Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-10-14 / 41. szám

41. szám. társadalmi, közművelődési és gaziásiatí hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az érdem és elismerés. A talmi nagyságok korát éljük. Ismerkedés, dinom-dánombéíi pajtáskodás, rokonság vagy egyéb összeköttetés kis embereket észrevétet, közepes tehetségeket nagy elmékké, kissé kiválóbb elméket félistenekké csinál, különösen a sajtó terén, a sajtó utján. A szerény, megvonuló, c-iendes munkálkodás, a hangyaszorgalmú, de zajtalan tevékenység, az ész és szorgalom hangtalan küzdelme ma csak nagy ritkán és csak igen szíík körben talál méltatásra. Ma-napság úgy szokás végezni minden munkát, hogy „no, mist ide nézzen mindenki!'' Mielőtt a munka kezdetét venné; mikor még csak tervben van, már szól a nagy dob, hogy most ez és az készül, országra, világra szóló munka ; tehát ide legyen a világ figyelme! Most tervezik! Már kezdetét vette! Hatalmasan halad! Be van fejezvo! Átnézés alatt áll! Legközelebb napvilágot lát. Megjelent!.' Itt van ! | Ezek fokozatos hangjai a nagy dobnak, inely legtöbb esetben kicsiny vagy közepes dolgok mellett óriási jeladásokat ver. Ily módon azután érdemetlen vagy kevés érdemmel feljuthat igen sok ember oly magaslatra, ahol elszédül, melynek levegőjéhez nincs ereje, nincs képessége. Ez sohasem jó szolgálattétel sem a közérdeknek, sem az érdemetlenül fölemelt embernek. Ha az elismerés nem őszinte, ha túlzott: a valódi tehetségnek nem sokat árt, mert az úgyis a szerény kétkedés mosolyával fogadja; de, akiben nincs való Ii tehetség, az elkapatottá lesz; csakhamar óriásnak fogja m igát képzelni ; az agyában megfogamzott képtelenségeket, valósítani akarván, hivatott tehetsegek évtizedes munkáját megsemmisíti s óriási kárt okoa közügynek. Végre saját, képtelenségei fejére zndulnak s ukkor egy darabig kínosan vergődve, teljesen elnyelik a habok'. Volt; nincs! Működése, érdemetlen fölemelkedése veszélyes volt a közérdekre, veszélyes volt önmagára nézve is. Ázért kellene minden téren őszinte elismerésre törekedni, hogy valódi nagyságok, valódi tehetségek jutnának, segíttetnének érvényre a közélet munka-köreiben, az irodalomban, a művészetben. Véghetetlenül kényesnek, véghetetlenül lelkiismeretesnek kellene az elismerés megadásában különösen a sajtónak lennie ; mert tagadhatatlan az, hogy a sajtó szócsöve, szétárasztója a közvéleménynek. Szomorúan kell azonban tapasztalnunk, hogy a közélet terén mííködő egyének tetteinek, törekvéseinek megítélésében, dolgaiknak, végzett munkájoknak a fővárosi sajtó részéről való elismerésében, méltatásában nem találjuk azt az őszinteséget, azt a részrehajlatlanságot és elfogulatlanságot, mint a közérdek mindenkor megO 1 ö követel. Nem egyszer lehet tapasztalnunk, hogy rendkivüli szorgalmuk, ritka tetterejük és lankadatlan tevékenységük által fokról fokra emelkedett s végre — igen természetesen — magasabb méltóságra jutott egyének tettét, mííködését, ambitioit a fővárosi sajtó egyik, másik közege nem alapos informatióból, párt-szempontokból, rosszakaratú sugalmazás alapján mérlegeli s igy vagy megtagadja, vagy csuk soványan adja meg azoknak az elismerést. A fővárosi sajtó ebben nem elég szigorú. Már az irodalmi működés és tehetség iránti elismerés tekintetében (habár e téren sem teljesen kifogástalan) több érdeme van a fővárosi sajtónak. Szokás ugyan szemére hányni bizonyos pajtáskodást, bizonyos klikk-szellemet, mely közvetlenül a tüz mellől válogatja és mutatja be a világnak az irodalmi kitűnőségeket; — de amellett az igen természetes törekvés mellett, O ' hogy a fővárosi sajtó a saját közvetlen irodalmi küzdői sorsán, ha csak lehet, emel egyet-egyet — érdemetlen ráfogás volna azt mondani, hogy a vidéken feltűnő erősebb tehetségeket teljesen ignorálná. II Hogy a vidéki irók szellemi értékének megítélésében erősebb mértékű szigort alkalmaz, az nagyon is rendjén van; mert ekként legalább ellensúlyozva van a vidéki sajtó nagy részének ama túlkapása, hogy a körülöttük működő egyének mindegyikéből irodalmi portentumot akarna csinálni. Ha valamelyik 'egy-egy kötetnyi verset vagy egyéb munkát bocsát közzé, az máimind halhatatlan munka ; abban mind merő nagy gondolat, tökéletes alkotás van, mikről csak hymnust zenghet a kritika. Vidéki lapjaink a megjelent munkák legnagyobb részét csak magasztalják, csak dicsérik a helyett, hogy azokat érdemlegesen bírálnák. Ezért nem veszi azután a fővárosi sajtó figyelembe akkor sem, mikor egy-egy valódi tehetségről emlékeznek meg. Pedig, ha birálatában, elismerésében meg volna a kellő, megkivánt igazságosság, őszinteség : — elérhetné azt (ami egyik hivatása volna), hogy egy-egy itt a vidéken szerényen, csendben, megvonultan, zajtalanul működő tehetséget matathatna be a fővárosi sajtónak és utat nyithatna annak a tágabb körű működésre. Véghetetlenül nagy fontosságú dolog az érdemnek kellő arányban való elismerése éppen napjainkban, mikor a protekció úgy is sok hivatott erőt homályban hagy és mozdítja, tolja előtérbe az érdemnélküliséget. Nagyfontosságú dolog az érdem elismerése, mikor egyik miniszter programmjába kénytelen venni (a minden esetre tapasztalt és jól ismert visszaélésekkel szemben), hogy egyik feladatául fogja ismerni a hivatott tehetségek kiismerését és kellő méltatását. Szép, elismerésre méltó föltevés ! Programmporitul kellene ezt venni minden téren, a társadalom minden rétegénél minden hivatással, minden pályával szemben. Őszinte elismerés megszüntethetné az ál-érdem, a talmi nagyság graszazálását és mindenkor szeplőtelenül kapná koszorúját a valódi érdem. A „Zalamegye" tárcája. A boldogság tündére. (Mese.) E. H. Knatchbull-Hugessen-töt. Angolból fordította: Baltoss L. Tündérországban a minden tündérek királynéja nagy ünnepséget tartott. Sok tündér és vidor szellem jőve sietve a világ mind a négy tájáról, mosolygó arccal és derült kedélylyel. Az erdő tündérei elhagyták mohos hazájukat, az árnyas vén erdei iákat; a vizek nimtái előbújtak rejtekhelyeikből, a csörgedező patakok, s mély torrások mellől; az éjszak silfidje elhagyta éjszaki hónát, hogy a dél napos delelőin a tündérek gyűrűjében telejlse magát, hol a viliik gyors gyülekezése tanúskodott ezek vonzalmáról és szeretetéről az ő tündér királynéjuk iráut. Nem mondható el szóval mindaz a mulatság s vígság, amelyben élvezetet kerestek. Ezeket halandónak papírra tenni nem lehet, azt csak kis gyermekek fejlődő korukban s a világ bajai által még nem érintett termé szelüek képzelhetik el. Elég azt tudnunk, hogy alig volt valaha ily boldog gyülekezés és tüudérhon alig volt még tündöklőbb s gyönyörtelibb, mint ez alkalommal. 13.; maguk a tündérek közt (ámbár a jók soha sem perpat varkodnak egymással, ha máskép vélekednek is) az ünnepség tartam i alat mégis felmerült egy kérdés, mely s >k vitára s bizonygatásra szolgáltatott okot. Nem tudták ugyanis egymás között eldönteni, vájjon az embereknek, akik a halandó világban vannak, boldogsága lehet-e olyan, mint a tündérországi? A vélemények igen is eltérők valának, amiért felkérték a királynét a kérdés eldöntésére. A királyné kecsesen mosolyogva szeretett alattvalóira, mondá, hogy a talányra azonnal nem felelhet, de a dolog kellő felvilágosítása végett külön követet küld a/, emberek közé, ez hirt log neki hozni a boldogság különböző fokairól, amelyet különféle helyen s különféle népek között találand, hogy igy képes legyen alaposan megbírálni a feladott kérdést. A kapott értesítés után egybehívja alattvalóit s előadja véleményét. Nyomban kiválasztott egy ügyes és értelmes szellemet, aki nem vett részt az előbbi vitában, s teljesen pártatlanul állt, telhatalraazá tekintély lyel és teljes ké pességgel küldetésének betöltésére, s útjára bocsájtva, a kihallgatást bezárta. A kiválasztott büszke volt megbízatására s midőn elszállt, elhatározta, hogy kiküldetésének a ieliető leglelk'ismeretesebben tog megfelelni. A tündérek boldogságát legelsőben is a palotákban s fejedelmi udvaroknál vélte feltalálni, azért először egy nagy királyhoz ment s ott telte inog a látottak fölötti észleleteit. A király egy megelégedett nép fölött uralko dott, mely elismervén fölényét, hűségesen szolgált neki tróna lépésétől fogva. A n igy király fényuyel és pom pávai vette körül u Ivarái, megmutatva, mit tehet egy boldog és megelégedett fejedelem. A tündér e fény mellett azt hitte, hogy az ő küldetése bizonyára véget ért, mert itt hatalom, dicsőség, nagyság együtt voltak, és ha a király mindezeknek birtokában ínég sem volna boldog, akkor hol keresse a boldogságot? Midőn azonban az udvar eloszlott s a király egyedül volt, a tündér, aki láthatatlan volt, látta, hogy a király homlokát összerán colja és szivét gondok nyomják. Kinek higyjek ? — szólt magában a fejedelem - Körülvesznek a hizelgők és haszonlesők ; vannak sokan, akik vonzalmat mutatnak, de a királyhoz és nem az emberhez, — ez aggaszt". „Es mennyi aggsága van még egy iiy uagv ország fejedelmének 1 Ha népem szűkölködik, az én kötelességem segíteni rajta. Nekem kell gondoskodnom minden szükségletéről és a teher vállaimon több, mint amit elbírok." — Ily és sok más hasonló észrevételt tett a király. A kiküldött tündér látta, hogy a király kebelében nincs boldogság, s igy neki máshova kell fordulnia a tündére kével rokon boldogság felkeresésére ; mert bár a király nagv és hatalmas, de az aggódás népének s köplineinek megfelelhetni és helyzetének felelőssége oly terhet ró reá, aüpely nem engedi meg, hogy oly boldog legyen, mint tündér vetélytársa. A tündér gondola, ha a boldogság nem lakik a királyok szivében, bizonyára meg lesz az államférfiak kebelében, akik kevesebb felelősség mellett szivják ;iz udvari levegőt s a király környezetében tartózkodnak. Keresése azonban itt sem vezetett eredményre. Látott ugyan arcokat mosolylyal, de sok keserűséggel a szívben. Az egyik boldogtalannak érezte magát, mert az óhajtott kitüntetést más nyerte el. Másik boldogtalan volt, mert a nejét nem hívták meg a királyi ebédre, vagy mulatságra ; a harmadik mert mást neveztek ki a megüresedett állásra és nem őt. Mindenkit az irégység látszott körülvenni s amiket látott és tapasztalt, annyira elütött mindazoktól, amik az ő országukban történnek, hogy a tündér sietve hagyta el a királyokat és azok udvarait. Ellentét kedvért leszállt a vidékre, á szegény mun kás hajlékába, aki homlokának verejtékével s keze fáradságával keresi gyenge korától kezdve a maga, felesége s gyermekei számára a kenyeret. A becsületes munkás dolgozik hitvány bér mellett reggeltől estig az utolsó krajcári" megviszi feleiégének keresményét szombaton este. B csületes házastársak, szeretve egymást s gyermekeiket, küzdve férfiasan a világban a létért. De midőn a tündér látta, hogy a fazék gyakran üresen állt, és csak nagyon sovány étel jutott .. kicsinyeknek, az öltöny lyukas s az ember nem egyszer éhesen kelt tel az asz táltól : érzé, bogy a házaspár boldogsága nem az az igazi boldogság, hanem azoké, akik nem is azért jöttek a világra, hanem, hogy kitartással megküzd ve az élet tengerének habjaival, jutalmat találjanak majd az örök nagy tengerben, b^ftretetteljés szíUivjel hajyla el őket, másutt keresve a boldogságot. Hol volna ez inkább, minta legfőbb lény, hatalom és szeretet szolgálotában álló szivekben ? Igy a szellem az ős monostorhoz repült, hol az orgona ünnepélyes és mélabús hangjai verődtok vissza az ó.lon falakról, s hatalmas összhangjukkal áhitatra s tiszteletre gerjesztették az emberi sziveket. Az áldozár ünnepi ruhában felemeli