Zalamegye, 1893 (12.évfolyam, 1-26. szám)

1893-04-16 / 16. szám

XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. április 16. 16. szára. i ji Előfizetési dij : Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 trt. Egy száui ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldőnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Pár szó helyi érdekű vasutaink tervéhez. A közgazdaságilag- oly fontos helyi érdekű vasutak kiépítése körül országszerte megindult mozgalomtól megyénk sem zárkozott el. Alig hogy kiépült az ukk—csáktornyai vonal, már is ujabb vonalak létesülnek és ujabb vonalakat terveznek. Ez utóbbiak közül a legnagyobb érdeklődés észlelhető a körmend — zala-egerszegi és a zalaszt.-gróth—komárvárosi vonal iránt, jeleül annak, hogy vitális érdekeknek felelnek meg. Ép azért csak örömmel üdvözöljük e terveket és óhajtjuk mielőbbi megvalósulásukat. Különösen a körmendi vonal lesz hivatva azon különbözet megszüntetésére, a mely a zalaegerszegi és a körmendi gabona s egyéb piacon eladó és vevő gazdáink zsebje rovására, az árak közt rendszerint létezik. Azonban figyelmeztetnünk kell az érdekközönséget e terveknek önmagukban való hiányosságára, melynél fogva azok közé még egy vonalat fel kellene venni. Minden egészséges vonal-tervezésénél ugyanis a fő, hogy megvalósulásuk esetén necsak a tisztán helyi érdekek szolgálatában álljanak, hanem ezen érdekkörök érintése mellett a magasa Db és tágabb forgalomban is hivatva legyenek szerepelni. Láttuk, hogy a zala-egerszeg—szent-iváni vasút mindaddig nem létesült, mig egy nagyobb tervvel nem hozatott kapcsolatba. A tisztán helyi érdekek szolgálatából a körmend-egerszegi vonalat annak Keszthelyig való meghosszabbítása emelné ki. Barcs, hazánk egyik legnagyobb forgalmi pontjától, kiinduló, Somogy-Szobbig vezető vonal tova építése Balaton-Szt.-Gryörgyig folyamatban van. Balaton-Szent-Gryörgy és Keszthely már össze van kötve évek óta. Egy tekintet a térképre meggyőz bennünket arról, hogy ezen és a körmend—zala-egerszegi vonal közt természetes összekötő vonalul szolgálna ezen utóbbi vonalnak Keszthelyig való meghosszabbítása. Mig igy ezen vonal részesévé tenné a körmend— zala-egerszegi vonalat az országos forgalomnak : ugyanakkor egyéb rég érzett hiányon is hivatva lenne segíteni. Zalamegye székhelye nélkülözi az egyenes összeköttetést Keszthely vidékével. Majd négyszeres kerülő, várakozásokkal Kis-Faludon, Szt.Ivánon, Nagy-Kanizsán, Balaton-Szt.-Györgyön, valóságos feladattá teszik az oda jutást. Ugyancsak a közigazgatás tekintetét szolgálná ezen vonalszakasz az által is, hogy egy szolgabírói székhelyet: Pacsát, összeköttetésbe hozná a központtal. De mindezen elsorolt érveknél fontosabb harcol még e vasút mellett. Sokat tettek, még többet irtak és beszéltek a Balatou-kultuszról. Képzeletünkben már benépesítve akarjuk látni Balaton vidékét az idegenektől, a kiknek nyüzsgő tömegét vinnék a magyar tengeren a tovacikázó gőzhajók. Egy kis Svájcot akarunk látni a Balaton vidékén. De a rideg valóság felébreszt ábrándunkból s látnunk kell, hogy mily messze vigyünk még e vágyunktól. Nagy áldozatok árán létrehozták a gőzhajó közlekedést, de arról, hogy e közlekedés táplálva legyen, bölcsen megfeledkeztünk. Ott vergődik a gőzhajó a Balaton tükrén, mint egy gyermek, a melytől a táplálékot elvonták, — Arról van szó, hogy azok a megyék, melyek ezen áldozatot meghozták a Balatonnak, hozzák meg még azt is, hogy az eddigi áldozat óhajtott gyümölcsét megteremje. A Balaton vizét az elposhadástól a Zala vize menti meg. De Zala vidéke, a mely egy berkét képezi a Balatonénak, a Balaton élénkítéséhez kellőkép nem járul. E vonal adná meg az igazi támogatást, amely több lenne a Balaton vidéki forgalomnak, mint a mi vizünk ezen tónak. Nemcsak minket zalamegyeieket hozna közvetlen összeköttetésbe a Balaton fölséges vidékével, hanem Vasmegyét, Rába vidékét, Stájert. Es szerencsésebb csatlakozási pont nem is képzelhető, mint Keszthely a kies tíévvizzel és a Balatonnal. Ezen vonal fontossággal bir még a másik tervbe vett zala-s.zent-gróth—komárvárosi vonal tekintetében is, a mennyiben ezen keszthely— zala-egerszegi vonal átvágja ezt és nem hagyná külön, elszigetelten, hanem összeköttetésbe hozná újra a központtal és Keszthelylyel. Végül figyelemmel kell lennünk arra is, hogy Keszthely, a Ereystadtter lovag által tervezett, a magyar nyugati vasutból kiágazólag a Balaton zalai részén elhúzódva vonuló vasútnak végpontja lenne. Ezen tekintetek mutatják, mily fontossággal bir eme meghosszabbítása a körmend—zala-egerszegi vasútnak nemcsak a közvetlen érdekeltség, hanem az egész megye, sőt mindazokra nézve, a kik a Balaton sorsat szivükön viaehk. Ép ez okból reméljük, hogy az irányadó körök a szóban forgó tervet fel fogják karolni. 8t... sz. Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság április havi ülését Svastits Benő főispán óméUóságának elnöklete alatt f. hó 11 én tartotta az újmegyeház gyüléstermében. Elnöklő tőispán oméltósaga megnyitván az ülést, jelenté, hogy a belügyminisztérium megbízásából Széli fgnáe belügyminisztériumi miniszteri tauácsos elnöklete alatt egy bizottság volt vármegyénkben, amely bizottság úgy a vármegyei központi, árvaszéki, valamint az államépitészeti, tanfelügyelői hivatal, Zala-Egerszeg rendezett tanácsú város, továbbá a keszthelyi éi csáktornyai járási főszolgabírói hivatalok ügykezeléset beható és minden irányra kiterjedőleg tüzetes vizsgálat tárgyává tevén, a vizsgálat ^betejeztevel Széli Ignác miniszteri tanácsos, a bizottság elnöke, a tapasztaltak felett elismerését fejezte ki. Az alispáni havi jelentés a vármegye egésa területén március hóban a közigazgatás egyes ágaiban előfordult j eseményekről, felolvastatván, helyeslőleg tudomásúl vétetett. Felolvastatott és tudomásúl vétetett a balatoni I gőzhajózási társaság átirata, melyben tudatja, hogy a f. | évi menetrend a társaság hajóit annyira igénybe veszi, A „Salamegye" tárcája, jj Megbüntetem az atyák Yétkét gyermekeikben. -- Elbeszélés. — Irta : Fodor Gusztáv. I. Túl a szőke Dunán, a kéklő, tüzes nektárt termő Badacsony bérceinek aljában, hol a hullámzó magyar tenger a legszebb tájkép kiegészítéséhez járul, valahol a Csobáncz, vagy a Tátika oldalában, vagy talán a tihanyi Benczések kolostora alatt, bizony a helyett teljes határo zottsággal megjelölni nem birom, állt egykor az említett helyek egyikén egy szalmatetős, kidőlt-bedőlt oldalú vityilló. Csak az imádság tartotta egybe; mert habár a mestergerenda eresztékei is elkorhadtak, mi tarthatta még egyéb fenn a lakot a rombadöléstől, ha csak nem a benne lakó két szerető szív dobogása és az egymásért imádkozó ajkak titkos csókjai! . . Ha úgy néha napján nagy redőkbe vonta a viz sima tükrét a somogyi partokra láncolt, de bilincseit szétszakított szélvihar és ember, állat sietve menekült födél alá: e düledező falak között a recsegő tetőzettel versenyt csókolt két szerelmes, s mig eresze alatt ínég szélcsend idején is félve húzná meg magát bárki más, a szeretők a legszebb palotában, a legnagyobb biztonságban vélik magukat, s mennél jobban dúdol be a szél ajtó- és ablakrepedésen, mennél inkább szakad a zápor, annál vígabbak a lakók, annál jobban simul nak egymás keblére, annál tüzesebbek a csókok, szikrázóbbak a szemek. „Ez a mi időnk, szeretett Elekem" mondja a leány, a szép, deli férfi nyaka köré erősen fonva karjait, „Csak ilyenkor tudlak egészen enyémnek. Nem kell félnem, hogy valamely kiváncsi szempár megles fészkünkben s még mielőtt pihenőt tarthattam volna keble den, elriasztanának ölelő karjaim közül ; csak zúgj, tombolj szélvihar, csak szakadj te zuhogó zápor, hogy | eltemesd és örökre mellém zárd kedvesemet! . . Az itju elborzad a szép leány hajmeresztő óhaja ' fölött. Kibontakozik az ölelő karok közül, magára ölti esőköpeuyét, mélyen szemére húzza kucsmáját, megöleli még egyszer reszkető kedvesét, azután siet elhagyni e roskadozó, füstösfalu szobácskát. A küszöbnél azonban megáll. Ugy tombol oda benn valami, úgy súgja lelke is, szive is, hogy ime most örökre búcsút vesz kedvesétől, hogy örökre elveszíti ezt az imádott leányt. S mig szíve újra lázban ég, karjai a kedves ölelésére nyílnak szét és ajkai annak piros ajkaira tapadnak, lelkének fenyítő szózata borzadálylyal dörgi fülébe az isteni igét: „Megbüntetem az atyák vétkét gyermekeikben, gyermekeiknek gyermekeiben harmad- és negyedíziglen !" De az elkérgesedett lélek intő szavai megtörten, minden viszhang nélkül pattannak vissza a szerelem óriási sziklájáról és a férfi felejt hű hitestársat, kedvesen gőgi- j csélő gyermeket, palotát, családi tűzhelyét. Jól érzi magát a romok között, rongyos ruhába burkolt szép kedvese oldalán. S míg ők újra búgnak, csókolóznak, a szoba szegletében szalmazsákon fekvő, rongyokkal betakart, kiaszott köhécselő, beteges nő szólalt meg: Borcsa, édes leányom, adj kis vizet, szomjazom. A leány kibontakozik az ölelő karok közül, siet anyja kérésének eleget tenni, de mire visszatér, csak kelten voltak a szobában: ő és beteg édes anyja. Elek felhasználva a kedvező alkalmat, észrevétlen, lábujjhegyen közeledett az ajtóhoz, és sietve hagyta el boldogtalan szerelmének düledező tanyáját. „Elmenti . . . talán örökre! . . sóhajtá a szegény leány, azután megeredtek könnyei. Majd letérdelt azon szék előtt, melyen kedvese ült, s oda hullatta könnyeit arra a helyre, a hol még csak pár perccel azelőtt ked vese ölében ülve ültek. Az anya újra magához szólitja zokogó gyermekét, száraz tenyerével végig simitja hollófűrteit s olyan remegő, olyan síró hangon csitítja, hogy a szive majd megszakad belé. „Szegény, szerencsétlen gyermekem! A sors annyi testi megpróbáltatás mellett még tiszta lelkedet és szivedet is tengernyi tájdalommal sújtja. Oh, Istenem, minek is adtál a szegénynek szivet, hogy szeretni tudjon! Kedves Borcsám, felejtsd el őt, ki nagyobb ur nálad, akié, ha még oly igazán szeret is, soha sem lehetsz. Üzd ki szivedből ez érzelmet. Maradj magadnak, az életnek és beteg anyádnak, habár szegény, de becsületes gyermeke. Vagy azt hiszed, hogy balga szerelmednek jutalma más lehet, mint a csalódás, melyet lassú enyészet, sorvadás követ?! Lásd gyermekem, őgazdag, kinek neje te, a szegény leány, soha sem lehetsz. S azután az elmúlt éjszaka olyan ijesztő rémes álmom volt: 0 már másnak esküdött oltár előtt örök hűséget, . . . hogy szerető hitestársa . . . szőke, göndörhaju kis leánya van! . . . No, no! ne ijedj meg drága gyermekem! Jöjj ide mellém, te remegő gyémántom ! Hiszen csak álom, gonosz lidércnyomás volt ... De ni csak, mi az ott az asztalon ?! Erszény, pénz! ..." és eltakarta arcát, hogy ne lássa azt, amitől annyira irtózott. Majd szikrázó szemekkel, hörgő hangon szól: „Dobd el! Hárítsd el magadtól a veszélyt! ... ne, ne add el pártádat és az én lelkemet másodszor is" . . . azután lehanyatlott nyughelyére. Borcsa hozzá sietett, csókjaival halmozta el az élettelennek látszó arcot, ébresztgette, becézgette. „Lásd édes anyám, ő adta; titkon tette le az asztalra, hogy vissza ne utasíthasd — hogy nyomorunkon enyhítsen. Igen, jó szivének parancsát teljesíté csak, s te mégis kétkedel az ő szerelmében? Igen, ő szeret! Aki annyiszor esküvel fogadott örök hűséget; aki megvetni igért pompát, vagyont és titkon, zimankós, estszürkületben, vagy éppen az éjleple alatt hagyja oda nagyúri lakát, hogy e füstös falak között élhesse élete legszebb perceit: az szerelmet nem hazudhat s ha már szive választottjáé a világ előtt nem is lehet, másé sem lesz. Szive utolsó dobbanását, ajkának utolsó lehelletét: mindent nekem esküdött. Hiszen jól tudod kedves anyám, hányszor mondta néked is : „nénikém, Borcsáját szeretem. Hozzon bár a sors rossz végzést is sziveink frigyére, Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.