Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)

1893-10-29 / 44. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. október 29. 4á. szám. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi karaara'' hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Zalaegerszegi fögymnasium... Percről percre közeledik a Zala-Egerszegen felállítani tervezett fögymnasium döntő pillanata. Mire e sorok megjelennek megérkezett hozzánk a közoktatásügyi miniszter kiküldöttje, dr. Klamarik János miniszteri tanácsos, hogy a célbavett, intézet összes mozzanatait az érdekeltekkel megtárgyalja. A mit ő itt lát, tapasztal és átérez, az történeti keretét fogja képezni annak az actiónak, mely a vármegyei és városi küldöttség előtt, október hó 18-án elhangzott miniszteri kijelentésben foglalt reményeket, magának a miniszter úrnak az ügy iránt legmelegebben kifejezett jóindulatával, mindnyájunk odaadó, lelkes együttérzésével, valósulásra fogja megérlelni. Nem csoda, ha az 1832-ki országgyűlésre, a középiskola érdekében adott zalavármegyei követi utasítás, e percben lángoló betűkkel világlik felénk a poros akták sötétjéből . . . A magyar géniusz őaerejének hatalmas meg nyilatkozásai hidalják át a követi utasítás óhajait az azóta lefolyt hitvan eszteudő kulturális követelményeivel. Zalavármegye törvényhatósága bölcsen és hazafiasait vonta le tehát az idők tanulságait, midőn a több mint félszázados kívánságnak, a közoktatásügyi miniszterhez intézett. 1889. évi felterjesztésében, oly megható kifejezést adott. Az eszme sokkal érettebb, hogysem szükséges volna a legutóbbi években tett jelentések, felterjesztések, tanácskozások tárgyait, eredményét s azok fontosságát méltatni. A ki még egy pillanatig kételkednék a szóban forgó középiskola jogosultságán, olvassa el a vármegye főispánjának a megye és város küldöttsége által vitt felirat átadása alkalmával a közoktatásügyi miniszter előtt mondott beszédét, melynek ellenállhatlan érveire épp úgy fog feldobbani a szive, mint a hogy féldobbant a mienk azok hallatára. Mert tény, hogy Zahivármegyének még mindig kétszáznál több ifja látogatja a szomszéd vármegyék középiskoláit. Tény, hogy itt a megyei központban több mint harmadfélszáz hivatalnok van arra utalva, hogy olykor akarata, sokszor pedig gyermekei hivatása ellenére a helyben nyert oktatás alapján elérhető életpályákra terelje azokat; vagy pedig lelke nyugalmát százszor és ezerszer zaklató, anyagi erejét, messze túlhaladó áldozatokkal taníttassa gyermekeit más városok középiskoláiban. Nem is szólva ezúttal arról, hogy a statisztikai adatok tanúsága szerint a polgári iskolát Zala-Egerszegen épp azon társadalmi osztály veszi legkev.ísbbé igénybe, melynek számára első vonalban állíttatott fel. Tény, hogy vármegyénk többi középiskoláinak létszáma folytonosan emelkedik ; NagyKanizsa, Szombathely stb. parallel osztályokra ) van utalva, Zala-Egerszegen pedig már számos jelentkező nem helyezhető el a polgári fiúiskolában. Még csak nem is gondolható tehát, hogy a Zala-Egerszegen megnyitandó fögymnasium kedvezőtlen arányban apasztaná más városok szintén sok áldozattal fentartott középiskoláit. Tény, hogy a zalaegerszegi polgári iskola kitűnő vezetéséről s tantestületének működéséről csak elismeréssel szólhatunk. Legméltányosabb kifejezést is adott ennek megyénk főispánja miniszter úrhoz intézett szép beszédében. Kétségtelen azonban az is, hogy egy rövid tiz év alatt népességében huszonhét százalékkal szaporodott, a minden irányban lendületnek indult megyei központnak társadalmi s szellemi igényeit, mint intézmény, az életpályákra való képzés tekintetéből, ki nem elégítheti. A megoldásig érlelt viszonyok közt tehát csakis Zalavármegye s Zala-Egerszeg város közönségének kezébe van letéve a fögymnasium sorsa. S hogy jó helyre van téve, igazolják azon nagy áldozatok, melyeket, e vármegye és székhelye a művelődésnek és haladásnak már eddig is meghozott s melyeket a közoktatási kormány, a végleges lebonyolítás alkalmából, bizonynyal a lehetséghoz képest fog méltányolni. Vannak a sikernek oly kiszámíthatlanúl bekövetkező s talán soha többé vissza nem térő válságos pillanatai, melyekben az áldozatok készségéből és lázából kiábrándulva, elveszítjük lábaink alól az alkotás talaját, felettünk pedig elsötétül a szivünket beragyogó eszmének a fénye. Egy s/.erencsés órában megajánlott fillér százakat kamatoz gyermekeinknek, ezreket a magyar érzésnek és művelődésnek s végül soha el nem évülő dicsőséget azok emlékének, kik egy határszéli fontos vármegyében, a magyar faj izmosodásIval, diadalra segítik a magyar szellem nemzeti egységét. Dr. Kuzsicska Kálmán. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület f. hó 2t3-án Kovács Károly polgármester elnöklete alatt rendkívüli ülést tartott, melynek egyetlen tárgyát a Zala Egerszegen létesíteni, szándékolt tőgymnasium ügyében megtartandó tárgyalásra egy bizottság kiküldetése képezte. A bizottságba Kovács Károly polgármester elnök lete alatt beválasztattak Balaton József, Boschán Gyula, Botfy Lajos, Biichler Jakab, dr. Czinder István, Deutsch Ferenc, Fánglcr Mihály, Fischer László, dr. Graner Adolf, Graner Géza, Hajik István, lláczky Kálmán, Horváth Miklós, Kaiser Józset, Klosov,'zky Ernő, Krosetz István, dr. Mmgin Károly, jNéineth Elek v. főjegyző hivatalból, dr. Ooersohn Mór, Rigó Ferenc, Skubjics Imre, Szigethy Antal, dr. Szigethy Elemér városi képviselők. A közgyűlés e bizottságot felhatalmazta, hogy a Zala Egerszegen létesítendő tőgymnasium ügyében a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter kiküldöttjével, dr. Klamarik János miniszteri tanácsossal, tekintettel arra, hogy ez aliialommal a fögymnasium létesítésének módozatai és pedig véglegesen lesznek megállapítandó!?, tüzetesen tárgyaljon s ezen ügyben végleges megállapjA „Zalamegye" tárcája. Mindenszentek ünnepe és a halottak estéje. A nagy természet pihenőre készül; a vándor madarak már itt hagytak bennünket, melegebb tartományokba költözvén, elcsendesült az erdő, a liget, a hegyvölgy; - - hullatják a lombos iák sárguló leveleiket, melyeket a letarolt mezőkön zörgetve ragad magával az őszi szél. Elvesztik kicsinyenként a kertek ékességüket, csak itt ott látható még egy egy elkésett virág, mintegy jelezve, hogy volt nyár; de most ősz van, találóan emlékeztetve az emberiséget a mulandóságra. Midőn a természet igy haldoklik, ünnepli a kath. egyház minden szentek és az összes meghaltak emlékünnepét. Fenséges és megrendítően komoly gondolatokat kelt e két nap megülése: a szentek boldogsága fölötti üröm, drága elhunytjaink iránt érzett kegyeletes gyász; túlvilági fény és a rögös föld mélyéből előtörő setétség, az örökkévalóság és a sivár földi mulandóság ködképei váltakoznak lelki szemeink előt. A harangok érces szava oly hivogatólag szól hozzánk e napokban, hogy menjünk templomba: a tisztelet, hála és imádás adójával hódoljuuk az ég és föld hatalmas Urának, ki kegyelmével a szen teket az emberi dicsőség legmagasb fokára helyezi, azután küld a temetőbe, lerovandó a hűséges kegyelet adóját szeretett elhunytjaink iránt. — Az embernek, mint eszes lénynek, az összes teremtmények fölött való méltóságát mi sem illusztrálja meghatóbban, mint mikor a halandó ember áhítatos imával szivében felszáll a Mindenható thronusához s lelki szemeivel végig tekint a megdicsőült szentek diszes sorozatán, kik egykor épugy e földnek lakói voltak hasonló gyarló testből gyúrva, ugyanazon vagy talán kevesebb kísértéseknek alávetve, mint mi; de győztesen megfutva pályájukat; a bün elleni folytonos harc, a kísértések felett aratott győzelem után példás erkölcseik, önmegtagadásuk, tündöklő élet szentségük által a mennyei dicsőség hervadhatatlan babérját nyerték el, híven követvén az isteni Mestert, ki maga mondá: „Sancti estote, sicut ego sanctus surn." („Szentek legyetek, miként én szent vagyok.") A katholikus egyház mindennap egy vagy több szentnek emlékét ünnepli, — egyrészről hálát adván az egek Urának a bőséges kegyelemért, melylyel a dicsőült szenteket életükben elárasztotta s bennük a gyarló embert oly kitűnő győzelemre segítette ; másrészt ugyanazon szentnek hathatós közbenjárásával kérvén az Urat, hogy hí veit lelki küzdelmeiben oltalmazni és hasonló győzelemre , segíteni kegyeskedjék, hogy a szenteknek a földön az erényben hű követői, e földi életen túl pedig a jutalomban méltó osztályosai lehessenek, — A szentekről mondja a szentírás, az igazságnak hamisítatlan organuma: „égi testek gyanánt ragyognak az égen." A esztendőnek nincs annyi napja, ahány ily fényes csillag ragyog a kath. egyház egén, nincs annyi napja, ahány ily szent van, kit nevéről ismerünk és tisztelünk, sőt még ezeken kívül százszorta nagyobb azok serege, kiknek neveit 'tt lent az ismeretlenség és feledékenység homálya födi elannyira, hogy érdemeikről és dicsőségükről csak ae Ítélet nagy napján fog tudomást venni a világ. Hogy ezen dicsőültek valamennyiének lerójja az egyház a tisztelet adóját, hogy valamennyiért rnagasztaltassék a világosság Atyja, kitől jön minden jó, s hogy a megboldogultakról való megemlékezés bátorságot önt sön a hivők szivébe, rendelte el a kath. egyház, elég bölcsen, Mindenszentek ünnepét. Mindenszentek ünnepének délutánján a délelőtti örömet gyász váltja föl, a temetőt, a meghaltak e csen des birodalmát, szokatlan nagy számú látogató keresi föl. Híven őrizgette sok gondos kéz mind ez ideig a késői virágokat, a kertek eme utolsó ékeit csak azért, hogy halottak napjának előestéjén hálájuk és szeretetük jeléül koszorút kössenek elhunyt szeretettjeik sirhalmára. A kath. egyház, eme gondos anya, is kifejezni óhajtja meghalt gyermekei iránt való kegyeletét, midőn a déiesti vecsernyében előveszi fekete szinü öltözékeit, felállítja a ravatalt, a gyász symbolumát és az Úrban kimúlt gyermekeiért imádkozik. A sötét ravatalt halvány tényben megvilágító gyertyák titokszerüen megragadó képet külcsüuöznek ekkor a templomnak, mihez hozzá járul az orgona mélabús hangja a zsoltáros szavaival : „De protundis clauiavi" ... A mélységből kiáltottam Utaia ho'.zád, hallgasd meg az én szózatomat." A nép mintegy fojtott lélekzettel teleli: „Adj Uraui örök r.yu godalmat nekik" . . . A gyászvecsernye végeztével megindul a kegyeletes hivők serege koszorúkkal terhelten a temető felé; mindenki siet szeretett elhunytja sirhalmához, melynek puszta látása elég arra, hogy újból felszaggattassanak a már hegedező sebek, hogy felújuljanak előttük ama régi emlékek, ama szoros kötelékek, melyek őket a temető néma l.ikósailioz fűzik. A kegyelet megható színhelye ekkor a különben csendes temető. Itt eg korhadt fakereszt begyepesedett sirhalommal nincs feldíszítve, nincs kivilágítva ; oly szegényes, oly csendes ! Egyszerre csak megnépesül környéke : kenyérkereső néikiil maradt beteges özvegy, foszlány ruhákba öltözött atyátlan kiskornak veszik körül; ők is elhozták koszorú jókat, melyeta fájdalom töviseiből fontak, a bánat köuyüivel öntöztek. Szótlanul leborulnak s imát rebegnek ajkaik azért, kit e sir fed és imájuk illata, mint Ábel áldozatának füstje, ég felé száll s Isten trónja körül árad szét. Emitt frissen hantolt halom felé siet mély gyászba öltözött nő, szive elszorul, amint a .sírhoz ér, saját kezeivel font virágfüzért helyez a sírhalomra, mely legfóltet tebb kincsét, egyetlen gyermekét födi; előtör szemeiből a bánat könyözöne, sajog a fájdalomtól anyai szive, oh mert veszteségét nem tudja feledni, édes anyai szivét nem tudja megvigasztalni! „Igy szeretni, igy siratui csak ai anyai sziv tud!" Most egy őszfürtü aggastyán lép be a temető ajtón, remegő lábai alig birják roskadozó testét, ő is eljöt'. a temetőbe — talán utolján, — fürkésző tekintete keresni látszik a mohos sirdombot, hol rég elhunyt hitvesének porai nyugosznak. Rátalál végró az igénytelen sírhalomra, könyii lopódzik a fénytelen szemekbe, ajkai imát mondanak kedves halottjának lelki üdyeéit. — Azután megnézi a sírdomb környékét, váljon jut e majd neki is hely az elhunyt hitvestárs mellett? . . . Sok ily megható kép tárul halottak estéjén a temetőt látogatók elé, kiknek óhaja egyesül e fohászban : „Örök világosság féuyeskedjék nekik!" Schniidt István.