Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-05-06 / 18. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1894. éri 18-ik számához. Az Orosztony-kilímáni községi útra 120 frt értékii fedanyag szállítása az utfentartási alap terhére elrendel letett. , , Panasz emeltetvén a Tapolcza és Balaton b ured közt levő kedvezőtlen postai összeköttetés tárgyában, a közigazgatási bizottság a baj orvoslása végett átiratilag megkeresi a pécsi posta és távírda igazgatóságot. Előterjesztetett a déli vasút társaság nagy kanizsai osztálymérnökének megkeresése a még 1888-ik évben elrendelt, Ördöghenye község által teljesítendő árko lásnak foganatosítása tárgyában. A járási főszolgabíró ielhivatik, hogy a szükséges munkálatokat a község terhére mielőbb végeztesse el s eljárásának eredményéről tegyen jelentést. A Tapolcza Badacsony közti távirda összeköttetés foganatosíttatván, az építészeti hivatal felhivatik oly irányú iutézkedésre, hogy Káptalan-Tótitól B. Tomajig a felügyeletet az illető utkaparók teljesítsék. Kir. tanfelügyelő jelentésében előadja, hogy ezen időszakban a megyei kisded védelem 1894. évi tervezete az összes érdekelt városoknak és községeknek megküldetett — A miniszter a csáktornyai állami tanitóképezdénél teljesített pótmunkák további munkabére ciinén (5.808 fi t 20 krt utalványozott, Hodosái.ban és Gánicsán állandó menedékházak felállítását rendelte el, a csáktornyai egy leti óvodánál nyári menedékházak vezetésére alkalmas dajkák számára tanfolyamot engedélyezett. — Az alsó muraközi takarékpénztár a perlaki óvoda céljaira 478 Irtot adományozott. — Az. egerszegi központi ovodánál hatheti dajkatanfolyam nyittatott. — A magyar szerda helyi községi iskolánál létesítendő második tanitói állomás szervezése ügyében szükséges intéskedéseket megindította. A sümegi felsőleányiskola lölé női kézimunka tanfolyam szervezése terveztetik; ennek érdekében az illetékes tényezőkkkel tárgyalást tartott. — Gyömörey Gáspár miniszteri iskolalátogató jelentést tett a gondjaira bizott iskolák állapotáról, melynek értelmében a kifogásolt vi­szonyokkal szemben kellő hatósági intézkedés tétetik. — Ez időszakban kétszer volt Nagy Kanizsán, ahol meglá togatta az izr. középkereskedelmi iskolát, a községi elemi iskolát és az állandó menedékházi dajkatanfolyamot, másod alkalommal pedig megtartotta ugyanezen tanfolyam ké­pesítő vizsgálatát, amelyen 18 dajka nyert oklevelet. Meglátogatta a szepetnekí iskolát s az itt felállitandó állandó menedékház épülete ügyében a község érdekelt jeivel tárgyalt. — Volt Sormáson a nyári menedékház ügyében. A tapolczai felső népiskolának polgári iskolává átalakításának ügyét a városi érdekeltekkel letárgyalta s meglátogatta a tapolczai felsőnépiskolát, zárdaiskolát, r. k. elemi iskolát, a monostor apátii, kapolcsi, talián­dörögdi rk. iskolákat. — Az iskolai helyiség tarthatatlan állapota miatt volt Kis Apátiban. Kily Nándor szilvágyi tanítónak ötödéves korpótlék Ügyében beterjesztett kérvénye pártolólag terjesztetik a miniszterhez. Német Sándor nagy lengyeli tanitó kérvénye fizetési hátralékának ügyében előterjesztetvén, a járási Iőszolga biró felhivatik, hogy a szóban forgó hátralékokat hajtsa be s a községi elöljáróságot a tanitói illetményeknek törvényben gyökerező előleges behajtására kötelezze. Ozv. Vreszk Györgyrié évi segélye ügyében a kir. tanfelügyelő jelentése tudomásul vétetett s a minisztéri­umhoz ez ügyben jelentés tétetik. Kir. tanfelügyelő jelentést tett a kis radai róm. kath. iskola állapotáról. A községi elöljáróság felhivatik, hogy a k. radai rk. iskola épület törvényes követelményeknek meglelelő helyreállítása űgyébeu a canonica visitatió ren delkezéséhez képest a megfelelő intézkedéseket annál is inkább megtegye, mert további halogatás esetében az épitkezés hatósági beavatkozás utján fog eszközöltetni. A soproni kereskedelmi- és iparkamara köréből. Hirdetmény. I. A nméltóságu földmivelés, ipar és kereskedelemügyi ni. kir. minisztérium f. évi április hó 22 én 29.463/VI. sz. alatt kelt leirata szerint megengedte, hogy Zalamegye területéhez tartozó Légrád községben a t. évi május hó 20 ára eső országos vásár ez évben kivételesen május hó 21-én lartassék meg. Mire ezennel felhivjuk az érdekelt körök figyelmét. Sopron, 1894. évi április hó 25-én II. A nméltóságu m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur az ipari és gyári alkalmazottak baleset elleni védel liléről és az iparlelügyelőkről szóló 1893. évi XXV11I. t. cikk végrehajtása tárgyában a belügyminiszter úrral egyetértőleg megállapított rendeletnek, mely lolyó évi március 27 én már életbe lépett, 10 példányát a kamará nak megküld vén, értesíttetnek a kerület érdekelt körei, hogy a kamara a készlet elfogytáig kivánatukra kész ily példányokkal szolgálni, esetleg e tárgyban kivánt lelvilágositást adni. Sopron, 1894. évi április hóban. III. A földmivelésügyi m. kir. miniszter ur elrendelte az országban évenkint eladható faanyagok és azok fő­árainak összegyiijlését és kiadását. Ezen gyűjtemény első példánya „Az 1894. évben eladható laanyagok kimutatása" címén legközelebb meg jelent. Mely k iinutatásra oly megjegyzéssel hivjuk fel fakereskedő s faiparos köreink figyelmét, hogy annak egy példánya, a rendes hivatalos órákban, kamaránk irodahelyiségében betekinthető. Sopron, 1894. évi április hóban. IV. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter urnák f. évi 15.467/IV. sz. alatt kelt magas leirata folytán értesíttet­nek az illető körök, hogy az osztrák-magyar monarcliiá ból Németországba irányított épület és szerszámfa külde Uíényekhez ezentúl nem szükséges származási bizonyítvány. Sopron, 1894. évi április hóban. v. A nméltóságu m. kir. kereskedelemügyi miniszter urnák f. évi 14.759 sz. alatt kelt magas leirata folytán értesíttetnek az illető körök, hogy a kereskedői, gyári és ipari alkalmazottak és segédmunkások által fizetendő kereseti adó beszedésére nézve, a törvény ezen rendelkezésé nek alkalmazásában azon változtatás történt, hogy 1894. évtől kezdve a kereseti adó közvetlenül a segédek és segédmunkások nevei alatt vetendő ki és irandó elő; továbbá az állandóan alkalmazott segédek és segédiuun kások kereset adója azon munkaadótól szedendő be, kinél az adótartozás esedékessége idején alkalmazva vannak. A nem állandóan alkalmazottak kereseti adója pedig közvetlenül az adóköteles féltől lesz beszedendő. Sopron, .884. évi április hóban. VI. A nméltóságu m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur f. évi 19.457/VI. sz. alatt kelt magas leirata folytán értesíttetnek az érdeklődők, hogy lorda városnak meg­állapított azon szabályrendelete, mely által a házaló kereskedés ezen város területén, a fennálló liázalási szabá lyok 17. § ában és erre vonatkozó utóbbi rendeletekben bizonyos vidékek lakóinak biztositott jogok épségben tartása mellett eltiltotta, helyben hagyatott. Sopron, 1894. évi április hóban. VII. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter urnák f. évi 26027/1V. sz. alatt kelt magas rendeletére értesíttetnek az érdekeltek, hogy az orosz pénzügyminiszter az osztrák és magyar származású föld és ipartermékeknek a szer­ződéses tételek szerint való vámkezelése iránt f. évi ápril 2-án kelt rendeletével megszüntette azon eljárást, mely szerint a tőlünk Oroszországba kivitt áruk után a szár­mazás igazolása általában követelfe'ett, ugy hogy ezen igazolás jövőre kivételesen csak is az arak, rhum és efélére, a szőlőborra palackokban, halkonzervekre, ólomra rudakban és a cinkre fog megkívántatni. Sopron, 1894. évi április hóban. A kerületi kereskedelmi- és iparkamara. Helyi, megyei és vegyes hírek. Bírói kinevezés. O felsége a király az igazságügyi miniszter előterjesztésére Rutich Sándor siimeghi kir. járásbirósági albirót a zala egerszegi kir. törvényszékhez biróvá, dr. Strausz Sándor kaposvári kir. törvényszéki jegyzőt a magyaróvári kir. járásbírósághoz albiróvá nevezte ki. Evangélikus isteni tisztelet tartat ik pünkösd má­sodik ünnepén vagyis pünkösd hétfőn Zala Egerszegen a polgári fiú iskola rajztermében. Kezdete fél tizenegy órakor. Gyűjtés Kossuth szobrara. Csillagh Gyula lióttói lakos gyűjtése a Kossuth szoborra: Lányi Bertalan 10 frt, Csillagh Gyula 5 Irt, Vizy Gyula 2 frt, Kósás Lajos 2 frt, Thassy Lajos 2 f't, Vizy Géza 2 frt, Pirity Gyula I frt, Thassy Lajosné 3 Irt, Lányi Kálmánné 2 frt, Lányiné Csillag Irma I frt, Szeesődy Mária 1 frt, Háry Dezső 2 frt, özv. Háry Sándorné 3 frt, Szabó Malvin 1 frt, Kelemen Koszkai frt, Csillagh Gyuláné 5 fi t, Farkas Gá bor 5 frt, Babos Annin 2Irt, Babos Árpád I ft, Farkas Imre 5 frt, Kraelitz Riza 3 frt, Csutor János 5 frt, Horváth István 20 kr., Farkas József 50 kr., Vas Evi 50 kr., Kámán János 10 kr, Boros József 25 kr., Nagy Ferenc 10 kr. Torda Imre 30 kr., Kransz Róza 10 kr., Vincze József 10 kr., Vas József 10 kr., Horváth János 10 kr., Miszori Rozi 10 kr., Török Mári 10 ki., Németh Adám 20 kr., Miszori János 10 kr., N. N. 15 kr., Nagy Rozália 1 frt, összesen 68 frt. Köszönetnyiivanitas. Az a. lendvai takarékpénztár az alsó-lendvai polgári iskola részére 60 frtot adományo zott. A kegyes adományért tz iskolaszék s a tanintézet igazgatósága hálás köszönetüket nyilvánítják. Eljegyzés. Rittmüller Ármin csáktornyai urodalini lővadász április lió 29 én jegyezte el Fehér Ella kis asszonyt, Fehér .József urodalini mérnök kedves leányát. A kisdedvédelem ügye Zalavarmegyeben. A megyei közigazgatási bizottság tekintettel az 1891. évi XV. t. c. l5. és 10. § aira — a kisdedvédelem tervezetét az 1894. évre következőleg állapította meg: a) Kisdedóvo dákat tartoznak felállítani, illetve ha a már létező kisded­óvodáik mellett még legalább 40, állandó felügyelet nél­küli gyermek találtatnék, akik a meglevő óvodákban el nem helyezhetők, új kisdedóvodák felállítására köte­leztetnek : Zala Egerszeg, Nagy Kanizsa, Alsó Lendva, Csáktornya, Keszthely, Perlak, Sümeg, Tapolcza; b) állandó gyermekmenedékházakai állítanak fel : Csabrendek Dráva Vásárhely, Kotor, Légrád, MuraCsány, Söjtör, Szepetnek ; c) nyári menedékházakat állítanak tel : B.­Füred, B. Tomaj, Csicsó, Kapolcs, Kővágó Örs, Monostor Apáti, T. Dörögd — a tapolczai, Bazsi, Hány, Káptalanfa, Nyirád, Ohid — a sümegi, Szt Gróth polgár város, Szt­Gróth, Tűrje, Zalabér — a szent-gróthi, Alsó Páhok, Karmacs, Keszthely polgárváros, Z. Szántó, Zalavár, — a keszthelyi, B.-Magyaród, Galambok, Gelse, Gelsesziget, Karos, Koiuárváros, Kis Komárom, Magyar-Szerdahely, Mura Keresztúr, N. Récse, Sormás, Szt Balázs, Uj Udvar — a nagy kanizsai, N. Kapornak, Pacsa, Pölöske, Szabar, Szent Péterur — a pacsai, Szepetk, Z.-Lövő — a zala egerszegi, Lenti, Nova — a novai, Baksa, Cserencsócz, Csesztreg, Dobrónak, F.-Bisztricze, N. Palina, Turnischa, Szentgyörgy völgy — az alsó lendvai, Bánok-Szt-György, Becsehely, Egyeduta, Letenye, Póla, Tóth Szerdahely — a letenyei, Alsó Domború, Domasinecz, Draskovecz, Dráva-Egyház, Mura Vid, Szent Mária, Szoboticza — a perlaki, Belicza, Bottornya, Dráva Csány, Mura Király, Mura-Szerdahely, Zala Újvár — a csáktornyai járásban. Esküvő. G réz ló János áll. isk. tanitó, a csáktornyai m. kir. állami tképző gyakorló iskolájának volt tanítója, I. hó 2 án vezette oltárhoz özv. Szy Sándorné ügyvédné leányát Laura kisasszonyt, Csáktornyán. Tavaszi mulatságok. A keszthelyvidéki előkelő családok május hó 19 én Hévizén, —a keszthelyi iparos ifjak önképzőköre pedig május 14-én a „Hullám" szál­lodában tavaszi mulatságot rendeznek. Meghívó. A „Zalamegyei általános tanitótestület" nagy kanizsai járási köre f. é. május 10 én d. e. 9 órakor Paliinban tartja tavaszi rendes közgyűlését a következő tárgysorozattal : 1. Magasi József pallini tagtárs ur egy órai tanitósának meghallgatása. 2. A gyakorlati előadásou tapasztaltak megvitatása, zárt ülésben. 3. Kováts Miklós nagykanizsai tagtárs ur : „Az anyákhoz, a leánynevelés érdekében" cimű munkájának felolvasása. 4. Körmendy Pál, langvizi tagtárs ur : „A mi viszonyaink" cimű rnun kájának felolvasása. 5. Folyó ügyek. 6. Esetleg: indít­ványok. E közgyűlésre a járákör rendes- és pártoló tagjait, valamint az érdeklődő tan ügy barátokat tiszte lettel meghivja : Nagy Kanzsán, 1894. május 1. Szalay Sándor, járásköri elnök. Kamarai kültagok választása. A keszthelyi, tapol­czai, sümegi és szt gróthi iparosok és kereskedők a soproni ipar és kereskedelmi kamara kültagjaivá, a f. hó 1-én Keszthelyen tartott választó gyűlésen Nagy István iparost és Krausz Lajos kereskedőt választották meg. Dajkatanfolyam megnyitás. Nyári gyermekmene­dékházak számára dajkák képzése céljából városunkban az ovodában f. hó I én hatheti dajkaképző tanfolyam nyittatott. Az ovoda felügyelő bizottság április hó 29 én tartott ülésén bírálta el a tanfolyamra jelentkezett két nő kérvényét s miudkettőt felvette. Sajtóper. Horváth Bertalan zalamegyei árvaszéki ülnöknek Lang Ignác szombathelyi lakós elleni sajtóperét Győrött április 30 án tárgyalta az esküdtszék. A vádlevél szerint a Szombathelyen megjelenő „ Dunántúl" 1893. évi jun. 25 én megjelent 27. számának nyiltterében „Zalai állapotok" cim alatt „az igazságnak és az árváknak zalamegyei barátja" aláirással egy közlemény jelent meg, mely szerint a zalamegye; árvaszék Heitl Károly állat­orvosi tanfolyamot hallgató kiskorú ingatlanának elárve­rezésénél szabálytalanságokat követett el s a kiskorút vagyonilag megrövidítette. Az ingatlant ugyanis a köz­lemény szerint A. megvette 1150 frtért, az árverés után azonban B. 1250 frtot igért érte, a kellő óvadékot letette s új árverést kért. Midőn erről az árvaszék indiseretiója folytán A. értesült, ő is felajánlotta a 100 frt többletet 8 kérte az újabb árverés mellőzését. Az árvaszék azon­ban újabb árverést rendelvén el, ezt A. a megyei köz­igazgatási bizottsághoz megfelebbezte, s ez utasította az árvaszéket, hogy A. újabb ajánlatát tekintse előterjesz­tésnek s ahhoz képest intézkedjék. Horváth Bertalan árvaszéki ülnök erre, mint az ügy referense, B. meg­kérdezése nélkül megkötötte A. val a szerződést 1250 frt vételár mellett, noha B. újabban már 1400 forintot ajánlott fel s újabb árverést sürgetett ezen kikiáltási ár mellett. Ezen tényállásból kifolyólag felhiv ja a közlemény a bel és igazságügy miniszterek figyelmét a zalamegyeí állapotokra s heves támadást intéz Horváth Bertalan ültlök ellen, kinek eljárását a kiskorú érdekeinek, meg rövidítését célzó manővernek navezi. Mivel a közlemény­ben használt kifejezések a bűnt. törv. 449. § ába ütköző hivatali titok megsértésének, továbbá a 467. § ba ütköző megvesztegetés bűntettének tényálladékát képezik, mind­ezek alapján a közvádló kérte Lang Ignácot, aki az inkriminált közleményt irta és közzététette, nyilvános rágalmazás és becsületsértés vétségében bűnösnek kimon­dani s megtelelő módon büntetni. A nagy érdeklődés mellett tartott tárgyalás fényes elégtételt szolgáltatott a becsületében jogtalanul s igazságtalanul meghurcolt köztisztviselőnek. Az esküdtszéknek marasztaló verdiktje alapján ugyanis a törvényszék Lang Ignácot úgy a rágalmazás, mint a becsületsértés vétségében bűnösnek mondotta ki s tekintettel a védő által felhozott s a törvényszék által is elfogadott enyhító körülményekre, a y2. §. alkalmazásával 300 forint lő és 100—100 forint mellékbüntetés megfizetésére, esetleg 50 napi fogház elszenvedésére s a felmerült költségek viselésére ítélte. Halalozás. Vettük a következő gyászjelentést : özv. Szentgyörgyi Dezsőné szül. Csorbíts Vilma, úgy maga, mint gyermekei : Szentgyörgyi Olga és Bözsike, továbbá a nagyszülők és az összes rokonok nevében, határtalan fájdalommal jelenti 'orrón szeretett kis fia, testvér, unoka és rokonnak, Szentgyörgyi Dezsőkének, folyó évi május hó 1 én, reggel 4 órakor, életének 3-ik évében, hosszas szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunytát. A felejt hetetlen kis tetem a helvét hitvallású szertartás szerint 1894. évi május hó 2 án délután 5 órakor fog Zala­Egerszegen a közös sírkertben örök nyugalomra tétetni. Zala-Egerszeg, 1894. évi május hó l éj. Áldás és béke lengjen a drága hamvak felett! A Keszthely—sümegi vasút ügyben április 28án Keszthelyen népes gyűlést tartottak, melyen az egész vidék érdekeltsége képviselve volt. A végrehajtó bizott­ság elnöke, Eitner Sándor, bejelentette az eddig elért eredményeket, melyek nagyon kedvezők. Gymnasiumi tanulok kirandulasa A Klamarik­jubileuma alkalmából engedélyezett szünnapokon, ápril 27. és 28 án, a keszthelyi tőgyinnasium tanuló ifjúsága a tanári kar vezetése »;Ltt kirándulásokat tett. Első nap Edericsre, a második nap Alsó-Páhokra gyalogoltak ki. Itt Kránitz Kálmán esp. pléb. megvendégelte az ifjúságot. Tanítok figyelmébe ajánljuk a következő értesí tést : 100 köszöntő, minden alkalomra, újév-, uév és születés ünnepekre. Igen alkalmas kézi könyv iskolás gyermekeknek. Második javított népszerű kiadás. A mű­vecske ára csak 50 kr., mely összeg tetszés szerint vagy az átvételnél fizetendő, vagy mint előfizetési pénz beküld hető. Szives megrendelések a t. kartársak, mint pártfo­góim részéről egyszerű levelező lapon kéretnek alulírott­hoz intéztetni. Kartársi üdvözlettel : Mendlik Mihály tanitó, Gellénháza, Zalamegye, u p. Nagy Lengyel. A lipikí gyogyfüdó, melj csodatévő forrásai és kitűnő berendezésénél fogva már eddig is kiváló jó hírnévnek örvendett, — mint tudósítónk irja — az utóbbi évben nagy ós előnyös átalakuláson ment keresz tül. A nagy kiterjedésű angol parkban egy pazarfényii gyógyépület emeltetett, mely óriási méreteivel, valamint belső bereudezései ós külső pompás kiállításával joggal vetélkedhetik az osztrák magyar monarchia n igy fürdőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom