Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-12-18 / 51. szám

terium megalakítását tudatja, valamint Ilieronymi Károly belügyminiszternek leirata, melyben belügyminiszterré történt kinevezését és hivatalos működésének megkezdé­sét tudatja a törvényhatósággal. iMiudkét leiratot élénk éljenzéssel fogadta a közgyűlés s lőispán őméltósága által megnyitó beszédében tett indítványhoz képest egyhangúlag elhatározta, hogy úgy az összkormányt, valamint külön a belügyminisztert feliratilag üdvözli. Háezky Kálmán bizottsági tag felemlítve, hogy habár az elvek különbsége tolytán politikai nézetei eltérők az elnöklő tőispán őméltóságának politikai néze­teitől, tekintettel azonban azou kiváló érdemekre, melye kel Zalavármegye közszeretetben álló, táradhatlan buz­galom főispánja, Svastits Benó őméltósága a vármegye ügyeinek bölcs és tapintatos vezetése körül szerzett; mégis azon meleg érdeklődésre, melylyel vármegyénk úgy kulturális, mint közgazdasági ügyeit nemcsak folyton éber figyelemmel kíséri, hanem azok érvényre jutásán teljes odaadással közreműködik, ami által a törvényha­tóság egyetemenek osztatlan elismerését pártkülönbség néliiül kivívta: indítványozza, hogy a közgyűlés neki bizalmat szavazzon es arról a belügyminisztert értesítse. A közgyűlés zajos és percekig tartott éljenzés kíséreté­ben, egyhangúlag fogadta el a tett indítványt. Főispán őméltósága meghatva mondott köszönetet a törvényhatóság egyeteme részéről teleje irányult ez :u őszinte tisztelet és ragaszkodás fényes uyilváuulásáért; úgy tekinti azt, mint közszolgálati pályáján teljesített munkásságának legszebb és legdrágább jutalmát és biz­tosítja a közgyűlést, hogy szeretett vármegyéjének javán a jövőben is odaadó buzgalommal fáradozni — legszen­tebb kötelességének tekinti, mely kijeleutesét a köz­gyűlés zajos éljenzéssel fogadta. A lemondás következtébeu megüresedett novai főszolgabírói állasra a kijeleles főispán őméltóságának elnöklete alatt Bogyay Máté, dr. Gyömörey Vince, Koller István, Skublics Gyula, Eperjessy Sándor és dr. Czinder István bizottsági tagokból álló ül jelelő választ rnány által inegtétetvén, főispán Őméltósága kihirdeti annak eredményét, mdly szerint az üresedésbe jött novai főszolgabírói állasra Kovács Rezső tapolczai és Viosz Ferenc pacsai szolgübirók jeleitettek ki; egyúttal elren delte a névszerinti szavazast, két szavazatszedő küldött­séget nevezvén ki: egyiknek tagjaivá Skublics Jenő elnöklete alatt Töreky Aladár és Isoó Ferenc, a másik­nak Hertelendy Béla elnöklete alatt Farkas József és Hajós Mihály bizottsági tagokat. Egyidejűleg elrendelte a titkos szavazás megejtését az 1892-ik év végével a közigazgatási bizottság válasz­tott tagjai sorából kilépő öt tag helyére új tagok választása érdemében, mely célra a szavazás gyorsítása végett szintén két szavazatszedő küldöttséget uevezett ki: egyiknek tagjaivá Nagy Károly elnöklete alatt Hertelendy Ferenc és Bogyay István, másiknak Skublics István elnöklete alatt b. Putheáni Géza és Szily Dezső bizottsági tagokat s a szavazás tartamára a közgyűlést fellüggesztette. A szavazás a novai főszolgabírói állásra a bizott­sági tagok nagv érdeklődése mellett folyt le s a szava­zás befejeztetvén, elnöklő tőispán őméltósága a felfüg­gesztett közgyűlést folytatólag megyuyitotta s Skublics Jenő szavazalszedő küldöttségi eluök jelenté, hogy a beadott 256 szavazat közül Viosz Ferenc 153 szavaza­tot, Kovács Rezső 103 szavazatot kapott, mely jelentés alapján Viosz Ferenc 50 szavazat többséggel megvá­lasztott novai főszolgabírónak elnökdeg kijelentetett, mit a bizottsági tagok éljenzéssel fogadtak. Ezután a központi választmáuy tagjaira rendelte­tett el a titkos szavazás, mely időre a közgyűlés ismét teltüggesztetett. A szavazás befejeztével a tárgyalás folytattatott. Az 1870. évi XL1I. t.-c. 38. és az 1892. évi XXVI. t.-c. 1. §a alapján az állandó bíráló választmány tagjaivá az 1893—1895. évekre megválasztattak : Skublics István, Háezky Kálmán, Skublics Jenő, Isoó Alajos, Balaton Józset bizottsági tagok. Az 1886. évi XXI. t.-c. 25. §-a alapján az 1893-ik évre az igazoló választmány elnökévé Szigethy Antal, tagjaivá Nagy Károly, dr. Cziuder István, Boschán Gyula tőispán őméltósága által felkérettek, Csutor János. Ilandler István, Krosetz János, Botfy Lajos és Fischer László a közgyűlés által tagokul megválasztattak. Az 1876. évi XIV. t.-c. 163. §-a alapján a vár­megyei közegészségi bizottság tagjaiva az 1893—95-ik éveicre megválasztanak : b. Putheáui Géza, Botty Péter, Eitner Sándor, Pály Jáuos, Lénárd Ernő, Bogyay Máté, Illés István, Baán Kálmán, Koller István, Dervarics Imre, Szigethy Antal, Isoó Alajos, Balaton József, Baka Boldizsár, Dany József, dr. Berger Ignác, Dervarics ' János, Hajós Mihály, Schmidt Emil, Molnár Elek, Báuelly Sándor, Szabó Imre bizottsági tagok. Az 18«6. évi XXI. t. c. 48. és 96. § ai alapján az állandó választmány tagjaivá az 1893—y5. évekre megválasztattak : a tapolczai járásból Csigó Pál, Herte­lendy Ferenc, Marton Gáspár, báró Putheáni Géza, Skublics Gyula; a sümegi járásból : Barcza László, Bogyay István, Eituer Saudor, Forintos Kálmán, Gyö­mürey (iáspár, dr. (jtyöuaörey Vince, Holub János, Ta­kách Alajos, Zathureczky Zsigmond; a szent-gróthi járás­ból : grót Battyáuy Ernő, gróf Battyáuy Józset, Botty Péter, Harkányi Károly, Koller Ignác, Paly János, Re­zsőti'y György; a keszthelyi járásból: Beck Sándor, Bogyay Máté, dr. Dunszt Ferenc, Koller Ferenc, Krá- i nitz Kálmán, Lénárd Ernő, Pap Sándor, íd. Reischl I Vencel; a nagy-kanizsai járásból : Dervarics Imre, Etl j István, (jradó xUátyás, lnkey László, Pap Károly, Pálffy i Elek, Talabér Kálmán, dr. Vizleudvay Jozset; Nagy- | Kanizsa városból : Eperjessy Sándor, Ebeuspauger LüO, Hertelendy Béla, Puhái Fereuc, dr. Tuboly Gyula, Váguer, Károly Varga Lajos; a pacsai járásból: Baán Kálmán, Botka Jáuos, flles Istvau, Kollár Jáuos, Koller István, Nuukovich Vilmos, i'olnay Károly, Véssey László ; a zala egerszegi járásból : Baboss Árpád, Csertán László, Farkas Józset, Köuiginayer Jáuos, Nagy Károly, Nagy István, Orosz Pal, Szily Dezső, Thassy Lajos; Zala­Egerszeg városból : Balaton Józset, Bosctiáu Gyula, dr. Cziuder István, Fischer László, Ilajik István, Handler István, Háezky Kálmán, Isoó Alajos, dr. Mangiu Károly, Skublics Jenő, Szigethy Autal; a novai járásból: Dany Józset, Deák Mdialy, Dervarics Jauos; az alsó-lendvai járásból: Baka Boldizsár, dr. Berger Ignác, (iálos Pál, Hajós Mihály, Isoó Ferenc, Karabélyos Elek, Kiss Pál, Nagy Károly, Vlasits Nándor; a letenyei járásból: Lacz­kovus Ferenc, Malics János, Schmidt Emil, Tamás Fe renc ; a perlaki járásból : Banelly József, Hirschler Miksa, Peczek György, Szabó Imre, Varga János; a csáktornyai járásból : Molnár Elek, Prusatz Alajos, Tóth István, Vraaa Frigyes, Ziegler Kálmau bizottsági tagok. A közigazgatási bizottság tagjaivá Háezky Kálmáu, Skublics Jenő, Bogyay Máté, Skublics Gyula és dr. Vizleudvay József bizottsági tagok választattak meg. Az 1874. évi XXXI11. t.-c. 17. és 20. § ai alapján a vármegyei központi választmány tagjaivá az 1893—9ó-ik évekre megválasztattak: a tapolczai választó kerületből b. Putheáni Géza, Csigó Pal, a keszthelyiből Bogyay Máté, Pap Sándor, a szent gróthiból Pály Jáuos, Forin tos Kálmán, a nagy kanizsaiból Eperjessy Sáudor, Her­telendy Béla, Piihal Ferenc, Dervarics Imre, dr. Ben­czik Ferenc, Hirschl Ede, Koller István, a letenyeiből Mái c ' mos, Csesznák János, Schmidt Emil, a baksai­ból Thasi.', Miklós, Farkas Sándor, Babos Ármin, Fitos Márton, dr. Berger Ignác, a lendvaiból Hajós Mihály, Kiss í'.u, a Csáktornyáiból Szabó Imre, Molnár Elek, a zala-egerszegi bői Hanthy Károly, Szigethy Autal, Botfy Lajos, Kőnigmayer János, Handler István, Csertán László, Skublics István, dr. Czinder István, Skublics Imre, Isoó Alajos, Balaton József bizottsági tagok. Nagy Kanizsa város képviselőtestületének a villam­világitás behozatala tárgyában hozott határozatát s az ez érdemben kötött szerződését a törvényhatósági bizott­ság jóváhagyta. Olvastatott a peronospora viticola ellen való véde kezés ügyében kiküldött bizottság előterjesztése. Az előterjesztés alapján a közgyűlés a védekezést kötelező­nek kimondotta s az ez érdemben kidolgozott szabály­rendeletet változatlanul elfogadta. A tűzrendészetről szóló vármegyei szabályrendelet némely szakaszának módosítása tárgyában kiküldött bizottság jelentése felolvastatván, a közgyűlés azokat változatlanul elfogadta. E módosítások közül legfonto­sabb a segélyalapra vonatkozó 37. §. A közgyűlés ugyanis a bizottsági javaslathoz képest kimondotta, hogy a váltságdíjak 80 9/ 0 ka községi tűzoltó alapot képez, amely tüzrendészeti kiadásokra fordítható s róla sziklafalat nagy terjedelmű tónak, a kender áztatónak, habjai nyaldossák alant. A cserjével, vadvirággal benőtt törmelékek, miut sírhalmok, domborodnak, körülöttük mohos kövek, a hajdan tényes csarnokok ékítményei hevernek költői rendetlenségben, amint a pusztító ter- 1 mészét szeszélye annyi idő és viszontagság után oda vetette. Milyeu szép volna ez igy, csak az a vén Kon­dor Menyhert ne erősítgetné váltig, hogy mindazt ő hozta össze a templom restaurálásakor oda az összeomlott csősz házhoz. A törmelék közül egy négyszögletes emelvény tűnik elő. E helyen, melyet a hagyomány oltárnak nevez, minden évben virít egy rózsatő vakító fehér virággal. Szokatlan alakja és illata ismertté tevé az egész vidéken, hol a tokvári rózsához hasonló nem talál­ható. Honnan került oda, mióta van ott? arról nem szól a rege. ide indult Melanie, hogy a sértett női büszkeség­nek elégtételül vigye a tehér rózsát. Szép nyári est volt. A hold ezüstös fényét szórá a tájra, mely fölött ilyenkor életet nyer a rom. A lanyha szellő virág illatot hord; a lalu felől kutyák csa­holása hangzik, bele vegyül a békák kuruttyolása s az éjjeli munkások cséphadaróinak ütemes dobbanásával harmóniában egyesül. Melanie mit sem látott s hallott, hanem futott, hogy lábai alig érték a földet. Szabadon alá omló fiirteivel a szellő játszadozott és csiutalanúl csapkodta a karcsú lányka pihegő keblét. Meg-meg állt. Ringó lombok árnyai i űztek körüle szeszélyes játékot s ő mintha félne, nyűg- I talanúl tekintgetett maga körül. ' . Egy egy sóhaj lebbent el ajkairól : bátran előre, ha csak addig is I s lihegő keblén összébb húzván ken dőjét, rohant tovább. A halvány arcú Melanie lobogó hajjal, a hold fényénél csillogó ruhában olyan volt, miut a csodás haj­dankor üldözött bájos tündére, amit különben legelfo­gultabb imádója sem állíthatna. Tagjai mindinkább bá­gyadtak, keble hevesen zihált, de a büszkeség végre is győzedelmeskedett a félelem és láradság fölött: eljutott az oltárig. — Végre! sóhajtá és mohó vágygyal nyujtá kezét a rózsa után. Kinyújtott karján meglebbent bő öltönye és hosszú árnyékot vetett a hold fényénél. Ugy lehet, a meglazult falakon nyüzsgő bogárkák által csak egy da­rabka törmelék tolaték félre: megzavartatván az egyen­súly, tompa morajjal gurult alá egy kődarab. Melanie összeborzadt, s a leszakasztott rózsával menekült volna fölizgult képzelnie által teremtett rémek elől, de késő volt. A rózsáért kinyújtott kezet valami erősen vissza­tartá — bő öltönye fünakadt a rózsa tövisén. — A remegő lány futott volna, de nem lehetett; egy sóhaj tört ki kebléből és lerogyott a virággal borított tör­melékre. * Hosszú idő mult el azóta, a nó'i kör nem alakult meg. A legszebb fokvári rózsát Súrány Gusztáv vitte oltárhoz; mikor a pap áldását adta a boldog párra, Dezső bátyó nem állhatta meg, hogy Melanie kisasszonynak I tűiébe ne dünnyögje: egyenjogosított asszony csak a | „le,ég. a község bírái külön számadást tartoznak vezetni, inig a váltságdijak 20 u/o a tűzoltó segélyalapra fordíttaiik, amely összegeket a községek a vármegyei tűzoltó segély alapra évenként tartoznak beszolgáltatni, amely alap felett a felügyeletet a vármegyei tüzrendészeti bizottság gyako­rolja. A tűzoltói szolgálati szabályzat a vármegyei tiiz oltó szövetség által nem terjesztetvén be, Barcza László bizottsági tag kéretett tel ily szabályzat kidolgozására s a vármegyei tüzrendészeti bizottsághoz való beterjesz tésére. Nagy- és Kis Rada községeknek az orosztonyi körjegyzőségből kiválása és külön körjegyzőséggé ala­kítása iránt előterjesztett kérelme folytán megtartott tárgyalásra vonatkozó iratok beinutattatváu, a közgyülé-s azok alapján nevezett községek kérelmét nem teljesítette. Orehovicza, Podbreszt és Vullária községeknek a körorvosi fizetés és iuvaráltalány megállapítása tárgyá bau hozott határozatait a közgyűlés jóváhagyta. Frucskó Vida dráva-szent-iváui lakosnak a csáktor nyai kültárai körgyám választása ellen beadott telebbe­zését a közgyűlés elvetette. Czeglédy Gyulának a baki és Simonffy Jánosnak a bessenyói körjegyző választás ellen beadott telebbezé­sei elutasíttattak. A szent-gróthi bérkocsisok részére megállapított viteldíjszabást a közgyűlés jóváhagyta. Alsó Lendva nagy-községnek a lakbérleti határidők megállapítása tárgyábau hozott határozata tudomásul vétetett. Gelsén tiókgyógy szertárnak, Keszthelyen második gyógyszertár felállításának engedélyezéseért benyújtott folyamodványok elutasíttattak. Galambok, Lgeraracsa és Karos községeknek köz ségi ingatlan szerzese, Szent-Békálla községnek községi íngatlau eladása, Mura-Csány községnek törlési engedély kiallítása tárgyában hozott képviselőtestületi határozatait a közgyűlés jóváhagyta. Lenti község képviselő területének a közlegelő használatának korlátozása tárgyában nrzott határozatát a közgyűlés megsemmisítette. Dráva-Vásárhely község elöljáróságának, a lietési közbirtokosságnak, mint vásártartásra jogosultnak, vala­mint Harkányi Károly zala-szent-gróthi nagybirtokosnak, mint vásártartásra jogosultnak a vásári helypénz díjsza­bályzat néhány teleiének felemelése iránt benyújtott folyamodványaira a helypénzdíjszabályzat tételei Dráva­Vásárhely éo Szeut-Gróthon némi módosítással a kére­lemuek megfelelőleg felemeltettek, egyúttal a hetési közbirtokosság és Harkányi Károly nagybirtokos marha­mérleg felállítására köteleztettek. Zalavármegye alispánjának a malomrendtartásról alkotott szabályrendelete előterjesztetvén, a közgyűlés azt elfogadta. A kir. építészeti hivatalnak a bak—páka—dobni törvényhatósági közutból kiágazó, a csömödéri vasút állomáshoz vezető szárnyutnak a törvényhatósági közutak közé leendő felvétele tárgyában benyújtott javaslata el fogadtatván, a szóban forgó útvonal a törvényhatósági közutak sorába felvétetett s jóváhagyás végett a miuisz hez telterjesztetik. Egeraracsa község folyamodványa a pacsa—dióskáli törvényhatósági útvonalnak folytatásképen Egeraracsán át Bárándig vonuló útszakasznak a törvényhatósági utak sorába vétele iránt — az alispáni hivatalnak azzal adatik ki, hogy ezen ügyben a szabályszerű tárgyalást tartsa meg s annak eredményéhez képest tog ez ügyben a közgyűlés határozni. A Balaton vidék kulturájáuak fejlesztése érdeké­beu kiküldött bizottság jelentését, melyet lapunk egyik előző számában egész részletességgel ismertettünk, a közgyűlés egész általánosságában, minden váltóztatás nélkül, egyhangúlag elfogadta. A belügyminiszternek a fegyvertartás korlátozása tárgyában a közgyűlés által újabban megállapított illető­leg módosított szabályrendeletére érkezett leirata felol­vastatván, tudomásúl vétetett s a leirat értelmében a régibb szabályrendelet érvénye továbbra is fentartatik azzal, hogy a hegypásztorok nem vadászfegyvert, hanem csak egyszerű lőfegyvert tarthatnak. Zala-Egerszeg város 1893 ik évi költségvetése ellen beadott felebbezést a közgyűlés elutasította, azonban a rendkiviiii kiadásokra felvett 6000 frtot az 1891 ik évi zárszámadásban feltüntetett rendkívüli kiadások mérvé hez képest 4000 frtra leszállította. Perlakon egy második komp felállítása tárgyában hozott községi képviselőtestületi határozatot a felebbezés ben felhozott indok alapján a közgyűlés megsemmisítette. A ssepetki körjegyzőség küldöncdíjának megálla­pítása érdemében hozott képviselőtestületi határozatot a közgyűlés jóváhagyta. A „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" azon kérel­mének, hogy népesebb marhavásárokon hídmérleg állít tassék tel az eladandó szarvasmarháknak esetleges meg mérhetése végett, a közgyűlés helyt adott, egyúttal a hidmérleg használatáért szedhető díj nagyságát megálla­pította. Mivel a megyebeli árvák értékeinek tűzkár ellen való biztosítása tárgyában kötött szerződés 1892-ik év végén lejár, a gyámok felhívatnak, hogy az árvák érté­keinek tűzkár ellen való biztosítása tárgyában szükséges intézkedést saját hatáskörükben foganatosítsák. A légrádi Mura-hid ügyében kiküldött bizottság jelentése előterjesztetvén, a kir. állaraépítészeti hivatal a szükséges műszaki tervek és költségvetés elkészítése és beterjesztésére felhivatik. Közigazgatási bizottsági ülés. A megyei közigazgatási bizottság december havi ülését Svastits Benó főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 13 án tartotta az újmegyeház gyűlés termében. Felolvastatott az alispáni havi jelentés a november hóban a megye területén a közigazgatás egyes ágaiban felmerült eseményekről. A jelentés részletesen ismerteti

Next

/
Oldalképek
Tartalom