatokat tett s eddigi ügybuzgó működésével az elismerésre! nagyon is reá szolgált — szerény körben, zajtalanul üli meg negyedszázados hiva­taloskodásának nyugvópontját. Primitia Bőcly István pécsegyházmegyei áldozár, uj miséjét f. hó 1 én tartotta a zala egerszegi róin. kath, plébánia templomban. A manuduetori tisztet Balaton József apátplébános teljesítette, a szivhez szóló egyházi szónoklatot pedig Németh Gábor csácsi plébános tartotta. A fényes segédlettől tartott isteni tisztelet alatt a nagy templom zsúfolásig megtelt ájtatoskodó közönséggel. Mise befejeztével következett a áldásosztás, mely alkalommal az uj misés a megáldott híveknek szeut képet osztott szét a nap emlékeül. A sümegvidéki gazdakör altal rendezett allatki ailitas— melyen a bíráló bizottság elnöki tisztét Svastits Benó őméltósága, vármegyénk szeretett főispánja volt szives teljesíteni, a gazdakör fáradhatlan elnökének, Szűcs Zsigmondnak s a rendező bizottságuak odaadó buzgósága s a vidék gazdaközönségéuek meleg érdeklődése folytán szép sikerrel végződött s a töldmivelésügyi miniszter kiküldöttjének véleménye szerint is a legszebb remé nyekre jogosítja a gazdaközönséget. Az anyaegyesületet Háczky Kálmán ügyvezető elnök és Orosz Pál egyesületi titkár képviselték; képviselve voltak az egyes gazda­körök is. A bíráló bizottság Ítélete szerint aranyoklevelet nyertek Sümegi Tivadar (Sümeg), Varga Béla (Nyírlak), Lázár József (Szegvár), Barcza László (Csabrendek), Kohn Henrich (Csabrendek), Szűcs Zsigmond (Dergecs), dr. Gyömörey Vince (Ukk); ezüstoklevelet nyertek Eitner Sándor (Sümegh), Mojzer Józsel (Sümegh), Háczky Kálmán (Káptalanfa), Nagy József (Csehi), Bagotay János (Mibályta), Zathureczky Zsigmond (Ukk), Kardos Lázár (Mihályfa). A kiállítás jutalomtárgyait, amit gazdasági gépek és eszközök képviseltek, csakis parasztgazdáknak ítélték. A jutalomtárgyak 500 frtot képviseltek és 27 gazda részesült benuök. A jutalomtár­gyakat hazai gyártmányú egyetemes ekék, magtári rosták, konkoly választók, szecska és répa vágók, szőlőpermetező gépek képezték és vételárukhoz a töldmivelésügyi mi niszter 300 frttal járult. A kiállítást kitűnően sikerült bankett zárta be, amelyen Svastits Benó főispán őméltó­ságát a jelen voltak lelkes óváeióban részesítették. Tüzoltok jubileuma. Légiádon e hó 1-én ünuepelte meg az önk. tűzoltótestület 10 éves fennállásának emlé­két. Az ünnepély sikerének megvalósítása czéljából a parancsnokság kebelében ünnepély és mulatság rendező bizottságok alakultak, amelyek fáradságot nem ismerő odaadással az ünnepélyen részt vevők áftaláuos dicséretét vívták ki maguknak, mert el lehet mondani, hogy ily inponzás s nagy szabású ünnepély még nem volt Légrá don s emléke igen soká fog a megjelentek közt élni. A felső révi kies ligetben diszes tánchelyet készítettek/ A város közepén levő tágas, négyszögű iskolatéren egy kis tribün állíttatott fel, hol a nagy nap reggelén 6 órakor a tűzoltótestület saját zenekara húzta az ébresztőt. Kilenc órakor a városháza udvarából történt az ünnepélyes be­vonulás a rk. templomban tartott misére. Amtmann Irén, Andrásek Jozetin, Brener Málvin, Draskovich Margit és Jolán, Friedfeld Klementin és Amália, Goldschmid Gizella, Grünfeld Irén és Róza, Herczer Rózsi ka, Herencsics Mari, Hirschl Paula és Olga, Kuzmics Etelka és Vilma, Kop rivnik Mari, Misner Klementina, Neusinger Hermina, Spitzer Fáni, Szilvágyi Erzse és Wortmaun Ilona kis­asszonyok a menetben részt venni s megjelenésükkel a bevonulás fényét emelni szívesek valának. A mise után, melyen az iskolás gyermekek két hangon s magyarúl énekeltek s a zenekar is ""liözreinűködött, a városház tanácstermében diszgyülés tartatott a közönség élénk résztvétele mellett. Ezutáu következett az ünnepély leg­fontosabb momentuma, a 13 tíz évet hűségesen szolgált tűzoltó kitüntetése a szolgálati érmekkel. A kitüntetet tekhez intézett beszédekből csak azt kivánjuk ismételni, hogy viseljék fáradságuk s buzgóságuk jutalmát erőben, egészségben még igen, de igen sokáig! Ez ünnepélyes s megható aktust a társasebéd követte, melyen számos és szellemes tósztok voltak hallhatók. Legelőbb a kotori tűz oltók érkeztek meg testületileg, 3 óra után pedig az alsó­domboruiak saját jól iskolázott zenekarukkal. A vonato kon szintén sokan érkeztek Nagy-Kanizsáról, eljöttek a szomszéd Horvátországból is többen s ^^b órakor szem lélhették a sikeresen megoldott diszgyakorlatot. Egy kis pihenés után , a domborui zenekar közreműködése mellett a tánchelyre vonult ki az egész közönség, ahul megkezdődött a tánc. Két zenekar tujta, s húzta a talp alá valót, mit csak a tűzijáték tartalma szakított me^ egy kis időre. Igen sokan részt vettek e mulatságon, az első uégyest 26 pár járta. A hölgyek éjfél után kezdtek oszladozuí, mig a kitartóbb lérfiakat a kora hajnal is kinn találta. A mulatságon telültizetui kegyesek voltak : Gadó Mátyás 3 frt 50 kr., Hermán Ferenc 3 forint, Starzsiuszky György 2. frt 50 kr., Dénes Jenő 2 frt 50 kr., Kollay Rókus 1 frt 50 kr., Goldschmied Józsefné I frt 25 kr., Rozeuthal Miksa, Neusinger Béla, Murkovics Fereuc, Lőke Lajos, Berényi Béla, Weisz Vilmos, Abelesz J., Maseuyák Gyuláné. 1 — I frtot, Kolin Károly, Spiegel s társai, Mikler Győző 75—75 krt, Dominies N., Medved Lajos, Weisz Mór, Herczer Mór, Sternard N., özvegy Neusinger Jánosné, Amtmann János, Kraincz Károly, Gadó Lajos, Hajdinyák István, Vogriu János, Kasztl Jakab, Friedteld Miksa, Fürst Sándor, Lenkei Zsigmond, Hausch Lipót, Wortmann Mór, Steiics N., Salamon Ferencz, Goldschmied Fülöp, Feszti Antal, Grangya Emil 50—50 krt, Hirschl Ármin, Fereuczy Kázmér 25 kri, Hasztl Géza 2.0 krt, Pataky Viktor 10 krt. Fogadják a uemesszivü adakozók ez uton az egylet hálás köszönetét. A zala egerszegi karacsonyfa egylet f. évi julius 1-én a „Baross liget"-ben rendezett, nagy közönség által látogatott és kitűnően sikerült nyári mulatság összes jövödelme 262 trt 40 kr., ebből esik a lottó és belépti jegyek után 203 frt 20 kr., telültizetésre 59 frt 20 kr. Összes kiadás 100 frt 69 kr. Maradt tiszta jövödeleui i61 frt 71 kr. Felülfizettek : dr. Czinder lstvánné 4 frt 40 kr., Dregály Boldizsár főmérnök (Budapest) és Háry Antal 3—3 frtot, Skublics Imre 2 frt 10 kr., Ferdinánd Leopold és Weisz Tivadar 1-70—1"70 kr., Trsztyánszky Lajos 1 írt 20 kr., dr. Mangin Károlyné, Lányi Kálmán, dr. Szigethy Elemér, Nagy Sándor, Stefanecz József, Ruzsics Károlyné, özv. Tahy Rozália és Presing Ilona 1 — 1 frt, Krosetz István és Lacker N. 80—-80 kr. Gernya Lászlóné, Balassa Benő, dr. Hajós Ignác, N. N., dr. Cziuder István, Gyömörey N.. Sárkány László, Kiss János, Krosetz Gyula, N. N., N. N., N. N., N. N., Der varits Lajos, N. N., Kummer Gyula, Malatinszky N., Horváth János, Svastits Imre, Szalóky N. és Fábián Károly 70—70 krt, Arvay László 60 krt, N. N„ Schütz Frigyes, Farkas Ferencné és Gersner Margit 50- 50 krt, Ritser Gyula, Fürst Salamon, Rutich Sándor, Nagy Géza, N. N., Pirity Gáspár, Tanár Ignác, özv. Unger Domokosné, N. N., N. N., Preszler Gyula, Kovács László, Sebestyén N. utbiztos, Sebestyén N., N. N., Farkas Mártonné, Kovács Józsetué, Derencsény Páliíé, Feldl Sándor, N. N., T. L. és Sipos János 40—40 krt^ Ríedlmayer János, Kesseldorfer Alajosné, N. N., Horváth Béláué, Farkas Ferenc és ifj. Udvardy Ignác 30—30 krt, Galíczensteín Benó, Heinczmann Samu, Keresztury Józset, Csupor László, Pásztor Károly, N. N„ Kovács Józset, Boschán Gyula, N. N., N. N., N. N., X. Y., N. N., N. N., Veinberger, Sneider Antal, Tóth Károly,' N. N., N. N., N. N., N. N., Horváth János és Simon Ignácné 20—20 krt, N. N., N. N., Guttuianu Manó, N. N., N. N., N. N., N. N., Főzmajer Lajos és N. N. 10—10 krt. Nyeremény tárgyakat küldtek : Handler lstvánné, ifj. Knebel Ferencné, Krosetz lstvánné és Krosetz Jánosné 3—3 darabot, Varga Vilmosné, Fángler Mihályné, Kis? Lajosné, Horváth Miklósné, Bayer Vincéné 2—2 drbot. Gózony Lászlóné, Farkas Mártonné, Pirity Juliska, özv. Botka Mihály ne és Preszler Gyuláné 1 — I drbot stb. Mindazon nemes szivű adakozók, kik akár felülfizetés, akár nyeremény tárgygyal az egyesület céljainak eléré séhez hozzájárultak ; végül kik a rendezésben oly szíve­sen közreműködtek és fáradoztak, nevezetesen": Farkas Ilona, Kovács Ilona, Nagy Magda, Németh Izabella, Pirity Juliska, Rozenkrancz Irma és Záborszky Adél úrhölgyek, — Nasinszky Józset, Háry Antal, Záborszky Józset, Fángler István, dr. Csák Károly és Stephani Dömötör urak, fogadják az egyesületnek ez uton is ki­fejezett legmélyebb köszönetét. Nyerőszámok a lottojatéknal. A karácsonyfa egy letnek t. év julius hó 1 én tartott mulatságán rendezett lottójátékuál kisorsoltatott 128 nyereménytárgy, amelyek legnagyobb részt a sorsolás alkalmával a nyerőszám tulajdouosa által átvétettek. Az alábbi nyereménytárgyak augusztus 1 íg Gombás Istvárt úr üzletében a nyerőszám átadása mellett átvehetők : az 5. számú tárgyat nyerte a 843. szám, a 14. sz. tárgyat a 663 sz., a 22 sz. tár' gyat a 709 sz., a ^4. sz. tárgyat az 512. sz., a 25, sz. tárgyat a 752. sz., a 40. sz. tárgyat a 572. sz , i 64. sz. tárgyat a 96. sz., a 69. sz. tárgyat a 491. sz., a 70. sz. tárgyat a 616. sz., a 76. sz. tárgyat a 996. sz., a 84. sz. tárgyat a 99. sz., a 86. sz. tárgyat a 150. sz., a 90. sz. tárgyat a 798. sz., a 92. sz. tárgyat az 576. sz., a 93. sz. tárgyat a 730. sz.. a 100. sz. tárgyát a 476. sz., a 103. sz. tárgyat a 914. sz., a 105. sz. tár~ gyat a 484. sz., a 114. sz. tárgyat a 123. sz., a 119. sz. tárgyat a 218. sz., a 123. sz. tárgyat a 37. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom