Zalamegye, 1892 (11.évfolyam, 1-26. szám)
1892-02-28 / 9. szám
XI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1892. február 28. Előfizetési dij: Egészévre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér potitsorn 12 kr. 9. szám. a. i, közművelődési b li A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Néhány szó a tüzrendészeti szabályrendelet módosítása tárgyában. Midőn a kormány 1888-ban, ismert tüzrendészeti kormányrendeletét kiadta, azon szándék vezérelte, hogy minden községben ne csak tűzoltó-egylet létesittessék, hanem az a lehetőséghez képest a tűzoltáshoz szükséges szerekkel el is láttassék. A ki a tűzoltással szakszerűen foglalkozik, tudja, liogy ahhoz nem elegendők a kormányrendeletben előirt tüzoltószerek, hanem kell annál jóval több A megyék a nevezett kormányrendelet alapján megyei szabályrendeletet alkottak. Gondoskodnak abban a vármegyék sok mindenről, de a községek édes keveset törődnek vele, mert nincs hozzá érzékök és hiányzik a szakértelem. A mint a kormány inkább a vármegyékre bizta a kivitelt, úgy a vármegyék meg a községekre. En mind a kormányrendeletben, mind a megyei szabályrendeletek legtöbbjében határozottabb utasitásokat szeretnék látni, különösen a szervezést illetőleg. A kormány is, a vármegyék is inkább a társadalomra bizzák a tiizoltó-ügy fejlesztését. Ez nem volna rossz törekvés ott, hol a népben az egyleti szellem jobban ki van fejlődve, vagy jobban mondva: hol a nép a humánus intézmények iránt fogékonyabb. De nálunk, hol a népet még saját javának előmozdítására is néha a legerélyesebb módon kell kényszeríteni, korai dolognak tartom, ily fontos ügyet — legalább falu helyen — a társadalomra bizni, vagy ha reá bizzák és inkább az önkénytes tűzoltó-intézményt óhajtják fejleszteni, akkor a megyei szabályrendeleteknek a szervezést illető szakaszai módositandók lennének. A legtöbb megye, köztük Zalamegye is, jónak tartja az önkénytes tűzoltó-egyletek felállítását, de e mellett intézkedik a községi vagyis a kényszer-tűzoltóság szervezéséről is. így történik azonban meg, hogy igen sok községben kétféle tűzoltóság létezik : önkénytes és köteles tűzoltóság. A vármegyei szabályrendelet kimondja, hogy minden '20—25 éves férfi tűzoltó szolgálatot köteles teljesíteni ; a kik ez alól magokat megváltani akarják, tartoznak évenként 2 írt megváltási díjat fizetni. A tűzoltó szolgálatra kötelezett férfi, a ki 2 frtot nem tudja, vagy nem akarja megfizetni, vagy belép az önkéntetes tűzoltó-testület kötelékébe, vagy a tűzőrség közé. Az önkénytes tűzoltóság — a hol szakavatott parancsnok áll az élén — teljesíti feladatát, a tűzőrség pedig nem. A szabályrendelet kimondja továbbá, hogy a községi tűzoltóság (tűzőrség) az önkenytes tűzoltóság kiegészítő csapatát képezi, de a szolgálati szabályzatban megállapított teendőkön kivül más szolgálatra nem kötelezhető. Itt a dolog bibéje, mert ily szolgálati szabályzat nincs és a tűzőrök úgy értelmezik ezen szakaszt, a hogy akarják. Az egyik azt tartja, hogy az önkénytes tűzoltóság gyakorlatait csak néznie kell és csak vész esetén kell a dolog vastagabb végét megfogni, mig a másik azt gondolja, hogy csak kétszer, háromszor kell kivonulnia, hogy a legszükségesebb dolgokat elsajátítsa és aztán soha többé. Hogy ennek mily káros következményei vannak, arra a törvényhatóság bizonyára nem gondolt, mikor a szabályrendeletet megalkotta, különben máskép intézkedett volna. A dolog hátránya ugyanis az, hogy ha az önkénytes tűzoltó-egyletet valamelyik megunta, vagy a parancsnok ferdén néz rá, ott hagyja az önkényteseket és átcsap a tűzőrök közé, mivel úgy is megmenekszik a 2 frt adótól és ott a szolgálat is könnyebb. Az önkénytes tűzoltó-parancsnoknak tehát mézes madzaggal kell az embereit édesgetni, hogy ott ne hagyják. Hogy ez a fegyelemnek és ennek kapcsán a kiképzésnek nagy hátrányára van, az természetes. De visszás állapot ez azért is, mert ha az önkénytes tűzoltó-parancsnok ambiciosus ember és a tűzőröknek is méltóztatik kivonulni, kétszeres teher súlyosodik vállaira. Az önkényteseket már elvből sem keverheti össze amazokkal, de nem keverheti össze azért sem, mert nincs egyenruhájok és a csapat kissé tarka képet mutatna. Hogy két egymástól teljesen elkülönített csapat vész esetén mikép működnék, arról tapasztalatom, hála Istennek nincs: de hogy valami szabatosan nem, az körülbelül biztos. Van azonban a szabályrendeletnek egy ennél még kifogásolhatóbb része is, mely t. i. a 2 frt,nyi megváltási dijaknak hova fordítására vonatkozik. Erre nézve kimondja a szabályrendelet: „A befolyó megváltási díjak községi tű'/oltói segélyalap cimén valamely jóhitelű pénzintézetben gyümölcsözőleg kezelendők." ily alap igen üdvös, volna ha máskülönben az egylet a szükséges szerekkel el volna látva. Merem állítani, hogy egész Zalavármegyében nincs 20 tűzoltó-egylet, a mely feladatának meg tudna felelni, éppen azért, mert nincsenek szerei. De ennek nem az egyletek az okai, hanem az a nagy úr, a melynek pénz a neve. Nézetem szerint sokkal célszerűbb lenne, ha a megváltási dijak első sorban tüzoltószerek és a csapat felszereléseinek beszerzésére fordíttatnának és a befolyt összegnek csak a fölöslegét használnák fel ily alapra. A legtöbb község ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy az egyletet elláthatná mindennel, mert máris nyög a nagy községi pótadó alatt. Már pedig, ha kormány és a vármegyék gondoskodnak a tiizoltóegyletek felállításáról, meg kell adniok a lehetőségét annak is, hogy az egyletek fel is szereltessenek. A budapesti hadastyán egyletek mintájára szervezett tűzoltó-egyletek többet ártanak a nemes ügynek, mint használnak. A megváltási díjaknak ilyetén való felhasználása mellett nem foglalnék oly határozott álláspontot, ha a szerencsétlenül járt tűzoltók semmi más kui forrásból nem nyernének segélyt; de ott van az „Országos tűzoltói segélyalap", a mely 10 kr. évi tagsági díj mellett oly kedvezményt nyújt, a milyet a községi segélyalap A „Zalamegye" tárcája. Akik fegyver nélkül is ölnek, (Novella.) Irta: Keresztúry József. A „Nagy Pipá"-ban együtt ült a triumvirátus; Dákó Pista, Pisztoly Dani és Szerelemvölgyi Aladár; a három hirhedt „ősjogoncz". Nem hiába nevezték igy őket, megérdemelték a tisztes nevet 8 évig tartó egyetemi polgárságukért. Az előbbi kettő már régebben ült a szokott asztalnál, az utóbbi csak most jött. Nos, mi újságot hoztál? — szólt az érkezetthez a hatalmas termetű Pisztoly Dani mély bariton hangján. — Beszélj, mert meghalok unalmamban. Apropos, hogy vagy Lidivel? Hm, bizony kuruczúl — válaszolt a sudár termetű, halovány arczú Szerelemvölgyi — ne is hozd elő. Talán nem sikerült a csel ? Az az, hogy sikerült, csakhogy rosszul. Hogy hogy? Gondold el, a levél az anyósa kezébe került. Hahaha, kaczagott a két bajtárs, ez érdekes. De annál inkább boszant engem. Akkor én sokkal szerencsésebb vagyok — szólt a köpczös Dákó Pista. Tudjátok mit, én Micinek az örege kabát zsebében küldözöm a leveleket ; nem klasszikus ötlet, mi ? Hiszen ha Lidinek csak apósa volna?! Az már szent igaz — vágott közbe Pisztoly Dani — hogy egy anyós rosszabb száz apósnál. Sajnálattal konstatálom. — — — Ej de mit, gombház ! Talán csak nem akarsz szakitani, szólt meglepetve Dákó Pista. Azt épen nem, hanem, — — - s itt egy jelentékteljes szemöldök emelintést tett, s egyet csettentett nyelvével, ami nála sokat jelentő dolog volt. Micsoda, talán új — — — — ? Pszt, még nem bizonyos, hanem ha. — — — De nézzétek csak, ki jön itt! Kónyi Jóska. Az „egy a sok közül"? Igen, ki rendesen eljár az előadásokra. És akit még eddig nem sikerült megtréfálnunk. Az is igaz. Egy közép termetű, üde arczu itju közeledett az asztal felé. Szervusz amice! — szólítja meg Szerelemvölgyi. — Mi hir van ottbenn, tudom az egyetemről jösz? Eltaláltad — szólt az újonnan érkezett — a szi gorlatról jövök, kitüntetéssel vizsgáltam ! Nem csoda, veté oda félvállról Pisztoly Dani, hiszen mindig az egyetemet bújod. Kónyi nem akarta észrevenni a tinóm gúnyt, melylyel a szavak kiejtettek, mert ismerte jól embereit, tudta, hogy nem tanácsos beléjök kötni. Azért, ahol csak lehetett, kerülte őket, ha pedig véletlenségből mégis találkoztak, igyekezett kisiklani kezeik közül, ami nem kis mértékben boszantotta őket. Most is, föl sem véve Pisztoly kicsinylő szavait, szótlanúl ült le egy szomszéd asztalhoz, s valami enni valót parancsolt. Amazok pedig tovább konverzáltak. No folytasd, szólt Dákó Pista Szerelemvölgyihez, mit fogtál. Igaz, halljuk, erősité Pisztoly, mi van a dologban ? Hát tudjátok, s ezzel leült egyik székre, lábait egy másikra fölrakva, ujjai közt czigarettát kezdett sodorni, reggel érdekes kalandom volt. Halljuk!! A „Fiume" be indultam egy feketére. Az egyetem térről épen a Károlyi utczába akartam fordulni, mikor hirtelen valakibe gyöngén beleütközöm. Arczába tekintek ; egy igen érdekes bakfis arczocska volt. Kezében kis kosárkában almát vitt, s közülök egy az ütközés következtében leesett; én hamar utána kapok, ő is lehajol, de én már akkor átnyújtom neki. Fülig pirulva fogadta el, s valami köszönet formát tagolva ment tovább. Meglepetve álltam egy darabig és néztem utána. Ejnye, gondoltam, ez érdekes, meg kell tudnom, hol lakik. Utána siettem; ő meggyorsította lépteit, amint észrevett; de én nem tágítottam. A Síp utczába tért le, s ott egy kapuban hirtelen eltűnt. Síp utcza 23. Gondosan följegyeztem. Ha nem csalódom —- — — De csalódol, vágott közbe a szomszéd asztaltól fölugorva Kónyi, ki észrevétlenül miud nagyobb érdeklődéssel hallgatta Szerelemvölgyi elbeszélését, s mikor az utóbbi szavakat kimondá, elfehérült arczczal ugrott föl helyéről és dühtől égve állt oda Szerelemvölgyi elé. Igenis csalódol, vágta szeme közé — mert az a lány becsületes, azt nem fogod mocskos kezeiddel érinteni, arra esküszöm. Ah! — — — Kiálltották meglepetve mind a hárman, ez skandalum ! Hogy is volt az, ha, Domine? szólt sértő gúnynyal Szerelemvölgyi. Ne kívánja, hogy mégegyszer ismételjem, szólt Kónyi reszkedve a fölindulástól. Hahaha, nevetett szemtelenül Szerelemvölgyi, hát megtaláltuk az Achilles sarkát, mily véletlen. Aztán Kónyi felé fordulva folytatá : Azt hiszem, holnap reggel lesz szerencsém a Városligetben, tisztelt uram ! egy szóváltásra, érti, egy szóváltásra. Rendelkezésére állok, szólt lenéző hidegséggel Kónyi. I) e n e — szólt egyszerre, mintha valami jobb jutott volna eszébe — sajnálnám, még megharagudnék a kis „őzike", nemde? Jó ötletem támadt. Ha a kis „liba" enyém lesz, tekintse a dolgot úgy, mintha egy szekrényből fekete golyót húzott volna ki, érti, feketét; Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.
