Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-09-11 / 37. szám

emelés ós fizetés-rendezés tárgyában beadott kérvényét tárgyalták. A rendes tanítók tizetését — bár a városi tanaes a kérvényben felhozottakat teljes mértékbeu osz­totta és méltányolta — ez úttal ueui eszközölhették. A segédtanítók kérvéuyére pedig a tanács javaslata alap­ján elhatározták, hogy ezentúl minden segédtanítónak ötödéves pótléka akéut emelendő és osztandó be, hogy 10 évi működés utáu azoknak a lakbérrel együtt öoO ti-t fizetésük legyen. E szerint mindegyik részére 10 évre összesen 25 frt fizetés emelés esik. Kissé nagyobb hullámokat vert a villám világítás tárgyábau folyt vita. A pénzügyi bizottság Gyó'rffy János szövegezte javas­latai a tanács elfogadásra ajanlotta. Ez a villámvüágítás behozatali módozatait nagy részletességgel coutemplálla. Néhány. kiskanizsai képviselő felszólalt ugyan a javaslat ellen, de — miután Eperjesy Sándor indítványára a névszerinti szavazás elrendeltetett — a képviselők nagy többsége — alig egy kettő kivételével — elfogadta a villamos világítás behozatala iránt tett pénzügyi bizott­sági javaslatot. E szerint Nagy-Kanizsán a régtől vaju dott világítási kérdés a megoldás stádiumába jutott. Mérnöki kinevezes. A kereskedelemügyi miniszter Szobotka Rezső, íö'zmayer Lajos 11-od osztályú kir. mérnököket I-ső osztályú kir. mérnökké, Gere Kálmán lil-ad osztályú kir. mérnököt 11-od osztályú kir. mér­nökké nevezte ki. A zalaegerszegi karácsonyfa egyesület nyári mulatságán a bevétel 118 frt 01 kr., a kiadás 90 irt 10 kr. s igy a tiszta iövödelem 27 trt 91 kr. volt. Ez akalommal telülfizetui szívesek valáuak: Skublics Zsig­moudné 5 trt, Skublics Jenőné 2 irt, özv. Hubinszky Adolfné 1 trt 40 krt, Csoknyay Imre 1 frt 20 kr., Ru zúcs lvároiyné, özv. Tahy Rozália, Horváth István 1 — 1 trt, Boros imréné, Farkas Jánosné, Part Sándor, Kum­mer Gyula, Strausz Sándor, Nagy Pál 80—80 kr., Klo­sovszky Ernő, Tomasich Sáudor, flangay Géza 70—70 kr., Preszler Gyula, Fangler Mihály 60—60 kr., Kro­setz István 50 kr., Kisfaludy N., Nasinszky Józset, Farkas János, Szökrönyös Ferencué 40—40 kr., Ko­vács László, Gerencsér Györgyué 30—30 kr., Thassy Ferenc, Pintér Gergely, Buday Endre, Varga Vilmos, Kováes Ilona, Zlatarich Ferenc, Csák Károly, N. N., 20—20 kr., Klosovszky Márton, Horváth Károly, Gold­tinger János, Farkas Ferenc 10—10 kr. A szives telül­fizetőknek ez uton mond hálás köszönetet a rendezőség. Athelyezes. A vallás- és közoktatásügyi m. hír. miniszter Bányai Árpád kolozsvári állami tanítóképző­iutézeti rendes tanárt hasonló minőségben a csáktornyai állami tanítóképző intézethez helyezte át. Keszthely varos költseyelöiranyzatat az 1893. évre a mult héten tárgyalta és fogadta el a város képvi selőtestülete. A bevételek összege 37245 írt 67 krban, az összes kiadások 46327 írt 72 krban állapíttattak meg és fogadtattak el. Ennek folytán fedezetlenül marad 9083 frt 05 kr. Erre pedig fedezetül fog szolgálni a fennálló szerződés szerint az urodalom által fizetendő 2642 frt 97 kr., községi pótadó által fedezendő lesz 6439 frt 08 kr., mely 23708 írt állami adó utáu 28% pótadóval fedezve lesz. Ugyanazon ülésen a Balaton­fürdő megnagyobbítása tárgyában a türdőbizottság uta­síttatott, hogy 30 nap alatt kész tervet és költségvetést készítsen és terjeszszen a képv. testület elé. A légszesz világítás kérdése levétetett a napirendről. iotékonycelu mulatsag. A zalaegerszegi iparos ifjak önképző- és betegsegélyező egyesülete f. hó 25-én a „Kaszaházi kert"-ben nagy zártkörű szüreti mulatságot tart Horváth Ferenc zenekarának közreműködése mellett. Belépti dij 30 kr. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Gyulafi Endre okleveles polgári iskolai rajz­tanítót az alsó-lendvai polgári iskolához segédtanítóvá nevezte ki. A Kossuth ünnepélyt rendező varosok, községek és egyleteket értesíti a bidapesti 48 as kiállítás rende­zősége, hogy Kiss György jeles szobrász művészünknek Kossuth 48-as Daguerrotyp téuyképe után készült élet­nagyságú gyönyörű szobrát a fővárosi vigadóbeli 48-as kiállítás rendezőinél 20 forintért megrendelhetni. Ugyan csak ez ünnepélyes alkalomra olajfejtésü Kossuth képek is kaphatók. A gróf Károlyi Gábor által Székesfehér­várnak ajándékozott életnagyságú Kossuth kép másolata rámájával együtt 220 frt. A kép 177 centimeteres ma gas, 146 centim, széles. E képnek eredetijét Karlovszky jeles festőművészünk készítette Párizsban. A második Kossuth kép Meyerhoffer híres festőnek fénykép után készült eredeti festménye 1887-ből. Ezen mellkép nagy­ságú Kossuth festmény ára igen díszes rámában 100 forint. Ezután van életnagyságú olajfestésü Kossuth mellkép szintén jeles művésztől 60 Írtért, igen díszes rámával együtt. Ugy a képek, valamint a szobrokból befolyó pénzt is a 48 49 i szabadságharcunk nagszerü gyűjteményének föntartására fordítja a rendezőség. Uj vasúti állomási fönök. A keszthjly—bal. szt.­gyürgyi helyi érdekű vasút keszthelyi állomáson ürese désbe jött főnöki állásra folyó hó 7-én az igazgatóság Sramek Eleket választotta meg, ki Komárom—Ujszőny­ben vasúti forgalmi tiszt volt eddig. Beiratason eredménye. A zala-egerszegi polgári fiú , polgári leány- és középkereskedelmi iskolánál az 1892—3-ik tanévi beiratások befejeztettek. Beíratott a polgári fiú-iskola f-ső osztályába 59, a 11-ikba 35, a 111-ikba 34, a IV-ikbe 31, a Vl-ikba 1, összesen 159 tanuló; a középkereskedelmi iskola I-ső osztályába 29, a II íkba 19, a III íkba 15, össszesen 63 tanuló s igy a két tanintézet összes növendékeinek létszáma 223. (A tavali létszámhoz képest a polgári tiúiskkolánál a létszám 8 cal, a középkereskedelmi iskolánál 10-zel növe­kedett.) A polgári leányiskola I-ső osztályába 22, a Il-ikba 23, a Ul-ikba i6, a IV-ikbe 12, összesen 73 növendék iratkozott be; itt a növendékek létszáma a tavalihoz képest 5-tel apadt. Goth stylü új Oltár. A keszthelyi apácazárda díszes kápolnájában a mult héteu egy góth stylű Mária II oltárt állítottak fel, melyet azóta, mint valóságos mester­müvet, a keszthelyiek tömegesen járnak bámulni. Az oltár 1500 írtba került. Fent felhők között ragyog Mária alakja, körülötte angyalok lebegnek. Az oltártól jobbra balra szent Józset és Vince szobra áll, muidegyik góth stylü kápolnában. E díszes oltárszentelését dr. Dunszt F. apát teljesíté. Tanito valasztas. A sümeghi felső-leányiskolánál lemondás folytán megüresedett tanítónői állásra az isko laszék Horváth Katica okleveles polgári iskolai tanítói választotta meg. Kinevezes. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Homicskó Gizella okleveles tanítónőt - a csabrendeki állami elemi iskolához rendes tanítónővé nevezte ki. A zala eyerszegi alsofokú ipariskolánál a folyta tólagos beiratások az 189- ik tanévre f. hó 11-én dél­után 2—4-ig tartatnak a polgári fiú iskola IV-ik osztá­lyábau. Ugyanezen időben lesz az alsófokú kereskedelmi iskolai tanulók beiratása is ugyancsak a polgári fiú­iskola I-sŐ osztályának termében. Csaíadl drama. Nagy-Kanizsán egy Kremeger nevű kárpitos békétlenül élt nejével a folytonos féltékenyke­dés miatt. Szept. 5-én éjjel az egyik leány-gyermek föl­ébredt s teltüut neki, hogy édes-anyja erősen hörögve alszik. Fölkeltette nagyobb nővérét s azt is figyelmez­tette. Gyertyát gyújtottak s oda mentek édes-anyjok ágyához. Megdöbbenve láttták, hogy annak arcát, fejét vér borítja. Rögtön orvosért szaladtak, ki megjelenvén, constatált a tejeu két baltacsapást s egyúttal a sebeket kimosván, azokat nem találta halálosaknak. A véres baltát, melytől a sebek eredhettek, meg is találták az ágy mellett. A nagy zűrzavarban csak ekkor gondoltak atyjokra is. Agyát üresen találták. Elkezdték keresni a házban mindenütt, de nem találták meg sehol. Reggel folytatták a kutatást s ekkor egyik udvari ólban meg­lelték atyjok hulláját ; mellette volt néhány, mérget tartalmazó üveg. A súlyosan sebesült nőt beszállították a kórházba, hol — midőu eszméletét visszanyerte — — kihallgatták. Hogy a vágásokat kitől kapta, — nem tudja megmondaui, — mert a vágások álmában érték ; a szobában is sötét volt s mire körülnézhetett volna, különben is elvesztette eszméletét. Határozottan meg­állapitott tény hiányabau, csupáu azt a föltevést lehelett elfogadni, hogy a már régebben búskomor férj tán őrü­lési rohamban mérhette neje tejere a balla csapásokat s azután — azt hívén, hogy megölte — magát mérgez­te meg. A súlyosan sebesített no tel fog épülni; de a dolog — mivel a térj meghalt s tanuk nincsenek — teljesen homalyban fog maradni. Házvezetőnői aliast keres egy közép korú, özv. asszony, aki jártas a házvezetés miuden agában, vala­mint a kisebb gazdaság vezetésében is és teltételei igen szerények. Bővebb felvilágosítást nyújt e lapok kiadó­hivatala. Megjárták. Nemrég az a fura hír járta be a lapo­kat, hogy Cognac francia város polgárai kérvényt nyúj­tottak be az illetékes francia miniszterhez, melybeu ki­eszközölni kérik, hogy idegeu, különösen külföldi cognac­gyárosoknak tiltsák meg, hogy gyártmányukat szintén „Cognac"-nak nevezzék el, mivel ez az ő városuk neve és inuen eredőleg az ő világhírű gyártmányuké is, mely utóbbi a névbitorlás folytán hírében és kelendőségében érzékenyen károsíttatik. Nem fűztünk e hírhez magya­rázatot, mely fölösleges is lett volna. Most azonban mégis vissza kell térnünk e tárgyra, mert az a turcsa dolog esett meg a szegény coguaciakon, hogy a francia köztársaság védnöksége alatt nemrég, Bordeauxbau tar­tott nemzetközi egészségügyi kiállításon a jury nem az ő gyártmányukat, hanem külföldit, még pedig magyart (a gróf Esterházy Géza budapest-angyalföldi cognac­gyáráét) tüntette ki a rendelkezésre állott legnagyobb dijakkal : az arany éremmel és érdemkereszttel is. Már most kíváncsiak vagyunk megtudni, mi történik azzal a kérvénynyel ? Amerikai szőlővesszők beszerzesi forrasa. A „Veszprémmegyei gazdasági egyesület" szőlőtelepeirol a következő taju amerikai szőlővesszők kerülnek eladásra: 1. Riparia sauvage sportalis 8 irt. 2. Herbemont 10 irt. 3. Jaquez 10 frt. 4. York madeira 10 írt. Othelló 10 frt. 6. Vialla 10 frt. (az ár mindegyik fajtánál 1000 db. sima vesszőre értendő). A vesszők teljesen peronospora mentesek, jól beérettek, azok faj tisztaságáért s épségé­ért felelősség vállaltatik. A vesszők csomagolásáért csak is az önköltség fog számíttatni. Tekintettel a mindin­kább fokozódó keresletre, felkérjük a szőlőbirtokos kö­zönséget, miszerint megrendeléseiket illetve előjegyezte­tésüket folyó évi november hó l-éig megtenni szíves­kedjék. A megrendelt vesszők már ez év őszén is átvehetők, kívánatra azonban azok a jövő tavaszig gon­doztatni fognak. Megrendelések Veszprémbe, a gazda­sági egyesület igazgatóságához intézendők. Veszprémben, 1892. szeptember hóban. A „Veszprémmegyei gazdasági egyesület." A Kezilexikon huszonharmadik füzete. Az Athe­naeum kézi lexikona. A tudományok enciklopédiája, kü­lönös tekintettel Magyarországra. Szerkeszti dr. Acsády Ignác. Budapest, 1892. Huszonharmadik tüzet. Ezen tüzet az L. betűtől Magyar művészet-ig terjed s két ' térképpel — u. m. Spanyolország és Portugál, és Európai Oroszország — vau díszítve. A kézi lexikon új füzeté­nek különös érdeket kölcsönöz, hogy ebben kezdődnek meg a „Magyar" szóhoz tartozó cikkek, mel,ek ügyes és kimerítő csoportosítását a következőkben adjuk : Elő­ször a „magyar" szóhoz fűzhető tontosabb idézeteket közli, azután a Magyar tulajdonnevű egyéneket, követ­keznek ezután : Magyar alkotmány, M. állam. Magyar államvasutak, Magyar bírósági szervezet, M. bor, M. bors, Magyar Egyesület, M.-Erdélyi határhegység, M. glóbus, M. gyász, M. írás, M. irodalom, M. jog, M. juh, Magyar kártya, M. korona, M. középhegység, M. közigazgatás, M. közoktatásügy, Magyar Legio, Magyar Mars, Magyar Miska, Magyar művészet. Saját ügyeinknek ezeu kime­rítő tárgyalása is mutatja, hogy a Kézi Lexikon nem­csak mint önálló ismerettár bir nagy értékkel, hanem főleg mint külföldi Lexikonok kiegészítése, sziute nélkü­lözhetetlen minden magyar emberre nézve. — A Kézi Lexikon összesen 40 füzetre fog terjedni : egy füzet ára 30 kr. A legcélszerűbb 20—20 füzetre hat forintjával előfizetni, mely pénz az Athenaeum könyvkiadóhivatalá­hoz Budapestre küldendő. Kapható különben minden könyvkereskedésben is. Mennyasszonyi selyem ruhákra való sely­meket fekete, feher és créme színekben, simát és damastot méterenként 45 krtól 16 frt 65 krig (mintegy 300 különböző fájtában) szállít egyes öltönyökre, vagy egész végekben is postabér- és vám­mentesen Henneberg G. (cs. kir. udvariszállító) selyemgyára Zürichben. Minták póstafordultával kül detnek .Svájczba intézett levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC. g< gazdasági gépgyára N.-Kanizsán. Bátorkodik a t. gazdaközönségnek íl? figyelmét felhívni saját gyártmányú, leg­kiválóbb anyagból készült Sack-rendszern | egyetemes acél ekéire, 1 melyek minden tekintetben legnagyobb 1 elismerésben részesülnek, miről számos íi bizonyítvány tanúskodik. Továbbá kéri tudomásul venni, hogy y uj építkezések és megfelelő' beruházások ^ által gyárát nagyobbította, és azt na- q gyobb terjedelmű vas ás ercöntödevel ^ berendezte. Árjegyzékek bérmentve és ingyen. % Budapestről Zala-Egerszegen az »f» »í» »f» T>í» s&l T>fí Í5 »ÍM t?? t>f# * % X X & * H Arany Bárány szállodában. ^ Plombiroz arany, arany-arnalgam-, £fr platina- es emailban. Készit légnyomatu cohasio és száj­^ padlás nélküli fogsorokat a legpontosabb ££ ü kivitelben. Dr. Rabacz bécsi és Bókafa'vi SVlathé ££ ^ Domokos budapesti udvari fogorvosok volt assistense. <>£ Íj Házeladás. j| $ A Fehérkép utca elején egy jg tó karban levő ^ m z | ^ szabad kézből eladó. íj&j' Ugyanezen házban egy Öt SZO- ^ ^ Íjából és mellékhelyiségből ^ álló lakás bérbeadandó. qq Bővebb felvilágosítást ad a kiadó- ^ 1 hÍVata L ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom