Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-10-02 / 40. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1892. évi 41-ik számához. állandó hídnak építése azon indokból, hogy az torvény hatósági k '/.uton tokszik, az 1890. évi 1. t.-c. értelmé ben a törvényhatóság teladatát képezi. Mielőtt ezen nemes, k helyi, hanem nagy részben országos közleke­dési érdeket magában toglaló ügyben érdemleges hatá­rozat hozatnék, a kérdéses hid szabályszerű tervezeté nek és költségvetésének elkészítése elrendeltetett és annak megállapítása végett, hogy Légrád község a költségekhez mennyivel járul, Csertán Károly alispán elnöklete alatt Eperjessy Sándor bizottsági tag, a járási főszolgabíró és Lányi Kálmán kir. mérnökből álló kül­döttség a helyszínére küldetik azzal, hogy el járásának ered ményéről a december havi közgyűlésen tegyen jelentést. A vármegye 1893. évre készített, az állandó vá­lasztmány által behatóan megtárgyalt s elfogadásra ajánlott költségvetése elfogadtatott s jóváhagyás végett a belügyminiszterhez felterjesztetik. Előterjesztetett a közigazgatási bizottság által az 1893. és 1894. évekre vonatkozólag egybeállított utlen­tartási költségelőirányzat, mely a jelzett két évre rnint­egy Í0 ezer forint hiányt tüntet tel, amely hiánynak az országos útadóból való fedezése a minisztériumtól kérel­meztetnék. Hozzá szóltak ezen tárgyhoz Koller István Skublics Jenő, Baán Kálmán, Fábiánics Károly, Barcza László, dr. Gyömörey Vince bizottsági tagok, Csertán Károly alispán, mig a megye alispánjá nak ama felvilágosítására, hogy amennyiben a miniszter a feltüntetett hiányt neiu volna hajlandó fedezni, a költségvetés a közigazgatási bizottsághoz visszaküldetik, mely ez esetben a rendelkezésre álló összeg erejéig fogja megtenni a szükségessé válandó reductiókat úgy, hogy újabb útadó kivetéséről szó sincseu — a közgyűlés az előirányzatot változatlanúl elfogadta. Az 1893. évre szükséges katonabeszállásolási pót­adó a házosztály- és házbér adóra 3 7/io°/i. b a uí a többi egyenes adó után pedig 3-/iu 0 » ban állapíttatott meg. Olvastatott a belügyminisztériumnak a Nagy Kaui­zsa és Zala Egerszegen létesítendő bábászati tanfolya­mokra küldendő nőknek segél, ezésére szükséges vár­megyei póladó igénybe véteie tárgyában a májusi köz gyűlésen hozott határozatra érkezett leirata, melyben tudatja, hogy nincs kifogása az ellen, ha ezen, köz­egészségi szempontból oly kiválólag fontos ügynek meg­valósítása végett a vármegye törvényhatósága külön pótadót vet ki, azonban abba nem adhatja beleegyezé­sét, hogy ezen cél elérésére a megyei betegápolási alap emeltessék tel és vétessék igénybe, azou oknál fogva; mivel a betegápolási alapnak meg vau a maga külön rendeltetése, melytől az el nem vonható. Tekintettel az idei megyeszerte szomorúan észlelhető mostoha termésre, a perenospora, phylloxera, valamint a folyó évben a burgonyánál fellépett phytophtora intestans által okozott nagymérvű károkra, a közgyűlés ez alkalommal a jel zett célra szükséges új pó'.adónak megszavazását a jövő évre elhalasztotta. A balaton -füredi „Erzsébet szeretetház" igazgató­ságának megkeresésére a megye törvényhatósága neve­zett intézet segélyezésére a jövő évre 300 frt segélyt megszavazott a gyámpénztár tartalékalapjának terhére. A munka keresés ürügye alatti csavargás meg­gátlásáról alkotott szabályrendeletet a miniszter a ren deletben felhozott okok alapján nem hagyta jóvá. A közgyűlés Gsertáu Károly alispán elnöklete alatt Gózony László főjegyző, Árvay Lajos tiszti főügyész, Thassy Miklós járási szolgabíró és Kovács Károly Zala-Egerszeg város polgármesteréből álló bizottságot azzal küldi ki, hogy a miniszteri rendeletben foglaltak szem előtt tartása mellett a szabályrendeletet dolgozzák át s a decemberi közgyűléshez terjeszszék be. A nyilvános betegápolási költségek fedezéséről szóló 1875. éyi 111. t.-c. némely rendelkezéseinek módo sítását célzó közgyűlési határozatra vonatkozólag a bel­ügyminiszter leiratában tudatja, hogy ez idő szerint ez érdemben nem nyilatkozhatik, hanem ezen, országos érdekű ügyet, tanulmány tárgyává teendi. A hófúvás alkalmával a közlekedésnek biztosítása tárgyában alkotott szabályrendelet — a miniszteri lei rat értelmében — a törvényhatósági közutakra szólhat; a községi utakra szóló külön szabályrendelet készítése elhatároztatott A „Dunántúli h. é. vasút részvénytársaság" nak f. évi juuius 30 án tartott közgyűléséről felvett jegyző könyve tudomásul vétetett. Vasvármegye alispánja a Mura folyónak országos költségen leendő szabályozása tárgyábau hozott megyei határozatot azzal küldötte meg, hogy e tárgyban a tör­vényhatósági bizottság a földmivelésügyi miniszterhez szintén tegyen felterjesztést. A közgyűlés Vasvármegye törvényhatóságának kérelméhez hozzájárul s a földmive­lésügyi minisztert külön, kellőkép indokolt feliratban felkéri, hogy az évről évre nagyobb károkat okozó Mnra folyónak országos költségen leendő szabályozása iránt intézkedni szíveskedjék és pedig olyképen, hogy a sza­bályszerű munkálatok első sorban Zalavárinegye terüle­tén foganatosíttassanak. A csáktornyai járásbeli I-ső hegykerületi község módo­sított szer vezeti szabályrendeletét a közgyűlés jóváhagyta. Keszthely város képviselőtestületének kérelmét egy második kéményseprési kerület alakítása tárgyában a közgyűlés teljesítette azzal, hogy a jelenlegi keménysep rő a két kerület között választhat. Alsó-Lendva község képviselőtestületének az elemi iskolai épület tatarozása tárgyában hozott határozatát a beadott felebbezés alapján — a közgyűlés feloldotta. A búcsú szent lászlói körjegyzői -szövetkezethez tar tozó községeknek körjegyzői lak és iroda helyiség épí­té-e tárgyában hozott újabb határozatát, Letenye község képviselőtestületének a községi ingatlan elidegenítése tárgyában hozott határozatát, Dráva Csány község kép viselőtestületének a községet illető regále kártalanítási kötvény eladása iránt hozott határozatát, Podbreszt köz ség képviselőtestületének községi kölcsön felvételére vonatkozó határozatát GyenesDiás község képviselő testületének szintén községi kölcsön felvételére vonat­kozó határozatát a közgyűlés jóváhagyta. Japolcza község vágóhídi szabályrtndeleté, vala­mint az alsó lendvai bérkocsisokra vonatkozó szabály­rendelet megerősíttettek. Előterjesztetett Letenye község képviselőtestületé­nek felebbezett határozata az Egyeduta község részérő! fizetett tanitói illetmény visszatérítésének megtagadása iránt. A közgyűlés Letenye községét nem kötelezi Egyeduta által az 1876 tói 1889-ig tizetett tanitói illet­mény visszatérítésére, miután ezen évi összegeket nem maga a község kapta, hanem azok évenként a letenyei kántortanitó fizetésére fordíttattak. Csatár, Pölöske, Langviz és Szent András községek képviselő testületeinek a községet illető regále kártala­nítási kötvények eladása, továbbá Tapolcza község kép viselőtestületének a községet illető regále kártalanítási I kötvény egy részének értékesítése tárgyában hozott határozatait a közgyűlés jóváhagyta. Zala Egerszeg város képviselőtestületének ujabb kölcsön felvétele tárgyában hozott — megfelebbezett — határozatát, valamint ugyanezen város képviselőtestüle tének városi ingatlanok szerzését és eladását tárgyazó határozatait a közgyűlés jóváhagyta. Szepezd, Nyírvölgy és Zala Apáti községek képvi­selütestületeinek telekkönyvi kiigazítást tárgyazó határo­zatait, Tapolcza, Eger- Aracsa községek képviselőtestülo­! teinek községi ingatlan szerzése tárgyában, Rózsásszeg \ község képviselőtestületének községi ingatlan eladása tárgyában hozott határozataiat a közgyűlés jóváhagyta. Gyenes Diás község azon kérelmével, hogy a Keszt­1 hely polgárvárosi megyei bizottsági tag választási kerü lethez csatoltassék — elutasíttatott. A káptalanfai körjegyzői szövetkezethez tartozó I községeknek a kerületi küldönc fizetésének megállapí tása tárgyában hozott határozatát a közgyűlés feloldotta. Zala Újvár és Felső Pusztafa községek képviselő ! testületeinek a községet illető regále kártalanítási köt­vény eladása iránt hozott határozatait a közgyűlés nem hagyta jóvá. Dedes község birájának folyamodványára a köz gyűlés nevezett községet az alsó-lendvai közegé.zségi I körhöz csatolta. Kányásy Emil gyógyszerész abbeli újabb kérelmé­vel, hogy Kotor községben és Kiss Sándor gyógysze­rész, hogy Csabrendeken gyógyszertárt állíthasson fel, elutasíttatott. Csabrendek község képviselőtestületének közös új mosóhely felállítását megtagadó és felebbezett határoza­tára vonatkozólag elfogadtatott az állandó választmány javaslata, hogy az építészeti hivatal kiküldötte, a járási főszolgabíró, járásorvos és körorvosból álló bizottság a hely szinén jeleljen ki a mosóhely számára alkalmas helyet. Kilimán község képviselőtestületének megfelebbezett ama határozatát, hogy 78 frt fogyasztási adó az egye­sekre birtokará&ylag vettessék ki, a közgyűlés feloldotta. A bánok szent györgyi körorvosi fizetés — a letenyei járás főszolgabirájának jelentése alapján — felemeltetett. Szent-Mária község képviselőtestületének községi ingatlan szerzése tárgyában hozott, megfelebbezett hatá rozatát a közgyűlés jóváhagyta. Keszthely városnak az ottani fedett lovarda építése tárgyában kötött szerződését — a felebbezés elutasítása mellett, továbbá Rácz Kanizsa és Ligetfalva községek képviselő testületeinek együttes határozatát a ligetfalvai volt úrbéreseket illető közlegelőre nézve szükséges telek­könyvi kiigazítás tárgyában, valamint Felső Pusztafa község képviselőtestületének új kataszteri térkép készí­tése tárgyában hozott határozatát a közgyűlés jóvá­hagyta. Schönfeld Mór perlaki lakós kávésntk záróra meg hosszabbítása tárgyában beadott kérelmét a közgyűlés elutasította. Komárváros község képviselőtestületének ama ké­relmét, kogy a komárvárosi vasúti állomástól Komár­város kézségen át Galambok felé vezető községi ut a törvényhatósági utak sorába vétessék fel, a közgyűlés ez úttal nem teljesítette. A szegény árvák útadójának mérséklése, illetőleg a bizonyos összegnél kevesebb birtok adót fizető árvák útadó mentessége tárgyábau a képviselőházhoz intézett feliratát Brassómegye megküldvén, a közgyűlés ahhoz hozzájárul és ugyauily értelemben az országyiiléshez kérvény intézését elhatározta. Somogy megye közönsége megküldi legközelebb tar­1 tott közgyűlésén a Balaton vidék kultúrájának emelése érdemében hozott határozatát hasoncélú mozgalom meg­indítása céljából. A közgyűlési határozat a közigazgatási bizottság által már e célra választott bizottságnak azzal adatik ki, hogy javaslatát a legközelebbi közgyűléshez terjeszsze be. Olvastatott a zalamegyei tűzoltó szövetségnek meg- | keresése a vármegyei tüzrendészeti szabályrendelet egyes j szakaszainak megváltoztatása tárgyában. A javaslat a I vármegyei tüzrendészeti bizottságnak kiadatik azzal, , hogy ez ügyre vonatkozó jelentését a legközélebbi köz- > gyűlés elé terjeszsze. Tapolcza község épitészeti szabályrendelete véle­ményezés végett kiadatik a megyei építészeti hivatalnak. Boldogja község képviselőtestületének iskola épí­tés céljából 4000 frtos kölcsön felvétele tárgyában hozott határozatát a közgyűlés jóváhagyta, valamint Szent­Adorján község képviselőtestületének a községi jegyzői lak építése tárgyában hozott határozatát. A Csáktornyái urodalomnak megkeresésére a szent ilonai vásár új helypénzszedési szabályzatát azzal hagyta jóvá, hogy a 10 kros díj 15 fcrra emelhető; hasonlóiag Csáktornya város új helypénzszedési szabályzatánál is a | 10 kros tétel 15 krra emeltetett. Gógánfa községnek kérelme, hogy a Marczalon épített kőhíd költségeinek fedezéséhez a vármegye az útalapból 200 frttal járuljon, alap hiányában nem telje síthető. Zrinyifalva község képviselőtestületének ingatlan szerzés tárgyában hozott határozatát a közgyűlés jóvá­hagyta. A közigazgatás bizottsági ülése. A megyei közigazgatási bizottság október havi illését Svastits Benó főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 4 én tart tta az ujmegyeház üléstermében. Elnöklő főispán őméltósága megnyitván az ülést, előterjeszti, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter tői kapott leirat szerint ő császári és apostoli királyi felsége t. évi szeptember hó 16 án kelt legfelsőbb ellia tározásával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a balaton türedi szeretetház, unokájának, Erzsébet főhercegnőnek, mint tővédnöknének nevét viselhesse és róla Erzsébet szeretetháznak neveztessék, amit a bizottság örömmel vett tudomásul. Tudomásul vétetett a kereskedelemügyi miniszter leirata, melylyel a Dunántuli helyi érdekű vasutrészvény társaság felterjesztése alapján a türje-szent-gróthi vasút vonal által érintett Zala Szent-Gróth, T.Szt.-Péter és Tűrje községek határaiban létesített u'átjárók, utak és uti hidak átadása és átvételére vonatkozó jegyzőköny veket jóváhagyta. Olvastatott a gőzhajózási felügyelőséguek a köz igazgatási bizottsághoz intézett megkeresése, melyben tudatja, hogy panaszos feljelentések tétettek az iránt, miszerint a Balaton taván halász és egyéb ladikok éj idején a gőzhajók járásában tartózkodnak anélkül, hogy szabályszerűen megvilágítva lennének és hogy ennek következtében a hajó forgalmat nehezít k, sőt magukat is veszélyuek teszik ki s kéri a hajózási szabályrendelet 34. § áuak, mely szerint éjjel (naplementétől napfeljöttéig) minden uszó tárgy s minden, a hajók járásába eső épitvény- hajózási vagy nem hajózási eszköz megvilági tandó — szigorú foganatosittatását. A tett feljelentés alapján a Balaton-parti járások főszolgabírói megtelelő intézkedés eszközlése szempontjából megkerestetnek. Előterjesztetett a kereskedelemügyi miniszter leirata, melyben tudatja, hogy Palinban a kért postahivatal feláilitását a jövő évi budget keretében sem eszközölheti s egyúttal megjegyzi, hogy a kért postahivatal feláilitását nem csupán a folyó évi posta távirda költségvetési adomány korlátolt illetve kimerített volta, hanem a jelentéktelen po stafogalom, a Nagy-Kanizsától való csekély távolság és foutosabb közérdek hiánya miatt nem találta teljesíthetőnek. A közigazgatási bizottság a földmivelés­ügyi minisztert keresi meg feliratilag, hogy tekintettel a Palinban levő méntelepre, a kért postahivatal felállí­tását saját hatáskörében előmozdítani kegyeskedjék. A tapolczai járási ulibizottsági állásra Ács Ferenc diszeli lakós a közigazgatási bizottság által megválasz­tatott. A keszthelyi balatoni kikötő építési munkálatai befejeztetvén, a felülvizsgálatra október hó 10-ike tüzetett ki s a felülvizsgálatot Bogyay Máté járási utibizottsági elnök elnöklete alatt az építészeti hivatal kiküldöttje s Keszthely város kiküldöttjéből, valamint a járási főszolg ibiróbói álló bízottság teljesitendi. A közigazgatási bizottság elhatározta, hogy jövőben az útszakaszokra kihordott kavicsprizmák átvételét a szakaszmérnök midőn teljesiti, az átvételre az illető útszakasz felügyelője is mindenkor meghívandó, akinek esetleges meg nem jeleuése azonban az átvétel fogana tositását nem ak idályozza meg. Kir. tanfelügyelő jelenti, hogy a közigazgatási bizottság szeptember ás október havi ülései között terjedő időközben 14 napi szabadságidőt vévén igénybe, ezen alkalomból csak folyó ügyek bemutatására terjesz­kedik, mely jelentése tudomásul vétetett. Karmacsi tanítóvá Simon Károly sándorházi tanitó választatott meg, aki azonban már szeptember 21-én állásáról lemondván, a közigazgatási bizottság az uj választást elrendelte s választási elnökül Bogyay Máté közigazgatási bizottsági tagot küldötte ki. Alszeghy Alajos, Fischer Endre, Színkovics Ferenc , csáktornyai, N igy Károly keszthelyi polgári iskolai tanároknak, továbbá Tóth Lajos és Tóth Lajosné zala­I mihályfai államilag segélyezett községi elemi iskolai I tanítóknak ötödéves korpótiék elnyerése tárgyában i beadott kérvényei a vallás- és közoktatásügyi miniszter­hez pártolólag terjesztetnek fel. Nagy Sándor becsehelyi községi iskolai tanitó választását a közigazgatási bizottság megerősítette. A nagy kanizsai járás főszolgabirájának a német­szent miklósí községi iskolai tanitó illetményeinek kive­í tése tárgyában hozott közigazgatási bizottsági végzésre l tett jelentése tudomásul vétetett. Kovács Sándor nyugalmazott süjtöri r. k. kántor­tanitó kérvénye a Váliczka folyó szabályozásából reá rótt költségtől való telmentetése ügyében a vonatkozatos iratokkal együtt a járási főszolgabírónak azzal adatik ki, hogy az érdekelteknek meghallgatása után ezen ügyben elsőfokulag hozzon határozatot és eljárásának eredményéről a közigazgatási bizottsághoz tegyen jelentést. A Strídó-fárabeh községek elöljáróságának az 5%-os iskolai adónak az 1891 2 ik tanévre való elenge­dése tárgyában benyújtott kérvényét a közigazgatási bizottság a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a legmelegebb pártolással terjeszti fel. Helyi, megyei és vegyes hirek. Ö felsége a király nevenapján f. hó 4 én a r. kath. plébánia templomban reggel 9 órakor ünnepélyes hálaadó isteni tisztelet volt, melyet Balaton József esperes plébános a káplánok segédlete mellett tartott. Jelen volt az isteni tiszteleten a vármegye tisztikara, élén Svastits Benó főispán őméltóságával, a honvédhuszár tisztikar, a kir, törvényszék, kir. járásbíróság, kir. ügyészség, kir. közjegyzőség, kir. taufelűgyelőség, kir. épitészeti hivatal, kir. pénzügyigazgatóság, kir. postahivatal, a városi hatóság, a polgári fiú , polgári leány-, középkereskedelmi s elemi iskola növendékei tantestületeik vezetése mellett s nagy számú közönség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom