Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-22 / 29. szám

Ez nem kerülne semmi különös anyagi áldozatba és általa nagyban megcsökkentetnének azok az áldozatok, miket egyesek az üdülési mániának vetnek oda legtöbb esetben minden erkölcsi és anyagi eredmény nélkül. Közegészségügy. Dr. Mangm Károly kir. tanácsos, vármegyei t. főor­vos, a vármegye területén május hóban észlelt közegészségi állapotról és eqyéb, a közegészségügyet érdeklőkről a követ­kező jelentést terjesztetté be a közigazgatási bizottság juhus havi üléséhez : Az időjárás a hónap folyamán igen változó, inkább hűvös jellegű volt, számos csapadékkal. A feljegyzett meteorologiai észleletek szerint a hőmér­séklet maximuma volt +28 9°C, minimuma + 11 °C, havi közép + 18-3 "C. Nedvesség havi középértéke 69° „, csapadékok összege 69*2 m/m. Szelek irányát illetőleg leggyakrabban észleltetett EK, aztán D és E. A felnőttek közegészségi állapota általában kedvező volt, megbetegülés kevés fordult elő, és a gyógykezelés alá került különböző kórnemek legnagyobb része enyhe lefolyással végződött. A gyermekek közti közegészségi álla pot a megye legtöbb vidékén szintén kielégítő, csakis a két rendezett tanácsú városban és a sümegi járásban volt a beteg forgalom tokozódottsága miatt kevésbbé kedvező; a szórványos kórnemek közt még mindig a légzőszervi bántalmak észleltettek, említésre méltó szám­ban a roncsoló toroklobnak egyes esetei több helyen 1 lettek gyógykezelés tárgyai; Besenyőben ugyanezen betegségnek 4 esete merült fel ugyanazon egy családban, a betegek közül 3 meggyógyult, 1 meghalt. Z Egerszegen a gyermekek közt a görcsös köhögés — hökhurut — szintén több esetben észleltetett, a bajnak lefolyása azon ban enyhe. A hevenyfertőző betegségek közül a dyphteritisz 6, a himlő 4, vörheny 2 községben uralkodott járványos : jelleggel. iJyphtentiszben Alsó Leudván, Hosszufalun, j Gyergyánosban, Drávacsányban, Keszthelyen és Kanizsán e hónapban megbetegült összesen 31, ezekből kigyógyult 16, meghalt 10, ápolás alatt maradt 5 ; himlőben Kanizsán, Mura-Vidon, Mura-Szent Márián, és Alsó-Miháloveczen megbetegült 60, gyógyult 42, meghalt 9, ápolás alatt maradt 9. Vörhenybe;i Kanizsán és Zala-Erdődön meg­betegült 47, gyógyult 26, meghalt 10, ápolás alatt maradt tizenegy. A megye 3 járásában uralgó trachoma járványra vonatkozólag a gyógykezelés mikénti teljesítésének felül­vizsgálata céljából megyénkbe jött dr. Fener Náthán kir. egészségi felügyelő úrral junius 25-től 29- ig bejártuk az egész járványlepte vidéket és Kotor, Mura-Vid, Mura Szent Mária, Alsó Domború, Draskovecz, Muracsány, Hodosán, Mura Király, Perlak, Szoboticza, Csáktornya, Mura-Siklós, A.-Lendva, Kapcza, Cserencsócz, Bellatincz és Turnischa községekben, mint rendelési központokon, megvizsgáltuk az ily betegekkel biró 85 községből meg jelenteket, az összeirt 1875 egyén közül megjelent 1612; a távol maradt 263 legtöbbje oly munkás, kik már kora tavasz óta a barcsi vasúti telepen foglalkoznak, vagy nyári munkákra vállalkozvaj Slavoniába, részint Stejerbe és Kariethiába távoztak; a megjelentek közül trachomásnak találtatott 1296, trachoma gyanúsnak 44, mint gyógyult a lajstromból töröltetett 271. Az összes beteglétszámból 30 esett a csáktornyai járásra, mig a többi a perlaki és lendvai járások közt oszlik meg. A megjelenés ily pontossága, a betegek elővezetésé­nek rendje, valamint a községekben a szükség kórházak és rendelő helyiségek berendezése felett ugy a perlaki, mint a lendvai járásokban a felügyelő ur elismerését fejezte ki az illető főszolgabírók előtt, kiknek erélyes és buzgó eljárása teszi lehetővé, hogy e betegségnek komoly és súlvos voltát legtöbb esetben nem ismerő köznép a hatóság emberbaráti intézkedései előtt ma már meghajol és a jó eredményeket látva, a gyógykezeltetéstől nem idegenkedik. A gyógykezelés mikénti beosztására nézve azon pótintézkedés' történt, hogy némely távolabb eső küzsé gekben a betegekre való tekintetből ujbbb rendelési köz­pontot létesíttettek. A betegek orvosi ellátását illetőleg a működő orvo sok szaporítása okvetlenül szükséges és pedig a lendvai járás bellatinczi körébe oly uagy a betegek száma, hogy azoknak a körorvos által rendszeres ellátása — bármily buzgón igyekezzék is ő kötelességét teljesíteni — fizikai lehetetlenséget képez, itt egyelőre Turnischa székhclylyel járvány Torvos alkalmazandó, a perlaki járás kottori köré ben, hol szintén majd négyszázra emelkedik a beteg lét szám, a jelenlegi körorvos, ki egyéb teendőit pontosan teljesíti, korára való tekintetből a trachomások kezelése alól felmenteudő. Az állások mikénti betöltésére nézve van szerencsém azon javaslatot előterjeszteni, hogy azon okból, mert a járváuyorvos alkalmazása az — amúgy is nagyon igénybe vett beteg ápolási alapra rendkiviili megterheitetéssel járna, a nagymélt. belügyminisztérium hoz felterjesztés intézendő, melyben egy járványorvosnak a lendvai járásban államköltségen kiküldetése kéressék ; a kir. egészségi felügyelő ur indokaink alapján kére Imiin ket alaposnak és méltánylandónak nyilvánította ki ; a kotori körben a trachomások gyógykezelésével dr. Szabó Zsigmond alsó-domborui községi orvos lenne megbízandó, ki ajánlkozott a megbízatás elvállalására, s e célból e hó 1 én a Kókus kórházba külön trachoma kezelési curzusra kétheti időre Budapestre utazott. Dr. Szabónak működé seért adandó díjazása a megyére kevés költséget ró, ugyanis hetenként 3 napi elfoglaltságot 2 frt 50 kr. napi díjjal számítva, havonként 30 frt dijazáit javaslok részére megállapítani, melyért tartozik Kotor, Mura-Vid és Szent Mária községekben a trachomás szembetegeket a hatóság által megállapítandó módon kezelni. Minthogy pedig a szembetegek közt olyanok is vannak, kiknek baja műtéti beavatkozást kiván, az itt volt egészségi felügyelő ur emberbaráti érzésétől indíttatva azon ajánlatot tette, hogy ha Perlakon 15—20 egyén részére mintegy 8 —10 napi tartózkodásra valamely alkal inas helyiség kórházul berendeztetik és a szegényeknek ez idő alatt rendes ellátásáról gondoskodva leend, ő i augusztus hónap folyamán ide jön és a szembetegeknél a műtői eljárást készséggel teljesítendi. Boncvizsgálat összesen kilenc esetben teljesíttetett, háromszor törvszéki megbizatás folytán, hatszor rendőri tekintetből; a halál legközelebbi okai a törvényszéki boncolásoknál 2 fulladás, 1 elvérzés, — a rendőrieknél 3 szivhüdés és 3 fulladás találtattak. Külső hullaszemle rendőr;, tekiutetből volt 8, súlyos sértés bejelentetett 3. Öngyilkosságot 4 egyén követett el, kik küzúl 2 (Malik Imre perlaki, Nagy Gábor lovaai) magát agyon­lőtte, 2 pedig (íjalász Albert és Braun Jenő iskolai tanulók Kanizsán) felakasztással vetett véget életének. Véletlen szerencsétlenség általi halálnak f egyén esett, áldozatává, és pedig: 1 (Streifer József Valluson) villáin által sújtatott agyon, 1 (Bák Ignác tapolczai) a megtöl­tött boros hordó alá kerülvén, belső elvérzést szenvedett, 5 (liitlop István Turnischán, Kovács István Hódosán, Takács József és Laki Máté honvédhuszár Z. -Egerszegen Mátyás Teréz Léves Pálfiszegen) vizbe fulladtak. Elmekórnak egy esete lett Ipvatalos beavatkozás tárgya, az illetőnek tébolydába szállítása végett az intéz kedéaek jnegtétettek. Van sz,oreupséo,i egyszersmind bejelenteni, hogy június 25 én Mura Vidon megvizsgáltam az ugyanott fellépett himlő járvány ellen tett óvintézkedéseket, a megtalálható ? beteget meglátogattam, ezek egyike ipár majdnem gyógyultnak volt mondható, a másik egy <0 éves agg szintén javulás utjái) volt, a járvány egyátalán enyhe lefolyást vett s így az ellene telj: ^json erélyes óvintézkedések által, hogv a kisdedek azonnal beoltattak az iskolások ujraoltattak, sőt a felnőttek ujraoltása is teljesíttetett, a járvány megszűnt, ujabb betegedés többé elő nem fordult. Ugyancsak a trachomások vizsgálatakor körutazá sunk alkalmával a községekben felülvissgáltuk a talaj és lég tisztántartása tekintetéből elrendelt intézkedések mikénti teljesítését, különösen a vágóhidakat, vendéglő ket, a fertőtlenítési eljárásokat, megnéztük a szükség kórházakat; örömmel jelenthetem, hogy mindenütt dicsé rendő haladást tapasztaltunk, nevezetesen minden kis községben a szükségkórház készen s berendezve van. Junius II. és 12 én hivatalból megvizsgáltam Héviz gyógyfürdőt, itt a mult évtől több javítás és újítás tör­tént, nevezetesen a szegények kórháza újra építtetett, a fürdővendégek szórakozó helyiségéül pedig egy egészen uj olvasó és társalgó teremmel biró ház építtetett, a folyosók vastagfutó szőnyegekkel, a félreeső helyek külön pissoir ral ellátvák, a tó hídjához vezető ut két oldalán levő mély, mocsaras hely a bérlő által feltöltetett és begye­peztetett, a lakásokban levő ágyak ina már mind ruga nyo's vagy szőr derékaljjal bírnak, a konyha berendezés tiszta, az ételek jósága és kiszolgálás felül a fürdőven dégek dicsérőleg uyilatkoztak. de ilyen félkegyelműséggel az egyszeregy örök igaz birodalmában boldogulni nem lehet. Körülbelül ezt mondta el az igazgató, természete­sen nagyon választékos nyelvezettel, az én íentisztelt szamárságomat a félkegyelműek szóvirágaiba takargatva. Tehát meg voltam mentve. Föltettem magamban, hogy a hivatalban teljesen kivetem lelkembó'l a 300 spárta't s csak otthon készít getem, építgetem hatalmas tragédiámat jelenetről jelenetre, felvonásról (elvonásra. Már a harmadik felvonásnál voltam a vázlatkészí­tésben, mikor a takarékpénztárban megint valami ostoba­ságot követtem el. Nem birtam föltételemhez szigorúan ragaszkodni. Egy egy pillanatra teljesen megfeledkeztem helyzetemről és belemerültem a gyönyörűen fejlődő és kibontakozó tragédiába. Egyik ilyen óvatlan pillanatban, mikor éppen Xerxes I táborát néztem a termopilei sziklákról : a nevemet hal­lom kiáltaui. Eleinte azt hittem : káprázat az egész. Ki ismerne engem a termopilei sziklák közölt. Leouidás az én intim barátom ott húzódott meg a szoros tövénél. Csak nem bolondult meg, hogy hozzám kiabáljon és elárulja magát. Még egyszer hallom uevemet, aztán még egyszer egész dörgedelmesen : — Csöngöly úr ! Mennyi is az összeg ? Fölugrom. Az igazgató áll előttem. — Alszik, kérem? Mennyi az összeg? Homlokomhoz kapok. A képzelet és való képei összekuszálódnak lelkemben. — Mennyi ? Éppen 300 spártai, kérem. De ne tessék elárulni ! Iszonyú kacagásban tör ki az egész takarékpénztár és én meglehetős birka ábrázattal állok ott a hős 300 spártaival. Ezután a múltkorinál jóval ártatlanabb incidens után az igazgató a hivatalos órák vége felé magához hivott s így szólt hozzám egész baráti bizalmassággal : — Kedves Csöngöly úr ! ön nagyon józan és becsü­letes fiatal ember j a,e aj? ön feje valami tücsök-bogár félével van tele -—• úgy veszem észre. Fogadjon nekem szót, ha boldogulni akar ezen a tisztviselői pályán : házasodjék meg. Önnek egy komoly nő kell, aki önt képes lesz kijózanítani s a ^ermopilei szorostól a reális életbe visszavezetni. Megértett ? Persze, foogy megértettem. Az igazgatónk fel.eségének volt egy buga, aki még leány volt ugyan, de nekem csakpem édes anyám lehe tett volna. Előttem állott az okos. komoly nő, ki majd engemet a Termopilei szorostól visszavezet az élet reális ketrecébe. A legdrámaiabb elszántsággal mentem haza. Elővettem a 300 spártai hőst., tragédiám gyönyörű fundamentumát. Elkezdtem merengeni hamleti hangulattal Minden, minden csak álom hát az óg alatt. A mult dicsősége, a hősi erény, az önfeláldozás, a halha­tatlanság tölgybabéra mind, mind csak abrak hát, amit fölfal az élet örök materialismusa ! . . . Isten veled szép álom'. Isten veled Leonidás, nemes barátom ( kivel annyi boldog költői órát átéltem a csendes magány ábrándos világában. Isten veletek hőseim ! P^lhullani hív engem is a reális él.et! Asszony után megyek . . . Meggyújtottam a nagy halom papirt és a 300 spártai hős ott hamvadt el, föltámaszthatlanul . . . Föláldoztam őket egytől egyig egy asszonyért . . . Elkezdtem udvarolni az igazgatóm sógornőjének Elkezdtem össze visszabeszélni minden tücsköt bogarat, amivel csak be lehet hálózni egy furfangos fiúnak a mamáját. Es igazgatóék konstatálták, hogy nem is hit­ték : mennyi szellem lakik én bennem. Hisz képes vol nék bármily uagy társaságot elmulattatni . . . Két hónap óta pedig teljesen reconstruált ember vagyok. Ha végig megyek az utcán, olyan tisztelettel köszöntenek az emberek, mintha csakugyan megírtam volna a 300 spártai hős tragédiáját., Pedig hát az a tragédia soha sem készül el ; én azonban a takarékpénztári direetor sógora vagyok. -7' Felhívás. Zala-Egerszeg rend. tan. város tanácsa, uiint I. fokú iparhatóság, ezennel közhirré teszi, hogy a zala­egerszegi kerületi betegsegélyző pénztár, melynek lap szabályait a nagyméltóságú kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur folyó évi február 28-án 8969/VI. 894. szám alatti leiratával jóváhagyta, működését 1894. juliuts 8 án kezdi meg, egyúttal alkalmazkodás végett az érdekelte ket a következőkről értesíti, hogy: 1-ször. A z. egerszegi betegsegéjyző pénztár területe Zala Egerszeg rend. tan. váro-=, mégis a zala-egerszegi, zala-szent gróthi, pacsai, sümegi, tapolczai, keszthelyi és novai szolgabirói járások területére terjed ki. 2 szor. A pénztár székhelye Zala Egerszeg rend. tan. város, Fürdő utca 10. házszám alatt van, 3-szor. A munkaadó köteles a kerületi betegsegélyző pénztárhoz belépésre kötelezett alkalmazottját ezúttal julius hó 16-ig, jövőre pedig mindenkor 8 nap alatt az egyes iparhatóságnál rendelkezésre álló bejelentési lapok utján a sala-egerszegi kerületi betegsegélyző pénztárhoz bejelenteni. 4 szer. A kerületi betegsegélyző pénztárhoz belépésre van kötelezve első sorban a város és szolgabirói járások területén minden kereskedői, ipa--i vagy gyári alkalma zott, kinek az 1891. évi XIV. t. cikk 2. § a értelmében valamely betegsegélyző pénztárhoz kell tartozuia, s a ki folyó évi julius hó 8-ig valamely, az 1891. évi XIV. t.-cikk alapján már működő gyári, vállalati, ipartestületi, építési vagy elismert jellegű betegsegélyző pénztárnak vagy bányatárspénztárnak még nem tagja. 5 ször. Azon munkaadók, kik alkalmazottjaikat a 3. pontban megállapított határidő alatt nem jelentik be az 181)1. évi XIV. t. cikk 83 § a alapján 20 forintig terjedhető pénzbüntetéssel fognak sújtatni. 6 szor. A kerületi pénztárnak önként tagjai lehetnek, amennyiben a pénztár területén tartózkodnak: a) mind azon ipari vagy gyári alkalmazottak, kiknek alkalmaz­tatása 8 napnál rövidebb ideig tartó, b) mindazon ipari v: |gy gyári alkalmazottak, kiknek évi fizetése illetve bére 1200 frt nál — vagy napi fizetése illetve bére 4 frtnát magasabb; c) házi iparosok; d) önálló iparosok; e) oly mezőgazdasági vállalatok munkavezetői és munkásai, kiknek belépését a vállalkozó az illetők beleegyezésével óhajtja; t) a biztosításra kötelezettek, valamint az önként belépettek családtagjai ; g) cselédek, házalók és közön­séges napszámosok. 7 szer. A járulék fizetésére való kötelezettség ezút­tal 1894. julius hó 8-ától veszi kezdetét, jövőre pedig a munkába lépés napjától száuiítattatik. 8 szor. A befizetések mennyisége a hetibér vagy heti fizetés minden frtja után 2 kr.; azon tagok, kik élelmezéssel láttatnak el a munkaadó által, az átlagos élelmezési cimen, hetenkint a hetibér vagy hetifizetésen felül még 4 krban állapíttatott meg. Közönséges napszá­mosoknál, gyári vagy ipari napszámosoknál a heti kereset minden forintja után szintén 2 krban állapíttatik meg. Tanoncok, gyakornokok és oly egyének után, kik bért egyáltalán nem, vagy csak csekély bért élveznek, a járulék hetenkint 4 krban állapíttatott meg, s amennyiben e tek íntetben q szülővel vagy gyámmal kötött szerződés másként nem intézkedik, a munkaadó egészen sajátjából fedezi. 9 szer. A 8 ik pontban felsorolt heti vagy napi bér minden forintja után a munkaadó által járulék címén 2 kr. fizetendő, oiykép azon bar., hogy a járutéki összegek egyharmadát sajátjából tartozik fedezni, inig a járuléki összegek kétharmadát az 1891. évi XIV. t. cikk 22. § a fertelmében az alkalmazottak béréből levonhatja. 10 szer. Az önként belépők 50 kr, belépési dijat tartoznak fizetni. 11 szer. A járulék! összegek a munkaadó által utólagosan és rendszerint hetenkint fizetendők, mindazon által hatósági vállalatoknál, vagy oly magánosoknál alkal mazottak tekintetében, kik fizetésüket havonkint nyerik, a járulékok havonként is fizethetők be. A járulékok egyelőre a kerületi pénztárnál fizetendők ; azonban az igazgatóság, mihelyt a belépésre kötelezett tagok száma tudva lesz — azonnal intézkedik, hogy távolabb fekvő vidéken a járulékok egyes bizalmi személyek által sze dessenek be, mégis hogy a járulékok a m. kir. posta cheque és chearing forgalmára előirt szabályok betartása mellett a posta takarékpénztár utján is betízethetők legyenek. 12 -szer. A kerületi pénztár betegség esetére, vagy baleset alkalmával a betegség ideje aiatt, de legfeljebb 20 héten át, a következő segélyt nyújtja: a) ingyen orvosi segélyt, mely azonban egy folytában 20 hetet meg nem haladhat; szülés esetében ugyancsak ingyen a szük séges szülészeti támogatást és gyógykezelést; b) gyógy szereket és gyógyászati segédeszközüket (szemüveg,

Next

/
Oldalképek
Tartalom