Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-11-13 / 46. szám

XI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. november 13. 46. szám. JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. k boldogulás alapföltételei. A szülők legfőbb óhaja gyermekeiket úgy nevelni, hogy azok nagy korukban boldoguljanak. Nagyon helyea ezen elv. Csakhogy kevésnek sikerül e cél; mivel vagy nem ismerik, vagy pedig félreismerik a boldogulás egyszerű eszközeit. Nem ismerik? Hát a boldogulás főeszköze nem a pénz, a vagyon ? Nem szerezlietünk-e meg pénzen mindent, még a boldogságot is ? Nem ! A pénz az egyén kezében csak kényelmi és hatalmi eszköz. Előnyt nyújt, azonban arra, hogy a szülők óhajának a gyermeknevelésben megfeleljen, nem alkalmas. Hát a rang, rokonság, ismeretség? Ennek megszerzése és birtoklása nem-e fő kellék a boldogulásnál ? Nem! Jó támasztékok ugyan a társadalomban és meglehet, halálunkig is, de az életcélnak neui felelnek meg. Es ha idő előtt megvonatik a támaszték, nem-e fog beállani a családi „krach"? Előnynek előny, az igaz; azonban nem eszköz a boldogulásra. Ezek félreismert eszközök, melyek teremthetnek az egyénnek állapotot, gyakran irigyelni való állapotot, azonban a haladásra nem elég kitartó és nem elég egyszerű eszközök. Kérdés már mo^t, melyek azok az egyszerű eszközök a haladásra, a biztos, fokozatos elismeréssel kisért haladásra? A boldogulás vagyis a szemlátomást és fokonként való haladás valamely cél felé, tehát az ily értelemben vett boldogulás eszközeit az egyén lelki tulajdonai kell, hogy tegyék, hogy azokat tőle senki el ne rabolhassa, mint a nagy vagyont; hogy azzal ne kelljen fukarkodnia, mint a pénzzel; hogy azokat senki el ne vehesse, mint a rangot; hogy azok el ne tagadhassák őt, mint a rokonok; hogy végül a támogatást meg ne vonhassák tőle, mint az ismerősek és jóakarók. Tehát nem külső, hanem belső tulajdonok. Még pedig olyanok, melyek mélyen rejtve vannak, de amellett világosan láthatók ; amelyek alapul szolgálnak a léleknek és mégis fennen ragyognak, mint a torony aranygombja; melyeket a többség mellékes dolognak tart, holott fődolognak veendők ; amelyek mustáriuagocskák s belőlük mégis hatalmas, terebélyes fák származnak Es emellett igen egyszerűek ezen eszközök, úgy, hogy azt hinné az ember, a kunyhó lakójának valók, holott épen a paloták lakói sem tudnak nélkülük ellenni. Mik ezek? Az első, ami nélkül jóravaló anya lányát a házból ki nem bocsátja: a tisztaság. Nagyon egyszerű dolog ez és mégis! Kimerné állítani, hogy nélküle valaki boldogulhat a társadalomban ? A második amannál is közönségesebb, bár nélküle semmi szép, sennni nagy nem létesülhet, fenn nem állhat: a rendesség. Oly egyszerűnek látszik ez is ! Es mégis mennyi mindenből van összerakva e fogalom: rendesség ! Benne van a szorgalom, az igyekezet, a kötelességérzet, a becsületérzet. Rendesség ! Nélküle csak megtűrik az embert, de nem sokáig és mellőzik, mint nem életrevaló, bomlasztó társadalmi elemet. A harmadik az engedelmesség ; a negyedik az illem. Mindkettő hatalmas kalapács aion műhelyben, amelyben az ember a maga szerencséjét szokta kovácsolni. Tapasztalt ember első pillanatra megismeri az egyének életre valóságát. Megjelenésük, fellépésűk szövik az első szálat a ügyelő Ítéletéhez. Tisztaság és illem kelti a szemlélőben a vonzalmat és bizalmat, hiányuk pedig az undort vagy közömbösséget. Tisztaság- és illemtudással reményt táplálhatunk, hogy hiába nem teszünk lépéseket; mivel az ellenfélben is remény támad, hogy talán nem fog csalódni bennünk. Ha már most engedelmesség és rendesség csatlakozik az előbbi tulajdonokhoz, az ily egyének iránt való vonzalom szívóssá, a bizalom megrendíthetlenné válik. A boldogulás utján minden kapu megnyilik, minden akadály elhárul, minden befolyásos egyén szivesen segít utat egyengetni és a hatalmasak örömmel védelmeznek bennünket az irigység és rágalom versenygései ellen. Csakhogy ezen egyszerű eszközeit a boldogulásnak nem lehet pénzen vásárolni, nem lehet nyerni az élet lutriján, nem lehet ajándékba kapni, nem lehet másra átruházni pártfogás és rokonság révén ; rendszerint nem is lehet, vagy csak kis mértékben lehet örökölni a szülőktől. Ezen eszközöket az egyénnek meg kell szereznie hosszas, fáradságos gyakorlás utján. Fáradságos igaz, de nem nehéz ! Nem nehéz, az is igaz, de mégis csak mások segítségével. Mások segítségével, tagadhatatlan, azonban nem kell hozzá idegenek segítsége. A szülőktől függ minden. Nekik lévén főóhajuk gyermekeik boldogulása, tehát nekik is feladatuk, kötelessegük a gyermek kezébe adni, lelkébe ültetni a boldogulás eszközeit. Lelkükbe ültetni ? Kezökbe adni? Annyit sem kell tenniök,' csak segíteniök kell őket, hogy gyakorolják magukat azokban, amik nekik egykorjn eszközül fognak szolgálni a boldogulásra. Mert a gyermekek maguk is megtesznek mindent szivesen, hogy boldoguljanak valamiben, csak legyenek jó útra terelve, hogy el ne tévedjenek, célt ne veszítsenek. Es miként segédkezzenek a szülők gyermekeik boldogulásának előkészítésében ? Tanítással ? Intéssel? Fenyegetéssel? Büntetéssel? Egyikkel sem. A büntetés elkedvetlenít, de nem javít. A fenyegetés megfélemlít, de a rossz hajlamot nem fojtja el. Az intés figyelmeztet, de nem térít jobb útra. A tanítás, hacsak szavakból áll, hiábavalóság a gyermekésznél, azon korban, melyet nekünk szem előtt kell tartanunk. Csak egy mód segít, csak egy vezet célhoz : a szoktatás, a szófecsérlést kerülő szoktatás. Ha a kisded testéről, ruhácskájáról, környezetéről minden legcsekélyebb piszkot, szennyet A „Zalamegye" tárcája. Költőverseny. Egy bátran unalmasnak nevezhető estén megunván unatkozni, oda szóltam a sercegő selmeciből becsülettel pölékelő lakótársamhoz : — Hékásl A megszólított szétfújta az előtte gomolygó füstöt, hogy valamit lásson, azután visszaszólt: — No! — Van egy jó eszmém ! — Mi? — Mérkőzzünk meg ! Rám nézett, s tekintetét, melylyel végigmért, nem mondhatnám éppen hízelgőnek. — Már mint mi ketten? — Nos?! — Jó, ha úgy tetszik, neui bánom — és vetkőzni kezdett. Egyáltalán könnyen kapacitálható ember volt. — Hohó ! szóltam én, nem Masson-Robinetti szisztémája szerint. — Hát hogy ? — Finomabban, sokkal finomabban : költői versenyt értettem. Ja 1 ? — Jó ! Mutasd a körmeidet! Oda tartottam a két kacsómat, s ő sorra vizsgálta ujjaimon az anathomiában szarúképletnek nevezett testrészeimet, s jóllehet egy kissé hosszúaknak találta azo kat, mindannak dacára belenyugodott, s utánna nézett, itthon van e Teréz. Ez a Teréz pedig a szobalányunk volt. Nemde, egy kicsit fura dolog és joggal kérdezhe tik, mi közük van a mi költőversenyünkhöz az én becses körmeimnek és pláne a szobalányunknak ? Mindjárt meg fogom magyarázni. Köztudomású dolog, hogy nagy költők, sőt az egyszerűen nagy emberek is, bizonyos helyzetekben, csak bizonyos körülmények közt szokták halhatatlanságukat kovácsolni. Tudunk költőkről, kik csak hason csúszkálva, másokról, kik csak jégbe hűtve, ismét másokról, kik csak visító macskazene mellett tudták működtetni szellemi gépezetüket; beszélnek poétákról, kik, ha a múzsákkal akartak mulatni, előbb két óráig inaszsziroztatták magukat; volt, ki költés közben tejtetőre állt, sőt olyant is említenek, aki mig irt, gyomrán dobol tátott. Hát csak nekünk ne lett volna saját külön gusz tusunk ? Igen is volt és pedig bátran merem állítani, senkitől sem plagizált. Nekem ugyanis csak addig voltak gondolataim, amig volt körmöm, amit rághattam, de ha elfogyott az utóbbi, cserben hagyott fényes tehetségem is. U — a versenytársain — pedig egy betiit sem tudott leírni, ha valaki hajszálait szálanként nem tépe gette. Innen van az is, hogy az irodalom nagy kárára csak ritkán szólalhattak meg lantjaink ; mert míg az én körmeim a naponként 6 órai betű-körmöléstől lajhár lomhasággal mozogtak előre, s ha valamicskét kihajtót tak, egy egy óra alatt tövig lelegeltem, addig költő kollegámnak amúgy is gyér hajfürjei nem sok tépegetést engedtek meg. Amini tehát meggyőződtünk róla, hogy Teréz otthon leiedzett és így mi sem hiányzott a mérkőzéshez, megállapítottuk a föltételeket. Határidő egy óra (addig reméltem a köröm-készlet kitartását) ; ki többet megír, az a nyertes. Egyenlő mennyiség mellett a jóság dönt. Erre vonatkozólag én a forma mellett kardoskod tam, ő ellenben az értelmet tartotta többre; végre, hogy teljesen modernek legyünk, megegyeztünk, hogy sem a forma, sem az értelem : fő a vers. Ha ő nyer, kap tőlem 10 pakli hercegovinait és lemondok a jogomról, hogy szabadon gorombáskodjam vele, ha esténként két pipa helyett hármat akar színi. — Megjegyzem, hogy kettőnek a füstjétől is már valósággal szikákolok, mint egy , általán nem dohányzó ember. — Ha pedig én nyerek, 1 ő fizet nekem egy ozsonát a következő menüvel : egyfél liter szilva, 5 drb őszi barack, választás szerint, egy I negyed ananász dinnye, jégbehűtve és frissen vágva> három deci somlai bor és egy kupa konyak ; ezen íelü' lemond az én javamra minden este egy pipa dohányról. A föltételek diplomatice formulázva írásba foglaltattak, s Teréz becitáltatott. Latba vettetett még, hogy Teréznek borra való jár, amit természetesen kollegám tizet; de amennyiben ez által rövidséget szenvedett, másrészt „vor" ban volt velem szemben, mert csak a verseny előtt ivott meg egy csésze rumos theát, ami ilyenkor nagy segítség és nyomós faktor. Hogy pedig betartsuk az indulásra a pontos startot, megvártuk, mig a szemközti lakás kakuk-órája elkukkantja magát, eltiltatván addig mindentéle szellemi fej törödelem. Mikor pedig a kakuk elkukkantotta az esti 9 órának utolsó poénjét is, Teréz adta meg a jelt avval, hogy az első rántásra mindjárt egy helyett két egészséges hajszállal könnyebbítette meg bajtársam nemes koponyáját — az ő nem kis boszuságára. Omen, omen —• mormogta fogai közt és összeráncolt homlokkal neki indult. Beleharaptam a körmömbe éu is! Egy óra múlva, mikor a kakuk óra ismét megszólalt : — Bajtársam — 339 hajszállal megkönnyebbülten : „Állj 1" Epen a pontot tettem a mondat végére, s aggó dalommal néztem föl rá, mert nekem kevés volt, mindössze csak egy .strófa, — amiért a legjobb számítás szerint sem volt érdemes megemészteni egy év körömproduktumát. Aztán odaszóltam : — Mennyid van ? — 0 meg vissza — — Hát neked ? — Nekem csak egy srófám, szóltam reményvesztetten. Nekem is — szólt ő, uiire mindketten siettünk megkönnyebbülten fellélekzeni. — Melyik jobb, az a fő ! — Hadd hallom a tiedet, szóltam én. Mai szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva.