Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 27-53. szám)
1893-07-16 / 29. szám
Melléklet a „ZALAMEGYE" 1893. évi 29-ik számához. Hosszasabban időzött a gróf úr a kiállítási terembon, nagy érdeklődéssel kérdezősködött az itteni iparágakról, iparviszonyokról s azon lekötelező ígéretet volt kegyes tenni, bogy jövőben is mindenkor megtekinti az iparos tanoncok munkáiból rendezendő munkakiállítást. Végül felkérte a kiállításban őt kalauzolt kiállítási elnököt és ipartestületi jegyzőt, bogy a keszthelyi iparosokról egy statisztikai összeállítást adjanak neki, amit az ipartestület jegyzője fog: részére egybeállítani. A grófi párt távozásukkor a jelen volt közönség nagy óvác-ióban részesítette. Ezen főrangú látogatások liire villámgyorsasággal terjedt el a város minden rétegében. Mi pedig magasztalással emlegetjük ezeket a napo kat, amelyek kiállításunk történetében kimagasló pon tokát fognak örökre képezni s kétség kivül jótékony hatást fognak gyakorolni a jövőben rendezendő kiállításaink sikerére s igy közvetve iparunk fejlesztésére is. Arvaügy. Gseszndk Sándor árvaszéki elnöknek a közigazgatási bizottság julius havi üléséhez terjesztett féléves jelentése alapján megyénk árvaügyére vonatkozólag közöljük a következő' adatokat: A gyámoltakat illetőleg 1892-ík év végén gyámság a.att volt 25.491, az 1893. év első felében gyámság alá került 1.414 s így összesen 26.905. Ezek közül az 1893. ev első felében gyámság alól felszabadult teljes koruság lolytán 898, nagykorúsítás által 45, férjhez menetellel 74, meghalt 31, összesen 1.048; gyámság alatt maradt liS93. junius végén 25.857. A gondnokoltakat illetőleg gondnokság alatt volt 1892. december végén 275, gondnokság alá került az .893. év első felében 12, összesen 287 ; meghalt I, gondnokság alatt maradt 1893. juuius végén 286. A gyám és gondnokokat illetőleg gyám és gondnok volt 1892. december végén 13.339, az 1893. év első leiében gyám és gonduok lett 593, összesen 13.932; gyám- és gondnokságtól megszabadult az 1893. év első leieben 156, maradt 1893. juuius végéu 13.776 gyám és gondnok. Számadással tartozott 1882. december végén 1891. évről 225, 1892. évről 870, összesen 1.095 gyám. Az 1893. év első felében beszámolt 1891. évről 158, az 1892. évről 420 s igy összesen 578 gyám, hátralékban maradt az 1893. óv junius végén 517 gyám. A fogalmazói kar tevékenységét illetőleg 1892. év december végén hátralékban volt 3.835, az 1893. év első telében beérkezett 19.092 s így elintézés alá került összesen 22,927 iigydarab; ebből elintéztek az 1893. év első telében 17.997 ügydarabot s 1893. junius végén hátralékban maradt 4.950 ügydarab. Az irodánál 1892. év december végén hátralékban volt 654, 1893. első felében leírás végett kiadatott 18.429 s így elintézés alá került 19.083 ügydarab; ebből 1893. év első felében leíratott és expediáltatott 17.723 ügydarab s így 1893. junius végéu hátralékban maradt 1.360 ügydarab. Az árvapénztár vagyonát illetőleg 1892. december végén volt készpénzben 9.249 frt 98 kr., adóslevelekben 802.841 frt 66 kr., értékpapírokban 74.191 frt, drága ságokbau 4.130 frt 62 kr., összesei, 890.413 frt 26 kr. Az 1892. év első felében befolyt készpénzben 155.198 Irt 65 krt., adóslevelekben 17.654 irt 12 kr., értékpapírokban 27.352 frt, drágaságokban 31 frt 58 kr., összesen 172.852 írt 77 kr., ez összesen kitesz készpénzben 164.448 Irt 63 krt, adóslevelekben 820.495 frt 78 krt, értékpapírokban 101,543 frtot, drágaságokban 4.162 irt 20 krt, vagyis összesen 1,090.649 frt 61 krt. Ebből kiadatott az 1893. év első telében készpénzben 155.419 frt 83 kr., adóslevelekben 15.094 frt 59 kr., értékpapi iokban 83.410 frt, drágaságokban 1.075 írt 97 kr. vagyis összesen 255.000 frt 39 kr., maradt az 1893. év junius végén készpénzben 9,028 frt 80 kr., adóslevelekben 805.401 frt 19 kr., értékpapírokban 18.133 frt, drágaságokban 3.086 frt 23 kr., összesen 835.649 frt 22 kr. Az elhelyezett tőkéket illetőleg 1892. évi december végéu elhelyezve volt 802.841 frt 66 kr., az 1893. év első felében kihelyeztetett 17.654 frt 12 kr., összesen 820.495 frt 78 kr., az 1893. év első felében visszafizet letett 15.094 frt 59 kr., az 1893. év junius végén kibe lyezve maradt 805.401 frt 19 kr. A kihelyezett tőkék esedékes kamatait illetőleg kamat- ! hátralék volt 1892. év végén 3,650 frt 55 kr., az 1893. ' év első felében esedékessé vált kamat 29.140 Irt 10 kr. összesen 32.790 frt 65 kr., az 1893. év első felében befolyt kamat 25.204 frt 82 kr., az Í893. év junius végéu a kamathátralék 7.585 frt 83 kr. Az 1893. év első felében gyámság alól felszabadult 1.048 közül pénzzel birt 512, akik mindegyikének kiadatott árvatárilag kezelt pénze. Nyilvántartással hátralékban volt 692, az 1893. év első felében beadandó lett volna 7.065, összesen 7.757, beérkezett az lb93. év első felében 5 590, hátralékban maradt 1893. junius végén 2.167. • Iskolai értesítők az 1892/3. évről. A zala egerszegi áll. segélyezett községi polgári fiú , középkereskedelmi- és polgári leányiskola huszadik értesíaz 1892/3. tanévről. Szerkesztette Udvardy Ignác igaz gató, aki az értesítő elején közli a tanintézet busz éves történetét, a bevezető rész utál a következő fejezetekre osztva : a tanintézet létesítésére irányult törekvések ; a tanintézet megnyitása; a tanintézet új épülete; a tanintézet első évei; a tanintézet kibővítése kereskedelmi szaktanfolyammal és ipartanműhelylyel; kertészeti és mezei gazdasági szaktanfolyam; középkereskedelmi iskola kapcsolatban polgári iskolánkkal; a tanintézet tanárai a lefolyt busz év alatt; statisztikai adatok a tanintézetbe járt növendékekről; rövid megemlékezés az 1892/3 ik tanévről ; befejező rész. — Az intézet husz éves történetébe felvett statisztikai adatok szerint a lefolyt husz év alatt az intézetet 932 növendék látogatta, akik közül iparos pályára lépett 315, kereskedői pályára 139 s így e két pályára összesen 454 növendék, ami a bejárt nö vendékek 48 71 u/ 0-át teszi, gymnasiumba ment át 114 (12-23%), a jelenleg az intézetbe járt 167 tanuló 17-92% ot tesz, míg a hiányzó 21'14% különböző pályákra oszlik meg. Az 1892/3-ik tanév legfontosabb eseménye volt a ínűasztalos tanműhely beszüntetése és helyette a polgári leányiskoláuál a uői kézimunka tanfolyam létesítése, hova a polgári leányiskola négy osztályát sikerrel elvégzett növendékek vétetnek tel és e tanfolyam célja a növendékeket délutánonként 2—5-ig terjedő időben a fehérruha varrás, valamint a uői ruha varrás és szabászat úgy elméleti, mint gyakorlati részében teljesen és oly n értékbeu kiképezni, hogy a növendékek ezen szakmabeli munkákat esetleg iparszerüleg is űzhessék s így az itt szerzett elméleti és gyakorlati ismereteik segélyé vei maguk számára kenyérkereseti pályát is biztosíthassanak. — Az értesítő folytatólag tartalmazza a polgári fiú-, középkereskedelmi- és polgári leányiskola egyes osztályaiban előadott tantárgyakat, a használt tankönyvek feltüntetésével; a tanári testület névsorát, működési körűk tüzetos megjelölésével; a hármas intézetben a hitoktatókon kivül működött 11 rendes és 5 segédtanár; a tanulóknak osztályonként feltüutetett érdemsorozatát; az 1892, 3 ik tanévi kereskedelmi iskolai záró érettségi vizsgálatokról szóló jelentést; a junius 17-én tartott tornaverseny lefolyását, a győztesek megnevezésével; a leltár szaporodását; jelentést a segítő egyesület és a „Kisfaludy-Önképzőkör u-ről ; a tanulókról szóló statisa tikai kimutatást, mely szerint az 1892/3. évben beira tott a polgári fiú iskolába 167, a középkereskedelmi iskolába 63, a polgári leányiskolába 76 növendék; az 1891/2 ik tanévi létszámhoz viszon ítva a polgári fiúiskolánál 17, a középkereskedelmi iskolánál 14 növeke dés, a polgári leányiskolánál 1 apadás volt; bezárja az értesítőt a jövő tauévre vonatkozó tudnivalók előterjesztése. Zala Egerszeg rendezett tanácsú város községi elemi iskoláinak 18,92/3 ik évi értesítője. Közli: Páukovich György igazgató. Bevezetésében az intézet igazgatója körültekintő gonddal és pontossággal állította egybe a tanintézet történetét; az év fontosabb eseményei: a nép iskolának teljes hatosztályává való kiegészítése; az eddig létezett párhuzamos osztályoknak részben meg szüntetése és helyette a szükségnek és a tanítás követelményeinek inkább megfelelő összesített osztályok létesítése, s ennek folytán egy új segédtanítói állás szervezése, amelyre Fridiik István alsó-lendvai segédtanító választatott meg; a képviselőtestület által rendezett fizetéseknek megfelelőleg új tanítói díjlevelek kiállítása; részletcsen fel vannak sorolva azon adományok, melyek ben az elemi iskola növendékei a „Karácsonyfa-egyesület", a „Chanuka egyesület" és a „Zala egerszegi takarékpénztár részvénytársaság" részéről részesültek; egészség ügyi viszonyok ; iskola látogatások ; a kegyeletes iinne pély, melyet az iljuság a tantestület vezetése mellett rendezett Jákum Ferenc halálozásának 30 éves évfordu lóján, aki mintegy 13.000 frtot hagyományozott a zalaegerszegi róm. kath. vallású szegény gyermekek segélyezésére oly célból, hogy a tőke kamatai szegény iskolás gyermekeknek tankönyvekkel való ellátására, felruházására és évi iskolai tandíjaiknak fedezésére fordíttassanak. Az értesítő folytatólag tartalmazza a népiskolai hatóságot, a tantestület névsorát (a hilokta tókon kívül 9 rendes, 4 segéd és egy helyettes tanító ból áll), a női kézi munkából végzett tananyagot, a növendékek érdemsorozatát osztályonként feltüntetve; statisztikai adatokat a növendékek létszámáról. Ez ada tok szerint beíratott a tanév élején 456 fiú, 440 leány, évközben 23 fiú, 5 leány, összesen 479 fiú, 44;> leány vagyis 924 tanuló. A leányosztályok közül az I ben 91, a 11-ikban 92, a Ill-ikban 93 növendék volt. Oly nagy létszám ez, inely okvetlen maga után vonja egy új osztály létesítését. Ennyi növendékkel ugyanis egy osztályban fizikailag lehetetlen az óhajtott eredményt elérni. A mulasztásokról szóló kimutatás szeriut a fiúknál 9.512 igazolt, 940 igazolatlan, a leányoknál 11.309 igazolt, 612 igazolatlan, az Olakülvárosi iskolában 1.322 igazolt mulasztás volt. Végül az értesítő beszámol az évközben vett, részint adományozott tanszerekről s záradékul ma gában foglalja a jövő évre vonatkozó tudnivalókat. (Folyt, küv.) Helyi, megyei és vegyes íiirek. Eljegyzés. D. Horváth Antal n.-romhányi gyógyszerész f. hó 10 én váltott jegyet Zala Egerszegen Koszter Málcsi kisasszonynyal, Kaszter Sándor gyógyszerész kedves leányával. Véglegesítés. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Margitai József csáktornyai állatni tanítóképezdei igazgatót jelen állásában végleg megerősítette. Uj rendőrkapitány. Nagy Kanizsa város új rendőrkapitánya, kit megyénk főispánja Nagy-Becskerekről nevezett ki, jul. 13-án délután, városi közgyűlésen tette le hivatalos esküjét Babócsay György polgármester előtt s azonnal hivatalába lépett. Kitüntetett csendörök. ü felsége, a király a közbiztonsági szolgálat terén kötelesség hű és fáradtságteljes működés által elért jeles és közhajznú eredmények elismeréseül, a VI ik számú csendőrkerület állományá ba tartozó tordai Sándor László hadnagynak a katonai érdemkeresztet, Gábriel Alajos és Ilanyadi Sándor őrmestereknek a koronás ezüst érdemkeresztet adományozta. ' Megyei tantestületi közgyűlés. A Zalamegyei ált. tanítói testület központi választmánya f. hó 15 én tartott ülésén az idei — Alsó-Lendvári tartandó —• megyei tantestületi közgyűlés határnapjául augusztus hó 24 ót tűzte ki ; az előértekezlet augusztus 23-án lesz. A tárgysorozat egybeállításával a megyei tantestületi elnökség bízatott meg. Ugyanezen ülésen a beérkezett egy pályamű bírálat végett az előző választmányi gyűlésen megválasztott bírálóbizottságnak kiadatott. lotékony célú műkedvelői elöadas. F. hó 19én Keszthelyen, az „Amazon" szálloda ezinkorébeu — kedvezőtlen idő eseten a nagyteremben -— zártkörű tnűkedvelő-előadást tartanak; a tiszta jövedelmet a cs.-tomají kápolna fölszerelésére fordítják. A színkörrel kapcsolatos ebédlőben előadás után tánc következik. Belépti díj 1 frt. Családok két tagon felül minden személy után 50 kit fizetnek. Az előadás 8 órakor kezdődik. Felültizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag uyugtáztatuak. A műkedvelői előadás műsora: 1. Felolvasás. Irta Boutz József. 2. Ave Mária. Bach-Gounod. Énekli: Köbeim Teréz úrhölgy. Hegedűn és zongorán kísérik Molnár János és Huber Gyula urak. 3. A másoló. Dramolette. Meilhac után Áb ráuyi Emil. Előadja: Monori színtársulata. 4. Monolog. Szavalja: Darás Málviu k. a. 5. Változatok magyar darabok felett. Zongorán játszák StockeiAntal és Molnár János urak. 6. Tréfás költemény. Szavalja: Szily János ur. 7. Össze vissza magyar egy veleg. Hegedűn játsza lluber Gyula ur. Zongorán kíséri Molnár János ur. 8. Előképek: a) Hit, Kemény és Szeretet, b) A Könyörületesseg. c) Krisztus Pilátus előtt. Munkácsi Mihály hírneves festménye után. A bárom élőkép először egyenkint, azután egyszerre, görögtüzzel fényesen megvilágítva, tüntettetik föl. Az adókivető bizottság Zala Egerszeg városnak az 1893,5. évekre javaslatba hozott harmad osztályú kereseti adóját t. hó 17-től 27 ig bezárólag tárgyalja a polgári fiú iskola VII. osztályának földszinti termében a következő sorrendben: 17-én 1—32 ik tételt, 18 án 35—110 ik tételt, 19-én 111—190 ik tételt, 20 án 191—250-ik tételt, 21-én 253—303 ik tételt, 22-én 306—336. és 370—407 ik tételt, 25 én 33Í—366. és i 409—435 ik tételt, 26-án 438—5U3., végül 27-én 506— 593. tételt. Az ezredeves országos kiállítás haziipari és ethnografiai csoportja ugy van tervezve, hogy az, mint egységes falu, feltüntesse az ország nevezetesebb vidékeinek típusait és pedig egyes, ez alkalomból építendő parasztházakban. E házak kiválasztásánál és berendezésénél a csoport bizottság aunál nagyobb gonddal kíván eljárni, mert azok nem csak a kiállítás rnuló céljaira fognak szolgálni, hanem tervbe vati véve, hogy a kiállí tás utáu egy létesítendő néprajzi muzeum számára e faluból mindaz lelli iszuáltassék, a mi jellemzetes és érdekes. Hogy tehát a háziipari s néprajzi csoport min den irányban megfeleljen a hozzá kötött várakozásnak, szükséges, hogy a falut képező házak a legeredetibb és legérdekesebb vidéki típusokat tüntessék fel. A soproni kamara felszólítást intézett a területén lévő összes szolgabírói hivatalokhoz, hogy a járásuk területén lévő legjellemzőbb parasztházakról a nemzeti nagy mű érdeké ben jó felvételeket készíttessenek és ezzel együtt mielőbb javaslatokat tegyenek arra nézve, mely ház, vagy házak lennének a kiállításon íelépitendók s megfelelően bereudezendők. Halalozas. Kisfaludy Mór 1848/9-ikí nyugalmazott honvédalezredes és daudárparancsnok f. hó 10 én Sümegen 80 éves korában elhúuyt. A boldogult 1848. jun. 22 én, esküvője napján, eskette fel az általa toborzott szabad csapatot Sümegben és ment velük Muraközbe. Utóbb Berezel tábornok felhívására szabad csapatából zászlóaljat alakított s ezzel Pákozd felé vonult az ellen ség ellenében. Több csatában vett részt, Budavár bevéte lénél is a küzdők sorában volt. A szabadságharc lezajlása utáu halálra ítélték, amit azonban 18 évi várfogságra változtattak, melyből évet töltött ki Aradon. Béke poraira ! A galambokí nyári menedekhaz megnyitásáról kaptuk a következő szives tudósítást : Tekintetes szer kesztő ur 1 A közügy és a kultura fejlődés érdekében kérem, szíveskedjék becses lapjában az alább irt soroknak helyet adui: Galambokon a menedékház megnyitása f. hó 4—5-én ment végbe, kezdetben, mivel a köznép között ferde fogalmak voltak elterjedve, hogy ennyit, meg annyit kell fizetnie, majdnem bennünket is, mint a felügyelő bizottság tagjait, aggodalmak szálltak meg, bogy voltaképpen létre fogé jönni? és meg fogé felelni a hozzákötött várakozásnak ? Azonban, hála Isten, aggodalmaink eloszlottak, mert ma már 50-en felül vau a megjelenők száma, — s biztos remény táplál bennünket, hogy még napról napra szaporodni fog. Minden a kezdettől függ. (Jsak nem kell a nehézségektől visszariadni, hauem egyik módot a másik után kell alkalmazni, mert ha egyik nem használ, használhat a másik és a cél el lesz érvre. A felügyelőbizottságoknak tel kell magukat utcákra osztani, s a szülőket fölvilágosítva serkenteni, a dolognak jó oldalát és hasznos voltát megmagyarázni, — lehetetlen, hogy a kívánt cél el ne éressék I Különben úgy látszik, hogy választásuuk is jó vezető nőre talált Szűcs Julianna kanizsai illetőségű kisasszonyban. Euuyit egyelőre az üdvös és hasznos ügyről. Galambokon, 1893. julius hó 5 én. Alázatos szolgája ISzabó Lajos a felügyelő bízottság elnöke. Jotekonycelú tancmulatsag. Igen sikerült és szó pen látogatott táncmulatságot rendezett f. hó 9 én a zalabéri uradalomhoz tartozó tölcsányi fácányosban Tölcsány és vidéke fiatalsága a szegény iskolás gyermekek felruházása céljából. A négyeseket 14 —14 pár táncolta. A mulatság bevétele volt 62 frt, kiadás 42 frt és igy a kitűzött célra 20 forintot jövödelmezett. A csornai premontrei rendnek türjei birtokát, mint annak idején megírtuk, Kuncz Adolf prépost praelatus a tavasszal Kohner Adolf budapesti bankárnak 25 egymást követő évre, évi 22000 forint haszonbérért kiadta. — A kötött haszonbéri szerződést — mint most közvetlen forrásból értesülünk — a vallás- és közokta tásiigy minisztérium nem terjesztette 0 Felsége szentesítése alá; igy a birtok a premontrei rend birlalá<:ába száll vissza. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést: A „Zala" szerkesztősége mély fájdalommal jelenti a lap