Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-31 / 31. szám

31. szám. XI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. julius 31. _IL n ff f " f A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. i, mmrnm es A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A takarékosság. Elvitázhatlan amaz állítás, hogy a takarékosság és művelődés egy napon születtek ; mert ha a történelem előtti korszakra visszatekintünk, azon időre, amidőn őseink kivájt üregekben, galyakkal fedett odúkban laktak és talált gyümölcsön élősködtek, szóval semmiről sem gondoskodtak, láthatjuk a fenti állítás igazolását. A takarékosság tehát nem is természeti ösztön vagy hajlam, mint azt talán némelyek gondolhatnák, tekintve azon állatok életmódját, melyek télire maguknak élelmet hordanak össze. A takarékosságot a tapasztalás, az előrelátás és a példa tette sajátunkká. A gazdálkodás szükségességét érvekkel támogatni nagyon is felesleges volna. Az embernek elengedhetlen kötelessége önmagáról és övéiről gondoskodni. Bizonyos méltóságot áraszt az emberre, mihelyt bármily mértékben is kísérletet tesz a takarékosság gyakorlásában és gyakorlatba vétele nemesítő hatást gyakorol. Lemondást tanúsít. Edzi a jellemerőt és sokszor megteremti. Elővigyázaton alapszik. Az eszélyt domborítja ki, mint uralkodójellemvonást. Nem szabad összetéveszteni a takarékosságot a fösvénységgel, uzsorával vagy önzéssel. A takarékosság ép ezen, netn eléggé üldözhető bűnöknek ellentéte. A pazarlás szegénységet, nyomort, kétségbeesést, függősséget idéz elő. Az egyesek könnyelmű fecsérlése országok satnyulásának lehet okozója, mig a takarékos a közügy buzgó bajnoka, — valamint a fecsérlő annak esküdt ellensége. A hires Johnson angol költő, aki fiatal korát a legnagyobb nyomorban élte, a takarékosságot az eszély leányának, a mértékletesség nővérének s a szabadság anyjának nevezte. A szegénység egyike a legnagyobb csapásoknak. Megfosztja az embert minden örömtől ; megfosztja a jótétei kinálkozó alkalmaitól és képtelenné teszi őt úgy a természeti, mint az erkölcsi gonoszok ellen való küzdelemre. Igyekeznünk kell tehát minden tisztességes I és becsületes módot felhasználni, hogy ne mar'd- | junk szegények. Ha ezt határozottan feltettük | magunkban, célunkat minden esetre el fogjuk l érni, ha kevesebbet adunk ki a bevételből. A „pénz pénzt csinál" — mondja egy j nemzetgazdasági iró. Igen sok időbe kerülne azonban annyi pénzt szerezni, hogy úgy magunkról, mint hozzánk tartozóiról teljesen gondoskodhatnánk. Tegyünk tehát minden nélkülözhető krajcárt egy biztos takarékpénztárba. És ha igy minden megtakarított pénzünket félreteszszíik, mily jól esik szorongatott helyzetünkön, a megpróbáltatás keserű napjaiban félre tett pénzükkel segíteni. Az ily összetakargatott pénzre jobban vigyázunk és erre mindig biztosan támaszkodhatunk. Az előrelátás és eszély az embert arra is birja, hogy házát és egyéb birtokát tiiz és más elemi csapás ellen biztosítsa. Ugyanezen előrelátás és eszély sugalja saját magunk és övéink életének biztosítását is ! Ami a tiiz és más elemi csapás ellen való biztosításnál csak gyakorlati eszélyesség, az az életbiztosításnál magasabb szempontból tekinthető : mert hozzájárúl az elárvulható család jövőjéről való gondoskodás kötelezettsége is és oly ember, aki ezen mellőzhetlen kötelességét mégis elmulasztja, nincs eset, hogy igazolásra tarthasson számot. Ekkép véve a dolgot, legjobban ajánlható az életbiztosítás. Az életbiztosítás teljes biztonságba helyezi a túlélőket, de az elővigyázat és gondosság k i fej lésére is mintegy kényszeríti az illető biztosítót. Az életbiztosításról mondta gróf Lónyaynk : „Alig vari az újabb kor pénzügyi intézményei közt, amely nemesebb érzéken alapulna, következéséiben üdvösebb hatású lenne, mint az életbiztosítás. Mily magasztos és nemes az életbiztosítás szelleme ! A gondos családapa nyugodt lelkiismerettel fekhetik betegágyán, vagy szállhat szembe még az elkeriilhetlen halállal is. Ellenben mily A „Zalamegye" tárcája. Mammon. Ez egy hatalmas ércbálvány színaranyból. A hindu az idomtalan Dsaggernátot, a civilizált világ pedig az aranyat imádja. A modern társadalom ennek a hiú istenségnek épít templomokat és oltárokat; a fejedelmek, a bölcsek és a buták mind az ő szolgái. — Mammon bűvkörében térdre borul gőg és büszkeség, fény és nyomor, bűn és erény. Ennek a bálványnak sok áldozata volt már, mert azokat, kik tömjéneznek neki, előbb-utóbb fölfalja. Ez már a bálvány imádással jár. Asztoroth hajadon leányokat és fehér paripákat kiváut áldozatul. Az arany ennél is drágábbat követel : a — becsületet. Egy ilyen kis történetkét akarok elmondani. Egy darab fényes arany mondta azt el nekem, a melyre egy vércsepp ragadt. Kezembe vettem az aranyat és össze vissza forgattam, mintha egy pár felvilágosító sort kerestem volna sápadt arcán ; ma|d az asztalra dobtam egynehányszor, 8 az arany p°ngett csábosán, édesen . . . Az Atlanti oceánon túl születtem egy nagy gazdag városban — csengett az arany ércnyelven — de akkor nem voltam egyedül, ilyen árván, hanem több fényes testvéremmel egy sötét szekrénybe voltam zárva, hol nagyon unatkoztam. Én különösen ki kívánkoztam a nagy világba, mert sokszor hallottam az emberektől, hogy az milyen szép és kedves. Azt persze nem tudtam, hogy a világon „nem mind arany, ami fénylik". — Nos, ezt meg is tudtíim nemsokára. Egy éjjel kinyílt a börtüuünk ajtaja, s egy markos ) kéz mohón és lázasan turkált bennünk ; inert a szekrény színültig volt telve. Ketten voltak : egy sötét, rút, piszkos alak, segített a másiknak, ki társánál is ijesztőbb volt, eg^ közönséges durva zsákba söpörtek bennünket, aztán sietve távoztak. Másnap azt beszélték az emberek, hogy kiraboltak egy bankárt. Ah . . . ott jobb dolgom volt, ha mindjárt fogoly voltam is ; mert az üzletben igen sok elegáns úrral volt dolgom. Grófok és bárók jöttek oda, de itt a tolvajok tanyáján keserűen meglakoltam kiváncsiságomért. Egy bűzhödt, töldalatti rejtekhelyre cipeltek a lat rok, hol egy pislogó mécses világított. Itt egy rozzant asztalra ürítettek, aztán szitkozódva, civakodva tnegosztozkodtak rajtunk. Az egyik tolvaj sehogy sem volt megelégedve a ! részével, többet követelt. De a másik, ugy látszik, hogy az a főnök volt, rendre utasította a czinkost. Ez azonban dühösen kést rántott s a következő percben embervérben fürödtünk . . . A bandita holtan esett az asztal alá. A gyilkos ismét zsákba kötött bennünket s mi egész éjjel vándoroltunk. Hol és meddig mentünk, azt nem tuciom, mert nem láthattam semmit. Egyszerre csak megállapodtunk. Midőn felnyitottam szemeimet, egy nagy fényes teremben találtam magamat, a hol drága fényes csillár függött alá a menyezetről 3 a lángok ezerszeresen csillogtak vissza a pompás drága tükrökből, melyek a falon egymás mellett függtek. A terem közepén egy hosszú zöld asztal vonult • végig, melyet több, izgatott, sápadt arcú egyén vett körül. Az asztalnál ültek és kártyáztak, tehát játékteremben voltunk. Az asztalon egy egész kincshalmaz feküdt már, idegen testvérek, de fényesek és ragyogóbbak, mint nii s én csakliunar megÍ|r,\tkoztain velük. gyötrő és fájdalmas aggodalom kinozhatja azt, ki méltán retteghet a magára hagyott családja siralmas jövője felett. E kinzó tudat is növeli szenvedéseit és késlelteti, sőt gyengíti az orvosság hatását. Az életbiztosítás oly alakú kötelezvény vagy szerződés, mely az életkor egyenlőtlenségeinek bizonyos átlagát veszi fel elvéül, hogy a korábban elhalálozók vagyis inkább ezek családjai osztoznak az átlagot túllépő élők vagyonában. S ha épen a biztosított egyén túl is élné a biztosított összeg kifizetésére megállapított határidőt, mily édes örömmel élvezheti élete megtakarított keresményét, mely őt minden anyagi gond alól felmenti. Az életbiztosítás egyúttal részvénytársulatnak tekinthető, mely az özvegyeket, árvákat a nélkülözések gondja alól felmenti Fölénye abban áll, hogy nagyszámú egyén kölcsönös megegyezés folytán évenkénti betétek fizetésével kamatoztatja pénzét, mint valami takarékpénztárban, hogy halála esetére a biztosított összeg a túlélők részére kiszolgáltassák. Ez módja, csekély tőkével, de meglehetős jövödelemmel rendelkező egyéneknek is bekövetkezhető haláluk esetére takarékosság utján szép tőkét hagyományozni családjaik számára. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület Kovács Károly polgármester elnöklete alatt f. hó 23-án és folytatólag 1. hó 25 én rendes ülést tartott. Elnöklő polgármester üdvözölvén a megjelent képviselőket, az ülést megnyitá és sajnálattal emlékezett meg azon szélviharról, mely t. hó 18-án városunkon keresztül vonult és mely oly óriási kárt okozott. A tárgysorozat értelmében tárgyalás alá vétetett a polgármesternek az 1891. évről szóló jelentése és ezzel kapcsolatban a város házi pénztáráról és egyéb alapjairól vezetett 1891. évi zárszámadások. A képviselőtestület hosszabb és beható tanácskozás után, melyben a képviselők közül többen részt vettek, a polgármesteri jelentést — a „Bank kölcsönügy, ennek hova és mily célra lett fordítása s a törlesztés módozata" cím alatt foglalt részének kivételével — tudomásul vette, az 1891. évi zárszámadásokat elfogadta, egyúttal utasította a tanácsot, hogy a körkemencére vonatkozólag Az én gazdám most egészen máskép nézett ki : frakkban és cilinderben ült ott és ugy szórt bennünket, mint a köleskását. Nyert és nyert, de szerencséje hirtelen elhagyta s a gazember csakhamar megkopasztva kelt fel és kirohant a teremből. A nyomorult ott helyben leugrott az épület ötödik emeletéről s szörnyet halt. Az emberek kapzsisága a föld sötét gyomrából a napfényre erőszakol bennünket, hogy annyi bűnnek és átoknak legyünk kútforrásai. Azután még sok kézen fordultain meg. Eszközül szolgáltam a jónak, rosznak, de fájdalom, az életben mindenütt én játszottam a főszerepet. Majd egy nagykereskedő házába jutottam. Ez a kereskedő roppant fukar és keményszívű volt. Az emberek azt beszélték róla, hogy vagyonát nem igaz utou szerezte, hogy az ő aranyain átok és köny ragad ; hanem azért az emberek tisztelték őt, mert azt mondták, hogy a fény mindent kiegyenlít. De azért még sem menthettük meg a kereskedőt. Egy szép reggel ugyanis arra ébredtünk, hogy gazdánknak elvette mindenét a törvény, az emberek ezt a maguk nyelvén ugy nevezték, hogy „hamis krida." Sokáig, nagyon sokáig nem láttam és nem hallót tam semmit, pedig megint újabb kalandok után vágytam. Valóságos utazási láz vett erőt rajtam. Ez a kívánságom is teljesült. Ismét egy bankárhoz kerültem, aminek én nagyon tudtam örülni, s itt történt meg velem az, amit soha sem fogok elfelejteni. A pénztárnok, egy fiatal, tetőtől talpig becsületes ember, mindjárt az első napon megnyerte tetszésemet ós rokonszenvemet. Pontos és szorgalmas volt mindig. Ezt nem szerettem, mert annyit már én is tapasztaltam, hogy az emberele a munkát, a szorgalmat éi n becsületet jutalmazzák a legroszabbúl. A rézgarasok ói az ezüst