Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-10 / 28. szám

l«6«/tkvi. 92. Árverési hirdetmény. A zalaegerszegi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság, közhírré teszi, hogy dr. Czinder István ügyvéd végrehajtatónak Bajai) iAnos gyűriisi lakos végrehajtást j szenvedő elleni 5(5 trt 16 kr. tőkekövetelés és járulékai , iránti végrehajtási ügyében a zala egerszegi kir. törvény- | szék területén levő, Gyűrűs községben s annak határá j ban tekvő, a gyürüsi 5. sz. tjkvben I. 1—5. sorsz. alatt | felvett ingatlanokra 1330 frtban és a f 1. sorsz. alatti szőlőváltsággal terhelt ingatlanra 84 frtban ezennel meg- I állapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1892. évi augusztus ho 10- ik napjan délelőtt 10 orakor Gyűrűsön a községbiró házá- j nál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított ki- j kiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át, vagyis 133 frtot és 8 frt 40 krt kész­pénzben vagy az 1881. LX. t. c. 42. § ában jelzettárfolyam­mal számított és az 1881, évi november hó l én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. c. 170. §. értelmében a bánat pénznek a biróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. Zala-Egerszegen, 1892. évi április hó 1-ső napján. Hrabovszky kir. tszéki biró. •fc*t»*f-*Í«*t«*{««t«*t««f'Í£»f» »*»%{*»•« »{« *{« »fe A „THE GRESHAM" életbiztosító társaság Londonban. H * * H * H X H H Házeladás. Zala-Egerszegen a Telek utcában 5 szoba. 2 kamara, pince, fabáz és egyéb mellék helyiségekből álló 2 számú awr IéAKHAÍ eladó. Utasítáe lap tulajdo­nosa ad. * X X ** ^RA MA MnI ^BA MA MW MA H M® ^P^ MA ^^A É Bntorraktár. || A in. t. közö iség előnyét véltük t*f azon körülmény által előmozdítani, midőn egy kiváló, izlésfeljes fcJ I •%<Si m ü§ ü g> rendeztünk be. Pótolunk esetleg ez által egy héza­H§ melyet a n. é. vevőközönség eddig §•§ nélkülözött. Elveink eléggé ismeretesek, sem­.„J hogy ezen uj üzletágnál ezeket ujo­nan ecsetelnünk kellene, s igy csak II SCSg >Wf mi m. m m m w W m II •frts SMg SÖ* ií-Sx m wi m pl w tm W M bátrak vagyunk szükség esetében minél számosabb látogatásért esedezni. Üt ~ SSi Kiváló tisztelettel 1 2070, tk. 892. Z.-Egerszeg, 1891. május hóban. Heinrich W. és L. 'íé ÍMÍ Árverési hirdetmény. A zala egerszegi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Salamon Jánosné Paizs Rozália végrehajtatónak, Szerdahelyi Karoly és neje Molnár Márta végrehajtást szenvedők elleni 325 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a zala-egerszegi kir. törvényszék területén levő, a paizs­szegi határban tekvő, a paizsszegi 37. sz. tjkvben f 1—24. sorsz. alatt felvett ingatlanokra az árverést 1618 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1892. évi augusztus hó 19 ik napján d. e. 10 órakor Paizsszeg községben a községbiró házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át vagyis 161 frt 80 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1 én 3333. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kije­lölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. c. 170. §a értelmében a bánatpénznek a biróságnál előleges elhelyezéséről ki­állított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. Kelt Zala-Egerszegen, 1892. évi április hó 22 én. Hrabovszky kir. tvszéki biró. Magyarországi iiók ; BUDAPEST, Ferenc J.-tér 5. 0. a társaság házában. A társaság vagyona 1891. , junius 30 án .... Evi bevétel biztosítások és kamatból 1891. junius 30. Kifizetések biztosítások és járadéki szerződések és visszavásárlások stb, után a társaság fennállása óta (1848) A legutóbbi 12 havi üzleti idő alatt a társaságnál Ausztriai fiók: BÉCS, (Jisellasliasse 1. ./. a társaság házában frank 117.550,797,­„ 20.725,259.­249.311,449.­61.372,000,— értékig nyújtattak be aján­latok, miáltal a társaság fennállása óta benyújtott ajanlatok összértéke . . „ 1,728.184,555.— értékre megy. — Prospektusokkal és díjtábláza­tokkal, inelyek alapján a társaság kötvényeket kiállít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgál­nak az osztrák-magyar monarchia minden nagyobb városában az ügynök urak és a inagvar és osztrák fiókok. I I I I S 1 I J 1717/tkv. 892. árverési hirdetmény. Az alsó-lendvai kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Yidos Károly végrehajtató­uak Magyar Pál (mint kiskorú Magyar Sándor és Ro­zália gyámja) végrehajtást szenvedő elleni 6 trt 50 kr. s járulékai iránti végrehajtási ügyében az alsó-lendvai kir. járásbiróság területén lévő, a lenti-kápolnai 41. sz. tjkvben 1. 1. sor. 73. hrsz. a. foglalt 31. sz. ház udvar és kertből '/ 3 részben Magyar Sándor és Rozália kis­korúak iievéuállós az adó alapján 160 frtra becsült részre, ugyanezen tjkvben 11. 2. 3. 5. 9. sor 443. 478. 536. 871. hrsz. a. foglalt és '/s-ad részben Magyar Sándor s Rozália kiskorúak nevén álló, az adó alapján 185 frtra becsült ingatlan részekre, — a lenti kápolnai 189. sz. tjkvben 1. 1 — 7. sor 261. 341. 373. 598.702.743.939. hrsz. a. foglalt és '/3 részben Magyar Sándor és Rozália kiskorúak nevén álló s az adó alapján 297 írtra becsült ingatlan részekre, ugyanezen tjkvben 11. 1 — 4. sor 534. 695. 697. 806. hrsz. a foglalt és 1 3-ad részben Magyar Sáudor s Rozália kiskorúak nevén álló, az adó alapján 167 frtra becsült ingatlan részekre, végül ugyanezen tjkvben '/ 3-ad részben Magyar Sándor és Rozália kis korúak, '/ 3-ad részben Varga Ágnes Drávecz Pálné és '/3-ad részben Kovács Katalin Eisenhammer Józsefné nevén álló, f 1. sor 172. hrsz. a. foglalt, az adóalapján 94 frtra becsült egész ingatlanra, f 2. sor 227. hrsz. a. foglalt, az adó alapján 141 frtra becsült egész ingat lanra, és pedig ez utóbbi két részletre a végrehajtási törvény 156. §-a értelmében, 160 frtban, 185 frtban, 297 frtban, 167 Írtban, 94 frtban és 141 frtban ezennel megállapitott kikiáltási árakban elrendeltetik, az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1VJ2. évi augusztus hó II ik napján délelőtti 10 Órakor Lenti Kápolna községben a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapitott kikiál­tási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10% át vagyis 16 frtot, 28 trt 50 krt, 29 frt 70 krt, 16 frt 70 krt, 9 frt 40 krt és 14 trt 10 krt készpénzben vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kell igazságügyminiszteri rendelet 8. § ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a biróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Kelt Alsó Leadván, 1892. évi április hó 16-án. Szirma}' kir. aljbíró. VTFLUF %MJf Kt T^FLFF FTKA %FTFF AHJLA ^Mf ff Hirdetmény. j» Bacli H. győri hengermalma a nagyérdemű közönségnek szives tudo- o 5 mására adja, hogy ^ £ helyben a főtéren ií (Rechnitzer Miksa vaskereskedő úr házában) Ü egy g g liszt tőraktárt ~mf A g ^ állított, fel, ahol is általánosan elismert, ££ ^ kitűnő minőségű lisztjei ££ a legjutányosabh napi árak mellett, kicsinyben és nagyban fognak elárusíttatni. A n. é. vevő közönség szives látó­gatását kérve, kiváló tisztelettel Í> IRSs&áCillr 2572/tk. 892. Árverési hirdetmény. Az alsó-lendvai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy HirSChl Miksa yégrehajta­tónak Bek Ferenc végrehajtást szenvedő elleni 400 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében az alsó-lendvai kir. járásbiróság területén lévő, a pákai 95. sz. tjkvben 1. 2—8. sor. 160. 236. 341. 476. 647.692. 657. hrsz. a. foglalt s '/ 1 0 részben liek Eerenc nevén álló, s az adó alapján 83 frtra becsült részre, ugyanezen tjkvben f 1. sor 860. hrsz. a. foglalt '/^-ed részben liek Ferenc nevén álló, az adó alapján 22 frtra becsült részre, f 2. sor 952. hrsz. a. foglalt, '/,„ ed részben Bek Ferenc nevén álló, s az adó alapján 90 frtra becsült részre, f 3. sor 1041. hrsz. a. foglalt s '/',„ ed részben Bek Ferenc nevén álló, az adó alapján 70 frtra becsült részre, és a pákai 277. sz. tjkvben f 1. sor 117. hrsz. a. foglalt s fele részben Bek Ferenc, Bek Gábor, kiskorú Bek János, István és Anna, felerészben pedig 1 lirschl Miksa nevén álló s az adó alapján 100 frtra becsült egész ingat­lanra a végrehajtási törvény 156. § a értelmében — 83 frtban, 22 frtban, 90 frtban, 70 frtban, 100 Írtban ezennel megállapitott kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1892. evi szeptember hó 10-ik napjan deielott 10 orakor Páka községben a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. § ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a biró­ságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. A kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Alsó-Leudva, 1892. évi junius hó 8. Szirmay kir. aljbiró. mpm^Mm^mfmm^mmm 1 Bútor-raktár megnyitás. 1 zWi o i mt ^jv Minthogy ezen ujonan berendezett ^ ® üzlerággal egy régóta táplált tervemet ® megvalósítottam, ugy remény lem, hogy |jf ® a m. tisztelt közönség kedves óhajának jjj* megfelelvén, teljes pártolásra számít- ^ hatni leend szerencséin. > i.* ^ Jelszavam : legjobb gyártmányú ke- ^ ^ szitmeny legjutányo abD árban ! A valasztek oly nagyszerű, hogy ^ minden kivánalomnak megfelelni képes ^ vagyok és $ y részletfizetésre S ÍM* ^ is szivesen szolgálok. — Midőn ugy ^ ^ ezen uj üzletosztályt, mint már évek óta ^ |j| fennálló norinbergi-, diszmü-és porcelán ti* kereskedésemet legmelegebben ajánlom, kTi ^ maradtam kegyes pártfogásért ese- ^ |i| dezvén, kiváló tisztelettel |g| & Fenyvesi Miksa. 1592/1892. győri hengermalma. Z.-Egerszeg, 1892. junius hóban. MA MA 'nBA ^BA ^JA ^^A ^^A ^^A ff l ^^^^ ^^^^ ^^^^ ^^^^ ^ ^" A sümegi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi ható­ság közzé teszi, hogy Schmtlkk Mari végrehajtatónak Horváth Terez Begner Antalne végrehajtást szenvedő elleni 105 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehaj­tási ügyében a sümegi kir. járásbiróság területén levő, Ukk község határában fekvő, az ukki 237. sz, telekjkönyv­ben I. 186. hrsz. a. %5'Cid részben Bódai Ferenc és Barkó Rozália, öd részben Bódai Ferenc, 3 5/ 4 5-öd rész­ben Rotschíld Sáudor tulajdonául felvett ingatlanból Horváth Teréz, Begner Antalnét illetett 5 J 5 öd részbeni jutalékára 56 frtban, az ukki 236 sz. tjkvben I. 45. hrsz. a. '/ 8 ad részben kiskorú Takács Mihály és Takács József — '/ 8 ad részben kisk. Nagy János és József — y 8 ad részben Horváth Teréz, Begner Autalué — 5/ s ad részben kiskorú Horváth János, Mári, József, Ferenc és György tulajdonául felvett egész ingatlanra 488 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1892. evi augusztus ho 8-ik napjan délelőtt 10 orakor Ukkon a községbiró házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át vagyis 5 frt 60 krt, 48 frt 30 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. § ában jelzett ár­folyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazsággyminiszteri rende­let 8. § ában kijelölt óvadékképes értékpapirban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszol­gáltatni. Kelt Sümegen, 1892. évi március hó 30 án. A kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Rutich kir. aljbiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom