Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-22 / 29. szám

a-E társadalmi, közművelődési is gaásjatí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől logadunk el. Kéziratokat uem kiildiiiik vissza. TI " II A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási közsé és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A nyári üdülés. Veszedelmesen ideges korszakunkban annyi az idegbetegség, bogy azok nyomában egész irodalom keletkezett. Most már azután gondolkozóba lehet esni a fölött is, hogy maga az idegesség irodalma uem egy neme-e az idegbetegségnek ? Mert az bizonyos, hogy a temérdek fajta idegbetegség fölfedezése maga is nagyon hasonlít az egészségtelen állapothoz, mely az emberiséget valóságos epidemikus jelleggel lepte meg. Sajátságos törekvésekkel találkozunk minden téren, amik azt bizonyítják, hogy az emberiség nagy része szomorúan érzi erejének, különösen fizikai erejének hanyatlását. Es mivel az élethez minden módon ragaszkodik, képtelenebbnél képtelenebb eszközökhöz nyúl, hogy valamiképpen gyorsan hanyatló életét meghosszabbíthassa. A lapok hirdetési rovataiban folyton találkozunk nagyhangú ajánlatokkal, amik hosszú életet biztosítanak, s amik természetesen legnagyobb részt vagy humbugot rejtenek magukban, vagy pedig semmi különöset nem tartalmaznak, mint csupán azt, ami már századok előtt is ismeretes dolog volt azok előtt, kik tudtak józanul élni. Mert hisz rendes, mértékletes életmód mellett az emberi tizikum óriási munkát képes végezni a nélkül, hogy a munka erőssége vagy izgalma az idegeket megtámadhatná. Legtöbb függ mindig a helyes időbeosztástól. Ha a legerősebb szellemi vagy anyagi munka közben is mértékletes életmód mellett megadjuk magunknak a szükséges pihenést, az üdülést s ezt a pihenést úgy töltjük, hogy az szervezetünknek valóban új erőt ad, akkor szinte fölöslegessé válik az aíele költséges üdülés. De hát az emberek nagy része úgy van e tekintetben is, hogy nem elégszik meg azzal az ! üdüléssel, auiita helyes idő beosztással el lehet érni, I hanem, mikor a kánikulai melegség beköszönt, akkor okvetlenül nyári üdülésre kell mennie. Ugy, hogy ez a nyári üdülés is valóságos idegbetegséggé, valóságos mániává lett. Vannak emberek, akik ha a nyárnak egy részét valami költséges üdülőhelyen nem töltik, azt képzelik, hogy okvetlenül vesztenek munkaképességükből, testi erejükből és egészségükből. Igen is vannak — elismerjük — olyan helyek, ahonnan tanácsos dolog egy kis üdülésre elmenni más, tisztább, egészségesebb levegőjű helyekre ; de ilyen csak nagyon kevés van Magyarországon. Ha valaki a főváros égető, szürke falai közöl, a fullasztó, poros, élenyszegény levegőjéből nyárderekán elsiet árnyás, ligetes helyekre új életet szivni magába, azt nagyon értjük. Végre is annak a szegeny fővárosi hivatalnoknak, ki ha egy kis üdébb levegőt akar szivni, vagy egy kis üdülést akar keresni a zöldben, jó egy órát kell gyalogolnia porban, fullasztó, meleg levegőben, mire családjával kijuthat a zöldbe. Utt alig tölthet rövid félórát, már megint viss>.a ke'l indulnia, hogy amit nyert a réven, elveszítse a vámon. Ha az ilyen ember nyári üdülésre siet, ha minden módon arra törekszik, hogy anyagi áldozatok árán is el vihesse sápadt, vérszegény gyermekeit legalább csak néhány hétre is valahova, hol enyhébb a lég s üdülést nyújt minden lépten-nyomon a zöldelő virány : annak van értelme ; ezt nemcsak méltányolni lehet, sőt a humanismus szelleme inegkivánja, hogy az ilyen családoknak lehetőleg olcsón olyan üdülőhelyeket nyújtsunk, ahol a főváros élenyszegény levegőjében megviselt szervezetük új életerőt nyerhet. De hogy az egyes vidéki városokból miért sietnek szinte lázas mohósággal az emberek költséges üdülő helyekre — még anyagi erejök túlfeszítésével is : azt már bajos dolog megérteni. Pedig előttünk állanak a tények, hogy manapság már még a legegészségesebb városok légköréből is minden áron üdülni sietnek az emberek. Holott vidéki városaink nagy része olyan, hogy mindegyik magában véve egy-egy pompás üdülőhely. Ha nincs is egyiknek, másiknak mesterségesen csinált sétatere, de a legtöbbnek van pompás levegője, kitűnő ivóvize s olyan vidéke, hogy negyedóra alatt, élenydús erdőbe, vagy hegyek közé juthat a sétáló. Az emberek azonban nem látják, vagy nem akarják látni a közvetlenül előttük fekvő előnyöket, hanem ott hagyják s elmennek drága pénzen megvenni másutt azt, amit otthon ingyen kínál nekik a megadóztatást nem ismerő természet. Ha valakinek például okvetlenül fürdőre is van szüksége, esetleg talán éppen gyógyfürdőre, az már egészen más. Az nem kötheti magát olyan helyhez, ahol ebbeli igényeit ki nem elégítheti. De a tapasztalat azt mutatja, hogy, az emberek nagy részét nem ilyen igények viszik üdülésre, hanem a legmodernebb idegbetegség, az üdülési mánia. Üdülhetnének u^van otthon is elég jól és minden fölösleges költség nélkül; de a legtöbb talán megbetegednék képzelődésébeu, hogy valami úgynevezett üdülő helyre nem vagy nem mehetett. Akiknek ezt orvosi rendelet folytán kell megtenniök, vagy akik maguk és családjuk anyagi veszélyeztetése nélkül megtehetik, ám azok menjenek, üdüljenek ott, ahol az orvos azt jónak tartja, vagy ahova őket talán touristai kedvtelés és egyéb élvezetek kilátása vezeti; de ne essenek ebbe a modern üdülési betegségbe azok, akiknek vagy nem kell, vagy uem telik a divatos mánia kielégítésére. Egészséges vidéki városaink legnagyobb része nagyon is alkalmas arra, hogy pár heti szünidejét, munkaszünetjét ki-ki azokban elég vidám kedvteléssel eltölt,hesse. Arra kellene tehát vidéki városaink társasköreinek törekedniök, hogy kissé erőteljesebb, egészségesebb közszelleinet, teremtve, az együttlétet az üdülés néhány hetére még kellemesebbé, még kedvesebbé tennék. ment, vagy Á „Zalamegye" tárcája. A 300 spártai. — A „'/.alauiegje" eredeti tárcája. Mindig rajongtam a hősökért. Nem azokért a modern hősükért, akik bizonyos nagyúri sporttal és gurmanderiával vadásznak felebarátjaik tűiére és orrára, hanem azokért, akik egy egy magasztos pillanatban leszámoltak életűkkel is, bogy valamely közös szeut ügynek vagy célnak szolgálatot tegyenek. Az ilyen liősök tettei legtöbb azért impjonáluak nekem, mert itt nem játszik közbe sem egy-egy aranytürtös, vagy hollólürtös fejecske, sem aléle „tengervészes éjű" szem. Mert mihelyt asszony is vau a játékban (bocsássa nak meg nekem niohamedánus barátaim !) mindjárt vége van én előttem minden zománcnak, minden himporuak. Azaz : bocsánat 1 csak vége volt. Most már uekem is kissé hátrább kell állani az agarakkal. Mondjuk csak röviden, minden körülményesebb indokolás nélkül, hogy én a hősökért rajongtam. Ez a rajongás sekszpiri lángokat szított agyamban. Föltettem magamban, hogy tragédiát csinálok a 300 spártai hős világtörtéuelmileg is ragyogó önfeláldozásából. Persze, azok a n'em bájos olvasók, akik ismerik a 300 spártai hős történetét s tudják, hogy mi az a tra gédía : egyszerűen azt mondják erre, hogy kedves bará lom

t a kend agyának megártott a kánikulai melegség. Hanem hát a bájos olvasók meg rögtön uekem adnak igazat, ha megmondom, hogy asszonyt is fogok szerepeltetni. Az asszony és tragédia olyan szoros összefüggésben vannak egymással, hogy mindenütt egyik a másikkal jár. Azaz : pardon, másként akartam mondani! Annyira beleélődtem abba a korba, mikor még a 300 spártai hős gyújtotta pzivemet lángokra, hogy el is feledkeztem az asszonyról, aki minduntalán bele bele tekint irka firkámba és mártírjává, tesz gondolataimnak. II Mint ahogy neki lett mártírjává a 300 spártai hős is. Nem ugyan a Termopilei tengerszorosban, hanem az én lelkemben. Hej, én édes Istenem, ha visszagondolok arra az aranyos korszakra, mikor én a 300 spártai hőstettét ki akartam készíteni tragédiának, - még most is valami leírhatatlan boldogító öntudat dagasztja keblemet. Oh ti normális agyvelejű tucat emberek, ti nem tudjátok, mit. tesz az : egy tragédiával kéjelegni éveken át! Nem is tudom hamarjában : mihez hasonlítsam ezt a gyönyörűséget ? Talán legjobban hasonlíthat e gyönyörűséghez a fiatal prókátor gyönyörűsége, mikor megkapja az első zsíros pert, amiből (a legkedvezőbb körülmények között) csak évek múlva lehet kigabalyodni. Ébren és álmomban lelkem szakadatlanul a 300 spártai hőssel foglalkozott. Leonidás, a hős vezér, valóságos intim barátommá lett. Egész dialógusokat folytattunk egymással. Igen természetes, hogy Leonidás helyett is mindig én deklamáltam. Hogy a helyzet komikumát egész nagyságában bemutassam, ki kell jelentenem, hogy takarékpénztári könyvelő voltain. Azt talán mondanom is fölösleges, hogy prózai foglalkozásomat a legsekszpirebb kicsinylés sel vettem. Mindig úgy éreztem, hogy bőrömben két halandó mozog. Egyik volt a törpe, a nyomorult, a hitvány porszem : a könyvelő. A másik a nagy, az eget ostromló, a kimagasló óriás : a drámaíró. Hogy ez a két hatalmas ellentét megférhetett az én gyarló bőrömben, csak annak köszönhető, hogy törpesége tudatában a könyvelő mindig nagy alázattal meglapult a dránaairó mellett. Él sem képzelhetik kérem, hogy mennyi kellemetlenségem volt uekem mégis azzal a nyomorult, könyvelővel. Egyszer a főkönyvelő lapozgatja a váltókönyvet. Az erei kidagadnak, a szemei vérben forognak. Belemarkol a saját becses üstökébe s olyan tonnán ordít lelém, mintha ezt az egész cirógatást nekem szánta volna. — Csöngöly úr, szerencsétlen szülött! Mit csinált? — Most kérem ? — Nem most, hanem mikor ezt ide irta. Jöjjön csak, nézze meg. Oda siettem, beletekintettem a nagy könyvbe, el olvastam azt a tételt, melyre a főkönyvelő mutatott ; de abban a pillanatban forogni kezdett velem a föld. Ájultan hullottam a padlóra. Mire fühnosdattak, már az egész takarékpénztár ott állott, nein ugyan valami lekötelező részvéttel, de mégis azzal a gondolattal: hogyan mentsenek meg engem szerencsétlent. Képzeljék kérem, egy váltót igy vezettem be : Kibocsátó : Leonidás. Elfogadó : Xerxes. Forgató: Ephialtes. Érték : 300 spártai. Hogy ebből milyen rengeteg kalamitás származott, hogy milyen kegyetlen ceremóniával járt ennek a tévedésnek kiigazítása, — azzal nein untatom az olvasót. Az üdvösségnél valamivel bizonyosabban állott előttem, hogy a kezembe nyomnak egy két száz forint végkielégítést, azután pokolba kergetnek a 300 spártai vitézemmel együtt. Végre azt magam is beláttam, hogy Leonidás és Xerxes urak nem igazgatósági tagok a csörgetegi takarékpénztárnál s igy azoknak a kedvéért semmi rizikót sem vállalhat a részvénytársaság. A dolog azonban minden várakozásomon felüli simasággal folyt le. Egyik igazgatósági ülés alatt behivattak s az igaz gató igazán megható szép stílusban adta tudtomra azt, amit röviden és egyszerűen is megmondhatott volna, hogy én egy igen jóravaló, becsületes ember vagyok, de egyúttal nagy szamár is ; mert ha szamár nem vol nék, akkor tudnom kellene, hogy ezen a pályán csak a figyelem, a gondosság teljes odaadásával mehetek valamire. A takarékpénztár levegője nem tűr fantasztikus lelkeket, akik a való értékes realismusa helyett a mult idők mo hos sziklái között keresnek kincseket. A pénz emberei az ilyen s/ 'renesétlen őrülteket szánalommal tekintik ugyan, sőt (ho;y élhessenek) munkáikat meg is reudelik ; Mai számunkhoz fol iv melléklet van csatolva,