Zalamegye, 1894 (13.évfolyam, 1-25. szám)

1894-04-22 / 16. szám

pénztártMladvány van. Elnök jelentette továbbá, hogy a város *z áthelyezett csónakázó egyleti pavillon költsé­geihez 200 frttal járult. Az 1894. évi költségvetés 1240 frt bevétellel és 1100 frt kiadással állapíttatott meg. A tisztújítás a következőképen ejtetett meg: elnök doktor Csanády Gusztáv, alelnök Takách Imre, hajóparancsnok Kiss József, pénztárnok Buchberger Fülöp, titkár Bíró József. Választmányi tagokká Lénárd Ernő, Hoffmann Soma Pákor Adorján, Illés R., Hencz A.. Csirke Iván, Ulmann V., dr. Dunszt F., dr. Hanny O., Hoffmann Mór, Sparszam Pál, Reischl V., C*athó Alajos választat­tak. Végül indítvány tétetett, hogy az egyleti pavillon környéke fenyőfákkal ültettessék be, s téli kikötőhely létesíttessék; e két indítvány a választmányhoz tétetett, míg azon indítvány, hogy egy magas árboc állíttassék és sötét éjjel jelző lámpa tétessék ki, elfogadtatott. Takách Imre elnöklete alatt pedig vigalom rendező bi­zottság küldetett ki. Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Gózony Sándor nagy-kanizsai kir. törvényszéki telekkönyvvezetőt .elen alkalmazásának helyén a IX-ik fizetési osztály harmadik fokozatába telek könyvvezetővé nevezte ki. Jotékonycélú tancmulatsag. A zala-egerszegi keres kedő ifjúságnak f. hó 18 án a kereskedelmi kör helyi­ségében rendezett koszorúcskája kitűnően sikerült. A négyeseket 40 pár táncolta. A jelen volt szép számú közönség a legkedvesebb emlékkel gazdagodva oszlott szét a hajnali órákban. Bevétel belépti dijakból 46 frt 30 kr., felülfizetésekből 9 frt 20 kr., összesen 55 frt50 kr., kiadás 44 frt 50 kr., tiszta jövödelem 11 frt, mely összeg, a legjobb szegénysorsú tanulók díjazására Udvardy Ignác urnák, a polgári és a középkereskedelmi iskola igazgatójának, adatott át. Felülfizettek : Stefanecz József 1 frtot, Ritscher Gyula, Aranyos Gyula, Berger Jakab, Travnik Károly 50—50 krt, Tycho, Ladiszlau József, Keresztury József, Hoffmann József, Schlesinger Mór, Liebsehütz József, Lővy Henrich, Breisach Sámuel, Berger Samu, dr. Rosenthál Jenő, Freund Miklós, N. N., N. N., N. N. 40—40 krt. Koréin József, Gríinvald Mór 30—30 krt. Köszönetnyilvánítás. A zala-egerszegi kereskedő ifjúság a f. 1894. évi április hó 18 án a zalaegerszegi kereskedelmi kör helyiségében rendezett tánckoszor ujá­nak tiszta jövedelmét: 11 frtot a zala-egers-.egi polgári és középkereskedelmi iskola szegény sorsú, iegjobb elő­meneteli! tanulóinak jutalmazása végett rendelkezésemre bocsátván, az intézet nevében a szives adományért a nyilvánosság utján köszönetemet nyilvánítom. Udvardy Ignác polgári- és középkereskedelmi iskolai igazgató. Eljegyzés. Fischl Ede zala-egerszegi kereskedő eljegyezte Udvarhelyen (Somogy m.) Mayerhoffer Vilma kisasszonyt, Mayerhoffer József kedves leányát. A Csáktornyái kisdedóvó egyesület f. hó 15 én alakult meg Molnár Elek korelnöklete alatt — negyed izben. A jelenvoltak, miután korelnök bejelentette, hogy az egyesületnek 105 pártoló s 4 alapító tagja van, tehát 37 tel több, mint az előző ciklusban, elnöknek újból Ziegler Kálmán kir. közjegyzőt választották meg, ki a tisztet nyomban el is fogadta, A tisztikar a következőleg alakíttatott meg: Bernyák Károlyné alelnök, Polyák Mátyás gondnok, Zrinyí Károly titkár, Dekkert Józsefné jegyző, Schwarcz Albert dr. orvos, Wollák Kezső ügyész. A választmányba megválasztattak: Hirschmann Leoné, Hirschmann Saniuné, Pálya Mihály né, Rhédey Ferencné, Wollák ltezsőné, Ziegler Kálmánné, Alszeghy Alajos, Gráner Mi ksa, Molnár Elek, Margitai József, Probszt Ferenc, Pruzsátzl"Alajos. Számvizsgálóknak : Hirschmann Adolfot, Jeney Gusztávot, Thorday Jánost választották meg. A tandíjnál egy korábbi választmányi határozat értelmében kimondották, hogy a tandíj fizetése alól fel nein menthető szegényebb szülők 20 kr. tandijat fizet­hessenek ; több gyermekkel biró szülő csak az első tanuló után fizeti a teljes dijat, a többiek után annak felét. A megye kir. tanfelügyelőjének, Ruzsicska Kálmán dr. kir. tanácsosnak kezdeményezésére kimondta » köz gyűlés, hogy nyári menedékházak vezetésére alkalmas dajkák képzésére tanfolyamot nyit s engedélyért erre nézve a kormáiiyhoz folyamodik. Egyidejűleg ezzel kör levélben megkeresi a Mu'aköz lelkészeit, hogy erről a hiveket értesitsék s a nőket felhívják, hogy felvételre jelentkezzenek. Folyamodni lehet április 25-ig bezárólag. A fölvételi vizsgálatokat ápr. 29 én tartják meg, melyre az alkalmatoknak találtakat külön hivják meg. A tan­folyam 6, esetleg 4 hétig tart s a képesitettek a nyári hónapokban már alkalmazást nyernek. — Az egyesület vagyona a pénztáros kimutatása szerint 2987 forint. 57 i krajcár. | A zala egerszegi Chanuka egylet 1893. évi pénz tári kimutatása szerint pénztár maradvány volt 1892 ről j 5 frt 35 kr., tagsági dijakból befolyt 74 frt 55 krajcár,- I borzsolya-gyűjtésekből 9 frt 22 kr., a takarékpénztárban elhelyezett tőkéből kivétetett 1 15 frt, tőke kamatja 8 Irt 24 kr., adakozásokból befolyt 128 frt 38 krajcár, összesen 340 frt 74 kr.; kiadások: egyleti szolga fizetése 30 frt, felruházásokra 135 frt 79 kr., nyomtatványokra 5 frt 34 kr., takarékpénztárba elhelyeztetett 165 forint, pénzmaradvány 4 frt 61 kr., összesen 340 frt 74 kr. Gzaszhir. Vettük a következő gyászjelentést: Rutich Sándor és neje Ruzsics Anna a maguk, gyermekük Sándorka, nagy szülők és a rokonság nevében mélyen szomorodott szívvel jelentik forrón szeretett kis fiuknak, illetve testvérnek, unokának és rokonuknak Rutich Imrusnak f. hó 18-án éjjeli 11 órakor, életének 5 évé ben, rövid szenvedés után történt gyászos kimultát, A kis ártatlan hűlt tetemni folyó hó 21-én d. u. 4 órakor lógnak örök nyugalomra tétetni. — Az engesztelő szent­mise t. hó 21 én reggel '/ 28 órakor tog a Mindenható nak bemutattatni. Zala-Egerszeg, 1894. évi áp-il hó 20-án. Áldás és béke lengjen drága ifjú hamvai feletti Szülök figyelmébe ajánljuk a városi hatóságnak f. évi 963. sz. a. hirdetményét : Miután Zala Egerszeg r. tan. város területén szórványosan több roncsoló toroklob (dyphteritis) eset fordult elő, hivatalos tisztelettel fellii yatnak a t c. szülők, hogy gyermekeiket éber figyelem­mel kísérjék, s ha náluk torok fájást, vagy egyáltalában bármely változást észlelnének, azonnal forduljanak orvosi segélyhez, hogy idejekorán minden bajnak, veszélynek elejét vehessék. Zaia Egerszeg, 1894. április 19 én. Né metli Elek h. polgármester. Halalozas. Sövegjártó Gyula, a keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet 2-od éves hailgatája, 20 éves korában f. hó 14 én meghalt. A korán elhunyt ífjut pályatársai és nagyszámú közönség kisérték örök nyughelyére. Á cserebogarak irtása tárgyaban a városi hatóság 965. kg. száui alatt a következő hirdetményt bocsátotta ki : Miután a folyó évben a cserebogarak már nagy mértékben jelentkeznek, a cserebogarak irtásáról szóló szabályrendelet értelmében felhivatnak a város lakói és különösen a szőlő és gyümölcsös birtokosok, hogy saját jól felfogott érdeküknél fogva a cserebogarakat, melyek különösen a gyümölcs termést nagyban veszélyeztetik, a tőlük kitelhető minden módon irtsák és pusztítsák. Zala­Egerszegen, 1894. évi ápril 17. Németh Elek b. polgár­mester. EsÖ. A várva várt eső csütörtökön ebéd után megérkezett ; a szomjas föld — a hetekig tartott szá­rezság után — hamar beitta, azonban mégis nagy áldás volt úgy a vetések , mint veteményekre. Az ujoncozast Keszthelyen f. hó 16 án fejezték be. Besoroztatott a hadseregbe 99, a póttartalékba 14, a honvédségbe 3, összesen 1 16 ujonc. Felülvizsgálatra 5 rendeltetett. Üzlethelyiség változtatás. Van szerencsém a n. é. közönség értésére adni, hogy jelenlegi üzlethelyisége­met augusztus hó I étől a plébánia épületbe helyezem át, mely alkalomból a dohány és szivaráruk kivételével összes czikkeimet jóval leszállított áron áruba bocsá tom. Kiváló tisztelettel Weisz Jónás unokaÖCSCSS zala­egerszegi kereskedő cég. Fürdői kedvezmény Iléviz fürdőben, Keszthely mellett, gróf Festetics Tassiló szívességéből két tani tó nő 3—3 hétre kap teljes fürdődíj és gyógydíj elengedést. Benn égtek. F. hó 16 én éjjel a szilvágyi erdőőri lak mellett, az istálóf felgyújtották. A tüz lángja bevilá­gított az erdőlakba, honnan egyik erdőőr s a másik erdőőrnek a felesége és egy szolgalegény siettek a tehe­nek kimentésére, Ki is hajthatták a teheneket s mikor utoljára maguk az ístálóból ki akartak jönni, az égő tető leszakadt s mind a hármat elteinette s nem volt senki a közelbe, aki kétségbeejtő helyzetükből kiment hette volna őket, Öngyilkosság Presits .János keszthely-polg. városi szatócs fiatal felesége Lekics Anna, f. hó 14 én szivén lőtte magát. — Az öngyilkos asszonyka még csak 18 tavaszt élt. Uj vasúti menetrend Május 1-én új vasúti menet rend lép életbe. Atnig lapunk jövő számában ezt köz­lendjük, előzőleg tudatjuk, hogy a Győr és Grácz között forgalomba helyezendő új gyorsvonatokhoz kisérletkép Zala Egerszeg és Kis-Czell között mindkét irányban egy egy új személyvonat helyeztetik május 1-én forga­lomba, amely Zala Egerszegről reggel 5 óia 25 perekor indul és Kis-Czellbe ér d. e. 8 ó. 45 p., mig Kis Czellből elindul este 6 ó. 50 p. és Egerszegre érkezik éjjel 10 ó. 12 pkor. Értesítés, lluber A. szobát helyi fogorvos f. hó 29-én és a pünkösdi ünnepekre való tekintetből május hó 6 án és nem május hó 13án fog Zala-Egerszegre fogtechnikai műtétek eszközlése végett megérkezni. Beniczkyné valogatott regényei — füzetesvállalat Singer és Wolfner budapesti könyvkiadók kiadásában, egy-egy füzet ára 20 kr. Megjelent a Ilik füzet, mely a kiváló irónő „Családi hagyomány" cimű regényének végét és az „üt órakor'' cimű regény két első ivét tar­talmazza. Megrendelhető bármely könyvkereskedésben. ,,A Magyar Mese- és Mondavilag" ból, Benedek Elek nagy tnesevállalatából, megjelent a 6-ik füzet. Nem csoda, ha a szaklapok, nevezetesen a tanügyi és peda gogiai lapok is osztatlan elismeréssel nyilatkoznak Bene­dek e nagy nemzeti művéről, mely a magyar nép eredeti uieseköltését van hivatva bemutatni az ezer éves ünnep alkalmából. Benedek irodalmi formába öntött népies nyelve, mesemondó hangja ellenállhatatlanul ragadja magával az olvasót s abban a formában, amint ő megirja a nép meséit, öregek és ifjak egyforma élvezettel olvas halják. Hogy gyermekes ház, hogy iskola nem nélkülöz­heti ezt a nagy nemzeti kincset, az előttünk is kétségtelen, ha nem győznének is meg erről a szaklapok, melyek teljes elismeréssel adóznak Benedek kiváló mesemondó tehetségének. A Mese és Mondavilág most megjelent füzetének legérdekesebb darabja: A hadak útja (a hun mondakör utolsó fejezete), melyet ragyogó tollal irt meg Benedek. Van benne aztán több szép mese, nevezetesen : Megölő Istefán, mely inkább legenda; a legszebbek közül való továbbá: A molnár leánya, Mi van a ládiká ban? Üssed, üssed, botocskáin, stb. Az illusztrácziók is igen sikerültek. A szülők s általában a nagy közönség figyelmében nem ajánlhatjuk eléggé e vállalatot. Egy füzet ára 25 kr. 10 füzet előfizetési ára 2 frt 50 kr. Az egész mű 50 füzetre van tervezve. Megrendelhető a kiadó Athenaeumnál és minden könyvkereskedőnél. Az Athenaeum Képes Irodalomtörténeté bői (szerk. Beöthy Zsolt) megjelent a 18 ik tüzet, az előbbiekhez hasonló gazdag tartalommal és kiállítássá. Kiemeljük mindenekelőtt a nagydiszü szines műiuellékletet ; Kini­zsiné Magyar Benigna imádságos könyvének, az u. n. Festetichkódexnek, 2 ik, kezdő lapjáról vett gyönyörű facsimilét, melynek kezdőbetűjében a kisded Jézust tartó szűzanya, a lap alján a tulajdonosnak angyalok által tartott cimerképe látható élénk színezésben. Á szöveghez a fedő-lap nyújt magyarázatot. — A füzet tartalmilag is nagyon érdekes : Széchy Károly befejezi benne Besse nyeiről és társairól (Báróczy, Naláczy, Barcsay) a mult füzetben kezdett cikkét, s a Franciások itthon cz. uj fejezetben szól Orczyról, Telekiről, Ányosról és Péczeli Józsefről azzal az erodetiséggel és alapossággal, mely a szerzőnek minden munkáját jellemzi. A következő cikk­ben : A deákosok cz. alatt Négyesy László a mult szá zadban keletkezett klasszika! irodalmi irányról értekezik, részletesen ismertetvén különöseu Baróti Szabó, Rájnis és Révai költői működését, a közöttük folyt prozódiai tollharcot s végül a „Magyar Horác"-nak nevezett Virág Benedek költői és történeti műveit. Az utolsó cikkben Endrődi Sándor, az ismert jeles költő, Dugonics András méltatását kezdi meg, e füzetben első munkáit s a neve­zetessé vált Etelka c regényét ismertetvén. A hézagpótló vállalat füzetenkint jelenik meg s 40 krajcárért minden könyvkereskedésben kapható. „Magyar Esti Lap" címen új napilap indult meg Budapesten Szalay Mihály ismert nevű író szerkesztésé ben. A lap, mely egy párthoz sem tartozik és a mely körül a legkiválóbb hirlapirók sorakoznak, Budapesten már délután 3 órakor jelenik meg és adatik postára, ugy, hogy legújabb és érdekes közleményeivel az összes többi lapokat megelőzi. A kiadóhivatal (Budapest Grá nátos utca 2. sz.) kívánatra szívesen küld mutatvány számokat. Az előfizetési ár: vidéken egy évre 8 fi t, fél évre 4 frt, negyedévre 2 frt és egy hóra 75 kr.' Azonkívül a lap egyes példányai az ismertebb hírlap elárusítóknál és a vasúti állomásokon is kaphatók. Az 1848—49 iki magyar szabadságharc története cimű illusztrált vállalatból most jelent ineg a 10. füzet. Gracza György e füzetben az 1848 iki törvények ünne­pélyes szentesítését mondja el a megszokott elevenséggel. E történelmi nevezetességű eseménynek egyik igen érde­kes episóilja, hogy V. Ferdinánd neje: a királyné a rendek üdvözletére — mivel magyarul nem tudott, néme tűi pedig nem akart beszélni, latin nyelven felelt. A királyné e figyelme roppant lelkesedésre ragadta az ország gyűlés tagjait. A füzet több egykori illusztrációt tartal­maz. A kiadóhivatal Lampel R. (YVodiáner F. és Fiai) könyvkereskedése Budapesten Andrássy-út 21. sz. a. még most is fogad el előfizetéseket, még pedig 6 füzetre I frt 80 krral, 12 füzetre 3 frt 60 krral és 24 füzetre 7 frt 20 krral. Egy egy füzet ára 30 kr. Politikai tanügyi lap. Nemcsak hazánkban, de még az egész világon sem volt politikai tanügyi lap. Most már van ez is. A Nemzeti Iskola szerkesztője, Benedek Elek, ki egyúttal e kitűnő, minden irányban független, szókimondó tanügyi lapnak a tulajdonosa is, most letette a kaueziót, hogy a kormány tanügyi politikáját — tisztán politikai szempontból is —- bírálhassa. Nemcsak a tani tóknak és tanároknak válik ez nagy előnyére, de a nemzeti kultura szempontjából is fölötte nagy fontosságú dolog, különösen ha — a miben nem is kételkedünk — a szerkesztő a politikai pártok fölé emelkedik s párt­tekintetek nélkül szolgálja a nemzeti kultura érdekeit, a minthogy a nemzeti kultura ügye nem is lehet párt kérdés. Selyem hamisítvány Égessünk el egy min­tát a venni szándékolt fekete selyemből s a hamisítás rögtön kiderül. Mert mig a valódi s jól festett selyem az égetésnél nyomban összepödörüdik és csak­hamar kialszik, maga után csekély világosbarna hamut hagyván : addig a hamisított selyem (mely zsiros színű szalonnás lesz és könnyen törik) lassan tovább ég (minthogy rostszálai a festanyagtól telitetten tovább izzanak) és sötét barna hamut hagy maga után, de valódi selyem módjára soha össze nem püdörödik, csak meggörbül. Ha a valódi selyem hamuját összenyomjuk, elporzik, a hamisítványé nein. — Heniieherg (í. (cs. kir. udvari szállító) selyem gyára Zürichben házhoz szállítva, póstabér és vám mentesen szívesen küld bárkinek is mintákat akár egyes öltönyökre való, akár egész végekben levő valódi selyem szöveteiből. Svajczba cimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. 38 kitüntetés, közttik 14 dlszoklo vél és 18 aranyéréin. Számtalan bi­zonyítvány nagyhírű orvosi szakér­tőktől. Újszülött gyermekek. Iákét snvjuk vagy egyáltalán nem, vagy csak elégtelenül szoptathat, legtermé­szetesebb módon nevelhetők fel a H. Nestlé-fele gyermektápliszttel. Mintadobozok és leírások, melyekben a készítés midja é.s a konti­ne .s legtekintélyesebb szakférfiaiaak és gyermekkórházak bizony­latai vannak kinvomatva, kívánatra ingyen küldetnek meg. Fő­raktár : F. Berlyak I. Naglergasse I. Nestlé Henrich Gyermek lisztje 1)0 kr., Nestlé Henrich Kondensált teje 50 kr. F. Berlyák Bécs. I. Naglergasse I. Raktárak minden gyógyszertárban és droguista kereskedésekben. Zala-Egerszegen Kiiszter Sándor ur g y ógy szertárában. Felelős szerkesztő ós kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC . H ** H tf K X H a H K vesz a legmagasabb árban készpénzfizetés mellett Samel Lipót Teplitz. Csehország.

Next

/
Oldalképek
Tartalom