Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-01 / 26. szám

XIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1891. julius 1. 26. szám. társadalmi, közművelődési és gaáoiti hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmenletlen leveleket csak ismert kezektől togadunk el. Kéziratokat nem klildtlnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. V A tanév végén. Bezáródtak az iskolák kapui. Mint a méhraj, zsong a kiszabadult itjuság. Tiz hónapi négy fal közé való bezárás után jól esik élvezni a két havi szabadságot. Az ifjúság goudtalanságával kezdik élvezni a szünetet, nem törődve azzal, hogy rövid két hó múlva vége az arany szabadságnak s kezdődik újból az ismeretek gyűjtése. Még azok is, akik mögött a most bezárt iskolai évvel végleg bezáródott az iskola, akik a pályaválasztás nehéz feladata előtt állnak, még azok is itju könnyelműséggel kezdik az j előttük megnyilt szünidőt, halogatva annak az útnak a megválasztását, amelyen majd végig kell küzdeniök az életet, Korunk gyorsan él és sok ismereteket kiváu emberétől. Hosszú az iskolában eltöltendő évek száma, de vajmi rövid ez a hosszúra nyúló időköz is arra, hogy a kor követelte halmozott tudást megszerezhetővé tegye. A szülők, akiket az élettapasztalás tanít a tudás fontosságára; akik az életnek nehéz iskolájában tanulták megismerni, hogy a tudás hatalom : gyermekeik iránt érzett szeretetből azon vannak, hogy mentül hamarább kerüljön ifjú és leány az iskola padjára ; mentül hamarább és mentül fogékonyabb lélekkel szívja magába az ismereteket, amelyeket tőkeként felgyüjtvén, azoknak a kamatoztatásával érje el törekvéseinek a célját. A gyermek korábban kerül ma az iskola padjára, mint még fél emberöltő előtt is és korábban rázza le az iskola porát, hogy az általános ismereteknek a megszerzése után speciális szakmájának a műveléséhez láthasson. Iskoláink ifjúsága megifjodott az utolsó évtizedben, akár az elemi, akár a középiskolákat, akár legfelsőbb tanintézeteinket veszszük szemügyre. Korábban áll a fiatalság elé a pályaválasztás nehéz kérdése. Még gyermek az, aki a választás előtt áll és természetes, hogy legtöbb esetben a szülő maga választja meg, mily térre ; i viszi gyermekét. 11 Mily felelősséggel terhes feladat ! Mily gond a szülőre nézve! Egy egész emberélet sorsa te- . lett kell határoznia! Oda kell állítani a fiatal, majdnem még gyermekembert valamelyik útra, ! amelyről letérnie többé lehetetlen, amelyen küzdenie kell egy egész életen át. Boldog az, akit oly útra állítanak, amely megfelel tehetségeinek, amelyen kedvvel haladhat, amelynek az akadályait leküzdeni van képessége, van ereje, van odaadása. De mit mondjuuk arról, aki már későn látja be, hogy oly utou kell haiadtua, amelyről leszorítják a jobbak, a képesebbek ; aki kénytelen kevés tehetséggel, kevés képességgel, kevés ambícióval, elkedvetlenkedve végig küzdeni az életet; aki, mint a folyó, szíík vagy túlszéles mederbe szorítva, kénytelen végigfolytatui útját, habár előre tudja, hogy pályája sötét rengetegben, vagy a mindent elnyelő tengerben tog nyomtalanul elveszni. Hány túlbecsült tehetségnek keli elpusztulnia a közre nézve, hány szerény képességű ifjúnak kell lemondania fenyes álmairól. Mennyi tökét veszít a társadalom, mennyi boldogtalanságot szenved az egyén ! Az erőknek a túlbecsülése és a kor igényelte ismereteknek a sokasága okozza leginkább e kettős bajt. Minden szülő tehetségesnek tartja gyermekét. A szülői szeretet nagyító üvegén át a képesség felcsillanó legkisebb szikrája is világító fáklyafény tüzében ég. Gyorsan talál a szülő rejtett képességeket gyermekében. Ha megtalálta, a legmagasabbra tartja gyermekét kiszemelve s minthogy ma már nincs életfeladat, amely ne kivánná az ismeretek nagy tömegét, szivesebben szánja gyermekét a tudományos pályára. Ha már tanulnia kell és tanulnia nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati pályára való készülés esetén is, inkább lépjen oly pályára, amelyen a legmagasabb is elérhetővé válik. Innen ered a tudományos pályáknak a túltömöttsége; innen ered az a művelt proletariátus, amely küzd a megélhetéssel ; innen ered az ismereteket igénylő munka értékének óriási deválvációja. A csekély tehetségű, akinek tehetségéhez képest nagyobb tért szabtak ki ; aki képességeit messze meghaladó ambícióval lép az életbe: az' élet küzdelmeiben csakhamar belátja, hogy célt tévesztett; hogy pályáján a képességekkel jobban megáldott leszorítja a térről; hogy nem képes előre haladni. Az ilyen azután meghasonlik önmagával és a társadalommal s megbocsátható önhittségében nem önmagát, hanem az intézményeket okozza és elvész a meddő harcban, avagy törekvéseit ki nem elégítő mukával, törekvéseinek meg nem felelő hivatásban kell eltöltenie életét. Most, hogy az életbe kell a szülőknek ktbocsátauiok gyermekeiket, most kell meggondolntok, mely feladatot lesznek azok képesek legfértiasabbau, legteljesebben, legszeplőtlenebbül betölteni. Ne növeljek nagyra gyermekeikben a hiúságot! Ne fejieszszenek bennük meg nem levő álteüetségeket ! Ne igyekezzenek még túlcsigázni az ifjúságnak egyébként is túlvérmes reményeit ! A gyakorlati pályákat a tudományosak mellett nálunk nagyon elhanyagolják. Az iparnak, a kereskedesiiek, a mezőgazdaságnak, a bányászatnak, az erdészetnek, a mííszaki foglalkozásnak és a haza védelmének szükségé van képzett emberekre. Ezekre a díszes feladatokra kell az új uemzedékuek vállalkoznia! Itt van a ter, amelyen áldásos tevékenységre van szükség ! Ezekre a pályákra kell a fiatalságnak törekednie ! Tudományos ambíciók kielégítésére van itt is alkalom ; sót van tobb alkalom, mint a túlterhelt humánisztikus pályákon. Ne tóduljon az ifjúság a legmagasabbra ; mert könnyen célját téveszti, ha hivatlanúi tolakodik be a választottak közé. Sok fénylő csillagra vau szüksége a hazának ; igyekezzünk mentül többet helyezni kellő világításba, hogy egyik se homályosítsa el a másikat! A „Zalamegye" tárcája. Agglegénység akadályokkal. — A „Zalamegye" eredeti tárcája. — Nem mondhatom, hogy kezdettől iogva valami különös nagy hajlandóságot éreztem volna az agglegénységhez ; nem tartoztam azok közé a rideg, szótalan, nőkeriilő férfiak közé, kik mintegy predesztinálva vannak az agglegénységre, mint a rossz fa a gyümölestelenségre. Sőt mondhatom, hogy mikor egy-egy ilyen komor agglegényt megláttam, aki ugy járt, kelt az emberek között, mintha csak valami özönvizi ragadozó madár véletlenül ejtette volna le: véghetetlen szánalmat érez tem iránta. Láttam, hogy se országa, se hazája szegénynek ! Csak járt, járt, mint a felhúzott óra. Sokszor elgondoltam magamban, hogy én édes Istenem, mi öröme lehet ilyen embernek, aki egyedül bujdokol a sir felé? Reggel fölkel. Akinek felesége, családja van, mosolygó arcok üdvözlik ; már ébredésekor lesik gondolatát, hogy mivel lehetne megvidámítani reggelét. Az agglegényt a puszta egyedüllét fogadja. A szótalan, néma bútorok néznek reá hidegen. Boszantja ez a hangtalanság. Siet öltöz ködni ; elfogyasztja reggelijét valamelyik kávéházban, hol már egészen külön asztala van, mint törzsvendégnek. Reggeli után kelletlen étvágygyal megeszi a friss reggeli lapokat, miket a pincér eléje rak ; azután megy foglalkozása után. Munkáját is élettelenül végzi ; mert hát miért is él ő, miért is dolgozik ő tulajdonképpen ? Nincs annak semmi célja. Más ember legalább verejtékezése közben családjára gondol s az a gondolat, hogy egy szerető gondos nőért s az életét megvidámító apróságért dolgozik, megédesíti számára az élet legnehezebb uiun káját is. De az agglegény előtt nincs semmi magasabb erkölcsi cél, csupán az a megszokott létfentartási ösztön, hogy el ne pusztuljon. Egész napja csupa sablon, egy minden élet nélkül való időkeret, melybe ő, mint valami goudolat nélküli autómat, beleilleszkedik. Este jókor hazamegy, hogy mielőbb megszabaduljon az emberektől, akik örülnek, mosolyognak, lelkesednek, célokért küzdenek. Szétnéz szobájában. Nincs ott semmi rend. Bántja minden. Nem találja ezt, nem találja azt. Szidja a takarítónőjét, aki nincs olt. Végre a mérgelődéstől kimerülten, beleveti magát az ágyba, ott még egy darabig hánykolódik a fölötli dühében, hogy az őrült emberek hogyan tudnak anuyira örülni ennek a komisz, rongy életnek ; - azután elalszik . . . Na hát én, aki ilyen tisztán láttam az agglegények sorsát, semmi esetre sem határozhattam volna magamat önként az agglegénységre. Nem is határoztam. Sőt többet mondok : már huszonhárom éves koromban meg akartam nősülni. Megszerettem egy szegény, de becsületes leányt, aki két keze munkájával tartotta fönn magát és öreg édes anyját. ü munka mindig imponált nekem. Az volt a meg győződésem, hogy aki szereti a munkát, az uem lehet rossz ; az megtalálta az ösvényt a valódi erények felé. Mikor nagybátyámnak, aki egyúttal gyámom is volt, kijelentettem, hogy megakarok nősülni, — olyan karikákká tágultak szemei, mint a Saturuus gyiiriije és minden részletesebb kommentár nélkül röviden tudtomra adta, hogy én kötözni való bolond vagyok. Mi jutott eszembe? Huszonhárom éves koromban nősülni. Hogy őszinte bámulatának némi súlyt adjon, azt is kijelentette, hogy ha a Barnaky- familia agy velejének jóhiruevét nem féltené, hát habozás nélkül elküldené a | Lipót mezőre. P>ősen hangsúlyozta azonban, hogy ha j | bolond szándékomtól el nem állok szép szerével, ettől a familia agyvelejét megszégyenítő módtól sem tog visszarettenni. — Előbb élj, azután házasodjál ! — mondta kegyetlen rövidséggel, azután ott hagyott a faképnél. Mikor a meglepetésből kissé kiboutakoztam, elmélkedni kezdtem nagybátyámnak atyai határozata fölött. Előbb éljek, aztán házasodjam ! 11a csak egy szikra lett volna bennem a hitetlen Tamásból, talán 'megtapogattam volna magamat, hogy csakugyan élek-e? De mivel boldogult tilozotia-profesz szorom átszendergett vagy átregényolvasott előadásaiból annyi még is megmaradt a tejemben, hogy a mondásoknak mindig szellemét kell kutatni : csakhamar kiértettem nagybátyám utasításának szellemét is. Jól van ! Hát majd élni fogok ! Meglátom, mit szól hozzá az én komoly nagybátyám. Neki rohantam az életnek. Tenger sok pezsgő kellett ahhoz, hogy az én piramidális első szerelmemet teljesen eltemethessem. Aztán ha csak úgy némán öntözgettem volna rá a pezsgőt, talán nem került volna olyan rengeteg sokba, hanem hát az eféle temetésnek csak úgy van foganatja, ha kántorokul oda állitjuk a cigányokat. A hosszas temetési ceremóniákról nem akarok szólni ; elég az hozzá, hogy úgy félesztendő múlva beállítottam nagybátyámhoz a temetési költségek szám Iájával. Ha jól emlékezem, olyan takarékos kis összegre rúgott, hogy érte egy aféle kisebb városi házzal nagyon könnyen örökfrigyre léphettem volna. Eléje tettem a számlát. Az üreg belepillantott; szó nélkül elővette rengeteg bőrbugyeilárisát és elém rakta a summát. Most meg az én szemeim tágultak olyan karikákká, mint a Saturnus gyűrűje. Mai számunkhoz fol iv melléklet van csatolva,